Magyar Orvosi Archivum 3. (1894)

XII. Pándi Kálmán dr.: Vitás kérdések az arczidegbénulás kórtanában

XII. A budap. kir. magi/, tud. egyetem elme- és idegkórtani intézetéből. VITÁS KÉRDÉSEK AZ ARCZIDEGBÉNULÁS KOR­TANÁBAN.*) ÜR. PÁNDI KÁLMÁN-tÓl. Alig pár éve múlt. Charcot az idegbajok legnagyobb tapasz­talatit ismerője mondta a periphericus arczidegbénulásról, hogy annak ismerete még mindig megoldatlan feladataink közé tartozik. Ez a mai kor Ítélete arról, a mit Bell félszáz év előtt előrelátott: «Félek hogy még sokáig fog tartani, míg az orvosi irók együttes fáradozása bennünket azon helyzetbe hoz, hogy az idegbetegségeket rendezni s pontosan leírni tudjuk.» S e nagy classicusról, ki itt első hangsúlyozta a tudományos ismeretekre alapított klinikai megfigyelést, mondta azon régi idők másik kiváló idegorvosa Romberg, hogy ö a facialis bénúlás leírásával vezette be a restauratiot az idegpatholo- giába. A tudománynak ez uj iránya az irodalomnak is más alakot, a réginél nagyobb, s ma már alig áttekinthető terjedel­met adott. Az idegkórtannak alig van más része, hol a közös érdek annyi sok külön czélú munkást hozott volna össze. Az akkor megindult kérdések közül ma alig van megfejtve egy is; uj fölfogással, uj irányú kereséssel a dolgot úgy­szólván elölről kell kezdenünk. A facialis bénúlással való fog­lalkozás közben egyes részekre találtam, a melyek régen folyó vitákat megvilágíthatnak, máshol közeli ismereteket össze­kapcsolnak, a leírásnál, megértésnél, vagy a gyógyításnál használhatók; ezek azt hiszem igazolni fogják közlésemet. *) Az 1892/93. tanévben Sánger Katalin-féle dijat nyert idegkórtani pályadolgozat nyomán. Magyar Orv. Arch. III. 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék