Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)

1867-10-20 / 64. szám

Első évi folyam 64-ik szám. [Kolozsvárit vasárnap, október 20. 1867 Előfizetett feltételek : Évre . . • • . . 19 frt kr. Félévre . • • ■• • 6 . Negyedévre . , Havonként . • - - 1 - - . Megjelenik heten kint bvom­ikor : V 1 9 4 r a u p, Szerdán és Pétiteken. Szerkesztőség és kiad­ó-hivatal : • Szentegyhéz-utca a 467. sz.M­AGYAR POLGÁE POLITIKAI LAP. Hirdetési dijak. Ötezer has&hozott sor­­ra 6 kr. Bél­y­eg­díj minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó­ hivatal. Fiók kiadó-hivatalok : Déésen: Krémer Sámuel, Enyedlen: Vokál János, Kordán: Papp Lukács és fia. Baamontvártt : Csausz testvérek. Nemzet és kormány. HL Minden kormány hatalma körének ter­jesztésén igyekszik, s hogy azt elérhesse, meg szokta teremteni szükséges factorait, s ebben módja is van ; mert hát még Xl­ ik Lajos franczia király megmondotta: „Hogy minden ember megvehető, de nem minden ember pénzzel vehető meg.­ Hol főleg, mint hazánkban is, az ambi­tio csaknem nemzeti jelleg, aztán meg a forradalom dúlásai, ahol a lefolyt 18 évi el­­szegényítési rendszer, s az ezekhez szegő­dött fényűzés: bizony tágas vásárterek. Nem is panaszkodhatik nemzeti kormá­nyunk a factorok hiánya miatt, mert benn is, künn is vannak elegen; ezek­ rendesen a köz­véleményt a kormány nézeteihez igyekszenek idomítani, a­mi bizonyos határig nem is árt, mert hát a kormány nem haladhatván egye­nes vonalban a kitűzött végezél, a törvényes­ség megtestesítéséhez, időt kell hogy nyer­jen kerülő útjainak megtételére. Éppen ezért kell a nemzetnek minden­kor ébren lenni, nehogy ezen factoroknak si­kerüljön a közvéleményt a kormány uszálya hurczolójává aljasítani, mert ez esetben igen nagyra nőve a hatalom, az egyéni, s ezzel együtt a nemzet szabadsága is veszélyeztet­ve van; ebből következik az elbizakodottság, előbb egyeseket törvényes nyilatkozataikért, mint állam felforgatókat, mint a fennálló tör­vényes rend elleni izgatókat támad meg; ké­sőbb törvényes testületek szentélyébe tola­kodva, azok ellen őrködési jogaikat önmaguk által kívánja megsemmisíítetni ; utoljára el­némítja a szabad szót, s még a gondolat szabadságára is békákat kíván tűzni. A nemzet feladata lévén őrködni kor­mánya eljárása felett, óvakodnia kell a túl­­szigortól, mert mindent az idő érlel meg, úgy a kormányok működési sikerét is csak az idő termi meg ; ezen idő alatt a tévesnek látszó kormányi lépések elleni felszóla­lásai a nemzetnek nem egyebek, mint figyelmeztetések, mik ha néha élesebbek is lennének, nem elbizakodott túlszigorral s ha­talmi éreztetéssel, hanem ellenérvekkel, jó­akaró szelíd c­áfolással megtorlandók , mert az első keserűséget szülve, csak fokozza az izgatottságot, a második pedig még a rosz­akaratot is lefegyverzi, s a nemzet higgad­tabb részét észrevétlenül a kormánypárt állá­sára tereli. A nyomás, ellennyomást, és pedig min­denkor az egymásra ható tettek tömörségé­hez mértet,— a tilalom ? ha nem egyebet, de kiváncsiságot szül, s noha a kíváncsiság na­gyon ártatlan factora az emberi természetnek, de a körülmények néha mégis borzasztó ese­ményeket növesztenek belőlük. Nemzet kormány nélkül fenn nem állhat, s minden, még a legohajtottabb kormányvál­tozás is némi sajgást okoz a nemzet­testben, s ezért ritkán a változás előidézése, hanem mindenkor a kormány által eszközlendő nem­zeti előhaladás létrehozása a czél, s bármi­kor és mi kevés részbe tapasztaltassék ez a kormányba, a nemzet mindenkor és minden­ben kész támogatni kormányát, abba a földművelésre és városok építésére. Eutro­pius VIII. 3. „Trajanus victa Dacia ex toto orbe romano infinitas eo copias transtulerat ad agros et urbes colendas.