Magyar Nőorvosok Lapja, 2014 (77. évfolyam, 1-6. szám)

2014 / 3. szám - HOZZÁSZÓLÁSOK - Krasznai Péter: Levél a Főszerkesztőhöz

HOZZÁSZÓLÁSOK Levél a Főszerkesztőhöz Tisztelt Főszerkesztő Úr! Megdöbbenéssel olvastam (olvastuk) Berkő Péter dr. „Kell-e törekednünk a szülési fájdalmak maximális le­­gyengítésére, megszüntetésére” című írását, amely a Magy. Nőorv. L. 2013.76,6. számának 32. oldalán jelent meg. A szerző a szüléssel együtt járó fájdalmat egy kalap alá veszi az infarktus, a vesegörcs, a szuvas fog és a rajzszögbe, vagy tarlóba lépés fájdalmával. Meggyőződése, hogy ezeket a fájdalmakat nem célszerű csillapítani. Azt írja: „Sokféle fájdalom létezik, amelyek hasznunkra vannak, amelyeknek „értelme” van. Meggyőződésem, hogy ez áll a szüléskor át­élt fájdalmakra is.” Lehet, hogy Berkő dr. régen kezelt in­farktusos vagy vesegörcsös beteget. Talán ezért nem emlék­szik arra, hogy ezekben az esetekben az elsődleges ellátás, a fájdalom gyors és hatásos csillapítása. Természetesen nem a kórkép fellépése előtt (ami nyilvánvaló lehetetlenség). Ezeknek a fájdalmaknak valóban értelme van, figyelmeztet, de éppen a káros következményei miatt, gyorsan és hatá­sosan csillapítani kell. A szülési fájdalomcsillapítás sem na­pokkal a szülés megindulása előtt kerül alkalmazásra, ha­nem akkor, amikor a fájdalom olyan mértékűvé válik, amit a vajúdó nehezen visel és az esetlegesen beinduló káros fo­lyamatok a szülés lefolyását hátráltatják, vagy lehetetlenné teszik azt. A szülési fájdalomcsillapítás ezért nem „úri hun­cutság”, hanem emberbaráti kötelességen túl, a szülészeti terápia eszköze is, amelynek minden civilizált országban a vajúdók rendelkezésére kell állnia. Tisztelem, de egyáltalában nem osztom, annak az öt pszichiáter professzornak a véleményét, akik arra hivat­kozva vetik el a szülési fájdalomcsillapítást, hogy ezzel megfosztjuk „a jól végzett munka örömétől” az édesanyát és legyengítjük az anyai büszkeséget, az identitástudatot és a hosszú távú anya-gyermek lelki kötődés erejét. Kíváncsi vagyok, hogy az idézett professzorok, hány órát töltöttek szülőszobán, hány 10-12 órás vajúdást kísértek végig, és vajon ugyanezt az álláspontot képviselnék-e, ha feleségük, vagy lányuk szülne. Berkő dr. végül megállapítja, hogy a szülőszobán sen­kit nem szabad hagyni „szenvedni”, de vannak kevésbé invazív, enyhébb fájdalomcsillapító módszerek is. Ez azt jelentené, hogy a szerző csak az epidurális érzéstelenítést ellenzi, más fájdalomcsillapítási módszereket nem? Ezekre nem vonatkoznak az előzőekben megemlített „káros” mel­lékhatások? A szülési fájdalomcsillapításnak, az EDA mellett, sok módszere ismert, sajnos hazánkban ezeket (is) alig alkal­mazzák. Mivel a ma ismert eljárások között az epidurális érzéstelenítés a leghatásosabb, a legjobban irányítható és kézben tartható, továbbá a fájdalomcsillapító hatáson túl jól felhasználható a szülészeti terápiában is, minden civilizált ország szülészeti ellátásában szerepel. Magunk részér­ől 38 éve alkalmazzuk, teljes sikerrel a szülő nők, az orvosok és a szülésznők legnagyobb megelégedésére (minden nálunk dolgozó orvosnő és szülésznő epidurálban szült). Termé­szetesen ennek előbb meg kellett teremteni a feltételeit, ami sokkal nehezebb volt, mint az egész eljárást különböző mondvacsinált problémákra hivatkozva elvetni. Amíg va­lakinek az a véleménye, hogy az EDA-t csak azért veszik fel az „étlapra”, hogy a forgalmat növeljék és ez a vélemény az idézett lap szerkesztőjének a véleménye, addig nagyon távol vagyunk az európai szülészeti ellátásától. Magyarországon ma a szülések 5-6%-a zajlik epi­­durális érzéstelenítésben. Franciaországban és Svájcban ez több, mint 50% (természetesen más fájdalomcsillapító módszereket is alkalmaznak), a különbség elgondolkozta­tó. Azok az úttörők, akik közel 40 éve harcolnak azért, hogy az EDA nálunk is méltó helyet foglaljon el a szülési fájdalomcsillapításban, nagyrészt nyugdíjba mentek. Még­is reménykedünk, hogy munkánk nem volt hiábavaló. Ta­lán utódaink felismerik, hogy a szülési fájdalomcsillapítás a szülészeti ellátás szerves része és ha Európához akarunk tartozni ezen a téren is, bőven van tennivalónk. Hivatkozások: Tassonyi E., Krasznai R. Extraduralis és intraduralis anesztézia és analgézia. Medicina 1988 Krasznai P., Károvits J., Gáti I.: Szülésvezetés epiduralis analgéziában. Magy. Nőorv. L. 1984.4,564. Krasznai P.: Szülési fájdalomcsillapítás lumbális epidurális anaestheziával. Kandidátusi értekezés. Budapest 1978. Károvits J.: Az epidurális érzéstelenítés hatása a szülési stresszre. Kandidátusi értekezés. Budapest 1988. Szekeres L.: Epidurális érzéstelenítés hatása a szülészeti gyakorlatra. Kandidátusi értekezés. Budapest 1990. Csákány M. György: Szülészeti anesztézia Tauffer adata­inak tükrében 2010-2012. SZPRT XVII. kongresszusa. 2013 nov. 7-9. Lilafüred. Krasznai P: A szülészeti epidurális fájdalomcsillapítás négy évtizedes hazai története. Megjelenés alatt. Bonica JJ., McDonald JS.: Principles and Practice of Obstetric Anesthesia and Analgesia. Williams and Wil­ kins, Baltimore 1995. Krasznai Péter dr. Péterfy Sándor utcai Kórház- Rendelőintézet és Baleseti Központ MAGYAR NŐORVOSOK LAPJA 44­ 77. ÉVFOLYAM 3. SZÁM­­ 2014. MÁJUS

Next