Magyar Nyelv – 89. évfolyam – 1993.

2. szám - Kisebb közlemények - Dobóné Berencsi Margit: Impresszionista és expresszionista vonások Szabó Lőrinc „Föld, erdő, isten” című kötetében

tes értelmű szavak alkotnak rímet, még inkább kénytelenek vagyunk odafigyelni: „Ember tervez, Isten végez"; „Tűn kezdi, ökrön végzi". A rímek túlnyomó többségét azonos szófajú szavak hordozzák (122 közm.). Leggyak­rabban főnevek (63 közm.: „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát"; „Amilyen a fizetés, olyan a temetés"; „Ki kerüli a munkát, nehezen tölti a gyomrát"), és igék (51 közm.: „Aki megy, az halad, aki áll, az marad"; „Az okos enged, a szamár szenved"; „Aki válogat, aztán várogat"). A rím nemcsak azonos, hanem különböző szófajú szavak szembeállítását is lehetővé teszi a közmondás keretein belül (30 közm.), pl. főnév — ige (10 közm.: „Sok jó ember kis helyen is elfér"; „Ki dolgozni nem szeret, nem érdemel kenyeret"), főnév — melléknév (8 közm.: „Ha nincs ló, a szamár is jó"; Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó"; „Sok kéz hamar kész"). 5. így segítik tehát elő a hangtani ismétlődések a nyelvi anyag közmondássá szervező­dését. Az önmagukban semlegesen csengő szavakat a hasonló hangzás expresszívebbé, jelen­tőségteljesebbé teszi, a közmondás magjává lépteti elő. A hangzóismétlődés kiemeli e szava­kat a többi közül, egymás mellé rendeli, szembeállítja őket. Arról természetesen nincsen szó, hogy a közmondásoknak hangtani szempontból szilárd szerkezetük lenne. Még a maximális mennyiségű hangtani jellemzőket tartalmazó közmondások hangtani szerveződése sem deg­radálható egyszerű és egysíkú ismétlődések rendszerévé. „Teljes határozottsággal csak azt a viszonylag kevés esetet észleljük, amikor több különböző ismétlődési fajta szembetűnő kombinációja áll fenn" (ZSIRMUNSZKIJ i. m. 135). TÓTH NÉ LITOVKINA ANNA Impresszionista és expresszionista vonások Szabó Lőrinc „Föld, erdő, isten" című kötetében Az 1922-ben megjelenő „Föld, erdő, isten", a költő első kötete, gazdag életművének nyitánya. Még nem mutatja a szerző kiforrott, nagy egyéniségét, de már megsejteti velünk a későbbi virtuózt, egy újfajta költői nyelv alakítóját. A Nyugat — sokszor — halk, fojtott, csiszolt lírája mellett Szabó Lőrinc keményebb hangú, harsogóbb színű, nyersebb szókincsű s heterogén témájú versekkel jelentkezett. „A Föld, erdő, isten mindenekelőtt természetlíra. Főként a kötet első része elevenít meg bukolikus világot. Szépségkultusz ez is, igen különbö­zik azonban a századelő eszményétől, mely a szépet a művészetben és a lélek hangulataiban találta meg. A fiatal Szabó Lőrinc a vegetatív létben, az érzékelt világban találkozik a szépség örömével. .." (RÁBA GYÖRGY, Szabó Lőrinc. Bp., 1972. 15—6). A kötet ihletője elsősorban az elvágyódás, amely a szerző első válságainak megélése nyomán keletkezett. A versekben már kibontakozik előttünk a Szabó Lőrinc-i életmű néhány jellegzetes vonása: az ösztönélet utáni vágyakozás, az erotizmus, az elégedetlenség, a napi robottól, a várostól való menekülés, a harmóniakeresés, s felfedezhetjük bennük az ellentétek költőjét, nemcsak a tematikában, de a szemléletben, formai megoldásokban is. Ennek bizonyítéka például az is, hogy az antikizáló — sokszor eszményítő — hangulatú, stilizált világképen mindig áttör a költő egészséges életfelfogása, materiális közvetlensége: „A termé­szet és a külső valóság itt is kétarcúvá válik az idilli és a nyomasztó tárgyak, jelenségek megnevezésével. A bukolikus díszlet gazdagsága tárul elénk az »örök természet« tárgyainak leírásában. A díszletek a költő törekvésében egyénített tájképpé, szinte megidézhető jelene­tekké állnak össze legsikeresebb verseiben." (KABDKBÓ LÓRÁNT, Szabó Lőrinc lázadó évtizede 1918—1928. Bp., 1970. 123.)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék