Magyar Nyelvőr – 90. évfolyam – 1966.

Voigt Vilmos: Egy kelta eredetű magyar szólás

Viszolygás. Zolnai Bála stilisztikailag előnytelennek tartja, hogy a 'vonakodik, húzódozik, idegenkedik tőle' jelentésű viszolyog és főnévi származéka, a viszolygás be­tolakodott mai esszé-irodalmunk nyelvébe. E dunántúli tájszónak alkalmazását történeti művekben meg éppenséggel komolytalannak minősítené (MNy. 55: 417). A viszolygás ma már eleven tartozéka nyelvünknek: „morális viszolygásom »úri kispolgári mentalitás ma 13«" (Élet és Irodalom 1965. dec. 11. 2.); „az Új Versek kötet ellenkezést, viszolygást vátott ki [Hatvany Lajosból]" (uo. 1965. dec. 18. 2.); „az ifjú Babitsnak ezekhez a té­máikhoz való vonzódásában, minden viszolygás ellenére is, van valami a szándékos láza­dásból" (Kardos Pál: Studia Litteraria III. Debrecen 1965. 88); "Kezdettől viszolygott a szervezőktől,. . .Önkéntlen viszolygása megokolt bizalmatlansággá fokozódott" (Ifans Ha­bé: A küldetés. Fordította Vajda Gábor, 1966. 25). De nemcsak napjainkban szembesít­hetjük magunkat a viszolygással, múltja is van e szónak irodalmunkban. Több mint ötnegyed évszázada, hogy szinonimaként belépett a fent idézett jelentéseket tartalmazó főnévi kifejezések (vonakodás, húzódozás, idegenkedés, belső ellenállás) közé. A Veszprém megyei születésű Fábián Gábor ültette át irodalmunk nyelvébe, mégpedig történelmi mozzanatok kapcsán, Napóleon szájába adva a szót. Waterloo után a császárnak felajánlották jóemberei, hogy Amerikába segítik. Napóleon nehezen hatá­rozza el magát. Három napi gondolkodási időt kér: „Azon különös viszolyáson kívül, a­­mit magamban az iránt érzettem, hogy szerencsétlenségemet ez új világ­részben hurczol­jam fel é s alá, bizonyos tudósításokra várakoztam, mellyek elegendők lehettek arra, hogy tétovázásomat meghatározzák" (Napóleon önéletírása, saját keze és diktálása után. A francia kiadás szerént híven magyarázta Fábián Gábor. Pest, 1829. 127). Zsoldos Jenő Egy kelta eredetű magyar szólás. Szóláskutatásunkban többször is szóba került az ujjamból szoptam ~ kisujjamból szoptam ~ nem szoptam az ujjamból kifejezések ere­detének kérdése. Legutóbb D. Nagy Gábor (Mi fán terem? 2. kiadás, 320 — 1) foglalkozott vele. Felsorolta az eddigi eredeztetéseket, és arra a következtetésre jutott, hogy ezek egyike sem eléggé meggyőző, a magyar szólás forrását egyelőre nem tudjuk. " Azt a folklór motívumot, hogy valaki ujjának, pontosabban valamelyik ujjának a szopogatásából, rágásából kap választ nehéz kérdésre, a nemzetközi folklorisztikai iro­dalom számon tartja (Thompson, Stith: Motif-Index of Folk-Literature. 2. kiadás, Copen­hagen—Bloomington, 1955 —1958; motif: D 1810. 3. Magic knowledge from touching „knowledge tooth" with thumb; D 1811. 1.­­ Th­umb of knowledge), és az epikus népköl­tészet, pontosabban az ír hőstörténetek motívumkészletéhez sorolja (Thompson, Stith: The Folktale. New York, 1951. 260). Az ír hősepika Finn-ciklusában fordul elő annak az elbeszélése, hogy a hős, Finn, természetfeletti tudásra tesz szert. A legteljesebb változatok szerint egy alkalommal meg­fogja a Tudás Lazacát, megfőzi ezt, és eközben ér hozzá hüvelykujja a főtt lazac húsához. Ettől kezdve, ha szájába veszi az ujját és azt szopogatja, rágogatja, minden kérdésére feleletet nyer. Egyes szövegekben ez a magyarázó történet már nem is szerepel, csupán annyit olvashatunk, hogy Finn hüvelykujját rágja, és innen tud meg valamit. Ez a motí­vum igen gyakori az óír és középír epikus anyagban (MacCulloch, J. A.: Celtic Mythology. Boston, 1918. 166. — Cross, Tom Peete: Motif-Index of Early Irish Literature. Blooming­ton, 1955. motif D 1810.3.1*). Az ír szövegekben általában tuc a ordain fo a dét­­is alakban fordul elő a kifejezés. Szó szerinti értelme: „tette hüvelykujját bölcsesség foga alá". O'Rahilly szerint — aki összeállította az ide tartozó példákat — eredetileg azonban inkább „rágta hüvelykujját bölcsesség jogával" lehetett a jelentése. Ehhez hasonló fordulatot a modern ír mesékből ie ismerünk. A különbség csak annyi, hogy a mai népmese részletezve említi a motívumot.

Next