Magyar Nyelvőr – 63. évfolyam – 1934.
Értekezések, önálló cikkek - Balassa József: A szavak halála a magyar nyelvben
idő óta. Lényegesen átalakító hatással volt a magyar nép életére, szellemi alkatára és egyidejűleg a magyar nyelv szókincsére is a 10. századtól kezdve a kereszténység felvétele, az átmenet a földmívelésre és a városi életre. Ezekben az évszázadokban ószlovén, német és olasz kölcsönszavak sok ősi szót szorítottak ki a közhasználatból. Később, a 16—17. században a török uralom volt újabb hatással a magyar nyelvre. Az oszmán*török nyelvből átvett szavak valósággal elárasztották ebben az időben a magyar nyelvet. Midőn a török uralom véget ért, ezeknek a szavaknak legnagyobb része ismét kihalt; egy részük egy-egy nyelvjárásban él még tovább. A török hatással egyidejűleg megfigyelhetjük latin eredetű szavak beáradását a magyar köznyelvbe; ez következménye volt a latin nyelv hivatalos használatának az egyházi és az állami életben. Az utolsó nagy átalakító hatás a 18. és 19. század fordulóján érte a magyar nyelvet, midőn a nyelvújítás mozgalma az idegen szavaknak egy nagy részét kiszorította a használatból. A 19. sz. második felében a nyelvújítás szavai ellen megindult küzdelem viszont sok száz olyan szót szorított ki a használatból, melyet a nyelvújítók alkottak. Ha a szavak kihalását figyelemmel vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy azt hosszú haldoklás előzi meg. Az első lépés az, hogy megszűkül a szó használatának köre. Már csak az élőnyelvben használják, az írott nyelvből kiveszett. Nem tudhatjuk, vájjon egy szó, melynek valamely korban írott nyoma nincs, nem tengő* dött*e tovább az élőnyelvben. Másrészt az is lehetséges, hogy valamely, az élőnyelvből kiveszett szó az irodalmi nyelvben él tovább. A bese (kánya) szó csak a Jordb.*ben és mint személy* név néhány oklevélben fordul elő, a vér (sógor) szóval csak a Peer K.*ben és az OKISz*ban találkozunk. Mind a kettő él még a szlavóniai nyelvjárásban. A gólya régi cakó nevét, ezt a kifejezést fánton-fánt (hasonlót hasonlóval), ezeket a szavakat: kabala (kanca), mazúr (hazátlan), rigya (torlasz), sellye (koporsó), szapu (űrmérték), vinnye (kovácsműhely) és sok más szót, melyek a közhasználatból kivesztek, megtalálunk egyes nyelvjárásokban. Lehet, hogy egy*egy szó, melyet kihaltnak vélünk, a nyelvemlékek korában is csak tájszó volt. A kihalt szavaknak egy másik része továbbképzett alakban, összetételben vagy egy*egy szólás* módban él tovább. Az emlik (szopik) ige kihalt, de az emlő, csecsemő szavak élnek, a himlik (elszóródik) ige kihalt, de hint, himlő ma is él. Alább több példa fog amellett tanúskodni, hogy kihalt szavak változott alakban tovább élnek. A magyar nyelv kihalt szavairól szólva feltűnik, hogy számuk sokkal kevesebb, mint az indogermán nyelvekben. A magyar nyelv változása a legrégibb írott emlékek kora óta általában sokkal csekélyebb, mint az indogermán nyelveké ugyanebben az időben. A legrégibb magyar nyelvemlékeket olvasva, csak