Magyar Nőorvosok Lapja, 1997 (60. évfolyam, 1-6. szám)

1997 / 3. szám - FIGO ÁLLÁSFOGLALÁSOK - TÁRSASÁGI HÍREK

rálta és vezette le. A nyugdíjba ment kollegák kiemel­kedően érdekes eseteket, hosszú szakmai működésük alatt szerzett tapasztalataikat adták elő igen színes for­mában. A kerekasztal résztvevői Dr. Jakobovits Antal (Békéscsaba), Dr. Kabdebó Ottó (Mezőtúr), Dr. Lux János (Kiskunfélegyháza), Dr. Makai László (Kiskun­halas), Dr. Nagy Tamás (Kecskemét), Dr. Tóth Kálmán (Baja), Dr. Török László (Kiskunmajsa) voltak. A kétnapos rendezvényt társasági programok is szí­nesítették. Az első nap estéjén az Organon Hungary állófogadást adott, amelyet Bernd Stoltenhoff igazgató és Dr. Weszelovszky Iván osztályvezető főorvos nyitott meg. Ezt rövid kulturális műsor követte. A rendezvény alatt a szentesi kórház történetéről nyílt orvostörténeti kiállítás Dr. Zsoldos Ferenc és Dr. Széchenyiné Csergő Judit rendezésében, valamint Dr. Szabó András dedikálta frissen megjelent „A császár­­metszés története és ikonográfiája” című könyvét. A záróünnepségen osztották ki a fiatal orvosok ré­szére kiírt Szontágh Ferenc pályadíjat, amelyet a beér­kezett három pályamunka közül Dr. Loboda Fábián (Szentes) „A rosszindulatú nőgyógyászati daganatok szűrése, kórismézése és gondozása” című munkája nyert meg. Az elhangzott előadások közül díjat nyert Dr. Menyhárt K., Dr. Takács L. (Siófok) „A császármet­szésnél alkalmazott antibiotikus profilaxis” és Veleczki Jánosné, Dr. Ludmány É., Dr. Oláh J. (Jászberény) „Mit várhat a nőgyógyász a cytológustól és mit vár a cytológus a nőgyógyásztól?” című előadása, valamint Dr. Bagaméry Krisztina, Dr. Kovács L., Dr. Falkay Gy. (SZOTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika) „Imidazolin kötőhelyek és alfa- adrenerg receptorok a humán placentában” című posztere. A kongresszus ideje alatt teniszverseny, múzeumlá­togatás, vadászati program, termálfürdő, szauna állt a 170 regisztrált résztvevő rendelkezésére. A tudományos programot több mint 30 cég szpon­zorálta, fő támogatóként az Organon Hungary, amelyért ezúton is köszönetünket fejezzük ki. Bártfai György dr. Weszelovszky Iván dr. 250 Emlékeztető a Magyar Nőorvos Társaság Elnökségének 1997. február 7-én tartott üléséről 1. ) A Magyar Nőorvos Társaság Elnöksége­­ a SOTE Általános Orvostudományi Kar dékánjának fel­kérésére - megtárgyalta Siklósi György dr. egyetemi docens a SOTE II. Női Klinikájára beadott egyetemi tanári pályázatát. A Magyar Nőorvos Társaság Elnök­sége egyhangúlag javasolta dr. Siklósi György egyete­mi tanárrá való kinevezését. Egyúttal megbízta az El­nököt, hogy a véleményt továbbítsa a SOTE Általános Orvostudományi Kar dékánjának. 2. ) Az Elnökség véleményt formált új tiszteleti tag­ra tett javaslatról. Dr. Lampé László egyetemi tanár Hermann Rudolf Hepp professzort, a Müncheni Egye­temi Szülészeti Klinika igazgatóját terjesztette elő, a következő indokok alapján: „Hepp professzor régi ba­rátja Magyarországnak és a Magyar Nőorvos Társaság­nak. Lelkes támogatója volt a Magyar-Német Baráti Nőorvos Társaságnak és készséggel elvállalta ennek társelnöki tisztét. Részt vett 1994-ben a Magyar Nőor­vos Társaság XXV. Nagygyűlésén és az ERGO XI. Kongresszusán. Meglátogatta a DOTE és a POTE Női Klinikákat, több fiatal orvost fogadott az általa vezetett Klinikán tanulmányúton.” Az Elnökség egyhangúlag a Magyar Nőorvos Társa­ság tiszteleti tagjává választotta Hepp professzort. Az Elnökség továbbá úgy foglalt állást, hogy a Magyar- Német Baráti Társaság Bayreuthban történő következő találkozóján kerül sor a tiszteleti taggá választás beje­lentésére. Az ünnepélyes beiktatás (diploma átadás, Hepp professzor előadása, stb.) pedig 1998-ban Pé­csett, a Magyar Nőorvos Társaság XXVI. Nagygyűlé­sének keretében történik. 3. ) Az Elnökség állást foglalt abban, hogy a Magyar Nőorvos Társaság Alapszabálya lehetővé teszi a társasá­gi tagságot külföldi állampolgár részére is. Rájuk néz­ve is azok a jogok és kötelességek érvényesek, mint a magyar állampolgárságú tagokra. Ismét elhangzott és megerősítést nyert az Elnökség korábbi állásfoglalása, miszerint Nyugat-Európából származó külföldi tag tag­sági díja 50 dollár/év. 4. ) A VI. Magyar-Román Nőgyógyász Napokat 1997. szeptember 25-én és 26-án, Győrben rendezi a Társaság. A tudományos ülés témája: A koraszülés. A hagyományoknak megfelelően mind a magyar, mind a román részről 6-6 előadás megtartására kerül sor az adott témából. Az Elnökség egyúttal megbízta Gardó Sándor professzort a tudományos program összeállítá­sával. 5. ) A HETE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája 1997-ben ismét megtartja hagyományos tudományos rendezvényét, a Recent Progress in Perinatal Medicine-t. A szimpóziumot összekapcsolja Gáti István professzor, a Klinika volt igazgatója és László János professzor Magyar Nőorvosok Lapja 60 (3) 1997.

Next