Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)

1867-11-22 / 78. szám

Első évi foly­am. Előfizetési feltételek : Évre .........................1? Írt — kr. Félévre...........................6 „ „ Negyedévre .... 3 „ — „ Flavooként...................................1 „ — „ Megjelenik hetenkint Int­ám­zor : Vasárnap, Szerdán és Pénteken, Szerkesztőség és kiadó hivatal : Szentegyház­ utcza 467. sz. 78-ik szám. Kolozsvári­, péntek, november 22.1808. MAGYAR POLGÁR P­OLITIKAI LAP.­­ Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 kr. l­élyegdij min­dan hirdetéstől 30 kr Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó-hivatal. Kiák-kiadó-hivatalok : Déésen : Krémer Sámuel. Enyeden : Vokál János. Tordán: Papp Lukács és fia. Szamosújvárk­ : Csausz testvérek. A „Magyar Polgár“ sajtópere a Kossuth leveléért. Midőn a képviselőház Ráth­ Károly köz­­rádió kérvénye folytán novemb. 18-án meg­­engedé, hogy a „Magyar Újság” ellen köz­kereset indittassék a Kossuth Lajos levele közléséért, ugyanakkor vesszük mi is nemes Marosszék hünfenyitő törvényszékének a kö­vetkező idézését: „Sz. künt. 2651—1867. Idézés. Alelirt vizsgáló bire elébe 1. év november hónap 29-én délelőtt 9 órára bűn­ügy­beni megjelenésre ezennel megidéztetik K. Papp Miklós ur a „Magyar Pol­gár“ felelős szerkesztője azon meg-­­ jegyzéssel, hogy a b. p. r. 118. §. értelmé-­­ ben, a makacsul meg nem jelenő ellen elő­­vezetési parancs fog kiadatni. Ne­mes Marosszék b.f. tör­ényszéke nevében, Maros-Vásárhelytt, 1867. nov. 15-kén a Te­­leki-ibéka épületében Komáromy Ferencz, s k. vizsgáló b­­­r­ó.“ A „Magyar Polgár“, miután még min­dig „erdélyi lap“, úgy látszik a maros­széki törvényszékhez delegált országos bün­tető törvényszék hatósága alá tartozik. A törvényszék — biztos tudomásunk szerint — a körülmények tekintetbe vétele mellett azt határozta volt, hogy e lapok szerkesztőjét a ceremoniális oda- s visszahurczolás helyett a kérdéses perben a kolozsvári törvény­szék hallgassa ki. Az „erdélyi részek királyi köz­ügyigazgatósága“ azonban azt nem en­gedte meg, s rögtön intézkedett, hogy a roa­­rosszéki államügyészség e lapok szerkesz­tőjét Vásárhelyre rendelje be. Nem tudjuk, ez az indokolhatlan szigor privát industriá­­ja-e az „erdélyi részek királyi köz­ügyig­az­gatóságának“, vagy felsőbb szorgalmazás eredménye; szolgáljon azonban megnyugtatására, hogy az elővezetési parancs foganatosítását nem fogja bevárni a „Magyar Polgár“ szerkesztője. Adalék sajtóügyünkhöz. Lapunk múlt számában czikksorozatot indítottunk meg e czím alatt „Halljuk a „Gazettá“-t!“ E czikket és folytatásait ok­mányokkal óhajtottuk illustrálni, nehogy rá­­fogásokkal vádoltassunk. Tegnap, f. bő 21-kén azonban nemes Kolozsvár tanácsa elnökségétől 216 elnöki szám alatt egy rendeletet vettünk, mely a többek között igy szól: „Arra kell a tekin­tetes szerkesztőséget figyelmeztetnem, misze­rint ezen czikk további folytatásában azon „az 1848—1849-ki román felkeléshez tarto­zó adatok“ közlése, melyekről elődöm Wend­­ler Frigyes urnak idei május 26-kán 110 sz. alatt kelt, s mivel ellenfolyamodás iránta nem történt, mindeddig érvényben levő be­tiltása szól, nem fogna elnézetni. Kolozsvárit, nov. 21-én 1867. Szentkirályi Zsigmond, m. k. polgármester. A fennebbi sorok értelmében ki kell je­lentenünk, hogy a kérdéses czikkek folyta­tását tőlünk nem függő akadályok miatt nem adhatjuk; gondunk lesz azonban ez ügyben felsőbb helyre folyamodni. Az „Unió“ nyájaskodik. A­mint előre hittük, a méltóságos és nagy­ságos kommunitást az „Unió“ veszi hivatalos vé­delme alá. November 19 -i száma „A városi esküdtkö­­zönség újabb határozatai“ czím alatt reflectál czik­­künkre, két merőben hibás szempontból indulva ki. Először is azt állítja, hogy a „Magyar P.