Magyar Nép, 1941 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1941-01-04 / 1. szám
XXI. évfolyam, 1. szám, 1941. JANUST4. MAGYAR NÉP HETILAP Előfizetési árak: Egész évre 6 pengő félévre 3 pengő Egyes szám ára 15 fillér Külföldre egész évre 10 pengő. Felelős szerkesztő: Dr. Parich Ferenc Főmunkatársak: Gyallay Domokos, Dr. Szász Ferenc, Dr. P. Jánossy Béla. Laptulajdonos: MINERVA R.-T. Megjelenik minden szombaton* Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Brassai-utca 5. szám Boldog újesztendős! Huszonkét keserves esztendő után boldogan sóhajt fel az erdélyi magyar, végre egy magyar újesztendő. Ebben a sóhajtásban némi szomorúság is kavarog, de csak amiatt, hogy az előző éveknek úgy kellett eltelniök, ahogyan elteltek, tehetetlenségben, amikor tenni s keserves némaságban, amikor szólni lehetett volna. Most már csak álomnak tűnik fel az egész. Egy kínos és lidércnyomásos álomnak, melyből végre felébredtünk arra a régóta várt valóságra, hogy újból szabad magyarok vagyunk, s újból szabadon, félelem nélkül kívánhatunk egymásnak boldog magyar újesztendőt. A fenyők szabadon zúghatnak az évezredes Hargitán, a havasok felől szabadon áramlik a szabadság éles levegője, s egyelőre szűkre szabott határainkon a magyar honvéd áll őrt Székelyország és az egész magyar haza biztonsága felett. Az új esztendő azonban új feladatok elé állít mindnyájunkat. A nadrágos magyart, a harisnyát székelyt, az eszével, vagy a kezével dolgozót egyaránt. A teendő sok, a kötelesség nagy, s l a bekövetkezendő új esztendőben megfeszített munkára van szükség. Dolgoznunk kell, hogy megéljünk, egy s más dologban nélkülözést kell tűrnünk, hogy a következő esztendők bőséggel jutalmazzanak. Ennek legfőbb feltétele pedig az, drága magyar testvéreim, hogy szeressük egymást, becsüljük egymást, értsük meg egymást. Az egymás megértése nem igen volt erős magyar erény a múltban, de ha most sem okultunk, a huszonkét keserves esztendő tanulságai után, akkor nem érdemeljük meg, hogy visszaszerezték nekünk ezt a drága földet, amelyért két évtizeden keresztül annyi titkos könnyünk elfolyt, s annyi szenvedést és megalázást kellett elszenterkednünk. . . A falu lelke őrizze meg a maga ősi romlatlanságát. A falu embere hasítsa vígan ekéjével a föld kebelét, mely most már, örökre az övé, s dolgot kezét a mankóba téve, s fogadja erős esküvéssel, hogy barátja, testvére örömében, bajában osztályos társa lesz a másiknak. Érezze teljes öntudattal, hogy a pacsirta neki dalol, a vetés neki zöldül, a kalász neki sárgul, s a dombokon a szőlőfürtök számára eresztik majd a bor arany levét. Az Isten, aki az egek magasságából nézi a földi ember verejtékes küzdelmét, mindent megad annak, aki benne bízik. A magyar lélek soha se volt istentagadó. Ma sem az. Sőt ma teljes odaadással adja át magát a Gondviselésnek, mert tudja, hogy az ő segedelme nélkül semmire se jut. Jól tudja, hogy csak az ő segítségével tudja megtartani, ami visszakerült, azt pedig, ami visszakerült, meg kell tartani, mert ez a záloga annak a jövendőnek, amiről minden magyarnak álmodni, s amiben bízni kell. ~ ( d )