Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)
1867-10-20 / 64. szám
Első évi folyam 64-ik szám. [Kolozsvárit vasárnap, október 20. 1867 Előfizetett feltételek : Évre . . • • . . 19 frt kr. Félévre . • • ■• • 6 . Negyedévre . , Havonként . • - - 1 - - . Megjelenik heten kint bvomikor : V 1 9 4 r a u p, Szerdán és Pétiteken. Szerkesztőség és kiadó-hivatal : • Szentegyhéz-utca a 467. sz.MAGYAR POLGÁE POLITIKAI LAP. Hirdetési dijak. Ötezer has&hozott sorra 6 kr. Bélyegdíj minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadó hivatal. Fiók kiadó-hivatalok : Déésen: Krémer Sámuel, Enyedlen: Vokál János, Kordán: Papp Lukács és fia. Baamontvártt : Csausz testvérek. Nemzet és kormány. HL Minden kormány hatalma körének terjesztésén igyekszik, s hogy azt elérhesse, meg szokta teremteni szükséges factorait, s ebben módja is van ; mert hát még Xl ik Lajos franczia király megmondotta: „Hogy minden ember megvehető, de nem minden ember pénzzel vehető meg. Hol főleg, mint hazánkban is, az ambitio csaknem nemzeti jelleg, aztán meg a forradalom dúlásai, ahol a lefolyt 18 évi elszegényítési rendszer, s az ezekhez szegődött fényűzés: bizony tágas vásárterek. Nem is panaszkodhatik nemzeti kormányunk a factorok hiánya miatt, mert benn is, künn is vannak elegen; ezek rendesen a közvéleményt a kormány nézeteihez igyekszenek idomítani, ami bizonyos határig nem is árt, mert hát a kormány nem haladhatván egyenes vonalban a kitűzött végezél, a törvényesség megtestesítéséhez, időt kell hogy nyerjen kerülő útjainak megtételére. Éppen ezért kell a nemzetnek mindenkor ébren lenni, nehogy ezen factoroknak sikerüljön a közvéleményt a kormány uszálya hurczolójává aljasítani, mert ez esetben igen nagyra nőve a hatalom, az egyéni, s ezzel együtt a nemzet szabadsága is veszélyeztetve van; ebből következik az elbizakodottság, előbb egyeseket törvényes nyilatkozataikért, mint állam felforgatókat, mint a fennálló törvényes rend elleni izgatókat támad meg; később törvényes testületek szentélyébe tolakodva, azok ellen őrködési jogaikat önmaguk által kívánja megsemmisíítetni ; utoljára elnémítja a szabad szót, s még a gondolat szabadságára is békákat kíván tűzni. A nemzet feladata lévén őrködni kormánya eljárása felett, óvakodnia kell a túlszigortól, mert mindent az idő érlel meg, úgy a kormányok működési sikerét is csak az idő termi meg ; ezen idő alatt a tévesnek látszó kormányi lépések elleni felszólalásai a nemzetnek nem egyebek, mint figyelmeztetések, mik ha néha élesebbek is lennének, nem elbizakodott túlszigorral s hatalmi éreztetéssel, hanem ellenérvekkel, jóakaró szelíd cáfolással megtorlandók , mert az első keserűséget szülve, csak fokozza az izgatottságot, a második pedig még a roszakaratot is lefegyverzi, s a nemzet higgadtabb részét észrevétlenül a kormánypárt állására tereli. A nyomás, ellennyomást, és pedig mindenkor az egymásra ható tettek tömörségéhez mértet,— a tilalom ? ha nem egyebet, de kiváncsiságot szül, s noha a kíváncsiság nagyon ártatlan factora az emberi természetnek, de a körülmények néha mégis borzasztó eseményeket növesztenek belőlük. Nemzet kormány nélkül fenn nem állhat, s minden, még a legohajtottabb kormányváltozás is némi sajgást okoz a nemzettestben, s ezért ritkán a változás előidézése, hanem mindenkor a kormány által eszközlendő nemzeti előhaladás létrehozása a czél, s bármikor és mi kevés részbe tapasztaltassék ez a kormányba, a nemzet mindenkor és mindenben kész támogatni kormányát, abba a földművelésre és városok építésére. Eutropius VIII. 3. „Trajanus victa Dacia ex toto orbe romano infinitas eo copias transtulerat ad agros et urbes colendas.