Magyar Nyelvőr – 135. évfolyam – 2011.
2011 / 1. szám - NYELVMŰVELÉS - Nyomárkay István: Filológia - a nyelvi kapcsolatok kutatásának tudománya (Magyar hatás a 16. századi horvát jogi terminológiában)
„ Nyomárkay István und Altertumskunde, Sprachwissenschaft” (Heyse 1910: 650), amelyek a filológiai kutatás hagyományos területére is utalnak. A filológia önálló tudomány voltáról, szerepéről és feladatairól nagyon szépen, sőt egyenesen költőien ír Wilamowitz- Moellendorf, akinek a véleményét érdemes szó szerint is idézni: „Die Aufgabe der Philologie ist, jenes vergangene Leben durch die Kraft der Wissenschaft wieder lebendig zu machen, das Lied des Dichters, den Gedanken des Philosophen und Gesetzgebers, die Heiligkeit des Gotteshauses und die Gefühle der Gläubigen und Ungläubigen, das bunte Getriebe auf dem Markte und im Hafen, Land und Meer und die Menschen in ihrer Arbeit und in ihrem Spiele” (Wilamowitz-Moellendorf 1959: 1). Újabban John Lyons, a filológiát a klasszika-filológiánál tágabban értelmezve a nyelvtudomány integráns részének tekinti, és a modern filológia legnagyobb teljesítményének a nyelvrokonság és a nyelvi változások kutatásának elméletét és módszereinek a kidolgozását tartja (Lyons 1995: 21). Hangsúlyozza azonban, hogy a nyelvtudomány feladata is az ellenőrizhető és empirikusan igazolható, valamint a nyelvi struktúra általános elméletén nyugvó kutatás, és ez az, ami lényegében összeköti a nyelvészetet a filológiával, hiszen éppen az ellenőrizhetőség és a bizonyíthatóság követelményének hangsúlyozásával rehabilitálja a szövegeken alapuló, hagyományos kutatást (Lyons i. h.). Gadamer szerint a filológia az összefüggések alapján történő megértés tudománya (idézi Jäger 1990: 12). Az összefüggések megértéséhez azonban szükség van a történeti kontextusra, ezért a filológiai kutatások szükségszerűen történetiek is. A filológia feladatáról szólva talán Gerhard Jäger véleményét fogadhatjuk el, aki e tudományág három fő teendőjét jelöli meg: 1. a szövegek autenticitásának kiderítését (szövegkritika, szövegkiadás); 2. a szöveg nyelvének magyarázatát (lexikográfia, grammatika) és 3. az irodalmi szövegek helyes megértését, illetve megértetését (interpretáció). Ezek a célkitűzéssé érett gondolatok igen közel álltak a horvát Vatroslav Jagic felfogásához, akit mint Fran Miklósié utódját a Bécsi Egyetem szlavisztikai tanszékén, a szlavisztika második „atyjának” tekintenek. Jagic az általa alapított Archiv für slavische Philologie első kötetének Ankündigungjában így ír: „A filológiát széles értelemben fogom fel [...], így az Archív közleményeinek tárgya nem csupán a nyelv, noha az teljes joggal áll a kutatások előterében, hanem a nyelvi és irodalmi emlékek, a néplélek alkotásai és a szlávok teljes történelmi öröksége lesz.” (Az én fordításom, a további idegen nyelvű szövegekkel együtt. Ny. I.). Úgy vélem, ha az értelmezések még csak vázlatosnak sem nevezhető felelevenítéséből egy fő mozzanatot szűrünk le, nevezetesen a kutatás eredményeinek hitelességét és ellenőrizhetőségét, akkor jó nyomon járunk, hiszen a kontrollálhatóság alapja a szöveg, akár lejegyzett, akár hangfelvétellel dokumentálható megnyilatkozás legyen is. Ha nem vesszük figyelembe a szövegeket, csupán intellektuális játékot folytatunk, szerencsétlenebb esetben pedig tévedésekbe vagy naivságokba eshetünk. Ezért magam is, sok más pályatársammal együtt, csak olyan nyelvek területére merészkedem, amelyeken legalább szöveget olvasni tudok, így tanultam ezt nyelvtudományunk (filológiánk) ma már sajnos nem élő klasszikusaitól. 2. A nyelvi kontaktusok bemutatását ezúttal a magyar-horvát nyelvi kapcsolatokra, ezen belül is egyetlen, de a magyar és a horvát jogtörténet, valamint a horvát iro-