“ A római birodalomnak, mely az Atlanti Óce­ántól az Eufrátesig, a Rajnától és Dunától Arábia és Afrika sivatagjaiig terjedett, mely XI. régióban 112 provinciát foglalt s 180,000 új földirati mért­földnél többet tett, melyik régiója­ vagy provinciá­ból, miféle fajú nép vagy népek sziglittattak gyar­matosokként Tráján Dákiájába, ner­ tudhatni , mert sem Eutropius, sem más történészek meg nem ne­vezik Hihetőleg a Moesiákban lakott dakringok vol­tak azok, kiknek a rómaiak a város építésének 927. és 971. éveiben, évenkénti fizetést és Dákiá­ban lakást rendeltek annak oltalmazásáért. Diocas­sius, Rermán kiadás, pag. 1187. 1335. Rómának, a három világrész zsarnokának ha­talma Tráján, a legnagyobb római császár alatt ,te­tőpontját érte és delén állott, halála után hanyatlani kezdett. A nagy mű­, melyet Róma 870 éven át , annyi igazságtalansággal, oly merev következetes zsarnok akarattal és dermesztő vaskezekkel össze­rakott, negyedfél század alatt a féktelenség és öröklött haragos boszú romboló érczkezei által rom­ba döntetett. Rómának, a „terrarum gentiumque dea“-nak hatalmát megdöntötték : az annyi népfajból és föld­részekből a legnagyobb igazságtalansággal össze­­erőszakolt birodalom nagysága, a Tráján után kö­vetkezett uralkodók embertelenkedése, Itália fékte­lenkedése és a prefekturák, régiók és provinciák öröklött haragos bosszúja. A Trájánt követett méltatlan császárok meg­feledkezve a római köztársasági erényekről, az Au­gustus és Troján császári dicsőségekről, mindin­kább sülyedtek a gyengeségek és bűnök özönébe : zsarnokság és féktelenség, zsarolás és hivalkodás, dobzódás és aljas kéjfertelem váltakoztak a trónon. Megjött az elmaradhatatlan szomorító eredmény : a nép általános romlása, a katonaság féktelenkedése, a hivatalnokok háborútlan zsarolása, s mint az em­lített embertelenségeknek megtorlója a nép- és ka­tona-lázongások. A birodalom az Atlanti Óceántól az Eufrá­­tesig, a Rajnától, Dunától és Kárpátoktól Afrika és Arábia sivatagjaiig forradalomban állott, a trón annyiszor szennyezve, annyi vérfoltokkal piszkolva, a sasok megtépve, a hódító fegyverek megtompul­va, tehetetlenekké lettek. Itália földje, a szorosabb értelemben vett római birodalom, a­honnan addig rend, erő, hatalom sugároztak, nem bírta magát rendezni, erősítni és hatalmassá tenni többé, annál kevésbbé volt képes a prefecturákat, régiókat, pro­vinciákat fékezni és a vándorlásnak indult népeket feltartóztatni. Am­eliánt, a Tróján utáni gondolkozóbb csá­szárt megdöbbentette a birodalom válság felé siető helyzete; átlátta, hogy az annyi vérrel meghódított, annyi vér- és vagyonáldozattal iga alatt tartott Dá­kiát többé megtartani nem lehet, hogy a gyarma­tosokat megmenthesse, a gothokkal, kik Illyriát és Moesiákat már feldúlták volt, békességet kötött. A béke tartama alatt lassanként kivonta Dákiából a katonaságot s a gyarmatosokat Dákia falvaiból és városaiból s igy mindenünnen és mindeniket — áttelepítette Moesiákba. Eutropius IX. 9. „Provinciam Daciam, quam Trajanus alta Danubium fecerat, Au­relianus intermisit, vastato omni Illyrico et Moesia, desperans eam posse retineri, abductosque rom­a­­nos ex urbibus et agris Daciæ in media Moesia col­locavit, appellavitque eam Daciam, quæ nunc duas Mœsias dividit, et est in dextra Danubio in mare fluenti, cum antea fuerit in leva.“ Sextus Rufus bre­viarium VIII. Flavius Vopiscus in Aureliano. 