Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)

1867-10-18 / 63. szám

Első év­­­folyam. Előfizetési feltételek : 1. frt Évre . • • • Félévre ....... 6 Negyedévre . . . . 3 Heroomént ..... 1 Megjelenik hetenkint háromneor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Szentegyház­ utca 1 467. az. .UV 63-ik szám. Kolozsvárit péntek, október 18. 1867 POLITIKAI LAP. POLGAR. Hirdetési dijak. ÖtSzör hasábozott sor­­ra 5 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiók kiadó-hivatalok : Deélen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vékör János. Tordán: Papp Lukács és fia. Siamosujvártt : Csaus* testvérek. — A „M. Polgár“ marín társürgénye. Pest ootb^ 17. Az igazságügyi minister körrendeletet bocsátott ki, 9 pontban szabályozván, mennyiben tartozik a közvádló a sajtótörvény 11 és 12 §§. eseteiben közbenjárni. Nemzet és kormány. II. Külön utjai vannak a kormányoknak. Külön eljárása a nemzetnek. A kormány egyenes úton ritkán halad­hat, útjait­ a felmerült vagy felmerülhető kül­ső s belső körülmények jelölik ki ; köteles­sége azonban mindenkor a törvényt tűzni ki­végezétül, s éppen mert ezen kötelesség tel­jesítése, vagy mulasztásától függ fennállha­­tása, vagy bukása, gyakran ellenkező irányú utakon kénytelen haladni csak azért, hogy a kitűzött végczélhoz juttatását gátló akadá­lyokat kikerülhesse, de ha ezen kerülő utak által törvényt sért, óvatossága sem jutalmaz­hatja fáradságát, mert a törvény sértése el­idegeníti tőle a nemzetet s ez által ássa ön­­sirját. A nemzet eljárásának mindenkor egye­nesnek kell lenni ; minden életre való nemzet őre­it boldogitó törvényeinek, s bárhol és kitől tapasztalja törvényei sértését, feljajdul s hibáztatja a sértőt; és ez természetes, mert tudjuk azt, hogy minden kormány hatalma teljesítésén szokott működni. A kormányoknak nem szabad a nemzet följajdulásait zokon venni,, ha szándékai tisz­ták, s bizonyos a kijelölt czél elérhetése megkezdett útjain , ezért minden tapintatos kormány óvakodik az üldözésektől, minden üldözés gyengeséget árul el a hatalmat bíró részéről, az elárult gyöngeséget föl szokták használni, s a fölhasznált gyöngeség­ a bu­kás szülője. A nemzet a képviselői házon kívül is szokott nyilatkozni, főleg akkor, ha látja, hogy képviselői nem a választók hite s óhaj­tása szerint járnak el, s a kormánynak ön­­fentartási kötelessége parancsolja az ilyen extra máros felmerülő nyilatkozatokat nemcsak tekintetbe venni, hanem tisztelni is, s azokat érvekkel megc­áfolnia szabad, de nem a gyű­­lölséget előteremtő eszközökkel, mert a gyű­­lölség a használt eszközök­ és módokról rendszerint a használóra szokott tapadni. Ha a nemzetnek a parlamentáris sorom­pókon kívül álló fiai a közérzületet tolmácsló szavakat eltalálva, a közvéleményt hangoz­tatják, nem lehet azért azokat notóriusoknak bélyegezni; ők csak tolmácsai a sokaságnak, nyilvánítói a nemzeti közérzelemnek ; ezt ten­­tnek a hazafi kötelesség parancsolja, csak ne izgassanak törvény elleni szegülésre, törvény­nek a kiszabott uttáni változtatására kedélye­ket előre készíteni hazánk melyik törvénye tiltja? s a természet­ törvényein kívül, hol van változás alá nem jöhető törvény? A­mely kormány nem tűr ellenvéleményt, s a nyilvánult ellenvéleményt nem érvekkel, hanem hatalmi állása erejével akarja nem megc­áfolni, hanem