Magyar Nép, 1932 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1932-01-02 / 1. szám

Munkában Maniu? Maniu Gyula Kolozsváron Vajdával és több román nemzetipárti poli­tikussal fontos megbeszélést tar­tott. Bukarest politikai körei­ben úgy gondolják, hogy Maniu tárgyalásainak nagy hatása lesz a jövő év politikai esemé­nyeinek kialakulására. Súlyos támadást intéztek a szenátusban Majláth püspök ellen. Partenie szenátor durva támadást intézett a szenátusban M­a­j­l­á­t­h püspök ellen. Par­tenie azzal vádolta M­a­j­l­á­t­h­o­t, hogy a román állam ellen izgat. Kérte a kormányt, hogy járjon el szigorúan M­a­j­l­á­t­h püspök és az erdélyi római k­a­­th­olik­us státus ellen. A méltatlan támadást a Magyar P­á­r­t részéről Sándor Jó­zsef szenátor erélyesen vissza­utasította. Olvasóinknak, munkatársaink­ és jóbarátainknak boldog új­évet kivárniuk! Összeírják az özvegyeket, hadirokkantakat és árvákat. A hadirokantak egyesületének köz­ponti vezetősége teljes kimuta­tást akar készíteni a Romániá­ban élő hadirokkantakról, öz­vegyekről és árvákról. Az egye­sület elnöksége az összeírást a városi és megyei közigazgatási hatóságok útján fogja végezni. Az erre vonatkozó rendelkezés már meg is jelent a vármegyei hivatalos közlönyben. Az utasí­tás szerint összeírják a nyugdíjas és segélyes hadirokkantakat, a nyugdíjnélküli rokkantakat és azokat a szülőket, akik fiuk el­vesztése miatt fenntartó nélkül maradtak. Felhívjuk az érdekel­tek figyelmét, hogy azonnal je­lentkezzenek a jegyzőségeknél vagy községi elöljáróságoknál, mert az összeírás a jogok nyil­vántartását jelenti. Újabb adományok jutalomsor­solásunkra. A január hónap fo­lyamán megtartandó jutalomsor­solásunkra az Erdélyi Gazdasági Egyesület felajánlotta a kiadá­sában megjelent gazdasági köny­vek egy sorozatát. Egy magát megnevezni nem akaró barátunk felajánlott elő­fizetőink között való kisorsolásra dr. Oberding József Györgynek az „Erdélyi agrárreform“ című­ könyvéből 10 példányt. Felhívjuk olvasóink figyel­mét, rendezzék előfizetéseiket, hogy jutalomsorsolásunkon részt­­vehessenek. A sorsolást január hónap második felében fogjuk megtartani. Addig mindenki ren­dezheti 1931-re szóló hátralékait. Csíkban 250 pálinkafőzőt fog­laltak le a csendőrök egy hónap alatt. Csík megyében a csend­őrség egy hónap alatt 250 titkos pálinkafőzőt foglalt le. Az el­szedett üstöket megsemmisítet­ték és a kihágás elkövetőire súlyos pénzbírságot róttak ki. Kivégeztek Budapesten egy rendőrgyilkost. Egy Horváth István nevű­ rabló Budapesten menekülés közben meggyilkolta az üldöző rendőrt. Horváthot rögtönítélőbíróság elé állították és a halálos ítélet kimondása után azonnal felakasztották. Végre egy okos adó! A parla­ment téli ülésszaka elé érdekes törvényjavaslatot fognak ter­jeszteni. A törvényjavaslat sze­rint minden külföldi gyárt­mányú, szépítőszert tartalmazó csomagra egészségügyi bélyeget kell ragasztani. Az illeték min­den 50 lej érték után 5 lej lesz. A törvény alkalmazását az egész­ségügyi és közigazgatási ható­ságok együtt fogják ellenőrizni. Hasznos kiadás! Egy olva­sónk kedves elhatározását közli velünk. Azt írja, hogy ameny­­nyiben a gazdák adósságának ügyében előnyös intézkedés tör­ténik, akkor ő nemcsak be­küldi előfizetési díját, hanem néhány új előfizetőt is bejelent. Neki az a véleménye, — írja — hogy a megkönnyebült adósok leghasznosabban arra költik pénzüket, ha a Magyar Népre előfizetnek. Olvasónk levelének annál inkább örülünk, mert mi az idén nem is mertük előfize­tők gyűjtésére biztatni bará­tainkat. Azt gondoltuk, hogy éppen elég anyagi gondja van a gazda embernek. A levél azt a reményt kelti bennünk, hogy az anyagi helyzet könnyebbe­­dése újra növelni fogja olvasó­táborunkat. Régi barátaink nem fognak elhagyni és újak fognak jelentkezni! A tízéves küzde­lemnek ez volna legméltóbb ju­talma. Veszedelmes utas. Egy párizsi állatszelidítő Londonban akart idomított tigrisével szerepelni. Párizsban repülőgépre ült és a tigrist is ketrecben a gépre he­lyezte. A tigris a gép felszállása alkalmával megijedt és meg­vadult. Az idomító, hogy a tigrist megnyugtassa, bement a ketrecbe. A tigris azonban le­­teperte és ketrecéből kiszaba­dulva, az utasfülkébe rontott. Szerencsére az utasfülkében senki sem volt. A súlyosan se­besült idomítónak nagy nehe­zen sikerült később a vadállatot ketrecébe visszaterelnie. A re­pülőgép személyzete csak akkor szerzett tudomást a könnyen végzetessé válható eseményről, mikor az állatszelidítő kötöző­szereket és orvosságot kért se­beire. MAGYAR NÉP

Next