Magyar Orvosi Archivum 3. (1894)
XII. Pándi Kálmán dr.: Vitás kérdések az arczidegbénulás kórtanában
XII. A budap. kir. magi, tud. egyetem elme- és idegkórtani intézetéből. VITÁS KÉRDÉSEK AZ ARCZIDEGBÉNULÁS KÓRTANÁBAN.*) DR. PÁNDI KÁLMÁN-tÓl. Alig pár éve múlt. Charcot az idegbajok legnagyobb tapasztalatit ismerője mondta a periphericus arczidegbénulásról, hogy annak ismerete még mindig megoldatlan feladataink közé tartozik. Ez a mai kor ítélete arról, amit Bell félszáz év előtt előrelátott: «Félek hogy még sokáig fog tartani, míg az orvosi írók együttes fáradozása bennünket azon helyzetbe hoz, hogy az idegbetegségeket rendezni s pontosan leírni tudjuk.» S e nagy classicusról, ki itt első hangsúlyozta a tudományos ismeretekre alapított klinikai megfigyelést, mondta azon régi idők másik kiváló idegorvosa Romberg, hogy ő a facialis bénulás leírásával vezette be a restauratiót az idegpathologiába. A tudománynak ez aj iránya az irodalomnak is más alakot, a réginél nagyobb, s ma már alig áttekinthető terjedelmet adott. Az idegkórtannak alig van más része, hol a közös érdek annyi sok külön czélú munkást hozott volna össze. Az akkor megindult kérdések közül ma alig van megfejtve egy is, uj fölfogással, új irányú kereséssel a dolgot úgyszólván elölről kell kezdenünk. A faciális bénulással való foglalkozás közben egyes részekre találtam, amelyek régen folyó vitákat megvilágíthatnak, máshol közeli ismereteket összekapcsolnak, a leírásnál, megértésnél, vagy a gyógyításnál használhatók; ezek azt hiszem igazolni fogják közlésemet. *) Az 1892/93. tanévben Langer Katalin-féle dijat nyert idegkórtani pályadolgozat nyomán. Magyar Orv. Arch. III. 11