Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1915-01-07 / 1. szám

2 e lap szerkesztőjének, hogy ez a cikk az ellenség erejét nagyítja s így nyugtalanságot kelthet. Tehát veszélyeztetheti a hadviselés érdekeit, mert csüggedést kelt. Respektálni kell azt a szent törekvést, amely élesen, ilyen veszedelmes pillanatban a leheletszerű kifejezéseknek is minden árnyalatát megfigyeli és ellenőrzi, kötelességünk hódolni. De az ügyészség tagjai is csak emberek: tévedhetnek. Az én újságcikkemben az ellenség erejének nagyításáról nincs szó, gondolatban sincs, a sorok között sincs, még képzelet sincs, tehát nyugtalanságot sem kelthet, ennélfogva nem veszélyeztetheti a közérdeket. Ott tisztán csak a déli ravasz népek huncsutságáról van szó s a magyar hirlapirók hiszékenységéről. És ha tetszik: a hadvezetőség hiszékenységéről is, de ez utóbbi csak képzeletben. A kir. ügyészség nem értette meg. Nem az erőre céloztam. A fogyatékosságra céloztam. A hiszékenységre. A végcél, pedig az, hogy: Ne higyjünk. Irta a tisztelt kir. ügyészség Rákosi Jenő urnak dorgáló levelet? Rákosi Jenő azt írta az „eset“ után a Budapesti Hírlapban, még pedig egyenesen a hadvezetőség fejére olvasva azt a székely közmondást, hogy: Félni nem kell, de vigyázni szükséges! Én ilyen erős beszédet nem használtam. Én csak azt írtam meg fájdalmas iróniámban, hogy a déli ravasz népeknek nem kell hinni, mert ha feketét mondanak, az fehér s ha fehéret mondanak, az fekete. S tőrbecsalnak. Ne higyjünk nekik. Még ezt sem mondtam. Csak azt mondtam, hogy én legalább az én „privát gusztusom“ szerint nem hiszek nekik. Aki nem restelli, olvassa el az 50. számban ezt. Hol van itt az ellenség erejének nagyítása? Nagyítás nincs. A valóságot pedig már meg is mutatta az eset. Kérnem kell a kir. ügyészségnek tisztelt tagjait, ne szakítsanak ki egykét szót a beszédből, hanem méltassák figyelemre az egész kifejezést s akkor nem fog hiányos lenni a megértés. Tudom, hogy sok fontos dolguk van s talán csak a figyelmeztető nem értette meg, de gondolják meg, hogy evvel sok keserű percet szereznek az ártatlanul megdorgált embernek. Nagy kérdőjelként állhat azonban az ember előtt, hogy vájjon nagynak vagy kicsinynek tartsa az ellenfelet, hogy jobban legyen a dolgunk? Ámbár gratulálok annak a testületnek s annak az embernek, aki nekem is leckét ad a közérdek ügyében. Borbély György: HIVATALOS HIRDETMÉNYEK, Zala vármegye alispánjának 25260 / 1914. számú rendelete folytán közhírré teszem, hogy a Hungária Általános Biztosító Társaság „Hadi biztosítást“ eszközöl. Feltételek a városházán a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Zalaegerszeg, 1914. december 26. Dr. Korbai Károly sk., polgármester. MAGYAR PAIZS 1915. január 7. Hogy hal meg egy magyar huszár. Egy árok szélén ülök a limanowai csatatéren, az égboltozat tiszta kékje két öreg nyírfa száraz gallyai közül mosolyog rám és előttem, puszta földön egy magyar huszár fekszik holtan. Két nap és két éjjel óta agyagos galiciai föld az ágya és egy vakondokturás a párnája. Nádasdy-huszár, a király kilencedik regimentjének vitéze, T .. . József káplár hallod-e, messzi a hazától magyar gyerek búcsúztat? A fejem két fáradt kezembe hajtom, minek bámuljam a halott huszárt, mehetek, jöhetek ezen a világon, el nem felejtem őt, amíg élek. Úgy volt, hogy elmaradtam a többiektől, egyedül, vagy kevesed magammal