Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)

1867-10-23 / 65. szám

Első évi folyam. Előfizetési feltételek : Évre .........................12 frt — kr. Miévre ...... 6 „ „ Negyedévre . . . . a „ — n Hevenként 1 „ — » 65-k szám. Kolozsvárit szerda, október 23. 1867 Megjelenik hetenkint háromszor. Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Szentegyház-utca A 467. be.MAG­YAR POLGÁR POLITIKAI LAP. Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor­­ra 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó­hivatal. Fiók kiadó­hivatalok : Déésen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Tordán: Papp Lukács és fia. Szamososvártt : Csausz testvérek. Nemzet és kormány. IV. A törvényhatóságok megvih­atatlan vá­­ra­sai voltak ősalkotmányunknak, ezek men­tették meg annyi viharos századok alatt a megsemmisülés­ és a megsemmisítéstől ; min­­den kormányhatalom, a 48-kit kivéve, ezek megingatására pazarolta fáradságait, s még fennállanak, mert megvédte a nemzet meg­­törhetlen erélye; de a korigények, az alkot­mányos nemzeti keret szélesítése, ezen is újí­tásokat követel-, a nemzet ezen drága erek­lyéjét öszhangzásba kell hozni az egyenlő­ség és testvériség élő követelményeivel, még­pediglen oly módon , nehogy a szabadság, me­lyet eddig számunkra csakis ezen szent erek­lyénk tartott fenn, megcsorbíttassék ; meg­­oldja-e ezen tételt a mostani nemzetgyűlés, a még tizenkét havi életideje alatt vagy utód­jára hagyja azt? ezen rövid, de méhében sok talányokat rejtő év fej­tendi meg. De — Bár melyik képviselőháznak essék szak­májába e nagy horderejű átalakítása a ma­­nicipiumoknak, legelső teendő azon önálló legfelsőbb testületnek fölállítása, vagy meg­állítása, mely a ministerium és törvényható­ságok között fölmerülhető vitás kérdések el­döntésében határoz,­­ ha ezen joggal az or­szággyűlés bízatnék meg, akkor meg kell hogy mindent előzzen a kompatibilitási tör­vény, mert ha valahol, de itten önálló füg­getlen testületre van szükség. Az átalakulásig köteles a nemzet, ma­gát szigorán az 1848-ks 16. törvény rende­letéhez alkalmazva állandó bizottmányai ál­tal mindazon hatóságot gyakorolni, mely törvény s alkotmány szerint a megyei gyű­léseket minden tekintetben illeti. Tehát a törvényt s alkotmányt netalán sértő rendeletek félretétele is jogkörébe esik, természetesen az ilyen határozást hozó egyes egyének szigorú felelőssége alatt. A nemzet érdeke kívánja az e tárgy körüli megfontoló óvatos eljárást, s ha egy­szer föllépett, alkotmány szabta kötelességé­ben a szilárd magatartást.... A kormány, a nemzet bizományosa al­kotmányos ügyeinek kezelésében, a mikéntet a fennálló törvények jelölik ki, a megbízó­nak elvitázhatlan joga, megbízottjai eljárása fölött őrködni. Lehetnek azonban, főleg a tisztán ad­ministratív kört tárgyazó olyan kormányi el­járások, melyek törvényt, vagyis inkább egye­sek, s néha társulatok jogait sértőknek tün­­­­nek föl; de, mert a közjóllét fenntartása kü­lönben nem eszközölhető (például valamely ragály terjedésének megakadályozása), ezek haladéktalani pontos életbeléptetése, éppen a közjóllét előmozdítása tekintetéből a nemzet érdekében állanak, s ha bár sértetik is álta­luk ideig óráig, az egyéni s társulhatási szabadságot biztosító törvény, de az ilyetén eljárások a nemzet által soha felszólalás tárgyát nem képezik, mert a közjónak alá­­rendelték az egyesek jogai. Mindaddig, míg a törvényhatóságok, s a kormány között fölmerülhető vitás kérdé­sek végleges