Magyar Építőművészet 12. (1914)
1914 / 1. szám - Sváb Gyula: Magyar népiskolák
Magyar Építőművészet XII. évfolyam, 1. szám. Magyar népiskolák. Fiz iskola! Odabent gyors tempóban tagoljuk a nagybetűs sorokat, odakint lomha árnyékot vet ablakunkra a virágoktól túlterhelt akácfa lombja. Félszemmel nézzük a pálca végét, amint a tanító kezében szótagról-szótagra ugrál a falimappán, a másik szemünk meg az akácfára sandít, amint ágról-ágra libbenve, lefelé szálldogál egy túlnyílott fürtnek elszakadt virága. Az ablak egy pázsitos térre nyílott. F1 pázsit egyik során alacsony ablakú, fehérre meszelt házak, a másik során elkerített gyümölcsöskertek. Még emlékszem, mint igyekeztünk puszta kézzel elfogni a venyigekerítés közt bujkáló ökörszemet, még emlékszem, hogy melyik helyen játszottunk "falba lovat", melyik helyen ütöttünk golyóval „kopkát", még emlékszem, hogy öntöttek bennünket nyakon egy kupa vízzel, ha sokat lármáztunk az öreg Gunyeczné ablaka alatt. Emlékszem erre, emlékszem arra, csak magára az iskolára, az iskola épületére nem tudok emlékezni semmit. Legfeljebb a hepehupásan kövezett tornácára, melynek kiálló kövein a »griffit" hegyezgettük. Fíz egész iskola falastól, tetőstől, köményestől együtt, úgy merült el a szürke emlékezetlenségbe. Úgy egy pillanatra jutott eszembe mindez, amikor itt látom magam előtt a Sváb Gyula iskoláit. Ha majd ezekről az iskolákról emlékszik meg valaki harminc év múlva, akkor annak nem a pázsit meg az akác marad meg emlékében, hanem maga az iskola, az a formás, kedves, magyaros épület. Finnak az emlékét nem öli ki lelkéből harminc esztendő. Fi gyermekkori impressziók a legfrissebbek, a legmaradandóbbak. Fizok a kollégák fognak legérzőbben nemzeti jelleget adni építészetünknek, akik ezen iskolákba járnak, akiket már gyermekkorban gyönyörködtet egy-egy kedves magyaros ornamens, egy-egy bájos tornác, kerítés vagy oromzat, a magyar építészetnek fába faragott és vakolatba vésett művészi formái. ..