Magyar Orvosi Archivum 3. (1894)

XII. Pándi Kálmán dr.: Vitás kérdések az arczidegbénulás kórtanában

XII. A budap. kir. magi­, tud. egyetem elme- és idegkórtani intézetéből. VITÁS KÉRDÉSEK AZ ARCZIDEGBÉNULÁS KÓR­TANÁBAN.*) DR. PÁNDI KÁLMÁN-tÓl. Alig pár éve múlt. Charcot az idegbajok legnagyobb tapasz­talatit ismerője mondta a periphericus arczidegbénulásról, hogy annak ismerete még mindig megoldatlan feladataink közé tartozik. Ez a mai kor ítélete arról, a­mit Bell félszáz év előtt előrelátott: «Félek hogy még sokáig fog tartani, míg az orvosi írók együttes fáradozása bennünket azon helyzetbe hoz, hogy az idegbetegségeket rendezni s pontosan leírni tudjuk.» S e nagy classicusról, ki itt első hangsúlyozta a tudományos ismeretekre alapított klinikai megfigyelést, mondta azon régi idők másik kiváló idegorvosa Romberg, hogy ő a facialis bénulás leírásával vezette be a restauratiót az idegpatholo­­giába. A tudománynak ez aj iránya az irodalomnak is más alakot, a réginél nagyobb, s ma már alig áttekinthető terjedel­met adott. Az idegkórtannak alig van más része, hol a közös érdek annyi sok külön czélú munkást hozott volna össze. Az akkor megindult kérdések közül ma alig van megfejtve egy is, uj fölfogással, új irányú kereséssel a dolgot úgy­szólván elölről kell kezdenünk. A faciális bénulással való fog­lalkozás közben egyes részekre találtam, a­melyek régen folyó vitákat megvilágíthatnak, máshol közeli ismereteket össze­kapcsolnak, a leírásnál, megértésnél, vagy a gyógyításnál használhatók; ezek azt hiszem igazolni fogják közlésemet. *) Az 1892/93. tanévben Langer Katalin-féle dijat nyert idegkórtani pályadolgozat nyomán. Magyar Orv. Arch. III. 11

Next