Magyar Nép, 1933 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1933-01-07 / 1. szám

A MAGYAR NÉP magyarok kiküldöttei összesereglettek Kolozs­várt, tuljadonképen temetni jöttek. A Magyar Szövetség­et temették el akkor, amikor a hata­lom kérlelhetetlen és könyörtelen nyomására politikai párt ruhájába öltöztették az egységes magyar nemzeti akaratot. Ennek az esemény­nek nagy horderejét és lesújtó gyászát min­denki átérzete abban az időben. Élénk emlé­kezetben éltek még a wilsoni pontozatok. Az a kenetteljes vigasz, mely az anyatörzstől le­szaggatott nemzetágiaknak s önrendelkezési jogot, nemzetközi biztonságot ígért, a legfőbb szervnek, a Nemzetek Szövetségének ünnepé­lyes védelme mellett. Addig a pillanatig, amíg az erdélyi magyar nemzetet egyszerű párt­­szervezetté le nem alacsonyította a hatalmi erőszak, voltak még, akik hittek és remélték, hogy a nagy részeségért, mely az erdélyi ma­gyarságot érte, némi kárpótlást ad a dolgok új nemzetközi rendje. Ezeknek a számára ez­előtt tíz esztendővel Kolozsvárt az Iparos Egylet zsúfolt dísztermében teljesedett be a wilsoni békeragyogás hazugsága: az új világ­rend helyett a nemzeti kizárólagosságnak és önzésnek uralma következett egész Európá­ban. Ebben a pillanatban került a Magyar Párt a legnehezebb történelmi feladat elé. A párt­­szervezeteknek minden gyengeségével és gyarlóságával megterhelten, melyek magánál az elnevezésnél veszik kezdetüket s a pártos­kodás fogalmát szinte törvénnyé teszik, teret és helyet kellett nyújtani az egész erdélyi ma­gyar népnek, valamennyi osztálynak, minden gazdasági érdeknek, türelemnek és türelmet­lenségnek, jóknak és rosszaknak, igazaknak és hazugaknak, mert hiszen a nemzetet a nép erényeinek és vétkeinek, jóra és rosszratörő öntudatos akarásainak az összege adja. Ha a Magyar Szövetség megmaradhatott volna, szilárd, kemény határú nemzeti keret lett volna meg benne ahhoz is, hogy ellentétek és véleménykülönbségek nyílt és törvényes harcban keressék meg a kiegyenlítést. Párt­keretek törékenységével ez a belső harc nem fér össze, mert hiszen az új pártalakítás köny­nyebbnek és egyszerűbbnek látszik. Az a tör­ténelmi tény azonban, hogy e tíz esztendő alatt valamennyi pártalakítási kísérlet az erdélyi magyar társadalmi életen belül csúfos kudar­cot vallott és szökevények összeállásánál egyéb­ nem lett, döntő bizonyíték amellett, hogy ez a Magyar Párt több tud lenni ma is egyszerű­ pártkeretnél. Világos bizonyság amellett, hogy­ a Magyar Párt szervezeti formája és politi­kája megtalálta azt az utat, mely a különböző osztályok és csoportok érdekei felett a nemzeti akarat egységes kifejezése felé halad. Amikor felnőttnek gyermekcipőben kell az élet útjain járnia, mert fegyveres erőszak kényszerül reá, eléggé érthető, hogy a járás nehezebb és körülményesebb, mint egyébként volna. Aki oknyomozó szemmel nézi azokat a belső nehézségeket, melyekkel a Magyar Párt­nak e tíz év alatt meg kellett küzdenie, ha­ tár­gyilagos ember, belátja, hogy e bajok túlnyo­móan nagy része abban a hamis és hazug hely­zetben gyökerezik, amelyet az erdélyi magyar nemzeti akarat megnyilatkozásai számára a hatalmi erőszak írt elő. Ezek a belső nehézségek is eltörpülnek azonban a külső győzelmek és eredmények arányai mellett, melyeket a politikai erők ösz­­szemérésénél — a választási harcban — a Magyar Párt elért. Megalakulása óta összesen hat országos választásban vett részt. Mind a hat választáson hangos és félre nem ismerhető eredmények igazolták, hogy a Magyar Párt tényleg az, aminek hirdeti magát: maga az erdélyi magyar nemzet. Ha az elmúlt tíz esztendőnek szenvedé­seit és veszteségeit szembe állítjuk azzal az erkölcsi értékkel, amit a Magyar Párt tízéves fennállása és megnem ingó megmaradása ön­magában is jelent, vigaszt és reménységet is lelhetünk ebben. Különösen ha azzal a hittel nézünk az emberiség jövőjébe, hogy az önző anyagi érdekek nyers és buta dulakodása he­lyett, amely különösen a világháború óta fo­lyik, az erkölcsi értékek mérlegelése és meg­becsülése következik világszerte emberek és nemzetek között egyaránt. r­a­­jtow.ekj Minden magyar ember jegyezze jól meg, hogy a magyar egyházak biztosító intézete a „ „MINERVA BIZTOSÍTÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG” tehát magyar kötelesség biztosítását ide átadni

Next