“ rászólja a városi közönség azon határozatát, hogy gróf Mik­ó Imre minister és képviselő úrnak bi­zalmi feliratot szavazott. Egész tisztelettel vagyunk bátrak megjegyez­ni, hogy az „Unió“ ezen állítása, czikkünknek nem egészen helyes felfogásán alapszik. A „Magyar Polgár“ igenis megrótta, hogy a communitás, mint erre semmi tekintetben sem jogosult testület, rászólását fejezte ki a választó­polgárság eljárásával szemben, s ez által megfordította a szerepet, bírálatot mondván azok tette fölött, kik igenis lehetnek a communitás eljá­rásának bírái , de választói minőségükben a com­­­munitás hatáskörén és ítéletén felül állnak. A fen­tebbi megrovás alkalmából en passant megemlítette ugyan a „M. P “ azt is, hogy a kérdéses bizalmi szavazatra sem ok, sem szükség nem volt, de kü­lönben és átalánvéve sokkal kevesebb fontosságot tulajdonít az efféle hivatalos felkesülésnek, semhogy azt roszalni érdemesnek tartaná. Másik hibás szempontja az „Unió“ nak az, hogy czikkeink czimébe, tehát „a szavak egérfar­kába“ akad, s ebből akarja deducálni, hogy a 48 as szempontot 47 es alapról akarjuk védelmezni. Az „esküdtközönség“ etymologice véve is cor­rect kifejezés, s ha 47 ben is igy hívták azokat, kik akkor követet választottak, s annak utasítást is adtak, tessék elhinni, hogy azért épp oly ke­véssé helyezi magát 47-es szempontra az, ki a centumpaterek testületét ma is esküdtközönségnek nevezi, mint nem lehetne a 48-ks törvények meg­tagadásával vádolni azt, ki az országgyűlési kép­viselőt ma is országgyűlési követnek nevezné. Az „Unió“ czikkének további érdemét illetőleg meg kell jegyeznünk, ho­gy az az 1950 választó kérdése egy kissé furcsa. Igaz ugyan, hogy az 1848-as törvények ér­telmében történt összeírás szerint Kolozsvárit 1900 és nem tudjuk 17 vagy 50 választó jogosult pol­gár van és a centumpatereket e nagyobb szál­ú választó testület választotta, úgy vagyunk azonban értesülve, hogy a legközelebbi orsz. képviselő vá­lasztás alkalmával felmerült azon kérdés, hogy mindezen választók részt vehetnek e a szavazásban,­­ a határozat úgy ütött ki, hogy mivel az ország­gyűlésre eszközölt első választások az 186 - oi ösz­­szeírás alapján eszközöltettek, ezúttal is csak azok szavazhassanak, kik akkor jogosultak valának. Így történt az, hogy 1100 választó jogosult között csakugyan azon 595 szavazat ké­pezte az absoluta majoritást, melyeket ifj. Kossuth Lajos nyert. Az „Unió“ ez alkalommal időt részen ma­gának arra is, hogy a tárgytól eltérőleg magyaráz­g­assa, hogy az a fact­osus baloldal csak azért duz­zog a kormány ellen, mert az nem képes magát minden akadályokon egy ugrással túltenni , de ezt jobboldali lapok szebben megírták már százszor, s a baloldal részéről is ügyesebben jön ez megc­á­­folva, mint mi tehetnék, azért nem is foglalkozunk vele. Csak még pár szót záradékul Szentkirá­lyi polgármester úrra nézve. A mi oldalunkon soha sem tüntette fel senki a polgármester urat úgy, mintha „ama választás“ eredményét neki lehetne főleg tulajdonítani. Ezt azok tevék, kik a polgármester urat katonai assis­tentia requirálására eredménytelenül szób­ták fel. A „M. P.“ nem is azért vette védelme alá, hanem azért, mert eljárása a képviselőválasztás alkalmá­val pártatlan és correct volt, s azon jegyzőkönyvi rosszulás, melyet a centumpaterek megszavaztak, jogosulatlan, és semmi más nem volt, mint a veresé­get szenvedett párt tehetetlen dühének nyilatkoz­­ványa. Nem is azt vette a „M. P.