Novák László (szerk.): Magyar nyomdászok évkönyve, 1909 (24. évfolyam)
SEGÉDDÉ AVATÁS KÉTSZÁZ ÉV ELŐTT
tehát a táncra nógatást, s a zsebéből levelet kotorászva elő, ezt a kornutusz szeme elé tartja. Néhány oldalbaütés, s megszólal ez: Ugyan miként tudnék levelet olvasni, Iskolába soha sem engedtek járni___ A szolga végtelenül elcsodálkozik, hogy a szörnyeteg megszólalt: Ejnye, hallottátok: miket tud az ördög? Sugalmazására megszólalt e csúf dög. Próbáljuk csak tovább. Hátha olvasni tud? Taníthatta erre barátja, Belzebub. A szolga további próbálkozása abból áll, hogy nyakon üti néhányszor a szörnyeteget, aki nagysokára kezd csak bele az olvasásba. Kötni való, vásott kamasz így hívtak eddig engemet. Sajna bizony, igaz volt az. Megérdemlem e nevemet. A tréfás bolondságoknak se szeri, se száma. A szolga észreveszi, hogy zsebei is vannak a szörnyetegnek. Nosza nekiront ő is, meg a depozitor is, s mindenféle furcsa tárgyakat kotorásznak elő onnan. Az egyikek végtére ötnyi hosszúságú papiros szalagra akad, amire többnyire meglehetős trágár tartalmú szerelmes levél vagyon írva. A depozitor ezt hangos szóval, olykor szörnyűködést jelezve, fölolvassa, miközben a szolga a hatás fokozása okáért néhányszor jól nyakon üti a szörnyeteget. A levél fölolvasása után depozitor és szolga újra együttesen neki esnek, korholják, szidják, sőt dögönyözik a szegény szörnyet, aki végre a sok faggatásra cérnavékonyságú hangon vallja meg, hogy lesz ő nyomdász. Persze nem hiszik el neki, s mindenféle tréfás keresztkérdésekkel akarják kihozni a sodrából. Nem sikerül. Dalolnia muszáj tehát, de ebbe sem sül bele. A szolga hirtelen gondol valamit. Szeretném most megkérdezni a sátánra fajzott szörnyet. Azon kívül, amit láttunk, Tud-e várjon még egyebet. Kockát venni, kártyát rakni, Elnyerni másnak a pénzét. Ha ezt tudja, istenuccse Dicsérni fogom az eszét. Kezdődik hát a játék. A szidalom és mindenféle egyéb verbális injuria persze csőstül szakad a kornutusz nyakába, s végezetül a szolga a padot a rajta ülő kornutusszal egyetemben fölfordítja.