“ A római birodalomnak, mely az Atlanti Óceántól az Eufrátesig, a Rajnától és Dunától Arábia és Afrika sivatagjaiig terjedett, mely XI. régióban 112 provinciát foglalt s 180,000 új földirati mértföldnél többet tett, melyik régiója vagy provinciából, miféle fajú nép vagy népek sziglittattak gyarmatosokként Tráján Dákiájába, ner tudhatni , mert sem Eutropius, sem más történészek meg nem nevezik Hihetőleg a Moesiákban lakott dakringok voltak azok, kiknek a rómaiak a város építésének 927. és 971. éveiben, évenkénti fizetést és Dákiában lakást rendeltek annak oltalmazásáért. Diocassius, Rermán kiadás, pag. 1187. 1335. Rómának, a három világrész zsarnokának hatalma Tráján, a legnagyobb római császár alatt ,tetőpontját érte és delén állott, halála után hanyatlani kezdett. A nagy mű, melyet Róma 870 éven át , annyi igazságtalansággal, oly merev következetes zsarnok akarattal és dermesztő vaskezekkel összerakott, negyedfél század alatt a féktelenség és öröklött haragos boszú romboló érczkezei által romba döntetett. Rómának, a „terrarum gentiumque dea“-nak hatalmát megdöntötték : az annyi népfajból és földrészekből a legnagyobb igazságtalansággal összeerőszakolt birodalom nagysága, a Tráján után következett uralkodók embertelenkedése, Itália féktelenkedése és a prefekturák, régiók és provinciák öröklött haragos bosszúja. A Trájánt követett méltatlan császárok megfeledkezve a római köztársasági erényekről, az Augustus és Troján császári dicsőségekről, mindinkább sülyedtek a gyengeségek és bűnök özönébe : zsarnokság és féktelenség, zsarolás és hivalkodás, dobzódás és aljas kéjfertelem váltakoztak a trónon. Megjött az elmaradhatatlan szomorító eredmény : a nép általános romlása, a katonaság féktelenkedése, a hivatalnokok háborútlan zsarolása, s mint az említett embertelenségeknek megtorlója a nép- és katona-lázongások. A birodalom az Atlanti Óceántól az Eufrátesig, a Rajnától, Dunától és Kárpátoktól Afrika és Arábia sivatagjaiig forradalomban állott, a trón annyiszor szennyezve, annyi vérfoltokkal piszkolva, a sasok megtépve, a hódító fegyverek megtompulva, tehetetlenekké lettek. Itália földje, a szorosabb értelemben vett római birodalom, ahonnan addig rend, erő, hatalom sugároztak, nem bírta magát rendezni, erősítni és hatalmassá tenni többé, annál kevésbbé volt képes a prefecturákat, régiókat, provinciákat fékezni és a vándorlásnak indult népeket feltartóztatni. Ameliánt, a Tróján utáni gondolkozóbb császárt megdöbbentette a birodalom válság felé siető helyzete; átlátta, hogy az annyi vérrel meghódított, annyi vér- és vagyonáldozattal iga alatt tartott Dákiát többé megtartani nem lehet, hogy a gyarmatosokat megmenthesse, a gothokkal, kik Illyriát és Moesiákat már feldúlták volt, békességet kötött. A béke tartama alatt lassanként kivonta Dákiából a katonaságot s a gyarmatosokat Dákia falvaiból és városaiból s igy mindenünnen és mindeniket — áttelepítette Moesiákba. Eutropius IX. 9. „Provinciam Daciam, quam Trajanus alta Danubium fecerat, Aurelianus intermisit, vastato omni Illyrico et Moesia, desperans eam posse retineri, abductosque romanos ex urbibus et agris Daciæ in media Moesia collocavit, appellavitque eam Daciam, quæ nunc duas Mœsias dividit, et est in dextra Danubio in mare fluenti, cum antea fuerit in leva.“ Sextus Rufus breviarium VIII. Flavius Vopiscus in Aureliano. 