Magyar Nyelvőr – 4. évfolyam – 1875.
Hogy védik agyon a korcs szavakat. Volf György
pamlag, erény, jellem szavakat oly magyar embernek, aki még nem hallotta s ne magyarázza meg neki a rájuk fogott jelentést, megérti-e ? És ha csak érthetők vagy még érthetők sem, hogy lehetnek világosak? Annyira nem világosak, hogy nem szólva a tanulatlanokról, sokat még az irodalom is fonákul használ. Avagy nem olvasott a „Vasárnapi Újság" ilyeneket: az öregúr folytatta sétányát (sétálását), a bányászgyűlést részvényhiány (részvéthiány) miatt elhalasztották, a két ember beszélybe (beszédbe) eredt stb.? Hanem hát a rövidséget talán mégsem lehet, tőlük elvitatni. A szavakat nem mérjük röffel. Legrövidebb az a szó, mely leghamarább megérteti velünk a megértendőt. Azt meg a korcs szavak, melyek mint láttuk nem világosak s csak alig vagy épen sem érthetők, teljesítik-e? De mérjük röffel, akkor is akárhány kitúrt jó szó rövidebb lesz a helyébe tolakodott korcsnál. Így pl., hogy csak egyet említsek, a jó szíves, nyájas rövidebb a korcs szívélyesnél. Aztán olyan nagy baj-e a szavak hosszúsága? Szegény régi görögök, milyen barbár lehetett akkor a ti nyelvetek ! Csuda, hogy támadhattak köztetek mégis Homerosok, Sophoklesek, Platonok, Aristotelesek! Csak lett volna annyi eszetek, hogy ti is úgy csonkítottátok volna a szavakat mint mi, bizonyára még különbíróitok is támadtak volna. Nézzétek a mieinket! Úgye bámuljátok? No de hagyjuk ezt, térjünk vissza s feleljünk meg arra, hogy mely szó czélszerű ? Nyilván az, mely a czél elérésére legalkalmasabb. Már most az-e a czélja a magyar írónak, hogy csak valahogy, vagy az, hogy magyarul megértesse magát ? Úgy tartom az utóbbi. Tehát mennél magyarabb a szó, annál czélszerűbb, mennél magyartalanabb, annál alkalmatlanabb. Korcs szavaink meg épen a legmagyartalanabbak s így nem hogy czélszerűek volnának, hanem egyenesen czélellenesek. Azért legjobb, ha szépségük mellett második becses tulajdonságukat is visszaküldjük a képzelet országába. Már most nézzük a forrásokat is, melyekből a „VasárnapiÚjság" tetszése fakadt. Ezek, mint már mondtam, a nyelvérzék, megszokás és kegyelet. Mind a hármat egyszersmind pajzsul is is használja a korcs szavak megvédésére. Fő persze a nyelvérzék ; amit ez megenged, azt a „Vasárnapi Újság" jónak hirdeti, még ha százszor ellenkeznék is a nyelvvel, így pl. jól tudja, hogy szilárd, rakpart, járda, pamlag, tömkeleg helytelenül vannak alkotva, de azért még talán életét is föláldozná értük. Ha nekünk a nyelv, ő neki a nyelvérzék minden. Hiszen nagyon jó dolog a nyelvérzék. Nincs annál gyorsabb és biztosabb tájékoztató, ha egészséges. De épen az a baj, hogy nagyon is beteg. A „Vasárnapi Újság" nem ok nélkül panaszkodik, hogy mennyire romlik