Magyar Nőorvosok Lapja, 1998 (61. évfolyam, 1-6. szám)
1998 / 4. szám - KÖSZÖNTŐ - Dr. Szabó István egyetemi tanár a Magyar Nőorvos Társaság új elnöke
' ' : KÖSZÖNTŐ is Visz''/- i '. Dr. Szabó István egyetemi tanár a Magyar Nőorvos Társaság új elnöke A Magyar Nőorvos Társaság 26. Nagygyűlésének Vezetőségválasztó Küldöttgyűlése 1998. április 17-én a következő négy éves időszakra megválasztotta új elnökét, dr. Szabó István egyetemi tanárt, a POTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatóját. Dr. Szabó István 1942. június 6-án Máramarosszigeten született. Középiskolai, valamint egyetemi tanulmányait Pécsen végezte. Itt szerezte meg az orvosi diplomáját 1966-ban. Ezen idő óta dolgozik a Pécsi Orvostudományi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán, ahol 1993-ban intézetvezető egyetemi tanárrá nevezték ki. 1972-73-ban a II. Bécsi Női Klinikán dolgozott ösztöndíjasként, majd több tanulmányúton vett részt (Thessaloniki, Tübingen, Berlin stb.). Bécsben kezdte el önálló tudományos-kutatómunkáját, amelyet az elkövetkező években is folytatott. Munkája során a perinatális mortalitás csökkentésének lehetőségeit vizsgálja, elsősorban az IRDS megelőzésére, a foetális tüdő funkcionális érési folyamatát befolyásoló exogén és endogén tényezők kutatására helyezte a hangsúlyt. Tudományos munkájának eredményei a klinikai gyakorlatban alkalmazásra kerültek. Az utóbbi években az IRDS megelőzésére a világon elsőként olyan módszert dolgozott ki, amely jelentős nemzetközi visszhangot váltott ki. Ez irányú kutatásait, nemzetközi felmérés keretén belül az Európai Közösség is támogatja. Nemzetközi és hazai kongresszusok rendszeres felkért előadója. Számos nemzetközi kapcsolatot épített ki több nyugat-európai és USA-beli klinikával. Tudományos közleményeinek száma meghaladja a százat, tíz könyvfejezet szerzője. Részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia minősítő bizottságának munkájában. Számos magyar (Család- és Nővédelmi, Osteoporosis és Osteoarthrologiai, Asszisztált Reprodukciós, Pszichoszomatikus Szülészet és Nőgyógyászati, MOTESZ) és nemzetközi társaság (ERGO, World Association of Perinatal Medicine, European Association of Perinatal Medicine, ESHRE, International Association for the Lung Surfactant System, EURAIL, International Society for New Technology in Gynecology, Reproduction and Neonatology) tagja. Vezetőségi tagja a Nőorvos Társaságnak és a Menopausa Társaságnak. A Nőorvos és Gyemekgyógyász Társaság Perinatológiai Szekciójának társelnöke, a Nőgyógyászok Endoscopos Társaságának elect presidentje, az Európai Perinatológiai Társaság magyarországi képviselője. Tagja a Szakmai Kollégiumnak, az Országos Orvosi Kamara szülész-nőgyógyász szakmai referense. Szerkesztőbizottsági tag a Magyar Nőorvosok Lapjánál, valamint az Early Pregnancy: Biology and Medicine (USA) tudo mányos folyóiratnál. 1996-ban és 1998-ban tudományos közleményével a Magyar Nőorvosok Lapja Nívódíját nyerte el. 1987-ben Kiváló Munkáért kitüntetésben, 1988-ban a tudományos diákköri munka irányításáért Miniszteri Dicséretben részesült. Kinevezése óta Pécsett rendezett 16 országos symposiummal jelentős szerepet játszott a hazai szülészeti és nőgyógyászati élet felpezsdítésében. Ezen rendezvények közül kiemelkedett az 1998. áprilisában, Pécsett nemzetközi részvétellel rendezett Magyar Nőorvos Társaság 26. Nagygyűlése, amely osztatlan elismerést váltott ki mind a hazai, mind a külföldi résztvevők között. Szabó István professzor határozott, nagy tudású, széles látókörű, az új iránt fogékony egyéniség, akiben mint elnökben a nőorvos társadalombiztosítékot láthat a szakma átfogó fejlesztésére, valamint hazai és nemzetközi helyzetének további javítására. Kívánunk ehhez jó munkát és sok sikert a Szerkesztőség Magyar Nőorvosok Lapja 61 (4) 1998. 345