Magyar Nyelvőr – 95. évfolyam – 1971.

Nyelvművelés - 1

a mondatok sorrendjét tárgyaló fejezetben (8,13, 207 — 209). Abban igaza van, hogy a MMNyR. a sorrendváltozás kapcsán nem mutat rá annak elvi jelentő­ségére; ne feledjük azonban, hogy az előtanulmányok hiányoznak. Meg kell említeni, hogy Hadrovics megjegyzései is részletes kiegészítést igényelnek: „Ismét más a két mondat viszonya és közlésbeli funkciója, ha a monda­tok sorrendje úgy változik meg, hogy a mellékmondat megtartja kötőszavát: hogy dolgozol, azt látom. A kötőszó kitevése szintaktikai kényszert okoz. A köz­lést folytatni kell. Az ilyen mondatrend különleges funkciója abban áll, hogy a mellékmondatot kiemeli, s így igen alkalmassá teszi különbség, ellentét, meg­engedés kifejezésére: hogy dolgozol, azt látom, de hol az eredmény? Ilyenkor tehát a mellékmondat előrehozása nagyobb szövegösszefüggésben nyer sajátos funkciót" (i. m. 209). Előzetesen utalva a következő elemzés eredményeire, egyet tudunk érteni Hadrovicsnak azzal a megjegyzésével, hogy az előretett mellékmondat kiemeli, nyomatékosítja a tartalmat, a benne foglalt közlést. Azt azonban nem fogadhatjuk el, hogy a mellékmondat ezáltal alkalmasabbá válik a különbség, ellentét, megengedés kifejezésére. Fordítsuk meg Hadrovics példá­ját: (Azt­ látom, hogy dolgozol; ehhez az összetett mondathoz éppen olyan kifejező módon csatlakozhat az ellentétet magába foglaló, ellentétes mellérendelt mondat: de hol az eredmény ? A hogy-os mellékmondat előretétele semmivel sem involválja jobban az ellentétes mellérendelő (fő)mondat hozzáfüggesztését az összetett mondathoz, mint az az eset, amikor a hogy-os mellékmondat követi főmondatát. Egyébként Hadrovics kitűnően megválasztott három példájában csak tételének egyik részét igazolja: azt, hogy az előretétel nyomatékosítja a tar­talmat. Íme a példák: „Világosiné . . . látta, hogy a cseléd szorgalmas, hasznavehető, dolgos, hogy nyelves, azt tapasztalta, s hogy szeret a maga kezére gazdálkodni, azt sejtette. (Jókai Összes Művei 17:91.) — Hogy (a baj) megtörtént, azt elhiszem. Hogy önnek nagy baj, azt is elhiszem. Hanem hogy ez a baj egy naiv gyermeknek óvhatatlan kifecsegése miatt szülemlett volna meg, abban kételkedem (uo. 30:144). — A feleségemet imádom . . . , hanem hogy minden szombaton letérdepelnék eléje meggyónni, hogy egész héten hol jártam — azt nem cselekszem, (uo. 30:141)." * Vizsgáljuk meg a négy típust, az alanyi, a tárgyi, a jelzői és az állandó határozói mondatokat, elfogadva a MMNyR. felosztási elvét, amelyet — mint tudjuk — Hadrovics említett monográfiájában kérdésessé tett, illetőleg meg­mutatta másfajta osztályozás lehetőségét is. Minthogy azonban a hagyomá­nyos felosztás tévesnek vagy rossznak nem mondható, célszerű itt a meg­szokotthoz ragaszkodni annál is inkább, mert leírásunk szempontjából végül is nincs jelentősége, miként nevezzük el a kategóriákat. 2. A) Alanyi előretett mondatok: a) Visszautaló szó nélkül: Hogy ez a kérdés a magyar közéletben épp a 30-as évek közepén került különösen előtérbe­­— a dolog természetétől fogva elválaszthatatlan volt attól, hogy a magyar nagy­birtokos arisztokrácia ez időben kezdett (...) részt venni (Tóth Dezső: Vörösmarty Mihály. Budapest, 1957. 293). Hogy a skolasztikus formát majd azoknak — a nápolyiak­nak — kell a természetfilozófiában is robbantaniok, akik — mint Telesio és Bruno —

Next