Magyar Nyelv – 62. évfolyam – 1966.

Mészáros István: A Szalkai-kódex glosszáinak helyesírása

hető felvétel készült. A felvételek látszólag Hussomiak adtak igazat, aki szerint ,,a táska alakja lényegében nem változik, amikor ugyanaz az ember különböző magánhangzókat azonos intenzitással ejt a mély hangoktól a magasak felé haladva", viszont „ha különböző emberek ugyanazt a magánhangzót (azonos szinten és azonos intenzitással) ejtik, a gége­táska alakja egyénenként merőben eltérően alakul" (HTTSSON i. m. 48). Az egyéni jegyek kétségtelenül feltűnőbbek a hangonként mutatkozó eltéréseknél. Nem bízva első benyomásunkban, minden kiértékelhető rétegfelvételen planime­terrel kimértük a gégetáska területét. Azt tapasztaltuk, hogy az ú képzésekor lényegesen nagyobb a kimért terület (0,762 cm 2), mint az a képzésekor (0,497 cm 2), E két hang között áll kiterjedését tekintve az í (0,574 cm 2). S ha az általános tendencia ismeretében nézzük ismét a rétegfelvételeket, nyilvánvalóvá válik, hogy az egyéni ingadozás leplezi csak az egyes magánhangzók képzé­sével járó különbségeket. Az á ejtésekor valóban elkeskenyül a táska (1. ábra), az ú ejtése közben pedig kiöblösödik (2. ábra), s valamivel keskenyebb ennél, ha í-t ejt a beszélő (3. ábra). Ha más anyanyelvű beszélőkkel végzett mérések hasonló eredményre vezetnek, válaszolnunk kell majd a felmerülő kérdésre: miért szűkül össze a gégetáska éppen a leg­nyíltabb képzésű beszédhang ejtésekor, miért éppen a magas, hátsó nyelvállású ú ejtésekor a legöblösebb? FÓNAGY IVÁN A Szalkai-kódex glosszáifiak helyesírása 1. „Súlyos kérdés Szálkái László glosszáinak helyesírása" — olvassuk KNIEZSA ISTVÁN magyar helyesírástörténetében. Az ezzel kapcsolatos problémákat szerinte ,,a kódexnek alapos vizsgálata nélkül eldönteni nem lehet." (KNIEZSA, HírTört. 101.) Valóban, a kötet, illetőleg a glosszákat tartalmazó fejezet keletkezési körülményeinek, rendeltetésének pontos ismerete jól megvilágítja, hogy milyen hatások alapján írta magyar szavait éppen ilyen helyesírással a pataki iskola kisdiákjaként a későbbi huma­nista érsek. , A Szalkai-kódex (az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban, jelzete: MSS II. 395.) nem más, mint különféle tananyagrészeket tartalmazó füzetek kolligátuma, ame­lyeket később kötöttek egybe. Mindegyik füzet tulajdonképpen a tankönyvet és a diák­jegyzetet egyesíti magában, mint általában a középkori iskoláskönyv: a diákok lemásol­ták maguknak á tanár által rendelkezésükre bocsátott Szövegeket, amelyeket azután az iskolai foglalkozások során „feldolgoztak", közben a korábban leírt szövegeket kiegészí­tették, újabb betoldásokkal látták el. Az így kiformálódott szöveget kelleti, meg­tanulniuk. Kódexünkben a Theodolus eklogáját és a hozzácsatlakozó kommentárt tartal­mazó részben találhatók a glosszák, a kötet lapszámozása szerinti 80/a—129/b. lapokon. Maga a füzet tehát önmagában is eléggé vaskos: 49 lapos, illetőleg 98 oldalas volt. A költemény szerzője, Theodolus a VI. század előtt élt, hexameteres művében bibliai és mitológiai történeteket állít párhuzamba egymással, a bibliai eseményeknek mintegy előképeiként, illusztrációiként ábrázolva azokat. (Például a paradicsomkerti bűnbeesés és Jupiter lázadása Saturnus ellen, a vízözön és Deucalion, Dávid és Orpheüs stb.) A kommentár (szerzője ismeretlen) részletesen kifejti a négy soros szakaszok tar­talmát, feltárja szimbolikus erkölcsi mondanivalóját, de kitér az egyes kifejezésekkel kapcsolatba hozható földrajzi, csillagászati, növénytani stb. fogalmak magyarázatára is. Szálkai László a sárospataki városi iskolában 1490 januárjában, a Vízkereszt utáni csütörtökön készült el a vers és a kommentár lemásolásával. „Finis per me Ladis­laum de Zalka anno Domini 1490 feria quinta post festum Epiphaniae" —írja e füzet

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék