Magyar Nyelvőr – 85. évfolyam – 1961.
Szántó Éva: Szovjet nyelvészek a matematikai, matematikai-statisztikai módszerek alkalmazásáról és a strukturalizmusról
1959-ben a Szovjet Tudományos Akadémián egy általános nyelvtudományi bizottságot hoztak létre abból a célból, hogy foglalja írásba a szovjet nyelvtudomány elméleti problémáit. Az összefoglaló jelentés bevezető része megjelent az Izvesztyija Akagyemii Nauk DLJA 1959. 3. számában. A szerzők Budagov, Gornung, Gudman, Gyesznyickaja, Szerebrennyikov és Vinogradov. Előre kell bocsátani, hogy a szerzők előtt nem az a feladat állt, hogy részletesen foglalkozzanak az új problémákkal, ezért a Bevezetésben csupán arra a tényre hívták fel a nyelvészek figyelmét, hogy az alkalmazott nyelvtudományhoz tartozó problémakör, ha fontos is az általános nyelvtudomány számára, nem befolyásolhatja sem a nyelvtudomány tárgyának, sem a nyelv társadalmi jellegének, sem a nyelvtudomány alapmódszerének értékelését. Mint ismeretes, ez a módszer a nyelv szemantikai (tartalmi) jellegét veszi alapul, és a nyelvet megkülönbözteti minden más jelzőrendszertől, melyek feltételes kód jellegűek. 1959. július 1 —2-án nyilvánosan megvitatták ezt a Bevezetést. A vita lényege: a strukturalista nyelvtudományt nem lehet a hagyományos nyelvtudománnyal szembeállítani, és az utóbbit ,,maradi"-nak nyilvánítani. Feltétlenül alkalmazni kell más tudományágak módszereit is, de ezek a nyelvtudományi módszerek mellett csak alárendelt szerepet játszhatnak. Az ülésen elismerték az alkalmazott nyelvtudomány fontosságát és aktualitását. Megbízták Zindert és Andrejevet, hogy állítsanak össze egy tervet — kiegészítésül az előbb említett összefoglalóhoz —, mely az alkalmazott nyelvtudomány problémáit összegezné. A vitában többször is felszólalt Saumjan, aki nem értett egyet a Bevezetéssel. 1959. július 7 —8-án ült össze a bizottság újra; Szerebrennyikov volt a főelőadó. A vitában felszólaltak: Vinogradov, Borkovszkij, Andrejev, Ahmanova, Gornung, Guchman, Kacnelszon, Lomtyev, Reformatszkij, Szuhockij, Tolsztoj, Saumjan stb. Az ülésen határozatot fogadtak el, amelyben összefoglalták a szovjet nyelvészek többségének álláspontját a strukturalizmussal kapcsolatban. A modern nyelvtudományban két sajátságos tendencia nyivánul meg: 1. tíj módszerek alkalmazása. E módszerek alkalmazása magával hozza a kutatás szempontjának makszimális leszűkítését, a nyelvrendszer elemeinek csupán a tiszta relációja iránti érdeklődést. Ebből az következik, hogy az elemzés gyakran elszakad a konkrét nyelvi anyagtól,, és a nyelvrendszerek szinkron leírása eltekint e rendszereknek fejlődésétől. Az ilyen módszerek eluralkodása a nyelvtudományban a strukturalista irányzat rohamos fejlődéséhez vezetett. A strukturalisták minden olyan nyelvtudományi problémát lényegtelennek tartanak, mely nem a nyelvrendszer elemeinek a relációit kutatja, mivel — véleményük szerint — ezekre a relációkra vezethető le az egész nyelvrendszer, ezek jellemzők egy nyelvre, minden más nyelvvel szemben. A szovjet nyelvészek közül néhányan azt állítják, hogy a strukturalizmus csak a nyelvi anyag új kutatási módszerét jelenti, és nem tagad meg más kutatási módszert. Ez nem felel meg a valóságnak. A strukturalizmusnak megvan a filozófiai bázisa. Sajátságosan értelmezi a nyelvet. A strukturalisták s a hozzájuk közelálló glosszematikusok módszerüket helyesnek és elegendőnek tartják a nyelv minden szempontú vizsgálatához. Szerintük a nyelvtudomány és a strukturalizmus között egyenlőségjelet kell tenni. A nyelv tanulmányozásának minden más aspektusát, amely nem a nyelvi elemek tiszta relációjával foglalkozik, nyelvtudományon kívülinek minősítik, s az ún. metalingvisztikához sorolják. Mindez erősen leszűkíti a nyelvészeti problémák körét, hiszen a nyelv társadalmi jellege, a társadalmi fejlődés hatása a nyelvre, a beszéd és a gondolkodás X A vitával kapcsolatos megjegyzéseit közölték az Izv. A. N. DLJA 1960. 1. 71 — 4. lapján. 2 A határozat teljes szövegét 1. szv. A. N. OLJA 1960. 1. 74 — 7.