eldöntésével felruházott testület kijelölve nem lesz, ezen alkotmányszabta kö­telesség teljesítése Eris almája lenni meg nem szünend. Éppen azért , ha a nemzet részéről óva­tos, de a kormány részéről is kétszeresen tapintatos, kíméletes eljárás szükségeltetik, s ha valahol, e tekintetben ugyancsak nem le­het a kormány érzékenykedő, nem lehet a nemzet iránt követelő; mert ha a kormány nem engedékeny, akkor a nemzetet kí­vánja maga előtt meghunyászkodóvá tenni, mit ha részben elérni sikerül is, de az egész nemzet­testet ezáltal maga ellen bőszítve, könnyen bukásával fizetheti Ephemér dia­dalát. Az alkotmányos mű­ködésekbeni kímé­letes eljárás, a törvények tiszteletét feltételezi, a­mi mindenkor méltánylást, s nem ritkán ragaszkodást von maga után, minek a köz- k érzületnek jó hangulatban tartása a követ­kezménye, s végre is a közös czél elérheté­sének biztonsága ez által alapittatik meg. iratot bocsátott ki, a körirat mellé egy vas­úthálózati rajzot csatolt, s felszólita a ható­ságokat, hogy főleg vidéki szempontból reá reflectáljanak. Ezen reflexiók szerkesztése, legalább Ko­lozsvárit most foly. Nem lesz felesleges, ha eszmecsere kedvéért hírlap útján is hozzá­szólunk. Mindenekelőtt megvalljuk, hogy minden alkotmányos érzületünk mellett, nem vagyunk barátai annak, hogy a ministérium, főleg mi­dőn képviselőink együtt ülnek, köriratok ál­tal a népre hivatkozzék. A népre hivatkozás­nak csak akkor látnak helyet, a­midőn a kormánykörökben tárgy-nem-ismeret, vagy ön­érdek szülte pártnézetek miatt az illető mi­niszer helyes véleményét koczkán látja, s a feliratok által nyomást akar gyakorolni. Hogy mi indította a közlekedési minis­­zert e lépésre, nem kutatjuk, de ha a terv­rajzra tekintünk, s a köriratot kísérő hírek­nek némi hitelt adunk, azon gondolatra kell jönünk, hogy az erdélyi, illetőleg várad-Ko­­lozs­vár-brassói vasútvonal jövője iránt a mi­niszer urat mély aggodalom szállta meg. S nem habozunk kimondani, hogy ezen aggodalom nyomásától mi sem bírunk szaba­dulni. Elmondjuk okainkat. Tisztelettel fogadunk mi minden minis­zeriális munkálatot és köriratot, de csak ad­dig, míg a munkálat nem szegénységi bizon­y­nyitvány. Hogy szegénységi bizonyítvány-e a kér-­­­déses vasúti munkálat, csak akkor bírnánk reá felelni, 1tt, miként, jelzettük, a szállongó hirek constatálva lennének, s ha tudnók, hogy azon tervrajzot, melyet a ministérium velünk közlött, komolyan hiszi, hogy kivihető, vagy pedig csak politikai tőkét kivált belőle csi­nálni. Mert e tervrajz megjárja politikai hum­bugnak, de practicus szempontból véve, e­­ tervrajz, a kritikát ki nem állja. A közlekedési ministériumnak mindenek előtt tisztába kell lenni azzal : vájjon a vá­­rad-kolozsvár-galaczi vaspálya-vonal Világvo­­nal-e, vagy oly helyi vonal, mely minden fa­luba betérhet. Ha világvonal, a­milyennek lenni kell, akkor a körirat csak úgy lett volna helyesen szerkesztve, ha ezen nézpontot a ministérium kimondja, s elejét veszi a szenvedélyek ok nélküli felkorbácsoltatásának, s mindenkit tájékoz az iránt, hogy itt a he­lyi érdekek csak másod- és harmadrendben fognak tekintetbe vétetni. Azonban, úgy látszik, hogy a fóelvvel, azzal t. i., hogy helyi vagy világvonal-e e vasút, vagy a ministérium sincs tisztában,­­ vagy sem maga nem akar, sem másokat nem akar tisztába hozni. Pedig két alternatíva van : vagy tartományi vonalnak nézetik e vas­pálya, akkor előre keresztet vethetünk reá, mert nem lesz belőle semmi, csak ámítás az egész