Magyar Nép, 1943 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1943-04-17 / 16. szám

244. „Mat. A „Magyar Nép" külpolitikai szemléje A Dardanellák Máltája. Most, hogy a világ­sajtó világgá röpítette azt a hírt, hogy az angolszá­szok a török fennhatóság alatt álló Dardanellákat egyszerűen odaajándékozták a szovjetnek, nem idő­szerűtlen egyet-mást elmondani arról a kis sziget­ről, mely Lemnos néven a Dardanellák szempont­jából ugyanazt a szerepet tölti be, mint amit Málta tölt be a Földközi tengeren. Ez a sziget ugyanis a Dardanellák bejáratánál fekszik alig 40 kilométerre az Égei tengerben és stratégiai helyzeténél fogva rendkívüli fontossággal bír a Dardanellák védelme szempontjából. Az első világháborúban Lemnos szigetét Anglia sajátította ki s innen intézte táma­dásait a Gallipoli félsziget ellen, melynek elfogla­lása biztosította volna uralmát a Dardanellák fe­lett, s ezzel az egész Fekete tenger felett is. A lem­­nosi kikötőben állomásozott valaha az angol csata­hajóraj is, melyet a mostani angol miniszterelnök, akkori hadügyminiszter áldozott fel a Dardanellák ellen intézett sikertelen támadásban. Lemnos most a németek kezében van és a német hadimérnökök által tervezett erődművek őrködnek Lemnos felett a Dardanellák bejáratával szemben. Az itt levő sír­feliratokból leolvasható, hogy a brit hadiflotta hősi halált halt tengerészei 1915—16-ban itt igen nagy és hiábavaló áldozatokat hoztak. A német haderő Szaloniki eleste után német rohamcsónakos különítmények szállották meg Lemnos szigetét, me­lyet azóta a német hadvezetés minden eszközzel megerősített. Széles drótakadályok és hatalmas aknamezők vezetnek az egyre nagyobb harcállások­hoz, bunkerekhez és a legnehezebb ágyúkat lelep­lező és fedező betonépítmények felé, ahol az ágyúk mind pontosan be vannak lőve a tájnyújtotta cél­pontokra. Több, mint másfél esztendeig dolgoztak ezeken az erődítményeken a németek, s az erődít­mények felett állandóan a vízirepü­lőgépek vigyáz­nak. Lemnos ma már a Dardanelák Máltája tett, s ott áll fenyegetőleg a Dardanellák felé vezető min­den terv útjában, figyelmeztetésül arra, hogy az angolszászok kissé korán ígérték oda a fontos­ török tengerszorost a szovjetnek, mert ebbe lesz még egy kis beleszólása nemcsak a töröknek, hanem a né­metnek is. A lezárt téli csata. A szovjet hadvezetőség is bejelentette, hogy a téli csatát lezártnak tekinti. A szovjet téli támadása november második felében in­dult meg, s bolsevista megállapítás szerint a szov­jet három hónap harcaiban kiküszöbölték azokat­ az eredményeket, melyeket a német nyári offenzíva a Kaukázus és a Volga felé kivívott. Ez­ azonban nem felel meg a tényeknek. Az a támadás, melyet Timosenko marsall a középső és az északi front­­szakaszon kezdeményezett, csak helyi jelentőségű területi nyereségekre korlátozódik és nem befolyá­solja az egész keleti arcvonal stratégiai képét. A m­érleg felállításakor német katonai körök ezzel szemben megállapítják, hogy a szovjet az egész az esztelenségig menő ember- és hadianyagpazarlással folytatott támadásokkal mindössze azt érte el, hogy a­­Sztálingrádig előrehajtott német­ek páratlanul ■ hősi német ellenállás után kiesett a német arcvonal­­ból. Németország ez után a téli csata után a követ­kező háborús időszakra meg fogja találni az uta­kat és eszközöket, hogy fegyver- és hadianyaggyár­tásban nemcsak kiállja a versenyt az ellenféllel, hanem hogy a szovjet hadvezetés további terveit keresztezze is. A szovjet különben első alkalommal jött rá arra az igazságra, hogy még a bolsevista­­ hadseregek rendelkezésére álló tömegek sem kime­rí­thetetlenek. Ez a megítélés olvasható ki a szovjet jelentésekből is, melyek bármilyen magasra tették a németek téli háborús veszteségeit, kétségtelen,­­ hogy a még súlyosabb szovjet veszteségek Német­ország számára az erőviszonyok kiegyenlítődését eredményezték. Az orosz hadvezetés 1812 óta há­rom alapelv alapján dolgozik. Ezek: a nagy térség, az orosz tél és az óriási emeberanyag. Ez a klasszi­kus orosz hadvezetés azonban már hajótörést szen­vedett. A német hadvezetés már megtanulta, hogy­ az új hadműveletek korszaka nem kizáróan német támadó kezdeményezést jelent, hanem helyes össze­kapcsolását a maguk idején intézett támadásoknak és megfelelő kitéréseknek, ahogyan azt a minden­kori hadihelyzet megkívánja. • Ú­jból a második arcvonal? Az angolszász ká­véházi konrádoknak nincs nagyobb vágyálmuk, mint az angol és amerikai erők partra szállása Nyugat-Európban. Tulajdonképpen ezt szeretné, maga a szovjet, elsősorban Sztálin is, s ha van, mint ahogy van, közte és szövetségesei közt ellen­tét, az elsősorban abból ered, hogy az angolszászok nem merik a partraszállást megkísérelni se. Csak a napokban mutatták meg a német védővonalat nyugat felől japán újságíróknak, akik a bámulat őszinte hangján nyilatkoztak arról a hatalmas mű­ről, mely a már csak emlékké vált Maginot-vonalat messze felülmúlja tökéletesség dolgában. Az angol katonai szakértők erélyesen szállanak szembe a partraszállás kísérletével. Négy okot sorolnak fel a második arcvonal megteremtése ellen. Egyik, hogy, az európai szárazföld bármely részének megroha­­nása óriási áldozatot kívánna az angolszászoktól, a második, hogy jelenleg közvetlen semmiféle be­törés nem valósítható meg, a harmadik, hogy Európa megtámadása csak a szovjet újabb komoly si­kerei vagy Németország nagyarányú meggyengü­lése esetén következhetek be, s hogy végül a vállal­kozás még ebben az esetben is túlságosan merész és kockázatos vállalkozás volna. Ezek a katonai véle­mények természetesen alaposan lehűtik az angol­szászok berzenkedését s alkalmasak arra, hogy meggondolásra indítsák azokat is, akik az európai partra szállásban látják az angolszász győzelem feltételeit. Ezek a feltételek azonban sohasem fog­nak megvalósulni. Németország jól tudja, mit jelen­tene a hadihelyzet szempontjából egy európai partra­szállás, s ezt tudva, jókor és alaposan gondosko­dott arról, hogy az angolszászoknak ne legyen­ ked­vük ezt a kalandot megpróbálni. Ha pedig megpró­bálják, annál jobb. MAGYAR NÉP.

Next