Magyar Nyelvőr – 123. évfolyam – 1999.
1. szám - Nyelvművelés - Deme László: Anyanyelvi mozgalmaink és morális hozamuk (3.)
képpen törik szét egy hajó a szirteken; nekik időben figyelmeztetniük kell a legénységet és az utasokat, hogy módosítsák haladásuk irányát". Szükségesnek tűnik ezért a jelenségek mögé nézve az okokat is keresni: mi idézi elő az egyre erősödő sodrást, és mi teszi objektíve indokolttá a társadalom egésze, és szubjektíve szükségessé a benne élő egyéneknek legalábbis egy csoportja, illetőleg típusa számára, hogy - arral szemben úszva - megkíséreljék a lehetetlent. III. A társadalmi háttér 1. Nyelv és társadalom - pontosabban: nyelviség és társadalmiság - az emberré válásnak és az emberiség továbbfejlődésének egymással szorosan öszszefonódó, egymástól elválaszthatatlan terméke s egyben tényezője. Nem kevésbé az emberi társadalom és az emberi egyén. Maga az emberiség, folyamat, s benne a részegészt jelentő mikrotársadalom, abban pedig az egyén, e folyamat része és részese. Az egymást követő nemzedékek a korábbiak által megszerzett, elért tapasztalatot, ismeretet, tudást a nyelv segítségével veszik át, hasznosítják, gyarapítják és adják tovább az utánuk következőknek. A társadalom - pontosabban: az egyazon nyelvet beszélő mikrotársadalmak nyelvisége biztosítja a fejlődés folyamatosságát és a folyamatosság fejlődését. Nyelviségről beszélek, nem nyelvről. Itt is el kell mondanom: a nyelv csupán eszköze a beszédtevékenységnek. A tevékenység maga, meg a tevékenység során születő eredmény már nem nyelv, hanem beszéd, illetőleg annak egységnyi megjelenési formájaként: szöveg. Minthogy azonban minden emberi beszéd valamilyen nyelv anyagából és törvényei szerint építkezik, az emberi beszéd, formája és megformáltsága felől tekintve: nyelvhasználat; funkciója felől nézve pedig: kommunikáció; mégpedig annak legemberibb formája: nyelvi kommunikáció. Hogy az emberi társadalmak a kommunikációs képességnek ezen a fokán állnak, ilyen eszközével bírnak, s egyedeiket ennek segítségével kapcsolják magukhoz és egymáshoz, azt jelölöm a nyelviség kifejezéssel. Ezek szerint a nyelviség - mint tény és adottság - arra épül, hogy az emberi nem egységes, az együttélés alapját jelentő mikrotársadalmak, olyan eszközt fejlesztettek ki és használnak, amely a felhalmozódott tapasztalatokat mentális úton átadhatóváátvehetővé teszi. A nyelv tehát társadalmiságunk terméke és biztosítéka. Ám „a" nyelv nem létezik, csak nyelvek vannak. És „a" nyelv mindenki számára az anyanyelve, amelynek segítségével biológiailag embernek született állapotából mentálisan emberré emelte, humanizálta az őt körülvevő mikrotársadalom, elsajátíttatván vele saját, történetileg kialakított fogalomvilágát, szemlélet- és gondolkodásmódját, s így képessé téve őt arra, hogy saját szűkebb közösségének, a vele velük azonos nyelvet használóknak (majd ezen is túllépve, akár az egész emberiségnek) ismeretanyagát elsajátíthassa, s ennek (ezeknek) közegében a sajátjainak átadásával gazdagíthassa is. Az anyanyelv az egyén, de az azt ki- és továbbalakító mikrotársadalom számára is, a valóság észlelésének és tükrözésének