Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-03-23 / 12. szám

VL év. Bíőfüzetési ár: ügy ferrt 4 korona. Fél t koront. évre 1 kor. %y« vítás 8 fillér. Zalaegerszeg, ÜS5 március 23. JSZEEQ-JEL-EISRIIS: HETENKÉNT OS­ CTTÖÜTOICÖLLR ESTE. Hirdetések dija megegyezés szerint" iVyütttér sori i kir. Szerkesztőség i­ kiadóhivatal: Wlassics-utcza Alapitó és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS 12. A honvéd álma.*) SZEMELYEK: Honvéd (Petőfi Sándor.) Honvéd. .Magy­arország Géniusza. (A sirban fölébredve.) . . . Mily vak sötétség ! Nincs egy fénysugár, Melyen pihenve állja meg szemem .... Sirbolti csend; csak nyugtalan szivem Verése hallszik és más semmi sem­ .... Hidegtől borzong csontom és agyam, Eremben tán a vér is jégre vált .... Teremtő Isten! — merre, hol vagyok­­? A vak sötétbe küldj egy fénysugárt! . . Hah ! im­ egy ember fekszik mellettem ! Ki vagy felelj, megnémultál talán, Hogy hallgatsz, mint a sírbolt éjjel ? . . . De hisz ez hulla! — érzem nincs feje! Emitt is egy van, ennek lába nincs, Itt meg egy másik . . . h­át ez mi lehet ? Tört kard "darabja . . . Isten óh segits! Hol vagyok? . . Hulla, tört kard mit jelent? Korom sötétség, siki némaság, Fullasztó lég . . . Oh ez csak sir letett ! És én a sirban ! . . ott volnék tehát ? . . De hogy kerültem hát e sirba én ? Mi­ történt vélem? Hadd gondolkodom . . . . Aczél zörejtől zúg a két fülem . ... Eszmélni kezdek . . . Ah, már jól tudom . . . Csatánk volt tegnap, véres vad csata Dörgött az ágyú, szikrát hányt a kard;; Kiomló vértől részegült a sziv, *) Az ifjusági egyesületek a tárcziási ünnepén előírta Zalaegerszegen Szalut­ Samu és Zimits Anna. Harczvágy feszítte mellet és a kart. — Utánnam ! — Szólt a hős „Apó" szava, És mi rohantunk, mint a fergeteg. Pozdorja lett, ki szembe állt velünk, Futott a gyáva zsoldos hadsereg ! . . De kit ne törtünk volna össze mi ! ? Hiszen te érted küzdtünk szép hazám ! S te érted, érted h­iwdök, hogyha Ég, a pokol hatalma együtt törne rám ! . . . Aztán hogy is volt! . . . Közre fogtanak, Csengett a kard . . . egy hörgve hullt alá ; Másikra törtem s im a harmadik, Hideg aczélja keblem átfurá Elestem és míg végső sóhajom .... Reád kért áldást édes nemzetem: Nyerite mének, patkós száz pata Száguldva vágott át holttestemen . . . . . . És most körültem csend és vak sötét, S gyilkos aczéltól elhullt harczosok .... Hiába kérdem, nincs ki válaszol, Ezer a kérdés s választ nem kapok. — Ki nyert a harczban : jog, vagy vad Tyrann ! Akiért küzdtünk: — állsz-e szép hazám'.' Szabad hazában élsz-e nemzetem, Va,'y tán bilincs közt nyögsz, mint hajdanán '? —* Feleljetek, mert keblem szét hasad, Kétségben lennem több, mint kárhozat! . . . Ki sem felel ? . . . Géniusz (előlépve). . . . Csak lassan jó vitéz ! Minek tüzelsz úgy, kissé csillapulj, Nyugodtan szólj , igy meglásd többre mégy&t. — És most ha tetszik , kérdezz, felelek. Honvéd (magában beszélve). Milyen mesébe illő szép alak ! Járása lenge, hangja hogy zeneg ! Jóságos arczán szótlan fájdalom, " Merész szemében milyen hő tisz és ! " o Oly ismerős arcz ! . . vagy csak álmodom? (Fenn.) — Ki vagy, beszélj? Ki szült, a­­ föld vagy Ég ? . ,, Géniusz. Ismerni vágysz? Oh ismersz jól, — tudom! — Magyar hazádnak, Nemtő angyala. Hazám a mennyeg és ez árva hon, Amelyet annyi könny s vér áztata ! . . Honvéd. Oh hát felelj: a vér, mit hullatánk, Nem folyt,-e hiába •? nyert e nemzetem? Beszélj: a hant, mely minket eltakar, halászt szabad, — vagy szólgának terem . • i Gén­itesz. Ki nyert a harczban? —Nézzed: arczomon E felleg immár fél századja öl. Ft­­l hosszú század ! — s Isten tudja csak Eltün-e, vagy még vészesebbre gyűl! . . . — Vesztett a nemzet, porba hullt a jog: Honvéd kezében ketté tört a kard . . . De a szégyenre, arra nincsen ok: — Heten gyürék le ők a hős magyart . . . Te elfeledted... Te elfeledted, hisz régen volt . . . — Azóta újult többször a hold, A rét sem volt bús, ily letarolt. Midőn virágot keresgélve. Boldogan jártunk, kéz a kézbe , szivünkbe édes ábránd tért be. Fogadást kértél, én megadtam