Magyar Nyelvőr – 89. évfolyam – 1965.
Benkő László: „Lengyelben jártam…”
OK. 5: 511 — 2). Befejezésül talán idézhetem azt is, amit magam írtam a nyelvi jelenségeknek a helyesség szempontjából való megítéléséről: „Nyelvtudásunk és stílusérzékünk, nyelvünknek jelenéről és múltjáról való ismeretünk, egész nyelvi műveltségünk és ízlésünk nem egyforma, ennélfogva természetes, hogy nem érthetünk egyet minden apró nyelvhelyességi kérdésben" (MNy. 54: 13). „Amíg emberek lesznek a földön, mindig lesznek egymással ellentétes felfogások, mindig meg fognak oszlani a vélemények sok-sok dologban, nem éppen csak a helyesírás és a nyelvhelyesség kérdéseiben, tehát mindig lesz vitatkozás is. Ebbe bele kell nyugodnunk" (Nyr. 79: 2). A szóban forgó ami-s mondatfűzésről három vélemény alakult ki: 1. Már teljesen meghonosodott ez a szerkezet, úgyhogy nem lehet hibának minősíteni. Mondatkapcsolásra éppoly alkalmas, mint a mellérendelés. 2. Használhatjuk, de nem mindig, mert némelykor jó, máskor azonban nem. 3. Mindig hiba, ma is a kerülni való idegenességek közé tartozik. Én e harmadik felfogásnak vagyok híve nemcsak egymagam, hanem másokkal együtt. Nagy J. Béla „Lengyelben jártam .. A turistaforgalom növekedéséről sokat hallunk, olvasunk manapság. Tudjuk, hogy a múlt nyáron több százezren utaztak külföldre, s még nagyobb volt a hozzánk érkező külföldi vendégek száma. Arra azonban aligha gondolnánk, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak ez a megélénkülése új nyelvi fejleményekre vezethet. A külföldi élmények emlegetése közben — számomra — új nyelvi jelenségként gyakran hallani ilyeneket: „Olaszban lehet legjobban vásárolni", „X-ék Lengyelbe utaztak", „Szovjetből küldtek dísztáviratot" stb. Nem kétséges, hogy ezekben a megnyilatkozásokban Olaszországról, Lengyelországról, a Szovjetunióról van szó. Kérdés, indokolt és elfogadható-e az országnevek effajta rövidítése. 1. Azt a beszélőt, aki az említett nyelvi formát alkalmazza — bizonnyal inkább önkéntelenül, mint tudatosan — a rövidségre való törekvés, a minél egyszerűbb nyelvi jelek használatának szándéka vezeti. Ez a törekvés kétségkívül helyes és hasznos. Természetes következménye atomkorszakunk minden téren érvényesülő meggyorsult tempójának. (Képzeljük csak el, mennyire lehetetlen volna például a repülőgépek leszállásának irányítása hosszas magyarázgatással a gépek mai sebessége mellett.) A megnyilatkozások rövidítésére irányuló szándék tehát okvetlenül helyes, sőt szükséges akkor, amikor úgyis mindig sietünk, és semmire sem érünk rá. 2. Csakhogy a nyelvi rövidség követelményével szemben áll egy másik fontos feltétel is, mely éppen olyan időszerű és jelentősége éppen úgy egyenes arányban van az élet minden irányú fejlődésével, mint a rövidségé; ez pedig a pontosság követelménye. (Gondoljunk valamilyen drága műszer vagy veszélyes gép működésének, szerkezetének leírására. A rövidségnek és pontosságnak tehát egyensúlyban kell maradnia. Ezt az egyensúlyt elsősorban a megnyilatkozás körülményei, más szóval a beszédbeli szituáció révén biztosíthatjuk.