Raátz Judit: Gödöllő helynevei - Magyar Névtani Dolgozatok 14. (Budapest, 1981)
Cameralis .... stb. Rövid, idő múlva a kis szobor kép az oltárra feltétetett, és mindennek, mint az alatta lévő Grassalkovichi temető kryptájának gondviselésére a F. Kapuczinus atyák hozattak ide, kik a kegyes gróf által 1763- ban megtelepítvén az oda ezerenkint zarándokoló híveknek lelki szolgálatára illő készséggel ügyelnek." (P. ) Lásd még a következő címszót is. MÁRIABESNYŐI TEMPLOM, Máriabesnyői templom 185. A templom római katolikus. Építésének történetéhez több monda fűződik (1. Máriabesnyő címszó alatt is). Egyik történet így szól: "Grassalkovich harmadik feleségének Klomsitzky Teréziának hintáját Bag felől jövet egy ízben elragadták a lovak, s megfogadta, hogy ha megmenekül, templomot épít. A lovak maguktól megálltak, ahol az országút Besnyőre kanyarodik, egy XII-XIII. századi premontrei templom romjai mellett. Ennek helyére a Grassalkovich pár felépítette a kápolnát, lorettói mintára (1761.). Emellé kapucinus kolostort építettek 1764-ben. A kápolna építése közben egy XII. századi megfeketedett elefántcsont szobrot talált Fiedler János nevű gödöllői német munkás. Ezt egyházilag csodának, a szobrot csodatevőnek nyilvánították. Grassalkovich 23 briliánssal rakatta körül. Ennek jegyében lett Besnyő búcsújáró hellyé. Miután felesége példaadása nyomán óriási sokaság kereste fel időnként a templomot, búcsújáró hellyé szervezte Besnyőt, s a kis kápolnát 1771-ben templommá bővítette ki. Egyszerű német barokk stílusban képezték ki. A templomot Mayerhoffer János készítette." (G. ) MÁRIA-OSZLOP, Mária-oszlop 255. "1750-ben állították fel, valószínűleg pestis ellen, védelmül" (G.207) MARTINOVICS IGNÁC UTCA, Martinovics utca, hiv. 282. MASZEK, -hoz 115. A Szabadság úton lévő maszek cukrászda. MÁTYÁS KIRÁLY UTCA, hiv. 36 . MÁTYÁS KIRÁLY UTCAI ISKOLA, 37. Az 1. sz. Petőfi Sándor Általános Iskolához tartozó épület. MÉH, M£, -be. 38. A Közép-magyarországi Nyersanyaghasznosító Vállalat telepe.