Magyar Nőorvosok Lapja, 1995 (58. évfolyam, 1-6. szám)
1995 / 3. szám - ORVOSTÖRTÉNET - Szabó András - Veszelovszky Iván: A méheltávolítás történetéről
Ókor Mezopotámiából (az óbabilóniai korból) semmi sebészeti beavatkozásra utaló adat nem maradt fenn. Az ókori egyiptomi orvoslásról az ún. orvosi papiruszok tudósítanak, a sebészeti tárgyú Smith-féle papirusz nemi szervek betegségeire vonatkozó része azonban elveszett. Az ókori zsidóság hagyományából ismeretes Theodosius és Rabbi Ismael vitája, amelyből kiderül, hogy a zsidó orvosok szerint méh nélkül is lehet élni [1]. Ez azért szokatlan megállapítás, mert a görög és római orvosok felfogása szerint a méh egy eleven, a szervezetben helyét és funkcióját változtató nélkülözhetetlen szerv. Egyesek ennek alapján - minden bizonnyal kevés alappal - feltételezik, hogy a zsidó orvosok az ókorban méheltávolítást is végeztek. Sokkal valószínűbb, hogy csupán elméleti vitáról volt szó, amelyre a rabbik egyébként is nagyon hajlamosak voltak. Az ókori görögök a nőgyógyászati betegségek közül ismerték a szeméremtest, a hüvely és a méhnyak gyulladásait, rákját, valamint a méh előesését. Felismerték, hogy a rák gyógyíthatatlan betegség. A „vándorló méhet” nemcsak nőgyógyászati, hanem más betegségek (hysteria) okozójának is tartották. Az ókori Róma önálló orvosi kultúrája évszázadokon keresztül messze elmaradt a birodalom általános színvonalától. Rómában általában különböző görög iskolákon nevelkedett görög származású orvosok praktizáltak. A bithyniai Asklepiades (Kr. e. 128-56 körül) a methodikus iskola megalapítója, tőle származik az első adat a méh műtéti eltávolításáról [2]. Tanítványa, a laodikeiai származású, Kr. e. I. században született római orvos, Themison már méhet irtott ki, és azt tapasztalta, hogy annak eltávolítása nincs káros hatással a nő életére. Általában akkor távolította el a méhet, amikor az előesett és részben elhalt. E műtéteket Soranus is említi, és valószínűleg resectióról volt szó [3,7]. A szíriai Apameában Kr. e. 100 körül született Archigenes Trajanus idején nagy tekintélynek örvendő, pneumatikus iskolához tartozó orvos a hagyomány szerint operált emlőrákot, sőt előesett méhet is eltávolított [3]. Soranus (98-138) is görög származású, de Rómában működő orvos volt, aki megdöntötte az ókorban általánosan elfogadott felfogást, miszerint a méh mint önálló lény a szervezetben vándorol. Használta a kétágú hüvelytükröt (dioptra), mely már eléggé elterjedt lehetett, hiszen Herculaneumban és Pompejiben is ástak ki hüvelytükröket. Soranus idejében már ismerték a méh nyomait, és igen sok gondot okozott a prolapsus [1]. Soranus ajánlotta, hogy az „előesett méh megfeketedett részét le kell vágni, sőt az egész méhet eltávolítani, mert ez az eljárás veszélytelen, viszont az elhalt rész, mint idegen test veszélyes az asszonyra.” [2, 3], és itt Themison módszerére és szaktekintélyére hivatkozik. Úgy gondolta, hogy a méheltávolítás nem élettel összeegyeztethetetlen beavatkozás, mivel a galliai disznóhizlalók is kiveszik az anyaállat méhét (Mayer). ORVOSTÖRTÉNET Magyar Nőorvosok Lapja 58, 219-223 (1995). A méheltávolítás történetéről SZABÓ ANDRÁS DR., VESZELOVSZKY IVÁN DR. A Területi Kórház, Szentes, Szülészeti-Nőgyógyászati Osztály, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Oktató Osztálya (főorvos: Veszelovszky Iván dr.) közleménye Mottó: „Táncolni kell, Uram! A zene majd csak megjön valahonnan...” Kazantzakisz Összefoglalás: A szerzők áttekintik a méh műtéteivel kapcsolatos ókori és középkori próbálkozásokat. Részletesen ismertetik azt a folyamatot, amely a XIX. század végére a vaginális és abdominális hysterectomia technikájának kidolgozásához vezetett. Kulcsszavak: méheltávolítás története, orvostörténet Magyar Nőorvosok Lapja 58 (3] 1995. 219