szeretek csatangolni, a hegyeket nézni, mint csókolóznak a felhőkkel, a füstölgő völgyeket és az erdőket, amik ezen az elátkozott tájon vörösek, mint a szívből kibuggyanó vér, így tévedtem ide, az árok partjára. Korán reggel találkoztam T ... Józseffel és most a nap az ég közepén delel. Akkor is úgy feküdt, mint most, mert halott és a saját jószántából nem mozdul többé soha. Megráztam, azt hittem elfáradt, hányat feküdt és elaludt. Körülnézek, hát látom, négyen vagyunk, két orosz hasal a tarlón a huszártól jobbkézre, meg balkézre. Az ujjait szabályosan a piros nadrág zsinórjához szorítva, gőgösen felvetett fejjel, a két lábával haptákban fekszik a káplár. Az arca fölé hajlok, kis barna bajusza hamiskásan kipödörve, a haja két oldalt kenőccsel elválasztva, frissen borotválva, gyönyörű magyar paraszt, akit a jó Isten örömében egy illatos, puha kéve aljában teremtett. Csak a szeme ne lenne becsukva, hogy belenézhetnék és dióbarna színéből kiolvasnám, mire gondolt, mi fájt neki legjobban az utolsó pillanatban, amely akkor szakadt rá, mikor a muszka golyó átjárta a mellét. Az arca sárga, a szája tátva, fehér fogai villognak, a végső sóhaj kiröppent, hol jár azóta, fehér galambbá lett és búzát szemelget. Kardját és karabélyát lecsatolták róla, de prémes mentése a vállán, kék blúza tiszta és paszent, a szíve táján apró perzselés, egy karika, akkora, mint egy jegygyűrű, ezzel jegyezte el a halál vőlegényének. A pajtások fel is tépték a gombokat, két ing és egy gyapjúmellény alatt megaludt, feketébe játszó vére. Fekete szegélyes fehér csákója az árokba gurult, felhozom, megtörülgetem és a feje mellé teszem. Keskeny nemzetiszinü pántlika van a forgóján, meg egy aranyozott érem a mi királyunk és Vilmos császár plakettje. Hogy letaposták a földet itt köröskörül! Tudom, T . . . József, elmondták a harmadik század élve maradt katonái. Ti az országútról szurmoltatok. Félegy’után rajvonalba szakadozott a kilencedik ezred, az árkokban már orosz gépfegyverek kattogtak. Szántay százados térdre esik és azt kiáltja: „A karabéllyal fiuk, az áldóját.. .“ Azután megbotlott, tántorgott, míg arccal el nem dűlt és nem kelt fel többé. Száz lépést rohantak, Bauer hadnagy vezeti a századot, őt is lelövik, de akkor már a parton vagytok, te halott huszár ezen a szent helyen veted meg a lábad és káromkodva forgatod a karabélyt. Két muszka esik neked szuronyos puskával, az egyiket úgy vágod fültövön, hogy beszakad a feje, de a karabélyod agya is eltörik, a másikkal bírókra mész, a torkába harapsz és a saját puskájával locsantod ki az agyvelejét. Akkor feltápászkodsz, megtorlod a homlokod verejtékét, e pillanatban szalad ziháló szívedbe a gyilkos golyó, Szabó Ferenc őrmester látja, hogy elesel, odaugrik, felfog, kioldoz a blúzból, de már nem szólsz semmit, meghóztál keményen, rangosan, ahogy magyar huszárhoz illik. Te a középen, oldalt a két muszka, igy léptek hárman az Úr zsámolya elé. Az orosz gyalogosok a hátukon feküsznek. Az első karcsú fiatalember, rövidre nyírott szőke haja, borotvált arca, finom ,ápolt keze, keskeny, nőies lába, amiről lehúzták a cipőt, puha batiszt fehérneműje mutatja, hogy önkéntes, nem egyszerű földmíves közkatona. A fején akkora lék van, mint aminőt a görögdinnyén vágnak kóstolásra. Koponyacsonttörmelékek úsznak az agyában. A másik öreg népfölkelő, az álla borostás, a tarkója őszül, durva