“ rész néven a pol­gármester úrnak, hogy jobboldaliságát manifestálta, hanem azt, hogy midőn a kommunitás ülésben elég erélyesen felszólalt azon határozat jogosultsága el­len, a jegyzőkönyv hitelesítése alkalmával Nagy Péter superintendens úr felszólalása folytán bűn­bánólag beleegyezett abba, hogy felszólalása a jegy­zőkönyv szövegéből kihagyassék, s ez által maga is elismerte, hogy a jegyzőkönyvi rosszalást meg­­érdemlette. Ez nem a meggyőződés szabad bevallása, mint ezt az „Unió“ állítja, hanem csakugyan „mea culpa“ obligát mellverés kíséretében. I­nek által megbomlasztott rendet — megfenyít­vén a bűnösöket — helyreállítsa. Azonban ez idők szerint az országgyűlési többség nem gondol a törvényekkel, s elvéhez következe­tesen, mindenható­ságát oltalmazva, kész le­rombolni ennek minden akadályát. Mint a tenger végetlen síkján úszó hajó, s ha a kormányos vigyázatlansága miatt szirt­­be ütődve, egyszer lyukat kap, menthetlenül sülyedni fog, míg idő múlva csak a vizszi- i nén tévedező romok jelzik egykori nagysze­rűségét, vagy mint a szenvedélyes játékos, Iti gazdag örökségét nagy könnyelműséggel dobja a szerencse zöldasztalára, nagy nyere­ményeket remélve, s koldusként állva fel székéről, még erkölcstelen eszközökhez is kész folyamodni, hogy szégyenteljes sorsát eltakarhassa, így a jobboldal is, nagyszerű alkotmányunk sülyedését, eljátszott gazdag szabadságunk szánalmas jelenét erőszakosko­dással hiszi fedezhetni. És igen természetes, hogy miután a di­cső 67-ki alkotmány kegyelméből nem ma­radt országgyűlésünknek annyi hatalma, meny­nyivel régebben — s törvény szerint most is — birt egy megye, ezt kell megfosztani ki­­s vakságaitól s szabadságaitól, hogy legyen jogköre az országgyűlésnek is! Mert hát „mit akart a 48-ki törvényhozás mindenek­előtt! Egy tisztán rendi alkotmányt, egy tisz­tán nemesi privilégiumokra alapított szabad­ságot megváltoztatni parlamentáris alkotmány­­nyá, s olyanná alakítani, mely a népképvi­­selet alapján fekszik.“ (B. Eötvös orsz.gyű­lési beszéde oct 31-én). És mert a rendi al­kotmány népképviseleti alapra fektetendő, el kell venni a megyének a közre való minden jogát, mert „kiváltsággal, előjoggal csak aris­­tocratia bízhat, és soha sem a democratia.“ Vagy­is más szóval : miután az ország­gyűlés két legfőbb tulajdonát, az ország had­­serge és pénze feletti rendelkezését feladta, h­ogy bírjon valam­i jelentőséggel mégis, mula­l­katlanul szükséges, hogy ur, végtelen ur le­gyen a megye felett, azon megye felett, mely­nek kifolyása, és a melynek kiváltságait s­s ősi jogait védelmezni van elhivatva minde­­nekfelett! A­mit az országgyűlési többség elhatá­roz, legyen az akármennyire rész, az ellen a megyék cziczezenni se merjenek, mert kü­lönben rajtuk a királyi biztos, ki megadja nekik a kegyelem­döfést. Vagy legjobb eset­ben panaszolhatnak ugyan az országgy­űlés­nek, de engedelmeskedni első kötelességük. Ezek, s ezekhez hasonló nylatkozatok, melyeket a Heves megye sorsa felett támadt hat napi vita alatt az országgyűlés jobbol­dalának vezérei mondanak, s a nem vezérek szívvel, lélekkel, nyelvvel és szájjal, kézzel és lábbal támogatának. Pedig most már a 61-ki elvek feladásánál vallott czélszerűség sem szolgálhat mentségekül, mert hiszen — szériátok — már van alkotmányos életünk, s így több áldozatra szükség csakugyan nem lehet. — Jupiter legóniásabb haragját vagy gyűlöletét száz fehér bika megáldozásával ki lehet­ engesztelni, s én azt hiszem, hogy az országgyűlés többsége által az Úr 186­7- dik évében alkotmányunk legerősebb