39. Miután Aurelián Dákiából mind kiszállította a római gyarmatosokat és katonaságot, a gothusok megszállták azt és Tráján Dákiájából nyugati goth birodalmat alakítottak, mely csaknem egy századig állott fenn. Azon tartama alatt váltakozó szerencsével koronként harczoltak a rómaiak a gothusokkal, nem annyira Dákia visszafoglalásáért, mint a Duna határvonal védéséért. Valens császár alatt nagy csapás értea rómaiakat, mert a gothok a római dunamenti légiókat tönkre verték, miáltal lehetővé tették a Dunáni átkeléseket, megnehezítették s kétségessé tették a rómaiakra nézve a Duna és Adria közti földterület birtoklatát. Eutropius, a ki Valens alatt élt, azt Írja: hogy azon időben Trájánus Dákiáját a gothok bírták és lakták. Eutropius VIII. 2. „Trajanus Daciam Decebalo victo subegit, provincia trans Danubium facta in bis agris, quos nane Taiphäli habent, et Victophali et Theruingi. Ea provincia decies centena millia passuum in circuitu tenuit.“ A ki egy kevés történelmi és geographiai ismerettel bir, Eutropius VIII. 2. IX. 9. fejezetei átolvasása után meg fogja tudni határozni , hogy hol fejüődött Tráján Dákiája, hogy melyek azon tartományok jelenben, melyekből az alakult volt, és hogy mennyit tett annak kerülete és területe; meg fog győződni, hogy Tráján Dákiája soha se terjedt a Tiszáig. Nemsokára a nagy csapás után, melyet a gothok a Dunánál a rómaiakra mértek, az Alduna történelmileg nevezetes völgyén előtörtek Balomber vezérlete alatt a hunok, s elfoglalván az Adria és Kárpátok közti földterületet, a rómaiakat átszorították véglegesen az Adrián. A hunokat felváltották a gepidák és gothok, azokat az avarok, őket a bolgárok és kozárok, az utóbbiakat a honfoglaló és alapító magyarok. Ezen váltakozás alatt római sasok és légiók a Dunán át nem hatoltak, és sem római, sem más fajú gyarmatosok a Duna és Kárpátok közti földterületre, és így a mai Erdélybe sem telepíttettek. A római birodalom 395-ben feloszlatott nyugati és keleti, vagyis római és görög birodalomra, az előbbi az Adrián túl szakadott és 475-ben, csaknem egyszerre a hun birodalommal, összeomlott. A történelem azt mondja, hogy Tráján a meghódított Dákiába, a mai Erdély-, Moldva- és Oláhországokba gyarmatokat telepített, hogy Aurélián azokat a gothok elöl in media Mesia, a mai Bolgár- és Szerbországok összeérő határvidékeire áthelyeztette, és az igaz, mert a történelem mondja. A történelem nem mondja, hogy a rómaiak Aurélián után egy másod gyarmatosítást eszközöltek volna Tráján Dákiájába ; ha nem mondja, nem is igaz. Azon állítás, hogy másod gyarmatosítás történt légyen, és hogy az első, vagy állítólagos második gyarmatosításokból ma is lennének Tráján Dákiája erdélyi részében, téves állítás, s mindaddig, mig azon állítás történelmileg igazolva nem leend, nem egyéb, mint történelmi mendacium, mely per se vanescit et defluit. A magyar honfoglaláskor benn találtattak a Garán vizétől a Morva vizéig morvák Svátopolk, a Garán, Duna, Tisza és Kárpátok közt bolgárok, tótok és avar maradványok Zalán, Erdélytől fogva a Szamos, Maros és Tisza közt kozárok és jász remanentiák Mén-Maroth, a Maroson túl Orsováig és a Dunáig a mai Bánátban bolgárok Gáád, Erdély keleti részén székelyek, hun remanentiák, rabonbányok, északi részén kozárok, nyugati részén bolgárok, déli részén a mai királyföldön — fundus regius — vlakkok dél alatt. A vlakkok a népek vándorlása idején telepedtek le Erdély délhegyes vidékein, ott találták őket bolgár felsőbbség alatt Tubát győztes foglaló seregei, ahova a Volga, Don és Ural vizek vidékeiről