Magyar Nyelvőr – 45. évfolyam – 1916.

Magyarázatok, helyreigaztások - Simonyi Zsigmond: Vegyes szóegyeztetés

ivott; tehát nagybélű, dalhas volt. De talán nem egészen szabatosan használta a telibél szót. A jelentése valójában : keményhúsú, telthúsú. (Peterdi Andor is a leányok telthúsú karjáról énekel a Földeken c. versében. Uj I. 1915. jún. 13). — A telibél szó magyarázata, szerintem, ez : A jól dagasztott, jól kisült búza­kenyérre Somogyban azt mondják: tömött (tömködt) bélű; olyan mint a spongya, ha összenyomják, visszaugrik. (Ellenkező esetben: copákás.). Épen olyan az egészséges, piros-pozsgás lányok, fiatal asszonyok orcája, karja is. Telibél tehát: tömött, telt, keményhúsú­­ nem: elhízott kövér, csak kövérkés (molett). — Ismertem egy erdélyi öreg urat, akinek meg az ilyen kövérkés nőkre az volt a szava : sülnibélű­. Ez csak változata a telibély­nek. TRENCSÉNY KÁROLY: Vegyes szóegyeztetés. 1 Arany János a kegyelmetek, nagyságtok­féle kifejezéseket többnyire alak szerint, egyes számmal szerkeszti: Nézzen Istent kegyelmetek (Ágnes a.) stb., míg Petőfi inkább értelem szerint: Ország­gyűlését é kelmök itt tartanak (IV. vö. Nyr. 6:115, 29:301). Érdekes már most, hogy néha Aranynál összevegyül a két szerkezet. Már Varga Károly (A szám szerinti egyeztetés Arany Jánosnál, Nyr. 29 ,300) észrevett egy-két ilyen példát. Igy a János király fordításában (2:2): „Fogadjon szót fölségetek nekem , mint Jeruzsálem belső pártjai, béküljenek ki egy időre s úgy rontsák meg összefogva e falat." Itt a közbevetett többesszámú mondat hatása okozta a szerkezetváltozást. A Rózsa és Ibolya első fogalmazásában ezt írta Arany : Királyfiak jöttek, nagy hatalmasságok, de fogukat mind ott hagyák e nagyságok (Lehr: Toldi Est. 187). Később az ő szokása szerint egyes számra változtatta az igét: ott hagyá e nagyságok; de megmaradt a több birtokosra mutató fogukat. Tkp. a fogát kellene, vö. pl. „Hadait fönségtek bizony inkább hozza, seregét indítsa. .." (TSz. 4. én.), tehát nem hadaikat, seregüket. Amott azonban a fogukat nyilván a megelőző királyfiak és hatalmasságok miatt maradt meg a szoros gondolati viszonynál fogva. SIMONYI ZSIGMOND: Krónista. Riedl Frigyes a régi mondákról szólva a középkori króni­kásokat krónistáknak nevezi. Ezért megrótták őt ilyetén kemény szavakkal: „A krónista szót tudtunkkal más izó nem használja, a német chronist magyarítása. Szerintünk kerülendő, mert a m. krónikás teljesen kifogástalan szó." (MNy. 11 : 431). Igy látják a szálkát — a más szemében. Riedl nem a németből vette a szót, nem is maga csinálta, hanem a magyarországi régi latinságból kapta (chronista és chronicista, 1. Bartal). Nem is akarta vele az újabb magyar kép­zésű krónikást kiszorítani, csak régies kifejezést használt stílszerűen ott, ahol régi dolgokról szól. Az -ista képző egyébiránt annyira meghonosult nyelvünk­ben, hogy egyáltalán nem kell benne fönnakadni, valamint Arany Jánost sem hibáztatták, mikor az aki összeírásának pártolóit akistáknak nevezte (Hátr. Próz. 348), pedig ő itt magyar szóhoz tette a latin képzőt. Már Simonyi fölsorolt több régibb is újabb ilyen képzést (Nyr. 8: 299, A~M. Ny. 1­1 : 127, 2­88; az ő adatait is fölsorolom itt az enyéimmel együtt). A legrégibb adat, melyről tudok, a parvaxista szót mutatja egy 1524. évből való latin szövegbe foglalva: „Due [d­v. duo] pathwariste videlicet Michael Chak de Myhaly et Benedictus de Kysfalwd* (OklSz . a szó Bartalnál csak a 18. századból). Abban 1 Válasz egy beküldött kérdésre.

Next