Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-23 / 12. szám
VL év. Bíőfüzetési ár: ügy ferrt 4 korona. Fél t koront. évre 1 kor. %y« vítás 8 fillér. Zalaegerszeg, ÜS5 március 23. JSZEEQ-JEL-EISRIIS: HETENKÉNT OS CTTÖÜTOICÖLLR ESTE. Hirdetések dija megegyezés szerint" iVyütttér sori i kir. Szerkesztőség i kiadóhivatal: Wlassics-utcza Alapitó és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS 12. A honvéd álma.*) SZEMELYEK: Honvéd (Petőfi Sándor.) Honvéd. .Magyarország Géniusza. (A sirban fölébredve.) . . . Mily vak sötétség ! Nincs egy fénysugár, Melyen pihenve állja meg szemem .... Sirbolti csend; csak nyugtalan szivem Verése hallszik és más semmi sem .... Hidegtől borzong csontom és agyam, Eremben tán a vér is jégre vált .... Teremtő Isten! — merre, hol vagyok? A vak sötétbe küldj egy fénysugárt! . . Hah ! im egy ember fekszik mellettem ! Ki vagy felelj, megnémultál talán, Hogy hallgatsz, mint a sírbolt éjjel ? . . . De hisz ez hulla! — érzem nincs feje! Emitt is egy van, ennek lába nincs, Itt meg egy másik . . . hát ez mi lehet ? Tört kard "darabja . . . Isten óh segits! Hol vagyok? . . Hulla, tört kard mit jelent? Korom sötétség, siki némaság, Fullasztó lég . . . Oh ez csak sir letett ! És én a sirban ! . . ott volnék tehát ? . . De hogy kerültem hát e sirba én ? Mi történt vélem? Hadd gondolkodom . . . . Aczél zörejtől zúg a két fülem . ... Eszmélni kezdek . . . Ah, már jól tudom . . . Csatánk volt tegnap, véres vad csata Dörgött az ágyú, szikrát hányt a kard;; Kiomló vértől részegült a sziv, *) Az ifjusági egyesületek a tárcziási ünnepén előírta Zalaegerszegen Szalut Samu és Zimits Anna. Harczvágy feszítte mellet és a kart. — Utánnam ! — Szólt a hős „Apó" szava, És mi rohantunk, mint a fergeteg. Pozdorja lett, ki szembe állt velünk, Futott a gyáva zsoldos hadsereg ! . . De kit ne törtünk volna össze mi ! ? Hiszen te érted küzdtünk szép hazám ! S te érted, érted hiwdök, hogyha Ég, a pokol hatalma együtt törne rám ! . . . Aztán hogy is volt! . . . Közre fogtanak, Csengett a kard . . . egy hörgve hullt alá ; Másikra törtem s im a harmadik, Hideg aczélja keblem átfurá Elestem és míg végső sóhajom .... Reád kért áldást édes nemzetem: Nyerite mének, patkós száz pata Száguldva vágott át holttestemen . . . . . . És most körültem csend és vak sötét, S gyilkos aczéltól elhullt harczosok .... Hiába kérdem, nincs ki válaszol, Ezer a kérdés s választ nem kapok. — Ki nyert a harczban : jog, vagy vad Tyrann ! Akiért küzdtünk: — állsz-e szép hazám'.' Szabad hazában élsz-e nemzetem, Va,'y tán bilincs közt nyögsz, mint hajdanán '? —* Feleljetek, mert keblem szét hasad, Kétségben lennem több, mint kárhozat! . . . Ki sem felel ? . . . Géniusz (előlépve). . . . Csak lassan jó vitéz ! Minek tüzelsz úgy, kissé csillapulj, Nyugodtan szólj , igy meglásd többre mégy&t. — És most ha tetszik , kérdezz, felelek. Honvéd (magában beszélve). Milyen mesébe illő szép alak ! Járása lenge, hangja hogy zeneg ! Jóságos arczán szótlan fájdalom, " Merész szemében milyen hő tisz és ! " o Oly ismerős arcz ! . . vagy csak álmodom? (Fenn.) — Ki vagy, beszélj? Ki szült, a föld vagy Ég ? . ,, Géniusz. Ismerni vágysz? Oh ismersz jól, — tudom! — Magyar hazádnak, Nemtő angyala. Hazám a mennyeg és ez árva hon, Amelyet annyi könny s vér áztata ! . . Honvéd. Oh hát felelj: a vér, mit hullatánk, Nem folyt,-e hiába •? nyert e nemzetem? Beszélj: a hant, mely minket eltakar, halászt szabad, — vagy szólgának terem . • i Génitesz. Ki nyert a harczban? —Nézzed: arczomon E felleg immár fél századja öl. Ftl hosszú század ! — s Isten tudja csak Eltün-e, vagy még vészesebbre gyűl! . . . — Vesztett a nemzet, porba hullt a jog: Honvéd kezében ketté tört a kard . . . De a szégyenre, arra nincsen ok: — Heten gyürék le ők a hős magyart . . . Te elfeledted... Te elfeledted, hisz régen volt . . . — Azóta újult többször a hold, A rét sem volt bús, ily letarolt. Midőn virágot keresgélve. Boldogan jártunk, kéz a kézbe , szivünkbe édes ábránd tért be. Fogadást