Kun László (szerk.): A Magyar Olimpiai Akadémia évkönyve 1996 (Budapest, 1997)

A MOB centenáriuma

60 BESZÁMOLÓK- TÁJÉKOZTATÓK 7. Olimpiai témájú rajzversenyt rendeztünk, és valamennyi „remekművet” kiállítottuk az ebédlőben. Mindenki nyert! 8. A továbbiakban gyalog- és kerékpártúrákat szerveztünk a Duna-parton, Püskösdfürdőn vízi játékokra és gyep­labda mérkőzésre került sor. 9. Vacsora utáni szabadidőben olimpiai témájú videofilme­ket vetítettünk. 10. Egy alkalommal szalonnasütést rendeztünk a tábor­tűznél, nótázással egybekötve. 11 .Az ismerkedési és a búcsúesten tánc is volt. (A program­ban „disco” megjelölést írtunk, és ezért csalódást keltett a gyerekekben, hogy csupán magnós gépzenét tudtunk szolgáltatni, körítések nélkül.) Egyebek • A szlovák gyerekek és vezetőjük igen hamar feloldód­tak, amiben nagy része volt a nevelő kollégáknak és a magyar gyerekeknek is. • • A táborozás során kirívó fegyelmezetlenség, sérülés, be­tegség nem fordult elő. (Egy esős este 11 órakor fél órás „autogén tréninget” kellett tartani, mert a gyerekek nem akartak elaludni. Akkor mérgesek voltak, de utólag kelle­mes tábori élményként raktározták el.) • A gondnok és családja rendkívül figyelmes és szolgálat­­kész volt mindvégig. • A vetélkedők után a rendelkezésünkre álló költőpénzből csokoládét, fagylaltot, üdítőt tudtunk vásárolni és ki­osztani.

Next