Magyar Nyelvőr – 25. évfolyam – 1896.

Vegyesek - Debreceni diák-szók és szólások. Barcza J.

BARCZA JÓZSEF: DEBRECENI DIÁK-SZÓK ÉS SZÓLÁSMÓDOK. 503 kevésbbé sem aggaszthat. Hogy azonban szerbjeink a XVI. század elején bizonyára ezzel az elliptikus kérdéssel kótyavetyélgették egymás holmijait, s hogy ennélfogva a magyar kótyavetye szó csak szerb eredetű lehet, kétségtelenül bizonyítja Szamotának egyik fon­tos jegyzete, mely egy 1540-iki latin oklevélből való s így szól: „Dati sunt duo cothurni per kothye, wethye empti" (Orsz. Levél­tár, Neor. Act. 42). Itt szavunk kótye-vetye alakban áll, vagyis még egészen szerbül hangzik s kizárja a Kótya-vető, kótyát vetni kifejezések eredetiségét. Ez adat alapján bizonyosnak tarthatjuk, hogy a vet ige a vetye helyett csupán az értelmesítő népetimológia folytán került az idézett magyaros végű kifejezésekbe. (A kótye-­kótya hangváltozásra vö. ném. lade,­­m. láda kiném. malhei­m. málha stb.). A szerbből való eredetet a történelemmel is támogathatjuk. Ide iktatom, amit Tagányi­ Károly kérdésemre velem közölni szíveskedett : „A régi adatok szerint a kótyavetye mindig hadi zsákmánynak vagy kóbor katonák, cigányok stb. kétes eredetű holmijának elárverezését jelentette. És ha innen indulunk ki, én is annak a nézetnek adok igazat, hogy a szó szerb eredetű, mert hiszen a XVI. században — mikor e szó hozzánk átjött — a rácok voltak az az elem, kik mind a magyar mind a török részen a rendetlen kóbor katonaságot (martalócok, haj­dúk) képezték. Ilyen fajta katonaságtól származhatott a kótyavetye, mert hiszen a zsákmányolás volt fő foglalatosságuk". ZOLNAI GYULA: DEBRECENI DIÁK-SZÓK ÉS SZÓLÁSMÓDOK. (Vége.) Bárhol és bármily körülmények közt bejön két debreceni diák, első szava társához: hogy vagy kani ? — Kanul mint a nyúl! szól rá a válasz s aztán megindul a társalgás. Tán s... .­ köttél, vagy ballábbal léptél le a vacokról ? (rossz kedve van). Hadd el! Éppen latin órán ültünk, közel jártunk már a fejtásho (negyed órai szünet), mikor csak valaki egy gerundiummal (furkós bot) adalba csapja az ajtót; persze minnyájan egy torokból kiátottuk, hogy prepa vet (amennyiben a diákság egész következetesen sze­gény tanítójelöltekre hárítja az effajta dolgokat), de híjába : észre vette a vín kani (a professzor úr), hogy jó magam rólam az a prepa, meg is citált mingyán az irodába s ott olyan hatot hege­dültetett a pedeksemre, hogy a sok ebenlógó, kacagány, röhögő, kaftán, lebernyeg, felleghajtó, krispin, csurapé (téli kabát) a fogason mind megelevenült a két szemem előtt s egyik jobban vigyorgott rám, mint a másik. Na de csakhamar megszabadultam; az igaz, hogy a markomba­ vittem a fenekemet (t. i. nagyon sajgott), de az ír úgy romoltam (szaladva siet), hogy a nagytiszteletű úr (tanár)

Next