Magyar Paizs, 1906 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1906-01-04 / 1. szám

2 MAGYAR PAIZS 1916. január 4. hordana szét a posta szanaszét az országba 60—80 előfizetőhöz. A nemzeti ügy szolgálatában m­ost világító lángoszlopként elől fényeskednek a nemzet jobbjai, a nemzet főurai: szóval, tudással, tettel és őszinte akarattal, vagyonnal, hata­lommal, tekintél­lyel és jó példaadással. Tet­teket, szavakat, gondolatokat villám hordja szét másodperczenként az ország legelrejtet­tebb szögletébe is. Hála Istennek, most nincs panasz az afféle régi léha henczegés miatt, amelyiket egyik­másik főúr szokott művelni, hogy verseny­téren a kutyáiból nagyobb sereg állott elő, mint az angol lord majornak túrnia­ juha és tehéncsordája. Apadóban van manapság az a prédáló értelmetlenség is, hogy valaki száz­ezereket elköltsön csupán azért, hogy Afri­kában egy szerencsétlen vadmacskát meglőjjön. Igaz, hogy ez még csak negatív erény. Pozi­tív erény akkor lenne, ha avval a pénzzel gyárat is alapítana. Eddig még nem érkez­tünk el. S igaz lehet, amint köz­szájon forog, hogy még mindig van olyan magyar úr, aki az ivóvizet Bécsből hozatja. De az ilyet a nép, a közhangulat inkább csak gyógyítha­tatlan gyönge elméjüségnek tartja s nem is korholja, inkább sajnálja. Számbavehetőleg külföld magyarjai ma nincsenek s csattogó ostort sincs kire vágjon a költő: „Ti feké­lyek a hazának testén!" Első uraink ma szeme­ fényei a nemzet­testinek. — Hát hol a baj ? Valahol mégis van valami baj. A magyar ipar védelmének és felvirágoz­tatásának az akarásában egy csúnya és bűnös karikában kergetődzü­nk mind a hárman : mi fogyasztó közönség, ti kereskedő világ és ők iparososztály. Mert ugy­e ebből a három tényezőből állunk főképen az iparvédelem harcza körül. Az iparos C3ínéljon jó portékát s ad­a olcsón és általában dolgozzék lelkiismeretesen. A kereskedő ezt a magyar portékát szerezze meg s ezt kínálja a közönségnek. A közön­ség ezt a magyar portékát kérje, s ha nem kéri, hanem — ami még jobb — előzite­tesen evvel kínálják, elégedjék meg evvel. — így kellene. De nem így van. Először is a közönség nem kér magyar portékát. Miért? Nagyon sok oka van ennek. Egy a többek közül: Minek fáradjon vele­ még annak a gondola­tával is. Ő úr, a pénzéért. A kereskedőnek tudnia kell, mi dukál neki a pénzéért, mi­ként a jó prímás tudja mindenkinek a nó­táját, a nevenapját és a lakását. Másodszor a kereskedő nem kínál magyar portékát s ha véletlenül kérnének is, nem ad, mert nincs neki. Miért? Nagyon sok oka van ennek. Egy a többek közül: A külföldi por­tékának nagyobb a titulusa — a közönség szemében és nagyobb a titulusa — az ő zsebében. Harmadszor az iparos — nohát az iparos elkeseredik s egyik lesz szőlősgazda, a másik beáll urasági inasnak s a harmadik bankárnak, a műhelyben nem csinál sem jó, sem rossz portékát. Miért ? Nagyon sok oka van ennek. Egy a többek közül: Mert nincs kinek. Nos, most jön a circulus vitiosus, a bűnös hajsza. Pártolj közönség, aztán haladok, mondja az iparos. Haladj iparos, aztán pártollak, mondja a közönség. lyik , így csak a Mindenható rendeli el, me­induljon meg előbb. S amíg mi azon vitatkozunk és veszekedünk, hogy melyik volt első: a tyúk­é, vagy a tojást? Addig az okosabbak megeszik orrunk elől a tyúkot is, a tojást is De megelégszünk avval, hogy­ha kurucz büszkeséggel rámondhatjuk: Mégis huhez fut a német. A magyar iparpártolás küzdelmében a leg­jobb akarattal sem mondhatnám, hogy a magyar nagy­közönség valami nagy értelem­mel jár el. Azonkívül egy kissé lomha is. Engedelmet kérek a hasonlatért, csaknem olyan lomha, mint a medve. Különösen ezt az egyik tényezőt az orránál fogva czipelik.