Magyar Nyelvőr – 126. évfolyam – 2002.
3. szám - Szemle - Kemény Gábor: A szecesszióról és két új erdélyi könyvről
éppúgy alapfeltétele a stilizálásnak, mint az indázásnak). A mondat- és szövegszerkezet fellazulása, az ún. anakoluthon miatt ezeknek a tényezőknek (ismétlés, halmozás, fokozás, párhuzam, körülírás stb.) kell fenntartaniuk a szöveg stabilitását. A továbbiakban ezeknek a formai sajátosságoknak az érvényesülését vizsgálja a szerző a magyar szecesszió első korszakának drámáiban (1890— 1912, az utóbbi évszám némi magyarázatot kívánna, miért nem 1914 vagy 1918 a korszakhatár). A magyar szecessziós dráma stílusát mindössze három szöveg alapján kívánja jellemezni Lájter Laura (Szomory Dezső: Péntek este; Molnár Ferenc: A testőr; Babits Mihály: A második ének), ezeket azonban olyan alaposan feldolgozza, hogy a vizsgálati anyag szűkössége végső soron nem válik akadályává általánosabb következtetések levonásának. Később látni fogjuk, hogy a másik szerző, Ajtay-Horváth Magda sokkal nagyobb terjedelmű korpuszból veszi példáit, de az egyes műalkotásokat nem elemzi kimerítően. Mind a két módszernek, tanulmánytípusnak megvan a létjogosultsága (stilisztikai elemzés, illetve stilisztikai minősítés), ha jól illik a kutatás tárgyához, pontosabban céljához. Úgy látom, ebben a két esetben a cél és a módszer (tanulmánytípus) kongruenciája kielégítőnek mondható. Az elemzés summázataként Szomory kiadatlan egyfelvonásosa, a Péntek este (1895) a „szecessziós hangulatdráma" (128), Molnár Ferenc A testőr című színműve (1910) a „szecessziós dekoratív tettdráma" (130) minősítést kapja. Babits műve, A második ének (1911), amely pedig „a legtisztábban valósítja meg a szecessziós eszményt" (134), nem részesül ilyen címkeszerű jellemzésben. Jómagam nem tartanám rossznak a „szimbolikus mesedráma" megjelölést, még ha a szecessziós jelző hiányzik is belőle. Anélkül, hogy az elemzett szerzők, ill. művek kiválasztásába utólag bele akarnék szólni, meg kell jegyeznem, hogy Szomory és Babits mellé jobban illett volna Krúdy, mint Molnár Ferenc, akinek szecessziós voltáról a húsz oldalnyi kitűnő elemzés után sem vagyok meggyőz(őd)ve. Közelebbről Az arany meg az asszony című egyfelvonásosra (1913) gondolok, amelynek „szereplőkonstellációja", konfliktusa némiképp még rokon is a Szomory-darabéval: öreg, gazdag férj - fiatal, szép asszony - és harmadikként a kötelező csábító, a zsoldos személyében. Ám itt a végkifejlet ellentétes: a vén lőcsei polgár kelepcébe ejti, csellel a poroszlók kezére juttatja a zsoldost, megvédve ezzel házasságát és az arany hatalmán alapuló erkölcsi rendet. Talán kár volt ragaszkodni Molnár színművének szecessziós drámának minősítéséhez, hiszen éppen a szerző alapos elemzései mutatják ki, mennyire különbözik ez a darab a másik kettőtől (pergő cselekmény, sűrű replikák, társalgó dialógusok). Molnár inkább a „kontrollcsoport" szerepét játszhatta volna, hogy jobban kidomborodjanak a valóban szecessziós karakterű színművek: Szomory, Babits (és Krúdy!) stiláris sajátosságai. De így is le kell szögezni, hogy ilyen mélyen szántó drámaelemzéseket (nemcsak stilisztikai, hanem drámapoétikai szempontból is) nagyon régen nem olvashattunk. A hiány (Krúdy színműve) felemlegetését nem kifogásnak, hanem a kutatás folytatására való biztatásnak szánom. 3. Ajtay-Horváth Magda 21 magyar író 55 kötetéből és 8 angol írótól válogatta össze könyvének vizsgálati anyagát (7), amelyet az összehasonlító stilisztika, ill. stílustörténet módszerével fog vallatóra. A feltűnő számbeli aránytalanságnak a szerző szerint az az oka, hogy a szecessziós (dekadens) irányzat az egykorú angol irodalomban jóval kisebb szerepet játszott, mint a magyarban (5). Az angol írók, akik szemelvényekkel vannak képviselve a könyvben, a következők: Joseph Conrad, Ernest Dowson, Walter Pater, Algernon Charles Swinburne, Arthur Symons és Oscar Wilde. A 8-as szám abból adódik, hogy forrásként szerepel a Victorian Verse című antológia (a cím első szava utáni vessző kétségtelenül sajtóhiba) és az Ian Small által szerkesztett szöveggyűjtemény (The Aesthetes: A Sourcebook) is (214). A magyar szerzők közül a Nyugat első nemzedékét Babits, Balázs Béla és Csáth Géza képviseli, a többi 18 korábbi, ill. a Nyugathoz nem vagy csak lazábban kapcsolódó író: Ambrus Zoltán, Asbóth János, Bródy Sándor, Cholnoky László, Czóbel Minka, Elek Artúr, Emőd Tamás, Gozsdu Elek, Ignotus, Iványi Ödön, Justh Zsigmond, Lesznai Anna, Lövik Károly, Malonyai Dezső, Pekár Gyula, Szini Gyula, Szomory Dezső és Turcsányi Elek. Első pillantásra feltűnően sok a másod-, hat-