elnémítani, az már a zsar­nokság sorompóihoz ért. A mely nemzet hite meggyőződését a parlament sorompóin kivül is törvényes kor­látok között hallatni fél, az gyávasága miatt s nem méltó az alkotmányos szabadság élve­zésére; a mely nemzet pedig kormánya hi­báinak bókol, az szolgasága békéit önmaga kovácsolja. A nemzet követelő. A kormány egyen­lítő , s ez természetes, mert a nemzet előtt a titkok elzárvák, ö csak a végczélt látja tisz­­­tán; a kormány előtt nem lévén szabad tit­­­tok homályának lenni, ö a végczél távolsága űrjét tisztán látva, könnyű a kiegyenlítési­­ szerep, ha a jószándék megvan, s midőn a nemzet a jószándék felől meggyőzödön, ön-­­­ként jön a kormány gyámoatása. Valami a megyehatósági válasz­tásokhoz Nem sokára bekövetkezik a megyei gyűlések­­­szaka, néhol már, mint Küküllő megyében, a báróra hó előtt, a megyei gyűlések megnyílta óta, úgy hi­szem, nem lesz felesleges egy pár szóval megérin­­­­teni a választások némi módozatait, miután majd­­ minden hatóságban fordulnak elő választási esetek, már csak azon okból is, hogy tisztázzuk az eszméket. Nem azok közé tartozom, kik egy, a fennál­ló utasítás szerint még inkább korlátozott válasz­tási szabályok értelmében az alkotmányosságnak eleget téve látnak ; kétségtelenül az is valami, de oly kicsiny része a valódi alkotmányosságnak, hogy magán­érdeken kívül, aligha szerepelhet benne más, a mostani rendszerrel, mely eltilt legfontosabb jogunk gyakorlatától, a megyei autonómia igazi élvezetétől. S bizonyára az alkotmányosság felöli furcsa szellemi bizonyítványokat­ szolgáltatják azok, kik e­z állapotban, mint alkotmányosban, megnyug­vásokat, nagy örömmel hirdetett bizalmukban fejezik ki. Nem mondom én, hogy egy hazafi hivatalnok (fájdalom, nem tisztviselő) lelkiismeretesebben nem jár el tisztében, mint az absolut sehonnai; de utó­végre is, az sem más mint bureaucrata, s ha esküjéhez híven, jó tisztviselő akar lenni, éppen, a mindenki által gyűlölt osztrák rendszer szabályai szigorú megtartása lehet előtte a főszempont, ha­csak maga alól az alapot eldobni nem akarja, mit föltenni igaz hazafiról nem lehet, mert akkor csalja a választóit, csalja a hazát s igy nem hazafi, hanem valóságos dezirker lenne. Bureaucrata, biz a minden tekintetben, egész odáig, midőn conduit listát kell jelenteni mindegyikükről. Fájdalom, hogy így van. Nem is célja e soroknak ezek megváltoz­tatása érdekében, valamit felhozni, úgy is falra dobott borsó volna! Eleven példa, az igazságügyér törvényjavaslata, mely Erdély minden hatóságának (kivéve a két kis, Fogaras és Naszód kapitánysá­gokat) a magyar törvények helyreállítása érdeké­ben tett egyhangú felszólalása ellenére nem csak hogy nem váltja fel az osztrák törvényeket a hazai­akkal, sőt a bíróságokat is meghagyja a mostani szervezetben a nép tetemes kárára. Hanem szólunk arról, miről ha nem is egészen, de, tehetünk. Értem a választási módozatokat. A történelem ítéli meet, helyes volt-e egy ilyen alapon, mint a mostani elfoglalnia tért? elég hogy az elfoglalva van, mert míg a sors nem segít Ugyankim­, más teendőnk nincs, mint az elfogadott, nagy kegyelemmel adott alapon folytatni munkánkat úgy a­hogy lehet. Kétségtelenül az 1848 iki törvények szellemé­vel sok meg nem egyeztethető azok közül, melyek a választási fennálló szabályokban foglalva van. Ilyen