Magyar Nyelvőr – 25. évfolyam – 1896.
Vegyesek - Debreceni diák-szók és szólások. Barcza J.
DEBRECENI DIÁK-SZÓK ÉS SZÓLÁSMÓDOK. 455 tapodott a bursa convictualis, mely a közös koszt költségeit fedezte; ugyancsak ők szaporíták a bursa nigra vei sacra-t, mely a külföldre menő diákoknak volt segítő pénztára, nem feledkezvén meg a fiscus scholae-ról sem, melyet a hagyományok fele illetett meg. A főiskola középiskolai részében tanítottak a publicus praeceptorok d. e.: 6—7; 9—10 és d. u. 2—3 ; 4—5. Ez apró schola osztályai valának: Classis rudimentaria. Classis Donatistarum. Classis etymologica. Classis syntactica. Classis poetica ac rhetorica. Ezek elvégzése után a diák fráter novitius lőn. Nem tudom mennyiben volt, vagy egyáltalában szokásban volt-e a régi diákoknak metusaikat (lakó szoba) nevekkel ruházni föl. Az utóbbi évtizedekben azonban kétségtelenül megvolt e szokás, mirel egyik coetusnak, a ma is ugyanazon névvel nevezett Pannónia coetusnak, jegyzőkönyve tanúskodik, amelyben Eliseum coetusról is tevődik említés. Az említett jegyzőkönyv az illető coetus történetével foglalkoznék az 1870-es évektől a jelen napokig, de bizony meglehetős soványan. Egy pár diákos meghatározást ad az iskolai élet egyes fontosabb képéről, így a legatio (ünnepi követség) szerinte •= szórakozás és mulatság, az electio (választás, hogy ki hova megy) = számítás és csalódás , vacatio = megnyugvás és édes visszaemlékezés időszaka. Fölemlíti az electionalis csikóbőrös kulacsot, amelynek ürege 10 icce bort tudott magába nyelni s nedűjéből nem egy eligens nyeste le földig magát. Mert biz' a bánat-szalasztót (bor) akkoris körülbelül úgy megitta a debreceni diák, mint a mai szűk időben, sőt nem egyszer esett meg vele, hogy : Aurora ő nagysága ébren találta valamelyik X lábú asztalnál. Említi a diák tűzoltóságot is, mely 1880 ápril 24-én oszlott fel. A tűzoltó zászló fölirata tűzzel a tüzet volt s nem is hiába, mert a villás, vedres, fejszés, kis botos, nagy botos ugyancsak megfeleltek kötelességüknek nemcsak a kifutáson (a tűzoltók gyakorlata teljes szerszámmal és machinával a nagyerdőn), hanem a valóságos vésznél is. Nincs ugrás a természetben. Mint azelőtt sem, úgy ma sem igen jobb a Deákné vásznánál a debreceni diák. A délelőtti órákban biz' úgy megissza ő kelme ma is az Áron lé-t (Áron regalebérlő Debrecenben), itókát, gagyit, zsidó fürdőt (mind pálinka), meg biz ő, mert nincs rajta görcs (jól csúszik a torkon, itatja magát). Ben sokszor van pénz nélkül a valamire való debreceni diák. Pedig a természet megkívánja a kanmurit (nagy lumpolás). Ilyenkor uram Isten, mi rántaná ki jobban a hínárból, mint ha egyik-másik ingóságot német szóra vagy nevelőbe adja. (zálogba csapja). Akkor aztán tart a dáridó kakas kukorikálásig, nem baj, ha a ne rángass (bor) szídit (fejébe száll) is, nem mozdul addig, míg a vízbe tart: berúg, bedörrent, behajít, becsíp, leszítja vagy leszopja magát, beköp, felhajt a garatra (lerészegszik) mind egy szálig, szóval iszik, míg totaliter odavan.