hajómunkás lehet a Volga vidékéről, nem tudta, miért jön és miért kellett pusztulnia. Egy ember a négy millióból, kavics az országút porában, a fiai keresztet vetnek, a felesége megsiratja, ezért élt, ennyit érdemelt, ski nyugalmát nem zavarja semmi. A torkán fogak nyoma, szőrös melle keresztül döfve, a lágyékán szaladt be a szurony és felül jött ki. A nyakán bőrszíjon amulette lóg, szent Ignácius megfeledkezett róla. Csodálatos, az arcuk derűs, ha a halál ünnepélyessége nem zavarná, azt mondanám, megelégedett. Mintha elérkeztek volna a szenvedések magasságaiba, ahol a halál megváltás, érzéki gyönyörűség. A szőke orosz szétroncsolt feje alatt tábori levelezőlap, az első sorokat olvasom: Herzlichen Grüssen und Küsse sendet deine treue Amalia. Kinek küldhették csókot és honnan? József szájára egy száraz levél hull a fáról, az ő kedves mokány arca sem torzult el a halálfélelem irtózatában, de busán mered maga elé, a fiatalsága búcsúzott el ily keserű mosollyal, huszonnyolc éve, huszáros hetykesége, a sarkantyúja pengése. A nadrágja zsebében összegyűrt levelet találtak. Az írás szóról-szóra így hangzik: Kelt levelem 1914. November tizedikén. Mielőtt kezdem levelemet írni, először is a jó Istent fogom megdicsérni. Dicsértessék az Urjézus Máriával mindörökké. Ámen. Kedves férjem tudatlak, hogy egészséges vagyok, Melyet Neked is kívánok a jó Istentől. Kedves egy férjem arra kérlek, hogy ha tudod, hát írjál nekünk, nem tudok megnyugodni kedves férjem a többiek gyakrabban Írnak, mint te, kedves egy férjem igy elfelejtkeztél te rólam? Kedves, egy párom messze világba, még egyszer szolok nozzsu mar en nekei 11 levelet Írtam te meg azt írtad kedvta férjem, hogy nem merek neked írni, pedig én mindig írok. Ha csak egy kezem volna akkor is írnék neked kedves egy férjem nem tudom merre jársz, még egyszer tisztellek a Boldogságos Szűz Máriával meg a jóságos Istenkéjével tiszteljük mindnyájan erőt egészséget kívánok neked. Zsuzsi. Erre a levélre nem írsz választ T . . . József. Elestél Kirájért, Hazáért, hős Nádasdy-huszár, piros ajkad kékül, szemed lehunyva, izmos paraszt tested hideg, mint az őszi szántás. Délután érted jön négy bozontos lengyel népfölkelő, nagyokat nyögve, hordágyra fektetnek és elvisznek a huszárok közös sírjába, ahol már huszonhárom bajtárs várja, mikor szól az angyalkák aranytrombitája, a magasságos firnamentumból kék hó hull, Isten a trónusán kihirdeti minden igaz lélek feltámadását. A sírokra keresztet faragnak és tintás plajbásszal ráírják a címed: Hier Fanden den Heldentod 24. Nádasdy Huszárén! 16—XII. 1914. De megtalál-e Zsuzsid, ha fekete kendőt köt a fejére, vasútra ül és eljön keresni kedves párját ide Gácsországba? A neved nincs a fejfán, csak annyi, hogy Heldentod. Ráborul a sírra, hulló könyével öntözi a hantot, kedves egy férjem, Józsi, hát te vagy a Heldentod. Kelj fel jó asszony, utazz vissza kis családodhoz, mert a te kedves egy párod az igazi magyar Heldentod. És most Isten veled Nádasdy-huszár, elbúcsúzom romlandó testedtől, nemzetiszinü pántlikádtól, hetyke bajuszodtól, sarkantyus csizmádtól örökre. Mit hagyjak neked emlékbe, hogy könnyebb legyen neked Galiczia pora? Átkutatom mindegyik zsebemet, nincs egyebem, mint egy karéj száraz magyar kenyér. Ezt szivedre teszem, ahol a muszkagolyó gyürünyi rést ütött, ahonnan kirepült a lelked, testvérem ... (P. N.) Lázár Miklós.