az, hogy a kormány képviselője teszi meg a kijelölést; az, hogy nincsenek eltörölve azon törvé­nyek, melyek a választandó tisztviselőtől, az illető hatóságban, birtoklást igényelnek. Ki az 1848-diki törvényeket, s azoknak szellemét, úgy tekinti mint a polgárisulás hatalmas lépteit, ki azokat nem hátra, hanem előre óhajtja fejleszteni, az említettem két választási minősítettséget eltörölni óhajtja. S eb­ben teljes igaza van a „Gazetta Transylvániának“ s azoknak, kik ellene szólottak, mint ez felmerült a tordamegyei tisztújításon Tisza László részéről is. De hogy ignoráljuk azt, mi tőlünk függ, t. i. a birtoklás iránti szabályokat, mig a másik fennáll, a legnagyobb kényuralmi hatalommal, fel­fogásom szerint, mig egyfelől szabadelvűen csele­kedve, a democratiának vélünk s igy az alkotmányos­ság kívánalmainak eleget tenni, másfelől, az alkot­mányosság e jogának gyakorlatát, a hatalom kényétől teszi függővé. Teljesen és merőben! Ha azon szabályok fennállanak, hol van a garantiának egy parányi része is, mely a főispánok önkénye szárnyának szélét szegné?!.. Hiszen még akkor uralkodna igazában a nepnotismus ! !.. Midőn most is mennyi a sérelem. Ha a sajtó hivatását nem tar­tanók magasabbnak, a cronique scandaleust temér­dek választási sérelmekkel teli lappal szaporíthat­­nók! Ha elfoglaltuk így a tért, kötelességünk, az alapot képező szabályokat is elfogadni, legyenek azok kedvesek vagy nem előttünk. A­hol az illető főnökök kibontakozva az aristocratia molyos bun­dájából, nem csak szájukkal, hanem tettel is az 1848 iki törvények szelleméhez ragaszkodtak, ott kétségtelenül hiba leendett, nem hiba hanem vétek, a bizottmánytól függő eljárásban megsérteni az 1848- diki törvények szellemét. Lehet hogy ilyen eset fordult elő a főtisztek részéről. De a nagyobb rész nem követte. Ha széttekintünk, Erdély legtöbb ható­ságában történt választási eljárásokon, az anyagi birtok igénylő szabályok korlátozása mellett is, azt látjuk, hogy mind a törvények mind a kor­ szelle­me, s az illető közvélemény megsértettek, de nem a bizottmány által. Nem a magán­sérelmeket értem, mert azok mindig voltak, és lesznek. De legyenek is­mert nagy csapás volna, ha csak oly kevés képes egyéniség volna, hogy mind kielégíttethessék ! Hanem az elv, a szabályok és a méltányosság megsértését. Úgy hiszem példával nem kell illust­­rálnom, tudja azt mindenki. Ha kellene, mi bizonyára éppen a kormány szempontjából nem volna czélszerű, egyébiránt nem tartom hivatásomnak hibáit mente­getni, nem irtózunk elősorolni. Mindezek szerint, csak tartsuk meg a, fájda­lom, országosan ignorált és megmetélt democratikus törvényekkel nem igen megegyeztethető, birtok igény­lő minősítettséget a választásoknál, míg a kormány zsibbasztó és kínos kijelölési joga fennáll, a főis­­páni túlharapózó önkény elfajulásának habár kis részben való zabolázására. Farnos Elek. A KÉPVISELŐHÁZ ÜLÉSE October 15-én. Elnök: Szentiványi Károly. Jegyzők : Horváth, Gajzágó. Miniszerek: Andrássy, Lónyay, Eötvös, Hor­váth, Wenkheim. Báró M­a­j­t­h­é­n­y­i László áthozza a felsőház azon üzenetét, melyben tudtál adatik, hogy a vas­úti kölcsönre vonatkozó törvényjavaslatot a felső­ház is magáévá tette. Elnök azon kérdést intézi a házhoz, a pénz­ügyi javaslatok mikor tárgyaltassanak az osztá­lyokban ? Erre Ghyczy felszólal és