a vrussok, madzsárok és baskirtik szomszédságából költözködtek. Lásd : Anonymust. Nestor der alteste Jahrbücher der russischen Geschichte, pag. 45. Suida Eccl. hist. de rebus Byzantinis, pag. 38. Verbőczy pr. m. tit. 3. A bulgari Historie geneologique des Tatares, a-dik Endre 1224 ben szászoknak adott privilégiumot. Hogy őseink a honfoglaláskor a magyar állam területén, rómaiakat vagy római gyarmatosokat nem találtak és találhattak, ezen czikkünk folyamán történelmileg eléggé igazolva van, ezen igazolást csak erősbbitik Approbata const. par. I. t. 9. Art. 1. 1604. XIV és Kükülö János könyve 48. fejezete. Az idézett fejezet ama tétele: „repentine recessit,“ kétségtelenné teszi, hogy az oláhok a mai román fejedelemségek Moldova részéből admittáltattak először is. Mily kábaság volt „Vlacci sive pastores románomra“ alapon, a magyar állam területén Dacoromániát, Daco-román nemzetet teremteni, mesés történelemmel ; hiszen, azon kitétel nem teszen egyebet és többet Anonymusnál, mint bolgár felsőbbség alatt pásztorkodó, vagy pásztori — nomád — életet élő vlakkok. Az nem teszen romait, vagy romai gyarmatot. Mily kábaság volt: a kozár Menu-Marothu és bolgár Gelu nevekből annyi u-n végződő nevet teremteni. Béla király névtelen jegyzője Anonymus, minden névnek mássalhangzó utóbetűje után az ő módja szerint n-t tett, p. o. Tuhutu, Leelu, Totu, Zaboltu, Usubu, Almu, sat. Azért íratott Mén-Maróth, kit „eo quod plures habebat amicas“ Ménnek csúfoltak, Menu-Marothunak, Gél Gélunak, Tuhut Tuhutunak, Leel Leelunak, Tot Totunak, Zabolt Zaboltunak, sat Megvannak ma is az eredeti nevek : Jósika, Nopcsa, Stojka, Moga, Páva, Mákra, Koszta, Száva, Mara, Buda, Kozma, Furka, Botka, Válya, Nándra, sat. Ezek után inkább a-t kellett volna íratni. A név, írásmód, és nyelvváltoztatás : nemzetet nem teremtenek, alapul nem szolgálhatnak. Bármily kiszámított politikával kezeltetett is Péter czár hagyománya a múltban : kilátszottak az északi medve körmei, bármily szín alatt szándékoltatik a hagyomány valósítása, kilátszanak a lábak is. Az uj szabású csesari köpeny alatt a czár teste inog. * Mi örvendünk, bizonyára a magyar korona és magyar nemzet is csak örvendhetnek azon, hogy ott túl a Kárpátokon Moldva és Havasalföldön, román nemzet, román fejedelemség, román nyelv és román történelem van ; bizonyára teljes leenne örömünk, ha a román fejedelemségek független, önkormányzattal bíró egy román királysággá nőhetnék ki magukat közös érdekünkbe. Ott és akkor, 80 ezer számban levő véreink is, vallás és nemzetiségi tekintet nélkül, egyenjogú polgárai leendőének az egységes, független és önkormányzattal bíró Romániának. A magyar állam — birodalom — történelmi fejlődése folytán, egy egész, független és önkormányzattal bíró állam ; megvan koronája, neve, nemzete, nyelve és történelme, melyeket kicserélni nem lehet és nem is szabad. Van nemzet, és nemzet a hazában: nem vagyunk „streini.“ Ha a magyar alkotmány teljességében rehabilitáltathatik, itt és akkor, a vendégnemzetiségek kivétel nélkül, a román nemzetiség is a magyar állam, vallás és nemzetiségi különbség nélküli polgára leend. Itt és ott is a nemzetiségek virító vázok, hivatásuk a két külön állam szépítése és a szükséges kapocs erősbítése. Értsük meg egymást. Nemzetek és nemzetiségek sorsa egy. Ha egyet nem értenek, ha együtt nem tartanak, elnyomatás, szolgaság. Kathonay Gábor, Alsó-Szováth, oct. 12. 