39. Miután Aurelián Dákiából mind kiszállította a római gyarmatosokat és katonaságot, a gothusok megszállták azt és Tráján Dákiájából nyugati goth birodalmat alakítottak, mely csaknem egy századig állott fenn. Azon tartama alatt váltakozó szerencsé­vel koronként harczoltak a rómaiak a gothusokkal, nem annyira Dákia visszafoglalásáért, mint a Du­na határvonal védéséért. Valens császár alatt nagy csapás érte­­a ró­maiakat, mert a gothok a római dunamenti légió­kat tönkre verték, mi­által lehetővé tették a Du­náni átkeléseket, megnehezítették s kétségessé tet­ték a rómaiakra nézve a Duna és Adria közti föld­terület birtoklatát. Eutropius, a ki Valens alatt élt, azt Írja: hogy azon időben Trájánus Dákiáját a gothok bírták és lakták. Eutropius VIII. 2. „Trajanus Daciam De­­cebalo victo subegit, provincia trans Danubium facta in bis agris, quos nane Taiphäli habent, et Victophali et Theruingi. Ea provincia decies cen­tena millia passuum in circuitu tenuit.“ A ki egy kevés történelmi és geographiai is­merettel bir, Eutropius VIII. 2. IX. 9. fejezetei át­olvasása után meg fogja tudni határozni , hogy hol fejüődött Tráján Dákiája, hogy melyek azon tarto­mányok jelenben, melyekből az alakult volt, és hogy mennyit tett annak kerülete és területe; meg fog győződni, hogy Tráján Dákiája soha se terjedt a Tiszáig. Nemsokára a nagy csapás után, melyet a gothok a Dunánál a rómaiakra mértek, az Alduna történelmileg nevezetes völgyén előtörtek Balomber vez­érlete alatt a hunok, s elfoglalván az Adria és Kárpátok közti földterületet, a rómaiakat átszorí­­tották véglegesen az Adrián. A hunokat felváltották a gepidák és gothok, azokat az avarok, őket a bolgárok és kozárok, az utóbbiakat a honfoglaló és alapító magyarok. Ezen váltakozás alatt római sasok és légiók a Dunán át nem hatoltak, és sem római, sem más fajú gyarmatosok a Duna és Kárpátok közti földterü­letre, és így a mai Erdélybe sem telepíttettek. A római birodalom 395-ben feloszlatott nyugati és ke­leti, vagyis római és görög birodalomra, az előbbi az Adrián túl szakadott és 475-ben, csaknem egy­szerre a hun birodalommal, összeomlott. A történelem azt mondja, hogy Tráján a meg­hódított Dákiába, a mai Erdély-, Moldva- és Oláh­országokba gyarmatokat telepített, hogy Aurélián azokat a gothok elöl in media Mesia, a mai Bol­gár- és Szerbországok összeérő határvidékeire át­helyeztette, és az igaz, mert a történelem mondja. A történelem nem mondja, hogy a rómaiak Aurélián után egy másod gyarmatosítást eszközöl­tek volna Tráján Dákiájába ; ha nem mondja, nem is igaz. Azon állítás, hogy másod gyarmatosítás tör­tént légyen, és hogy az első, vagy állítólagos má­sodik gyarmatosításokból ma is lennének Tráján Dákiája erdélyi részében, téves állítás, s mind­addig, mig azon állítás történelmileg igazolva nem leend, nem egyéb, mint történelmi mendacium, mely per se vanescit et defluit. A magyar honfoglaláskor benn találtattak a Garán vizétől a Morva vizéig morvák Svátopolk, a Garán, Duna, Tisza és Kárpátok közt bolgárok, tótok és avar maradványok Zalán, Erdélytől fogva a Szamos, Maros és Tisza közt kozárok és jász remanentiák Mén-Maroth, a Maroson túl Orsováig és a Dunáig a mai Bánátban bolgárok Gáád, Erdély keleti részén székelyek, hun remanentiák, rabonbán­­yok, északi részén kozárok, nyugati részén bol­gárok, déli részén a mai királyföldön — fundus regius — vlakkok dél alatt. A vlakkok a népek vándorlása idején telepedtek le Erdély délhegyes vidékein, ott találták őket bolgár felsőbbség alatt Tubát győztes foglaló seregei, a­hova a Volga, Don és Ural vizek vidékeiről