hosszabb, igen ho­mályos nyilatkozatban kijelenti, hogy habár e kér­désben levő tárgyakról jelenleg érdemleges határo­zat nem hozható, fentartja magának annak idején egy külön indítványnyal föllépni és azt a maga módja szerint indokolni. A­mi az osztályokbani tár­gyalást illeti, szónok azt hiszi, hogy erre a szom­bati nap tűzessék ki. Somssich Pálnak a szombat nap ellen nincs megjegyzése, hogy még néhány nap maradjon a fontos tárgy tanulmányozására. A­mi azonban Ghi­­czy fölszólalásának első részét illeti : megvallja, hogy azt nem értette. Andrássy ministerelnök hasonló értelemben nyilatkozik. Ha a szónok csak azt akarta mondani, hogy annak idején külön indítványnyal lép föl,­­ ez ellen semmi észrevétele, de ha azt mondta, hogy a ház a szőnyegen forgó kérdésekben nem határozatképes, akkor e nyilatkozatot nem lehet ellenészrevétel nélkül hagyni. Bónis kifejti, hogy Ghiczy csak egy annak idején előterjesztendő indítványt akart előre beje­lenteni és ehez teljes joga van. Ghiczy kijelenti, hogy csakis ez volt czélja. A ház ezután elhatározza, hogy az osztályok­ban szombaton vegye kezdetét a tanácskozás. Verificationális tárgyakra térvén át a ház : Grenzenstein megválasztása ügyében vizsgála­tot rendel el a ház. Pap Mór, Macellariu, Szentiványi Adolf minden megjegyzés nélkül verifikáltatnak. Tisza Kálmán a Debre­czen-Sziget vasútvo­nala vonatkozó indítványának napirendre tűzését kéri. A Lónyay pénzügy­miniszer egy megjegyzése után holnapra tűzetik ki e tárgy. TARCZA. BLeseti aanaóH.. Dr. Oroszhegyi Józsától. III. Nyilvános dalidók. ( a) Környtü­metélés. (szem­et.) E vallásos, de alapját természeti viszonyok­ban találó műtét, a törököknél nincs életkorhoz kötve. Ha a szülök a gyermeken elhanyagolták, véghezviheti magán a férfiú minden időben. A mu­lasztás közönségesen a szegényebb néposztálynál történik. Gazdagok mindig ünnepélyességgel hajt­ják végre. Mégpedig úgy szokás, hogy gazdag em­ber gyermeke maga vágása czimborafiúkat választ ki a népből, kik vele együtt szenvedvén a nem megvetendő sebzést; atyja által díszesen felruház­tatak, megajándékoztatnak, s búfelejtésükre nyil­vános dali­dó is rendeztetik, midőn az összegyűlt szegénység megvendégeltetik. A szenvenczek kö­zönségesen ágyban sajongva tanúi a mulatságnak. Ha kijönek, ezer csókot kapnak. Magánonak ily­­szerű dalidóit mellőzve, csak azt említem föl, me­lyet ezredesünk múlt őszszes katonáinak rendezett. Márdinban maradtam. Az ezred Diárbekirbe távozott, hol az ezredes atyailag gondoskodván ka­tonái üdvösségéről, minden elmulasztottat kény­szerített a műtét elviselésére. Élemedett emberek­nél e megbicskáztatás közönségesen rosz­vért és súlyosabb betegséget okoz, mint gyöngéd fiuknál. Azért az ezredes lelki csemegéről is gondoskodott. Az e czikkben (II. alatt) említett Milkó, mint legügyesebb paczkázó, hivatalos jön a hadfiak vidítására. E pirinyó ficzkó ez alkalommal kitüntette, mennyi­­pajzánság lakozik szivében. Fuvart foga­dott Mardinban. Egy öszvérre maga fölült, másikra muzsikabajtársát, harmadikra czimboráját ültette, negyedikre jelmezeit, ötödikre motyóikat ter­helte föl, így egész kis karavánnal mendegélt Diárbekirbe. Megérkeztével a fuvarosok bérü­ket kívánták. — Takarodjatok ! — mond a vásott gyer­mek — nekem nem volt szükségem rátok, fizessen az ezredes ! Az ezredes meg csak fel