Magyar Nyelvőr – 82. évfolyam – 1958.
Benkő László: Atmoszféra
jelölőjeként a szerzők alkalmazzák, illetőleg maga a fogalom válik ködössé, elmosódottá az olvasó előtt : „Waldapfel nem méltányolja eléggé a kornak ezt a kollektív, emocionális atmoszféráját. .." (Barta: Iroda, 1955. 354.) „És Puskin életművéből még egy novella : a Pikk Dáma a rejtelem, a megmagyarázhatatlan, a szorongató atmoszférával" (Illés E. : Csillag 1956. 122) . ,,. . . mégis hasznosabb, ha a korabeli napilapok illusztrációiból próbáljuk . . . érzékeltetni ezt a különös s a Horthy-rendszer későbbi évtizedeinek »konszolidált« viszonyaiban élők számára . . . szokatlanul eleven, harcos atmoszféráját" (Péter L. : Iroda, 1955. 118) . „Aligha tagadható, hogy a Horthy-rendszerben a rendszer ellenében létrejövő irodalom magán viseli az egyenlőtlen feltételű küzdelem jegyeit ; nemcsak felületére, de mélyéig-véréig hatottak az ellenforradalmi atmoszféra pressziói" (Pándi P. : Csillag 1955, 2300). Az atmoszféra szónak ezek a szokatlan kapcsolatú, kissé erőltetettnek látszó előfordulásai annak a megállapításnak a helyességét igazolják, hogy „egy-egy szó gyakori előfordulása nemcsak szegényíti a stílust, hanem igen sokszor a szó jelentésének elhalványulására, majd pedig helytelen alkalmazására vezet" (Jakab L. , Nyr. 80 : 314). Hasonlóképpen erőltetettnek, nem eléggé kifejezettnek látszik az atmoszferikus melléknév használata is: „Ibsen darabjaiban nem veszi észre a csodálatos atmoszférikus művészetet, az észak igézetét..." (Szerb A.: M. Krodt. 2 : 433. Erdélyi Szépm. Céh kiad.); „Ezek a jelzők sajátosan ernyedt és ernyesztő légkört teremtenek, dekadens kellemük elzsongít. Atmoszférikus hatásukat csak növelik azok a ritkábban előforduló, de tartalmukban eme sűrűbben használtakkal rokon jelzők . . (Kardos : i. m. 115) . „Ebben a világban, amely négy család 1945 előtti életére korlátozódik, a külvilág és a külvilág eseményei csak mint atmoszférikus jelenség létezik" (Nagy P. : Csillag 1956. 555). A szépirodalmi nyelvben — a maga helyén — kétségtelenül használhat az író olyan szót, amelyik nem jelentésével, csak hangulati velejárójával válik kifejezővé ; de az értekező prózának aligha válik előnyére az ilyen szóhasználat. A történeti hűség kedvéért talán nem árt megemlíteni, hogy az atmoszféra szónak már volt irodalmunkban egy régebbi divathulláma is a század végén: Justh Zsigmond naplójában például — nyilván francia hatásra — léptennyomon találkozunk vele. Benkő László