a vrussok, madzsárok és baskirtik szomszédságából költözködtek. Lásd : Anonymust. Nestor der alteste Jahrbücher der rus­sischen Geschichte, pag. 45. Suida Eccl. hist. de rebus Byzantinis, pag. 38. Verbőczy pr. m­. tit. 3. A bulgari Historie geneologique des Tatares, a-dik Endre 1224 ben szászoknak adott privilégiumot. Hogy őseink a honfoglaláskor a magyar ál­lam területén, rómaiakat vagy római gyarmatoso­kat nem találtak és találhattak, ezen czikkünk fo­lyamán történelmileg eléggé igazolva van, ezen igazolást csak erősbbitik Approbata const. par. I. t. 9. Art. 1. 1604. XIV és Kükülö János könyve 48. fejezete. Az idézett fejezet ama tétele: „re­pentine recessit,“ kétségtelenné teszi, hogy az olá­hok a mai román fejedelemségek Moldova­ részéből admittáltattak először is. Mily kábaság volt „Vlacci sive pastores ro­mánomra“ alapon, a magyar állam területén Daco­­romániát, Daco-román nemzetet teremteni, mesés történelemmel ; hiszen, azon kitétel nem teszen egyebet és többet Anonymusnál, mint bolgár fel­sőbbség alatt pásztorkodó, vagy pásztori — nomád — életet élő vlakkok. Az nem teszen romait, vagy romai gyarmatot. Mily kábaság volt: a kozár Menu-Marothu és bolgár Gelu nevekből annyi u-n végződő nevet te­remteni. Béla király névtelen jegyzője Anonymus, minden névnek mássalhangzó utóbetűje után az ő módja szerint n-t tett, p. o. Tuhutu, Leelu, Totu, Zaboltu, Usubu, Almu, sat. Azért íratott Mén-Ma­­róth, kit „eo quod plures habebat amicas“ Ménnek csúfoltak, Menu-Marothunak, Gél Gélunak, Tuhut Tuhutunak, Leel Leelunak, Tot Totunak, Zabolt Zaboltunak, sat Megvannak ma is az eredeti nevek : Jósika, Nopcsa, Stojka, Moga, Páva, Mákra, Koszta, Száva, Mara, Buda, Kozma, Furka, Botka, Válya, Nándra, sat. Ezek után inkább a-t kellett volna íratni. A név, írásmód, és nyelvváltoztatás : nemzetet nem te­remtenek, alapul nem szolgálhatnak. Bármily kiszámított politikával kezeltetett is Péter czár hagyománya a múltban : kilátszottak az északi medve körmei, bármily szín alatt szándé­­koltatik a hagyomány valósítása, kilátszanak a lábak is. Az uj szabású csesari köpeny alatt a czár teste inog. * Mi örvendünk, bizonyára a magyar korona és magyar nemzet is csak örvendhetnek azon, hogy ott túl a Kárpátokon Moldva és Havasalföldön, ro­mán nemzet, román fejedelemség, román nyelv és román történelem van ; bizonyára teljes leen­ne örömünk, ha a román fejedelemségek független, önkormányzattal bíró egy román királysággá nő­hetnék ki magukat közös érdekünkbe. Ott és akkor, 80 ezer számban levő véreink is, vallás és nemzetiségi tekintet nélkül, egyenjogú polgárai leendőének az egységes, független és ön­­kormányzattal bíró Romániának. A magyar állam — birodalom — történelmi fej­lődése folytán, egy egész, független és önkormány­zattal bíró állam ; megvan koronája, neve, nemzete, nyelve és történelme, melyeket kicserélni nem le­het és nem is szabad. Van nemzet, és nemzet a hazában: nem vagyunk „streini.“ Ha a magyar alkotmány teljességében reha­­bilitáltathatik, itt és akkor, a vendégnemzetiségek kivétel nélkül, a román nemzetiség is a magyar ál­lam, vallás és nemzetiségi különbség nélküli pol­gára leend. Itt és ott is a nemzetiségek virító vázok, hi­vatásuk a két külön állam szépítése és a szüksé­ges kapocs erősbítése. Értsük meg egymást. Nemzetek és nemzetiségek sorsa egy. Ha egyet nem értenek, ha együtt nem tartanak, elnyo­matás, szolgaság. Kathonay Gábor, Alsó-Szováth, oct. 12. 