Magyar Nyelvőr – 102. évfolyam – 1978.
Szemle - 3
Még az ellentéttel való fokozó hatást említi Szabó Zoltán: „Annyit vallok be, hogy csúnya, pusztító életet éltem. De mámorok rózsás felhői úszkáltak sűrűn felettem" (Ady) (60). b) A művésztémák c. fejezetben azt tudjuk meg, hogy a festészet, a zene szókészlete hat az írói nyelvre, főként az előbbinek a hatása fontos, mert magával hozza a színek megnövekedett szerepét a szép írói stílusbaja. Erről a témáról szól igen bőven P. Dombi Erzsébet már említett dolgozata; tárgyalására még visszatérünk. Szabó Zoltán egyébként újra előveszi a problémát az érzetkultúra fejezetben, itt inkább azt emeli ki, amivel P. Dombi Erzsébet nem foglalkozik, a zenei hatást: „Az író egy érzelmi állapotot vagy egy felidézett hangulatot zenei hatással társít, és zeneművészeti fogalmakkal érzékeltet: „Minden érzéknek kijut a maga gyönyörűsége. Vadvirágok mézes illata, selymes fű s az örökké zsongó, szabadági hangok, az eleven természet örök orgonája (Babits)". (64). Egy Pekár Gyulától származó példában az álomszerűen megjelent nő „lábszárainak trochaeusi lejtése és derekának anapestusi lengése egy melódiává lett" (uo.). c) A természetlirizmus azt jelenti, hogy „egyféle megszemélyesítéssé válik így a virág vagy az állat" (66). A szépírói stílusban a természetre és az emberre vonatkozó fogalmak olvadnak össze: embervirág, orchidea-emberke, őzike-leány, rovarnőcske (uo.). A természetet emberre jellemző módon, felöltöztetve jelenítik meg az írók; ez végső fokon a növények egyfajta emberiesítése; emberi cselekvéseket, sajátosságokat is tulajdonítanak a növényeknek. „A bájos dombok téli öltözetben voltak: sötétbarna érdes-bolyhos kosztüm és fehér prémes boák fedték kerek vállaikat. De a nap a hóprém színét gyenge sárgával bársonyozta (Babits)" (67). d) Az illúzió és álom fejezetben arról beszél Szabó Zoltán — és úgy gondoljuk, fontos új dolgot szögez le, — hogy „a századelőről jól ismert képekhez . . . hasonlóan a szépirodalomban az illúziót keltő látásképzetek homályosítottak, a színek átszűrtek, elmosódottak vagy opálosak, a hallási érzetek szintén megszűrtek, tompítottak, alig hallhatók . . . Az érzéki hatások tompításának többféle módja van. . . . egy külön szó jelzi a hatás erejének csökkentését . . . ezt még kiegészíti [az író] egy másik érzékterülethez (a halláshoz, a szagláshoz) tartozó érzet hasonló hatásával" (69 — 70). A két példa közül különösen a Kaffka Margittól származó győzi meg az olvasót: „A háziasszony nappalijába mentek, e bronz és rezedazöld tapéták közé, ahol a világos, nagy áttört függönyök mögött, a reggeli interieur félderűjében könnyű (...) és bájos parfümilllat úszott" (70.). A halványítást, a függönyöktől átszűrt színek félderűjét, a szagláshoz tartozó érzet, bájosparfümillat egészíti ki. Máskor a kiegészítő szó elvont jelentésű: szelíd, enyhe, finom, derengő, könnyed; ezek használatával sejtelmes, rejtelmes hangulat támad: „A pompás, illatos, meleg hálószoba tejfehér világosságban úszott. A bútorok halvány selyme lágyan fénylett a szelíd, enyhe sugárzásban" (Iványi Ödön) (uo.). A megfoghatatlanság és tünékenység jellemzésére bizonyos állandóan visszatérő szavak szerepelnek: léggömb, buborék, hab, pára, párázás, villódzás (72). Kár, hogy mindössze két rövid példát kapunk. e) Az érzetkultusz c. fejezetben (73 — 8) főként a színekről beszél Szabó Zoltán; futólag már volt szó erről a művésztémák c. fejezetben. Ez voltaképpen P. Dombi Erzsébet témája. Arany, csillag, csillám, érc, fáklya, láng, parázs, rakéta, tükör, tűz, üveg, vulkán azok a főnevek, amelyek mint fényes jelenségek az erős világosság, csillogás kifejezői. Kár, hogy alig egy-egy példával szemléltet, hiányoljuk a fenti főnevekhez kapcsolódó példák részletes bemutatását. Ugyanúgy igen érdekes a hangképzeteket, továbbá a tapintás érzetét felkeltő főnevek felsorolása. A pohár és az üveg (csengő hang) hangképzetet fejez ki. Baba, csipke.