1867. „História est simplex et nuda veritas, luculentior quia satis ornata per se est, ideoque ornamen tis, extrinsecus additis fucata corrumpitur; mendacium vero specie placeat aliena, quia per se corruptum vanescit et defluit, nisi aliunde ornatu quaesito circumlitum fuerit ac politum.“ Augustus uralkodása előtt már egy pár századdal a Duna balvidékeit, a Tiszától az Aj Dunáig a harczias dákok lakták. Augustus korában a vitéz jászok — sauromata — a dákokat az erdélyi hegyek közé űzve, a Tisza vidékein állandóan letelepedtek, ott laktak, a rómaiak által soha meghódítva. Tráján Dákiája, a goth és hún birodalmak alakulása és szétbomlása idején ott találták őket az avarok, bolgárok, kozárok és a honfoglalót alapitó magyarok is: Plinius hist. nat. 1. tv. c. 12. Tacitus hist. I. III. c. 5. Diocassius LXXII. 8. Augustus óta a dák birodalom, a római hódítás után Tráján Dákiája, valamint az annak helyén alakult nyugati goth birodalom is magukban foglalták csak a mai Erdélyt, Moldvát és Oláhországot tizszázezer lépés kerületben. Eutropius VIII. 2. Teljesen meghódítván Tráján Dákiát, az egész római birodalomból nagy népsokaságot szállított Hevesmegye bizottmányának feloszlatása. Eger, oct. 14. 1867. Azt hisszük, nem szükséges a „Magyar Polgár“ olvasóinak ismételnünk, mik voltak azon előzmények, melyek által a magyar felelős (?) kormány arra indíttatva érezte magát, hogy Heves megye bizottmányi üléseit felfüggessze, s az indemnity befolyása alatt megkísértse, miként fog egy tősgyökeres magyar megye „par ordre du mufti“ tánczolni. Az egész sokkal ismeretesebb, semhogy ismétlésekbe bocsátkoznunk szükséges volna, csak annyit jegyzünk meg, hogy a ministerium jónak látta az indemnitas daczára is ő Felsége sérthetetlen személye mögé bújni, előre látván, hogy a felelősségtelen kényelmes időszak leteltével e kérdésből oly vihar támadhat, mely még a belügyminiszer úr nagyméltóságának híres nyugalmát is képes leszen megzavarni. És hisszük is, hogy az országgyűlés, mely azon hitben szavazta meg az indemnitást a folyó év tartamára, hogy azok, kiket a kormányra ültetett, nemcsak a törvényhozással szembeni felelősséget, hanem a morálist is szemük előtt tartandják, s nem követnek el olyat, melyet — s ezt a jobboldal iránti tiszteletünknél fogva vagyunk hajlandók hinni — saját pártjuk is megdöbbenéssel fogadhat, annak idejében felelősségre vonja ezért a kormányt. Nem értjük itt a kitartott miniszeriális lapokat, azok a pártjuk érdekében elkövetett ungvári gyilkosságot is lelkesülve dicsőítették, természetes tehát, hogy most is fellengős ódákat énekelnek a kormány erélye és függetlenségéről. Gyengén állunk, ha a kormány függetlensége csak ily esetekben nyilatkozik. Szomorú, ha kormányunkat szervező és kormányzó tevékenység helyett párttusákkal látjuk bíbelődni, s pedig annál szomorúbb, mert a „szabad kéz“ kétszeres súlyt és valószínűséget ad azon gyanúnak, hogy feladatuk nagyságával megküzdeni nem bírnak. így van ez rendesen, ha egy nagy szellemnek — bár tévesztett — művét törpék akarják befejezni. De térjünk a gyűlés folyamának elbeszéléséhez. Gr. Szapári főispán-helyettes a helyzet komolyságához mért beszéddel nyitván meg az ülést, Németh Albert jegyzőkönyvi óvást indítványoz a ministeri intézmény ellenében. Beszédét, mely csak az alább egész szövegében közölt óvás indokolása, közölnünk fölösleges. Utána a jobboldal passer so- I itariusa, Erdélyi József tette meg ellenindítványát, melyet az egész gyülekezet osztatlan indignatioval fogadott, s miután még Puky Miklós szólott a jegyzőkönyvi óvás mellett, ezt a gyűlés következő szöveggel iktatta jegyzőkönyvébe: