Magyar Nők Lapja, 1939 (1. évfolyam, 1-36. szám)

1939-02-20 / 6. szám

Ezután megkérdezzük: — Miben látja a különbséget a mai teljesen új nőgeneráció és a régi között? — őszinte leszek. Én értékesebbnek tartom a mai nőgenerációt, az egész fiatalokat, mert többet tanulnak és mindenáron dolgozni akarnak. Tudom, az a vád ellenük, hogy mo­dernebbek, szeretnek kissé cifrábban öltöz­ködni, talán szabadabban szórakozni. De ne felejtsük el, hogy ehhez joguk van a mai nők­nek, mert ők épp azáltal, hogy többet tanul­tak, komolyabban és többet dolgoznak, na­gyobb igényük van az élethez, mint a régiek­nek volt. A mai lánynak nagyobb az akció­tevékenysége, mint a réginek, szeret sokat dolgozni és kollektívebben érez, belekapcso­lódik a nőmozgalomba. Ne feledjük el, hogy a modernizmus alatt mindig csak a mo­dernizmus rossz oldalát szokták elkönyvelni. Azt látjuk, hogy a mai fiatalság más, mint a régi volt és a régiek nem tudnak abba bele­törődni, hogy egészen új normák szerint iga­zodik a fiatalság. Én azonban azt mondom, hogyha mi bevezetjük a kötelező munkaszol­gálatot, akkor a modernizmusnak egy gyö­nyörű szép oldalát fogjuk kihasználni. Olyan lesz ez, mint mikor haladunk a hullámmal és a hullám bennünket olyan helyre visz, amelyet el akarunk érni, nem pedig a háborgó ten­gerre, ahol nem tudjuk, mi lesz velünk. Világ­szerte legnagyobb áramlat ma a szociális probléma. Tehát a szociális gondolkozást kell, mint modernizmust, belenevelni fiatal­jainkba és akkor az életnek más modern ki­növéseit ellensúlyozni fogja a lelkietekben az a meglátás és meggondolás, amíg én élve­zek, a másik szenved, amíg én nevetek, ő sír, ameddig én dúskálok, ő éhenhal. Ezek a ször­nyű kontrasztok a szociális gondolkozásnak alaptevői és erre gondoltam akkor, amikor kértem, hogy vezessük be az iskolába a le­venteintézménnyel párhuzamosan a nőkre is kiterjedő kötelező szociális munkaszolgálatot. Ezeket mondotta Toperczer Ákosné, ország­­gyűlési képviselő, aki hisz, bízik a mai «mo­dern» lánygenerációban . . Diószeghy Miklós A tenger postája Néhány év előtt egy kínai utasszállító gőzöst a Jangtse-folyamon megtámadott három kalózbárka. Rövid ütközet után a kalózok elfoglalták a hajót és rabul ejtették a vagyonos utasokat, abban a reményben, hogy váltságdíjat sikerül kierőszakolniuk. Az egyik matróznak, a szigorú őrizet ellenére, sikerült néhány segélyt kérő sort, üvegbe zárva, a folyóba dobni. Néhány óra múlva egy hadi­hajó kihalászta az üveget, üldözőbe vette és az egész rablóbandát elfogta. Nagyon ritka eset azonban, hogy az ilyen tengeri posta idejében eljut rendel­tetési helyére. Az üvegek ugyanis alig észrevehető hírvivők. Rendszerint csak hosszú idő múlva akadnak rájuk, a hullámverés messzire elsodorja és az üzenet, a segélykérés, amit tartalmaznak, majd mindig elkésik. 62 esztendő múlott el például, amíg egy amerikai gőzös az ír partvidéken kihalászott egy ilyen üveg postát, amit 1837-ben hajítottak a tengerbe, Ú­­r midland mellett. „A hajó léket kapott“ — írta a kapitány, — „huszonöt ember hiányzik. Én és hét ember csónakban menekülünk. Kelet felé egy szigetet látunk. Mentsetek meg minket!“ A híradást 1899-ben kapták meg, mi lett addig a hajótöröttek­kel? Elnyelte őket is a tenger? Az értesítés későn jött, nem lehetett segíteni. Az Angol Tengerészeti Hivatal egy megsárgult papírdarabot őriz, amely egy titokzatos hajótragédiáról számol be. A „Caller On“ nevű angol gőzös 1891- ben hagyta el Hull kikötőjét, hogy Grimsby Roads kikötőjébe fusson be. Két esztendőn át semmi hírt nem adott magáról. De aztán Kilinisen mellett, a parti homokban egy tengeri postát találtak, amelyen egy kis cédulára ezek a sorok voltak karcolva: „Aki megtalálja, vegye tudomásul, hogy a „Caller On“-nak nekiment egy ismeretlen gőzös és elsüllyesztette. Vigasztalják meg édesanyámat, Dawson. Több időm nincs, süllyedünk .. .“ A sarki expedíciók alkalmával is szerepeltek ilyen üvegbe zárt posták. Az Északi-sark közelében szerencsétlenül járt „Italia“ nevű olasz léghajó kapitányának, Nobile-nek egy ilyen üzenetét halászták ki Svédország partjain, amelyben Nobile a katasztró­fáról beszámol, de egyúttal megteszi az észrevételeket is. Természetes, a tenger speciális postája nem mindig tragédiáról számol be. Nemrég egy angol gőzös halászott ki egy üveget, amelyben ez az üzenet volt: „Főárbócmester vagyok, nemsokára fedélzeti tiszt leszek, 32 éves vagyok és legényember. Keresek egy csinos leányt, akinek kedve volna, hogy egy becsü­letes tengerész felesége legyen.“ Név, otthoni lakcím és egy kis fénykép volt mellékelve. A véletlen akarta, hogy az angol hajó stewardesse a kapitány fül­kéjében meglátta ezt az érdekes üzenetet. A fénykép megnyerte a stewardess tetszését, titokban leírta a címet és sürgősen válaszolt. Rövid levélváltás kö­vetkezett, aztán a személyes megismerkedés és végül a­­ házasságkötés! 1922-ben, Thüringiában, egy vidám kompániának eszébe jutott, hogy kipróbál­ták, milyen a véletlen. Mindenféle viccet és derűs történetet írtak egy papír­lapra, betették egy fiaskóba és bedobták az egyik thü­ringiai folyó vizébe. Egy év múlva egy angol kapitány kihalászta az üveget az Északi-tengerből. Ennek a speciális tengeri postának sokszor tudományos céljai is vannak. Egyes nemzetek tengerészeti hivatalai a különféle tengerek vizébe ilyen fias­kókat dobálnak, amelyek apró zászlórudakkal vannak ellátva, hogy köny­­nyebben észrevehetők legyenek. Ezek alapján állapítják meg azután a tengerek áramlásának minőségét, erejét, sebességét és irányát. Nemrég Anglia északi partvidékén dobtak a tengerbe 3550 darab fiaskót, ami­ket ólomdarabkákkal egyensúlyoztak, hogy álló helyzetben ússzanak és jelző­­zászlócskákkal láttak el. A mai napig azonban még csupán 600 ilyen üveget sikerült kihalászni. Úri hímzésű dívánpárna. Részletes leírása kézimunkarovatunkban található­ ­M­AGYAR NŐK LAPJA 13

Next