köriratozás; vagy világvonal e vaspá­lya, akkor a helyi érdekek nem számítanak. És sajnálattal látjuk e tervrajzban, hogy az egész munkálat az, „ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes“ theóriájára alapít­­tatott. Ha Váradról Galacznak, hová a pá­lyának sietni kell, egy lehető egyenes vonal huzatott volna, s kimondatott volna, hogy ez a főirány, melynek közelében a helyi érde­kek lehetőleg respectáltatnak, azt értettük vol­na; igen de a tervrajzon két oly kanyaro­dást látunk, — egyiket Egerbegyről Fejér­várra, a másikat be Brassóba — a­milyet, főleg ha az utolsóra gondolunk, a világ vas­úti térképein fel nem fedezhetünk. A két ka­nyarodás legkevesebb 12—14 mértfölddel hosszítja e pályavonalat, már­pedig tudjuk, hogy a világvonalaknál minden mértföld szá­mít : azt kérdjük tehát e munkálat szerzőjé­től, mit gondolt akkor, a­midőn ezen képte­len tervet papírra tette, hogyan hitette el ma­gával, hogy a galicziai Odessához, vagy ép­pen Galaczhoz siető vaspálya mellett e vo­nal, ha annyit kanyarog, szintén megállhat, és akad oly bobó vállalkozó, mely egy pá­lyára, melyet ez esetben fű fog benőni, vállal­kozó akad. Bátrak vágunk azért kimondani, hogy ezen tervrajz készítője vagy nem akar­ja, hogy e pálya világpálya legyen, tehát nem is akarja, hogy létrejöjön, vagy igen jól ismeri szakmáját, s ekkor feltette rólunk, hogy elhisszük, mikép­p benne megvolt a jó szándék, de e pályára vállalkozót felfedezni neki nem sikerült. S a­midőn a kanyargások ellen beszé­lünk, meg kívánjuk említeni, h.­ogy ezzel e lap most sem beszél a pályának Tordára be­vitele ellen, mert ha a pálya Kolozsvár nyu­­­­gati feléhez jön s onnan indul tovább, akkor nemcsak Tordát érinti meg, de egyszersmind jóval egyenesebb lesz. Már­pedig az itteni technikai akadályok sem valami különösek. " Nem bocsátkozunk c­áfolatokba. Miután azonban előre gyanítjuk, hogy a felvilágosí­tás­a lesz, ha lesz, hogy technikai akadályok kényszerítik a tervezőt , előre megjegyezzük,­­ hogy a volt kormány azon ámítása, miszerint­­ Erdélyen át a vaspálya építés hallatlan aka­dályokba ütközik, csak az előtt bírhat suly­­lyal, ki vaspályát nem látott. A vaspályave­zetés mai fejlettsége mellett a mi hegyeink­­ többé akadályoknak nem nézhetők. A sem­­meringi vonal szóba se jöhet, ha csupán a bajorországi és wü­rtembergi s a déli fran­­­­cziaországi hegyekre gondolunk, hol a vas­pályák roppant hegyeket másznak meg, még pedig tunnel nélkül, akkor technikai komoly akadályokról Erdélyben beszélni sem lehet, s a tervrajzba szőtt kanyarodásokat ezzel mo­tiválni lehetetlen. Áttérve azon, nem tudjuk minő alapos hírekre, miszerint Váradon az erdélyi vaspá­lyának külön indóhát terveltetik, s hogy Fe­ketetóra s nem Csúcsára terveltetik az er­délyi szélső állomás, megvalljuk, hogy mind­kettőt oly nevetségesnek tartjuk, hogy abba komolyan felírni, vagy hírlapilag hozzá­szól­­ni, nem bátorkodnánk. A­mi azt illeti, hogy Váradon a két pálya végpontjának két külön indóháza le­gyen, ezt a theóriát még két ellenséges ál­lam vaspályás találkozása se mutatja fel. Ha Salzburgban, Austria végpontján, a bajor tiszt a mi indóházunkban, ha még a kutatást is megteheti,­­ ha másutt a pályák úgy ha­ladhatnak, hogy az utas nem tudja, mikor száll egyik állam vaspályájáról a másik ál­laméra, hogyan lehessen azon botrányra gon­­­dolni is, hogy Váradon két indóház lesz,­­ az egyikről át kell az utasnak kutyagolni a másikra ? VIsZont arra nézt, hogy Feketetón és nem Csúcsán lesz