Magyar Nyelvőr – 92. évfolyam – 1968.
Nyelvművelés - 1
hogy nyelvünk szolgaian nem követi sem az írásképet, sem a kiejtést, illetve hol az egyiket, hol a másikat, de legtöbbször némi változtatással, a magyar helyesírás és fonetika követelményeinek engedve. Érdeklődésre tarthat számot, hogy én mégis milyen alapon foglaltam állást a lúzer forma mellett a lézer-vel szemben. Mindenekelőtt hivatkoztam arra, hogy a köznévi jellegű betűszóknál is érvényes az a követelmény, hogy minél hűbben őrizzük meg az eredeti írásképet (nehogy felismerhetetlenül elmosódjék a szó eredete és ezáltal igazi értelme !), illetőleg a fonetikus átvételben túlságosan ne térjünk el tőle. Ezért és több más vonatkozásban is helyeslőleg csatlakoztam Szabó György (Műszaki Élet 1966. ápr. 21.) megállapításához: ,,A mázer és a lúzer megőrzi az eredeti szó jellegzetes magánhangzóit, de alkalmazkodik a magyar szájhoz. A mézer és lézer meghamisítja a szóképet, de végeredményben az eredeti kiejtést sem adja vissza." Továbbmenve az úgynevezett analógiás elvre támaszkodtam, amikor azt mondottam, hogy a laser, maser, radar, lidar stb. szavakat leghelyesebb az egész szócsaládban együttesen vizsgálni. Természetesen bizonyos fokú ,,megmagyarosodásnak" semmi sem áll útjában, hiszen még a magyar meo-t (minőségi ellenőrző osztály) is kénytelenek vagyunk ékezni a könnyebb kiejtés érdekében és a magyar fonetika követelményeinek megfelelően (meo). Mármost ahogy nem mondunk réder, réjde, réjda vagy akár lidér alakokat, ugyanígy nem szükséges lézer-t és mézer-t mondanunk; az egész szócsoport szempontjából már csak gyakorlati megfontolásból sem célszerű. A lézer forma megalkotásában a szükséges legcsekélyebb módosítás történik teljesen arra az analógiára, ahogy pl. a bulldoser-hőbulldózer lett, a geysir-ből gejzír, vagy kissé távolabbi analógiával Basedow nevéből a bazedow(kór) lett, illetve Morse nevéből a morze(jel) stb. Csak megemlítem, hogy felmerült a vitában a jóhangzás kérdése is. A vizsgálódások itt is inkább a lázer és a mézer javára szóltak a lézer és mézer formával szemben. 2. Visszahító tendenciák. Távolról se gondolom, hogy a szóban forgó vitát lezártuk, és a laser szó sorsát eldöntöttük volna. De végső soron nem is ez a lényeges. Ellenben sokkal fontosabb és tanulságosabb az, hogy sikerült szétfoszlatnunk egy már-már határozott formát öltő nyelvészeti babonát, mely szerint a nyelvünkbe beáramló idegen szavakat majdnem kizárólag a kiejtés szerint vesszük át. Ennek az elvnek a hirdetése nem éppen újkeletű, és nem mondható szórványosnak sem. Igen erősen hatott például az 1930-as évek táján is, amint erről könnyen meggyőzhet bennünket többek között egy idézet is Dengl János egyébként sokat vitatott könyvéből: „Teljesen helytelen, de hiábavaló is az a törekvés, amely — igen sokszor idegen nyelvtudás fitogtatása kedvéért — az idegen szavakat teljes idegen épségükben akarja az átvevő nyelvben is megtartani és ejteni. Hiszen az egyik nyelv szabályai és alaki sajátságai nem lehetnek kötelezők a másik nyelv szabályaira és alaki sajátságaira" (Magyar nyelvhelyesség és magyar stílus 379). Ugyancsak — alább — igen helyesen a következőket mondja: „Engedjük tehát át az idegen szavakat saját nyelvünk alakító erejének, ne féltsük hangalakjukat, és ejtsük bátran a magunk hangjaival és hanglejtésével. Más nép is ugyanígy tesz." Hasonló megállapításokat és útmutatásokat szép számmal találhatunk más szerzőknél is a szakirodalomban. Mégis az utóbbi időben egyre több jelét látjuk annak, hogy bizonyos visszaidegenesítő áramlat kezd