­­ A­mit a kereskedő jó portékának mond, azt is jónak tartja. Eszembe jut egy utczai életkép. A talián, jobban mondva: az olasz czigány tánczoltatja a medvét, külön vers­sorba Zsuke, zsake ursule! Dat domnuluj pictule. Tanczolj, tánczolj kis medvém! Pénzt ad az ur, de­­ nekem. A medvetánczoltató sokkal okosabb, mint a medve. A kereskedő, mint a tömeg. A bámuló tömeg, noha csak utczanép, mindenek fölött ur; nagyokat röhög a med­vének buta mozdulatain s még p­nzt is ad a tánczoltatónak. Ez a külföld. Az iparosnak itt nincs is szerepe. Higgjék el, kérem, hogy a külföldiek ki­kacagják a magyar népet. Mert a magyar nemzet nagy tömege nem tud magyar ipart teremteni. Mert a magyar nép nagy tömegé­nek nincsen elég műveltsége. A hazaszeretetre nincsen elég műveltsége. Miért? Megmondom a jövő héten. Nincs éjjeli zene. Nagyságos asszonyaink ! Azért irjuk nagyságos asszonyaink, mivel ma már tekintetes, tens- avagy ifiasszony egyáltalán nem létezik. A régi idők czigány prímásai s gavallérjai meg­értették egymást. Ma már nem. Egy igazi, azaz valódi csigány prímásnak három dolgot kellett tudnia a régi, avasos Először: muzsikálni tudni minden ismert világban. nótát; másodszor: muzsikálni tudni minden nem ismert nótát: harmadszor: könyv nélkül tudni a Gergely­naptár minden névnapját. A régi jó fiúk midőn elérkeztek oda, a­hol az ud­arlás kezdődik, első és legszentebb kötelességük volt az ideálnak éjjeli zenét adni. Az éjjeli zene sokaknak örömet szerzett. Az ui­fi majd megbolon­dult oda künn, a kisasszony oda­benn, a banda pedig másnap jóllakott. Ha valaki tudta az ideál nevét - csak a ke­resztnevet, m­int egy jó nevelésű prímásnak semmi köze sincs a vezetéknévhez — az legelső sorban a primás volt. M­i­den prímásnak megvolt a ringa urfija , minden urfinal­ megvolt a maga primása. A primás pedig már előre tudta, hogy február 16-án Juliánna napon szerenádozik a Mária- és a Jákum­utc­ában; február 19-én, Zsuzsánna napján a Viola-és a Rezeda-utcában; márczius 14-én Matild napján a Fehérkép- és Csácsi utczákb­an stb. Erkölcsi kötelessége volt tudni az ideálok név­napját és lakását könyv nélkül, ugy annyira, hogy aznapra más munkát fel sem vállalt, tudván, hogy egy ilyen mulasztás nemcsak erkölcsi reputáczió­jának rovására, de esetleg oldalbordáinak betöré­sére is vezethet. A régi jó idők udvarlásai rendesen két-három évig tartottak s végződtek az oltárnál. Minden gavallér tehát 2—3 éjjeli zenét adatolt. Ha pl. Bála elvégezte az ő 2 — 3 éjjeli zenéjét, akkor jött egy má­sk Béla s ő is elintézte a maga éjjeli zenéjét. A különbség csak az volt, hogy az első Béla Klárának udvarolt 8 a második Ilkának. Ma már, Nagyságos asszonyaink ! ezeknek a szép időknek vége van s ennek pedig önök az okaik. Igen, önök! Isten és emberek előtt önöket, okoljuk a régi, a szép éjjeli zenék megszűntéért. Önöket Nagyságos asszonyaink ugyanis a régi, öreg, de igazi Gergely-naptár szerint keresztelték