Magyar Nép, 1927 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-08 / 1. szám
A Magyar Nép 1927. jan. 8. ) a száz holdnál. S minden ilyen gazdaságra esik 15—25 hold föld, legalább egy pár ló vagy egy traktor, 4—5 szarvasmarha, ugyanannyi sertés és juh. Ha területének nagysága és lakosságának száma valamint foglalkozása szerint hasonlít is Dánia a mi kis hazánkhoz a mai Erdélyhez, annál különbözőbb egyéb tekintetekből. Dánia lapos, sík félsziget, mely mélyen belenyúlik a tengerbe s viszont a tenger is ezerszeresen megszaggatja partjait: ez az oka annak, hogy az országnak egyetlen olyan pontja sincs, amely hatvan kilométernél távolabb esnek a tengerparttól. Legmagasabb „hegyének“ csúcsa pedig pontosan 178 méterre van a tengerszínt felett, vagyis olyan alacsony, hogy a mi földünk legmélyebb völgye is sokkal magasabban fekszik ennél. Ez, meg a tenger közelsége okozza azt, hogy Dániának az éghajlata általában enyhébb és főleg egyenletesebb, mint a miénk, ha annyival északabbra is fekszik nálunk. Ezen a földön ezer esztendős múltra tekinthet vissza az a nép, amely ma is lakja: ennyi ideje annak, hogy észak felől, a skandináv félszigetről itt hazát foglaltak maguknak a dánok, miután más germán népeket elkergettek e földről. Ez az ezer esztendő tele van harccal, küzdelemmel, amelyet hol egymás ellen, hol egymásért vívtak a dánok, csakúgy, mint a mi népünk is. Utolsó háborújukat hatvannégy esztendővel ezelőtt 1864- ben harcolták végig a dánok az egyesült porosz és osztrák hadakkal. A túlerővel szemben teljes vereséget szenvedtek, s elveszítették az egykori királyság egész déli részét, Schleswig és Holstein hercegségeknek teljes területét. Ezzel a rettentő vereséggel kezdődik az út a régi, az elmaradott, a kínlódó Dániából, amelynek szegénységére bizony ráillet a nagy angol költő szava — a mai a gazdag, az öntudatos és boldog Dánia felé. Az a nagy veszteség, amit ez a vereség a dán nép minden rétegére jelentett, felrázott minden tétlenséget és munkába állított minden népi erőt. Megszületett a jelszó, hogy amit területben elvesztett a dán nép, vissza kell szereznie a megmaradt kis föld jobb kihasználás Hogy mit hoz ez az év nekünk, kisebbségbe hanyatlott, szegény magyaroknak — az a jövő titka. Ám hogy mit kellene megteremtenünk, meghonosítanunk mindinkább ritkuló sorainkban — az a mi feladatunk, a Gondviseléstől reánk rótt kötelességünk. Ez új évben új lélek, új szív, új elhatározások, új gondolkodás, új megmozdulások kell hogy szökkenjenek fajiságunk fáján. Mindenekelőtt és mindenekfölött több vallásfelekezetre tagolt életünkbe kell új szellemet vinnünk. Eddig sokszor vétettünk egymás hite, meggyőződése ellen, olyan kérdéseket feszegettünk, melyek begyógyíthatatlan sebet ejtettek sok-sok fajtestvérünk lelkében. Csakhogy feltűnni látszódjunk, beszéltünk és irtunk a biztos tudás, a lényegbe való elmélyedés hangján oly dolgokról, melyekről halovány sejtelmünk sem volt. Meggyanúsítottunk némelyeket anélkül, hogy ismertük volna őket. Az ilyen különbségtétel könnyen halálunkat jelenthetné. Végzetesen vétkezik tehát önvérei ellen az, aki a megoszlás, a széthúzás csóváját dobja azok közé, akik eddig testvéreknek ismerték egymást , mint közös fóval és nagyobb jövedelméből. S ha a dán nép fegyverrel Kern is állhatott helyt a túlerővel szemben, meg kell mutatni, hogy tudásban, műveltségben hatalmasabb és nagyobb lesz, mint azok, akik legyőzték A következő cikkekben azt fogjuk megmutatni, hogy ez a jelszó miként vált valósággá s hogyan született meg Dánia politikai vereségéből a dán nép nagy gazdasági és politikai győzelme, amelyet ma az egész világ csodál. dr. Sulyok István: balsors hordozói, gyöngéd szeretettel törülgették egymás homlokáról a nagy és nehéz idők sajtolta verejtéket, kezet kézbe téve tisztítgatták a világégés hozta romokat, leemelgették egymás válláról az élet sajtoló terhét. Bárcsak az 1927 év meghozná nekünk azt az örömet, hogyha már a dogmák, a hitelvek nem is egyesítenek, legalább a szeretet, a megértés, az egymásra utalás, a közös veszedelmek és közös fájdalmak forrasztanának szent egységbe! Aztán közelebb kell férkőznünk egymáshoz. Inkább kell érdeklődnünk egymás örömei és fájdalmai iránt. Testvérem fájdalma kell, hogy az én szivemet is marja, zúzza, véreim öröme kell, hogy az én szememben is örömtüzeket gyújtson. Magyar a magyart, mint sorsüldözött testvérét kell hogy szíve melegével, lelke önzetlen jóakaratával átölelje. Akiket a történelmi csapások az árvaság, a magukrahagyatottság, a kifosztottság fojtogató karjaiba kergettek, azokat a szívek összedobbanása, a lelkek egybekapcsolódása kell hogy egyesítse. A szenvedésektől pedig nem kell félnünk, nem szabad megijednünk. Vértanú nép valünk. Az is leszünk. Sokat vérzett el évnúi élet.