az állomás, szintén csak annyit jegyezhetünk meg, hogy vagy kéjuta­zásra épül e pálya, vagy nem. Ha kéjuta­zásra épül, akkor Feketetón is Csúcsán is megáll. De miután nem kéjutazásra épül, ak­kor ne higyje azt senki, hogy ha Szilágy az ő szállítandóit csak Csúcsára akarja hordani, s nem Feketetóra, hogy a vaspálya meg ne álljon és fel ne vegye. Különben is, hol van az a képviselőház, mely eltűrje az államnak azon kiraboltatását, melyet az által szenved­nénk, hogy Feketetóra, ezen holt helyre, egy összeget fektetne be a kormány, mely magát csak­is Csúcsán, Erdélynek és Szilágynak ez összekapcsoltatási helyén rontíroztathatja egyedül. Mint utólagosan halljuk, a helybeli ipar­kamara ez értelemben fog felírni. S ezt any­­nyival indokoltnak tartjuk, mert ezen egy tervrajz is mutatja, hogy a közlekedési mi­nistérium Erdélyt ismerni nem akarja, s hogy a miniszer kereskedelmi kapacitásokkal nem lát­ta el magát. K. L. lés a kormány törvényes intézkedése irányában még komolyabb alakot ölt az által, hogy a megyei bizottmány végzésének indokolásában, mind a tör­vény világos értelmét, mind pedig a kormány el­járásának irányát és jogosultságát elferdíteni törek­szik. Ily elferdítést követ el a megyei bizottmány akkor, midőn az 1848. 24-ik t.-czikket oda ma­gyarázza, mintha e törvény a királyi városokat megillető politikai vitatkozási jogot, a rendezett ta­­­­nácsu községekre is kiterjesztette volna. Ámde az­­ érintett törvény 1 s6 §-ából lehetetlen más értelmet­­ kivonni, mint azt, hogy az 1848. 23-ik t.-czikk csak annyiban terjed ki az első bírósági hatóságu városokra is, a­mennyiben az a választásoknál ren­­­­delkezik. Még világosabban kitűnik ez, az 1848. I 24. t.-czikk 2-ik §-ából, mely az érintett községek közigazgatási állását, mi a politikai hatáskört is magában foglalja, a törvényhozás további intézke­déséig a korábbi állapotban rendelé fenntartatni. Hasonló elferdítésben részelteté a megyei bizott­mány a kormány intézkedéseit is, ez oly színben tűnvén fel, mintha a kormány az 189­ 56-ik tör­­vényc­ikkben meghatározott bíróság mellőzésével Eger városa irányában közigazgatási úton akarna ítéletet hozni. Tudja a kormány, hogy az elma­rasztalás és a büntetés kiszabása az ország rendes bíróságainak jogköréhez tartozik , és a kormány annak, hogy nem akart ezen alkotmányos alapelv sérelmével bárkit is rendes bírája elől elvonni, meg­győzőbb jelét alig adható, mint a­midőn fennérin­tett rendeletében világosan kijelenti, hogy­ jövőre hasonló büntetések tényezőit a törvény sorompói elé fogja állítani. De tudja a kormány azt is, hogy büntetni ér inteni két különböző dolog, s habár jo­gában állott volna az illetéket a törvény büntető karjainak átszolgáltatni, de nemes feladatának is­­mere az első sikamlásra nem alkalmazni a törvé­nyes visszatorlás kérlelhetetlen szigorát ; nem áll­hatván szándékában a haza polgárait sújtani ott, hol a baj enyhébb eljárással is orvosolható. Ellen­ben a megyei bizottmány feledé, hogy ha a kor­mánynak joga van a törvény megszegői ellen a­­ bűnvádi kereset megindítását elhatározni, nem le­het őt megfosztani az előleges megbírálás jogától sem, mely nélkül ama másik jogot sem volna ké­pes gyakorolni. Feledé a megyei bizottmány, hogy az 1796. 