Magyar Nyelvőr – 74. évfolyam – 1950.

1. szám - Domokos Sámuel: A Marr-elmélet eredményei a román nyelvészetben

A MAKK-ELMÉLET EREDMÉNYEI A ROMÁN NYELVÉSZETBEN Irta: Domokos Sámuel A román tudományos életben nagyjelentőségű változást eredményezett a román tudományos akadémia újjáalakulása 1948. őszén. Az akadémia újjá­szervezésével lehetővé vált a tudományok minden területén a marxista­leninista elmélet érvényesítése és az élenjáró szovjet tudomány eredményei­nek felhasználása. A román akadémia nyelvészeti osztályának kiadásában, Al. Graur, Al. Rosetti, Iorgu Iordan és Emil Petrovici szerkesztésében indult meg a Cum vorbim c. nyelvészeti folyóirat 1949. tavaszán. A folyóirat példátlan sikert aratott s máris mintegy hétezer példányban jelenik meg. Jellemző a folyó­iratra, hogy nemcsak szakemberek szerkesztik, hanem a dolgozók minden rétege, a nyelvi kérdések iránt érdeklődő munkások, tisztviselők és diákok küldik be egyéni kutatásaikon alapuló cikkeiket. A folyóirat mégis megtar­totta tudományos színvonalát, s hogy ez elérhetővé vált, azt a Marr-elmélet helyes gyakorlati alkalmazásával kell magyaráznunk. Marr­ megalapítása szerint: „Az emberiség­ a beszédet a munka végzése közben alakította ki bizonyos társadalmi feltételek mellett és átalakítja azt egyidőben az élet ú­i társadalmi formáinak kialakításával, az új gondolatoknak megfelelően az új feltételek között. Ezért a Cum vorbim nem merül meddő, formális fitologizálásba, hanem az élő, mindennapi nyelvet, a köznyelvet teszi vizs­gálat tárgyává. A román társadalmi élet jelenlegi átalakuló állapotában, az új viszo­nyok között, a dolgozóiknak az élethez és a­ munkához való új viszonyulásával a® új nyelvi jelenségek egész sorát veti fel. Ezért, tekintve, hogy azonos társadalmi fejlődésen keresztülmenő hazánkban hasonló nyelvi problémák adódnak, nem érdektelen, ha a román nyelvészet elért eredményeinek főbb p 0111j­é­i­t isme­r­tet­jük. Elsősorban kell megemlítenünk azokat a tanulmányokat és cikkeket, amelyek a szovjet nyelvészet eredményeivel és azoknak felhasználható lehe­tőségével foglalkoznak a román nyelvészet sajátos kérdéseinek megoldásában. Ki kell emelnünk azokat a tanulmányokat és ismertetéseket, amelyek a szovjet nyelvészet megteremtőjének, N. I. Marrnak munkásságára vonat­koznak. A Marral foglalkozó cikkek nagyban hozzájárultak az új szovjet nyelvészeti felfogásnak a román dolgozók széles tömegei előtt való meg­ismer­tetéséhez és megértéséhez. A szovjet nyelvészeti eredmények ismertetésére a folyóirat külön rovatot vez­et. E rovatban állandóan szemlét közöl Az orosz nyelv az iskolá­ban (Russzkij jazik v skole) A­ szovjet nyelvészet­ folyóirat egy-egy lényeges, a román nyelvészek munkáját előmozdító tanulmányáról, lehetőséget biz­tosítva ezzel az oroszul nem tudó olvasóknak arra, hogy állandóan figye­lemmel kísérjék a szovjet nyelvészek munkáját. Megemlítjük a következő szovjet nyelvészeti ismertetéseket: I. I. Mescsanyinov: Marr jelentősége a hazai nyelvészetben, G. Serdiucenko: Marr építő örökségéről, N. G- Hromet: A nyelvtani elemzés nyelvészeti alapjai, VI. Pravdin: A fog­almazás pontos­sága a nyelvtan tanításában. E. M. Galkina Pedoruk: A mondat a materia­lista nyelvészet megvilágításában és I. I. Mescsanyinovnak, Marr legkiválóbb követőjének, alapvető munkájáról: Az igéről. A folyóirat számontartja a szovjet nyelvészek román vonatkozású nyelvészeti munkáit is. Mint ismeretes, a szovjet nyelvészek tanulmányozzák a népi demokráciák­ nyelveit is. Tekintve, hogy a román nyelv kapcsolata, az orosz nyelvvel századokon keresztül nagy volt máris jelentős szovjet tanulmányok foglalkoznak a román nyelv egyes kérdéseivel, így: R. A. Bucscagov: A személynévmások használata a román nyelvben és A szláv nyelv hatása a román nyelvre. A. P. Evdomeniko: A román mondattan egyes

Next