nem ült egy gézen­gúz cseprentének, hogy egész karaván költségét átvállalja. Éppen, Mardinban, a hatósági gyűlésben ül­tem, midőn a tisztességes vén emberek üres kéz­zel érkezve, M­i­­­k­ó­t bepanaszolták. — Ne aggódjatok. Mond a kalmákára bég, megjö a fiú, és fizetni fog. Azalatt Milkó elmulatta a katonákat úgy a­hogy. De visszajövet, más rendbeli fuvarosokkal csínyét ismételte. Nem sejtette szegény, mily figurás dalidó várakozik rája. A hatósági gyűlésben mindkét rendbeli pana­szos fuvarosok szemközt voltak. Milkót a kárászok elé állították. — Fiam, gyöngyös gyermekem, Milkó ! Fi­zesd ki e becsületes embereket. — Mond szelíden a kalmákám. — Nem tartozom én nekik! — Fiú! fizesd ki a mibe alkudtál velük; aztán ha van panaszod, mondd el. A fiú megfélemedve, aranynyal teli erszényt vont elő, s mindkét félnek illetékét oda számlálta. A fuvarosok menni akartak. — Megálljatok. Mond a kalmákám. Most vágott keserves képet Milkó. — Fiam Milkó ! most mondd el, ha van pa­naszod. — Nincs nekem panaszom ! — No hát van nekem Szégyent hoztál fe­jemre, hogy a becsülettel fáradozó fuvarosokat meg akartad csalni. Senkit sem szabad megcsalni. De kivált a kenyerét fáradsággal kereső embert nem szabad megcsalni. Aztán élemedett embere­ket tisztelni, becsülni kell, nem úgy, mint te, gaz fatytya ! Milkó pecsenye szagot érzett, s elpityo­­rodott. A kalmákám intett, s Milkónak úgy rémlett, mintha levegőbe emelkednék. Iszonyodva sikoltott. Kolozsvárit, oct. 16. 1867. Tisztelt szerkesztő ur! Engedjen lapja hasábjain egy kevés tért, mely­ben kifejezhessem nézeteim, szükségessége felett annak, hogy nem csak Európa miveit városai, de Erdély több városai példájára városunkban is a testgyakorlat kifejtésére szükséges intézet felállítása nélkülözhetlen.­ Tekintsünk körül, míg a szász földön nem igen fogunk várost találni, mely az egészségre ép­pen oly szükséges, mint a nevelésre nélkülözhetlen testgyakorló intézetet fel ne tudna mutatni, addig a magyar városokban vagy éppen nem, vagy na­gyon is gyarló állapotban találkozandunk azokkal. Kolozsvár városában három különféle vallás­­felekezetűeknek van főiskolája, ezen kívül az aka­Valósággal egy óriási kárász gallérán ra­gadva, emelte fel, s forgatta fél karral, mint egy fürgetütyüt. Ilyen mozgást Milkótól sokat láttak, de az előbbi mind önkénytes volt. Ez­­éppen ellenkező. Szegény tánczos rovására átalános nevetség támadt. A kaimákám is csaknem elmosolyodott. De rögtön meggondolá, hogy büntetésből nevetsé­get csinálni nem akar. — Nem úgy hé! Tedd le nyugton a talajra. Milkó könnyebbedve érze magát, s meg akará ölelni az elért földet. Ámde hamar hanyatt fordították. Két pálczi­­kát rézsűt alkalmaztak csappantóul összefoglalt bo­káira ; ennélfogva fenekét kukra emelték. Majd egy gránát lombár üde hajtását nyiretytyüül használták, s úgy hegedültek rajta. Milkó most gyönyörű hangtehetségét egészen kifejtette, s minden etenyre szebbnél szebb dalla­mokat mondott, így csináltak neki sajátságos d­a­­­i­d­ó­t , mert, hogy a műtét alatt el ne ájuljon, dalközben üde vízzel itatták is. Senki sem sajnálta. Csak a rövidséget szen­vedett fuvarosok szive lágyult és esenkedtek érte. A kegyelem megadatott. Milkó — becsületére váljék — szégyenkedve takarta el arczát hímes rojtos selyem keszkenő­jével. Talpra jutván, el akart osontani.

Next