kértél, én megadtam És elrebegte félve, halkan, De igaz szívvel, szóval ajkam. Bár megváltozott sok azon, Én emlékszem még minden szóra, Idős könyár azt el nem mosta. Te elfeledted. Megbocsátom. Ki is csüng egy-egy röpke álmon, Ha mása is van e világon?! frászt Lujza, A divat molochja. A hölgyek, a kik különben igen érzékenyek és a kiket úgyszólván minden iránt mély részvét szokott áthatni: sokszor nem is tudják, micsoda lajbárságnak és kegyetlenségnek lesznek bűntársaivá az által, hogy madártollakkal vagy éppen egész madarakkal földíszített kalapokat viselnek. A divat ellen küzdeni mindenesetre igen nehéz dolog. Bármily kongresszusok, egyesületek és traktátusok semmit sem tehetnek az esztelen termékek ellen, amelyekbe a divatárus nők fantáziája dönt. Azonban nem a hamis sentimentalismus, hanem az önvédelem kényszere vezetni fog határozottabb fellépésre a divat esztelenségei ellen, mely rainán tekintet és kímélet nélkül pusztítja a teremtés legszebb részét, még a leghasznosabb madárfajokat sem kimélve. Tollakkal díszítette és disziti magát minden nemzet; nevezetesen pedig a vad népek. Emberemlékezet óta ipar tárgyai valának a strucz madár tollai; ezekkel a hölgyek fejeiket díszítették; ezek voltak a méltóság jelei ; kisebbeket használtak a skót katonák fejfedéleinek is, ezekkel a hatalmasok ékesítették lovaikat és szegélyezték a bútoraikat. A vad struczmadarak magas ár és ritkuló zárna vezettek azok otthonosításához és tenyésztőéhez, valamint a strucztgyá^ok mesterséges öltéséhez is. E tekintetben az első kísérletek trténtek 1859. évben, Algírban. A tollak ára mindig magas volt, ugy hogy gy felnőtt struczmadár 600 dollárnyi értékű tollat szolgáltatott. Csakhamar azonban bekövetkezett a túlprodukczió, midőn pedig Párizsban ara a gondolatra jutottak, hogy a kis tollakból ilyesen nagy tollakat állítsanak össze, akkor a forgas körökben elvesztették becsüket a struc liak és leszállott már azoknak ára is. Ma már a disztárgyak és ékszerek nem képéig csak a szabadalmazott osztályok tárgyait. Dnokratikussá lett az ékesités; a legalsóbb osztrák majmolják a legmagasabbat s éppen azért jó annak az áldozatnak, amelyet kiválaszt mának a divat molochja. folytonos üldözés a legbarátságtalanabb vidékre űzte ki a struiz madarat, ahol nincs n sem törvény a védelemre. Jonban a strucz nem az egyedüli disztollazat madár. Van a bankának egy gyönyörű tollazatú faja; neve: Aigretton: magas rangú hölgyek keleten már régen, Európában pedig, főleg a XVIII. században viselték azt fejdísz gyanánt Azon csodálkozunk, hogy különféle országokból hírek érkeznek az ottani madarak teljes elpusztulásáról. Némely párizsi iparcégnek minden országban vannak ügynökségei. Floridában pl. az aigretton kedvéért teljesen kipusztíttatott az ezüstös gém, valamint a tengeri sas is. Ha fogalmat akarunk képezni magunknak az új tagokba 1 a divatos tollak szükségltére vonatkozólag csak néhány számot hozunk fel. Erre Negyven évnél tovább tart már ezen divat, csak Angolországban hoztak be évenként 25—10 millió madárhullát, a többi kontinensbe pedig vagy 150 milliót. Ezen divat-nyavalya tehát időtartalma alatt 2—3 milliárd madár életet követelt, magának. És hogyan szerezte és szerzi be a divat molochja , zen tömegeket? Londonban csak egy iparos kapott Kelet-Indiából 400000 tarka szinti madarat, ezek közt tOOO paradicsom madár is. Csak egy árverési helyiségben néhány hónap alatt adott el SOOOŰO-nál több kelet és nyugat indiai madár bőrt, amelyek főleg Brazíliából származtak. Marokkóban még csak 15 év előtt ezrenként osztották a sársa búbos kakikadut; ma már a kabul gyerekek nem is ismerik ezt a madarat ha esetleg egyet mutatnak nekik. Máshonnan alig vannak határozott tudósításaink. Hasonló tudósítások jönnek Dalmácziából és dél Tirolból is. Itt úgy gazdálkodnak, mint Itáliában és Egyptomban. Dél-Tirolban pl. vagy 12 millió madarat fogdosnak össze évenként, különféle kínzó módon. A disztollazat óriási szükséglete mellett nem csoda, hogy néhány év óta a tarkaszínü külföldi