Ilkának, Klárának, Saroltának, Katalinnak stb. voig önök az ujabb nemzedéket Buki, Buczi, Duki, Duczi, Fuki, Fuczi, Guki, Guczi, Huki, Hucii, Muki, Muczi, Nuki, Nuc.i, Kuki. Kuczi, Ruki, Ruci, Tuki, Babi, Biti, Bébi, Bubi, Pubi, Pufi, Puki, Puc­i, s még ilyen ezer névre anyakönyvez­tetik. Hát hol az istennyilában van a primás, a ki Borbély György. Elsőnek emlitem József heresegünket, — Volté még egy, ki ugy szeretett benn­ünket? Most kellett vesztenünk e nehéz időkben, Mikor mi ellenünk jönnek egyre többen. E'hunyt Szápáry gróf s Andrássy Ép mikor javában járta a zűrzavar. Tivadar, Meghalt Máriássy, a nagy harczkeverő, Beniczkyné a sok más derék magyar erő. Széchenyi, Szemere, Zichy, Czigler, Konti, Megannyi fényes név, valamennyi honfi. Sirat a papság is s­ok jeles főpapot, Meszlényi, Boltizár örökre elhagyott. Mindnyájan siratjuk az írók b­aját: Derék Bartha Miklht, igaz szó b­arátját. Jellemét csodáljuk, tollát irigyeljük, készülő szobrával magunkat tisz­teljük. A „Pálos" barátok veszendőben vannak, jót tenni magyarral hiába akarnak. Rendbontó, rom szellem szállong mindenf elül. Mutassunk csak rájuk, kik járnak itt elül?! Van egy mérges baja derék jó népünknek. Azt hiszi, sürü sztrájk nélkül nem élünk meg. Sztrájk dühöng gyárakban, sztrájkolva aratnak. Olykor vér is foly, de többet alig kapnak. Nem kétlem, a sztrájkban van olykor jogosság, De sokszor hiányzik a kellő okosság. Főleg, ha az, ki a sztrájk jelszót kiadta, Nem hazafi, hanem .... szoczidemokrata. Hazátlan ám az a talmi — demokrata, Ki hamis jelszókkal zsebét jól megrakta, S nemzetközi hangon véresen lármázik, S akár minden este szívesen elázik. Panaszkodik néked, hogy az élet drága, Pedig hát tele van mindig a nadrága Bankóval, szivarral s bár kopott ruhája, Tagdíj-filléridtől hízik, nő a haja. Legtöbbje naplopó ! Dolgozni nem látod, Annál inkább hullod, mint hull le az átok Mindenki fejére, ki nem „cucilista", S ki a jó káposztát kecskére nem bizta. Ők vezették félre a pesti szedőket. — Pedig szóval, tettel, ki bántotta őket ? — Mégis otthagyták az ólom katonákat, S követték a szájas szoczialistákat. S rombolt a sok „szoczi" főváros utczáján. Véren, hamis jelszó csak ugy dűlt a száján. „Ha választó­jogot, titkost ad a kormány, Minek a vezényszó, nemzeti alkotmány?" A nagy igaz ságot vörös rongyba dugják, S „Szózat, Himnusz" helyett a „Marseilles" t fújják.. Vezetőik pedig csak maguk érdekét keresik és nem — mint hirdetik, a — népét!... Aki rombol, pusztít, — nem érett az jogra. A jog megadását bízzuk csak azokra, kik az ország sorsát szi­­ükön viselik. S küzdenek, fáradnak, aminc tőlük telik. . . . ...Hát künn a nagyvilág? . .Ott is vannak bajok,. Magyar nemzetéhez hasonló sóhajok. Halljunk hát egyet-mást! Mi érdekelhetne ? Mindenről mesélni órákig lehetne. Francziaországban súlyos az állapot. Állam az egyházzal nagyon összekapott. Szörny­ű­ földrengés dúlt szép Olaszországban. Balkán félszigeten felfordult világ van. Norvégiában is czifra kis világ volt. De már szerencsésen bajából kilábalt. Elvált testvérétől, Svédek országától, S virágzását várja külön királyától. . . Ez évben is történt több gonosz merénylet, Szergiusz nagyherczeg áldozata is lett. Czárnak meg szultánnak szörnyű bombát szántak,. Spanyol királlyal is csaknem hogy elbántak

Next