1867. „História est simplex et nuda veritas, luculen­tior quia satis ornata per se est, ideoque ornamen tis, extrinsecus additis fucata corrumpitur; menda­cium vero specie placeat aliena, quia per se corrup­tum vanescit et defluit, nisi aliunde ornatu quaesito circumlitum fuerit ac politum.“ Augustus uralkodása előtt már egy pár szá­zaddal a Duna balvidékeit, a Tiszától az Aj Du­náig a harczias dákok lak­ták. Augustus korában a vitéz jászok — sauromata — a dákokat az erdélyi hegyek közé űzve, a Tisza vidékein állandóan le­telepedtek, ott laktak, a rómaiak által soha meg­hódítva. Tráján Dákiája, a goth és hún birodalmak alakulása és szétbomlása idején ott találták őket az avarok, bolgárok, kozárok és a honfoglaló­t ala­pitó magyarok is: Plinius hist. nat. 1. tv. c. 12. Tacitus hist. I. III. c. 5. Diocassius LXXII. 8. Augustus óta a dák birodalom, a római hó­dítás után Tráján Dákiája, valamint az annak he­lyén alakult nyugati goth birodalom is magukban foglalták csak a mai Erdélyt, Moldvát és Oláhor­­szágot tizszázezer lépés kerületben. Eutropius VIII. 2. Teljesen meghódítván Tráján Dákiát, az egész római birodalomból nagy népsokaságot szállított Hevesmegye bizottmányának fel­oszlatása. Eger, oct. 14. 1867. Azt hisszük, nem szükséges a „Magyar Pol­gár“ olvasóinak ismételnünk, mik voltak azon előz­mények, melyek által a magyar felelős (?) kor­mány arra indíttatva érezte magát, hogy Heves me­gye bizottmányi üléseit felfüggessze, s az indem­nity befolyása alatt megkísértse, miként fog egy tősgyökeres magyar megye „par ordre du mufti“ tánczolni. Az egész sokkal ismeretesebb, semhogy is­métlésekbe bocsátkoznunk szükséges volna, csak annyit jegyzünk meg, hogy a ministerium jónak látta az indemnitas daczára is ő Felsége sérthetet­len személye mögé bújni, előre látván, hogy a fe­­lelősségtelen kényelmes időszak leteltével e kér­désből oly vihar támadhat, mely még a belügymi­­niszer úr­­ nagyméltóságának híres nyugalmát is képes leszen megzavarni. És hisszük is, hogy az országgyűlés, mely azon hitben szavazta meg az indemnitást a folyó év tartamára, hogy azok, kiket a kormányra ülte­tett, nemcsak a törvényhozással szembeni felelőssé­get, hanem a morálist is szemük előtt tartandják, s nem követnek el olyat, melyet — s ezt a jobb­oldal iránti tiszteletünknél fogva vagyunk hajlan­dók hinni — saját pártjuk is megdöbbenéssel fo­gadhat, annak idejében felelősségre vonja ezért a kormányt. Nem értjük itt a kitartott miniszeriális lapo­kat, azok a pártjuk érdekében elkövetett ungvári gyilkosságot is lelkesülve dicsőítették, természetes tehát, hogy most is fellengős ódákat énekelnek a kor­mány erélye­ és függetlenségéről. Gyengén állunk, ha a kormány függetlensége csak ily esetekben nyilatkozik. Szomorú, ha kor­mányunkat szervező és kormányzó tevékenység he­lyett párttusákkal látjuk bíbelődni, s pedig annál szomorúbb, mert a „szabad kéz“ kétszeres súlyt és valószínűséget ad azon gyanúnak, hogy felada­tuk nagyságával megküzdeni nem bírnak. így van ez rendesen, ha egy nagy szellem­nek — bár tévesztett — művét törpék akarják be­fejezni. De térjünk a gyűlés folyamának elbeszélé­séhez. Gr. Szapári főispán-helyettes a helyzet ko­molyságához mért beszéddel nyitván meg az ülést, Németh Albert jegyzőkönyvi óvást indítványoz a ministeri intézmény ellenében. Beszédét, mely csak az alább egész szövegében közölt óvás indokolása, közölnünk fölösleges. Utána a jobboldal passer so- I itari­usa, Erdélyi József tette meg ellenindítványát, melyet az egész gyülekezet osztatlan indignatioval fogadott, s miután még Puky Miklós szólott a jegy­zőkönyvi óvás mellett, ezt a gyűlés következő szö­veggel iktatta jegyzőkönyvébe:

Next