56-ik törvényc­ikk alkalmazásának esete csak akkor állana be, ha a kormány kénytelennek látná magát a feddés enyhébb rendszabályaitól el­térni és az illetőket perbe fogni. Feledé elvégre a megyei bizottmány, hogy a kormány kíméletes el­járását gáncsolni, s a törvény teljes szigorát fel­hívni nagyon következetlen dolog éppen azon tör­vényhatóságtól, mely még nagyobb hibát követett el azáltal, hogy elmulasztá a tévedésnek elejét venni, sőt azt is megtagadta, hogy a tévedőket útba igazítsa. Miután a törvényhatóságok hivatása a törvény fölött egész hűséggel őrködni, s a kor­mánynak a törvényes rend fenntartása körül se­gédkezet nyújtani, nem pedig konok ellenszegülés által annak tevékenységét megzsibbasztani , miután az olyatén eljárás, melyet Heves és K.-Szolnok t. e. vármegyék bizottmánya már most ismételt ízben követett, nemcsak a megyei intézmény tekintélyét, hitelét, életrevalóságát veti koc­kára, hanem az or­szágos kormányzatot is merőben lehetlenné tenné. Miután a kormány szigorú felelősséggel tartozik az országnak az iránt, hogy a törvény tiszteletét és hatályát minden oldalra, és­pedig nemcsak egye­sek, hanem testületek irányában is megóvja. S mi­után Heves és K.-Szolnok t. e. vármegyék terüle­tén a czélt a megyei bizottmány által elérhetőnek nem látja , kénytelen volt a kormány arra hatá­rozni magát, hogy a c­ímzett megyékben a köz­­igazgatást és a törvények végrehajtását a megyei bizottmány kezeiből kivegye. Ez okból azon kére­lemmel járult a kormány a császári és apostoli ki­rályi Felségéhez, hogy Heves és K.-Szolnok t. e. vármegyék kormányzatát egy királyi biztosra ru­házza át, ki teljhatalommal legyen ellátva intézke­déseinek pontos foganatot szerezni ; a megyei bi­zottmányi üléseket határozatlan időre felfüggeszte­­ni; mindazon tisztviselőket, a­kik rendeleteitől a feltétlen engedelmességet megtagadnák, elmozdítani s mások által helyettesíteni; egyszersmind pedig­­ minden ellenszegülést a törvénynek egész szigorá­val sújtani. Alkotmányos kötelességének fogja érezni a kormány a kivételes állapotnak mielőbb véget vetni , de kijelenti, hogy ezt nem teheti mind­addig, a­míg alkalma nem lesz meggyőződnie ar­ról, hogy a megyei bizottmány életműködésének újabb megindítása, a törvény s a törvényes rend érdekeinek komoly veszélyeztetése nélkül megtör­ténhetik. — Kelt Budán, 1867. évi october 9-dik napján tartott ministeri tanácsból. Közlekedési ministerium vasúti körirata. A közlekedési ministerium f. évi aug. 20-tól az erdélyi törvényhatóságokhoz köt­ A hevesmegyei bizottmány felfüg­gesztése iránti felsőbb rendeletek. *3S3/eln. — Magyar királyi belügyministerium­­ból. Heves- és K.-Szolnok t. e. megyék közönsé­gének Egerben. A magyar kir. belü­gyministerium folyó évi sept. 14 én 3979. sz. a. kelt rendeleté­ben meghagyta Heves- és K.-Szolnok t. e. vármegyék közönségének , hogy Eger városának azon végzé­sét, melyben az, törvényes hatáskörének korlátait áthágva, a politikai tüntetések terére lépett, meg­semmisítse. Ezt a megye közönsége, törvényható­sági feladatánál, s a törvényen alapuló felügyeleti jogánál és kötelességénél fogva, a kormánynak minden figyelmeztetése nélkül is tartozott volna­­ megtenni, s a kormány az érintett városi végzés­­ közvetlen megsemmisítésébe éppen azért nem bo­csátkozott, hogy elkerülje még csak látszatát is s annak, mintha a megyét mellőzni, s annak törvé­nyes hatáskörét csorbítani akarná. A czímzett me­gyék bizottmánya azonban a­helyett, hogy a ma­gyar királyi belügyminiszérium jóakaratú utasítása nyomán sietett volna korábbi mulasztását helyre­hozni, f. év od­. hó 1-én tartott bizottmányi ülésé­ben a kormány fennérintett rendeletétől az enge­delmességet egyenesen megtagadta az ellenszegü­

Next