És elrebegte félve, halkan, De igaz szívvel, s­zóval ajkam. Bár megváltozott sok azo­n, Én emlékszem még minden szóra, Idő­s könyár azt el nem mosta. Te elfeledted. Megbocsátom. Ki is csüng egy-egy röpke álmon, Ha mása is van e világon?! frászt Lujza, A divat molochja. A hölgyek, a kik különben igen érzékenyek és a kiket úgyszólván minden iránt mély részvét szokott áthatni: sokszor nem is tudják, micsoda laj­bárságnak és kegyetlenségnek lesznek bűn­társaivá az által, hogy madártollakkal vagy éppen egész madarakkal földíszített kalapokat viselnek. A divat ellen küzdeni mindenesetre igen nehéz dolog. Bármily kongresszusok, egyesületek és traktátusok semmit sem tehetnek az esztelen termékek ellen, amelyekbe a divatárus nők fantáziája dönt. Azonban nem a hamis sentimentalismus, hanem az önvédelem kényszere vezetni fog határozottabb fellépésre a divat esztelenségei ellen, mely rain­á­­n tekintet és kímélet nélkül pusztítja a terem­tés legszebb részét, még a leghasznosabb madár­fajokat sem kimélve. Tollakkal díszítette és disziti magát minden nemzet; nevezetesen pedig a vad népek. Ember­emlékezet óta ipar tárgyai valának a strucz madár tollai; ezekkel a hölgyek fejeiket díszítették; ezek voltak a méltóság jelei ; kisebbeket hasz­náltak a skót katonák fejfedéleinek is, ezekkel a hatalmasok ékesítették lovaikat és szegélyezték a bútoraikat. A vad struczmadarak magas ár és ritkuló zárna vezettek azok otthonosításához és tenyész­tőéhez, valamint a strucztgyá^ok mesterséges öltéséhez is. E tekintetben az első kísérletek trténtek 1859. évben, Algírban. A tollak ára mindig magas volt, ugy hogy gy felnőtt struczmadár 600 dollárnyi értékű tollat szolgáltatott. Csakhamar azonban bekövet­kezett a túlprodukczió, midőn pedig Párizsban a­ra a gondolatra jutottak, hogy a kis tollakból ilyesen nagy tollakat állítsanak össze, akkor a forgas körökben elvesztették becsüket a struc­ liak és leszállott már azoknak ára is. M­­­a már a disztárgyak és ékszerek nem képé­ig csak a szabadalmazott osztályok tárgyait. Dnokratikussá lett az ékesités; a legalsóbb osz­trák majmolják a legmagasabbat s éppen azért jó annak az áldozatnak, amelyet kiválaszt mának a divat molochja. folytonos üldözés a legbarátságtalanabb vi­dékre űzte ki a stru­iz madarat, ahol nincs­ n sem­ törvény a védelemre. Jonban a strucz nem az egyedüli disztolla­zat madár. Van a bankának egy gyönyörű tolla­zatú faja; neve: Aigretton: magas rangú hölgyek keleten már régen, Európában pedig, főleg a XVIII. században viselték azt fejdísz gyanánt Azon csodálkozunk, hogy különféle országok­ból hírek érkeznek az ottani madarak teljes­­­ el­pusztulásáról. Némely párizsi iparc­égnek minden országban vannak ügynökségei. Floridában pl. az aigretton kedvéért teljesen kipusztíttatott az ezüstös gém, valamint a tengeri sas is. Ha fogalmat akarunk képezni magunknak az új tagokba 1 a divatos tollak szükségl­tére­ vonatkozólag csak néhány számot hozunk fel. Erre Negyven évnél tovább tart már ezen divat, csak Angolországban hoztak be évenként 25—10 millió madár­hullát, a többi kontinensbe pedig vagy 150 milliót. Ezen divat-nyavalya tehát idő­tartalma alatt 2—3 milliárd madár életet köve­telt, magának. És hogyan szerezte és szerzi be a divat molochja , zen tömegeket? Londonban csak egy iparos kapott Kelet-Indiából 400000 tarka szinti madarat, ezek k­ö­zt t­OOO paradicsom madár is. Csak egy árverési helyiségben néhány hónap alatt adott el SOOOŰO-nál több kelet és nyugat indiai madár bőrt, a­melyek főleg Brazíliából származtak. Marokkóban még csak 15 év előtt ezrenként osztották a sársa búbos kakikadut; ma már a kabul gyerekek nem is ismerik ezt a madarat ha esetleg egyet mutat­nak nekik. Máshonnan alig vannak határozott tudósítá­saink. Hasonló tudósítások jönnek Dalm­ácziából és dél Tirolból is. Itt úgy gazdálkodnak, mint Itáliában és Egyptomban. Dél-Tirolban pl. vagy 12 millió madarat fogdosnak össze évenként, különféle kínzó módon. A disztollazat óriási szükséglete mellett nem csoda, hogy néhány év óta a tarkaszínü külföldi

Next