oszlo­pai feladásával tett áldozatok csak felérnek a hajdani görögök száz bikájával ? ! De vegyük, hogy nem a fenn elmondott okokért, hanem — mint némelyek állítják — azért kell megszorítani a megyék kiváltsá­gait, mert jelenben aristo­raticus színezetűek, holott democraticus alapra kell fektetni azok szervezetét, mert a kormány felelős tetteiért s a törvény végrehajtásáért az országgyűlés­nek, s e felelősségben az alkotmány megvé­désének nagyobb garantiája található fel, mint a megyei intézményekben , és mert vég­re ezekből kifolyólag az ősi — de 48-ban átalakított — megyékkel kormányozni egy­­átalában nem lehet. Mondom, felvéve ezeket állításom megdöntéséül, mellőzve a baloldal derék férfiai által, nemes és honfias küzdel­meik folytán ez absurdumok ellen felhozott örökigazságok újbóli ismétléseit, bátorkodom kimutatni egy fel nem vett oldalról azok gyengeségét s tarthatlanságát. — így: Bizonyára senki sem vonja kétségbe azon állítást, hogy a 48-iki törekvések de­­mocraticus irányúak, a megyék pedig azelőtt aristocraticus irányúak valának. De a közvé­­leménynyel együtt ellentmondok én is az ezen feltételből való azon következtetésnek, hogy ezért tehát a megyei intézmény kivált­ságai volnának megnyirbálandók. Mert vilá­gos, hogy 1848-ban a követek s velők az ország nem arra törekedett, hogy az ország­nak, vagy megyének, vagy az egyedeknek meglevő szabadságait vagy kiváltságait kor­­­­látolja; de igen arra, hogy ezen előjogokat, melyeket addig csak némelyek élvez­nek, az­­ ország minden lakójára — a népre — is ki­terjesszék. Ha már e törekvésnek sikere vo­ló, önként foly, hogy a megyei aristocraticus intézmény ez­által democraticussá alakult. Minthogy mindazon előjogok, melyeket addig­­elé a megyében csak a nemesek élvezének, a néppel közössé tétettek. Ezen körülményt egyátalában nem gyengíti azon állítás, hogy hát mindezek daczára a megyék élén még ma jobbára a nemesség áll, mert hiszen en­nek csakugyan nem a megyei ősi intézmény, mint inkább a megyét képviselő testületek választási rendszere az egyedüli oka. Azt mind­enki elismeri, hogy e választási rendsze­ren változtatni kell mentel elébb, de éppen így tagadja minden igaz hazafi, hogy csupán ezért azok szabadsága lenne korlátozandó. De képtelenség is állítani, hogy a­miért egy megye valamely kormány törvénybe üt­köző rendeletét tisztelettel félreteheti : azért már nem democratikus szabadelvű az iránya! Hiszen feltéve, hogy a jövő alakulásnál a képviselő testületek csupán a nép emberei­ből alakulnának , lehet-e hinni, hogy ezek — mint democraták — hajlékonyabbak lesznek a kormány akarat­a iránt a mostani aristo­­cratáknál Mi joggal volna ez feltehető egy szabadelvű democrat testületről, melynek már fogalmával ellenkezik, hogy műveleteiben az örökigazság s alkotmányos szabadság alap­elveivel ellenkezőleg cselekedjen?! S mint nem lehet semminemű testület, így democra­­tikus megyét sem lehet kiváltság, jog és sza­badalom nélkül képzelni, ha valója testületi­­fogalomnak megfelel. Hogy tehát a kiváltságolt megyék a democratikus kormánynyal megegyeztessenek, nem egyéb a teendő, mint hogy változtatni kell azon r­edszeren, melynek kifolyásai a jelenben működő állandó megyei bizottmá­nyok, vagy is a népképviseleti választási módozatokat democraticusabb alapokra kell még alapítani, s ekkor a megyék képe is népiesebb leszen. L... L... Egy „tennivalóról.“ B.-Szolnok, Girolt, nov. 17. 1867. I. Tehát az országgyűlési többség vagy is a jobboldal helyesnek és törvényesnek ítélte nov. 6-án a felelős kir. ministerium Heves­­megye iránti eljárását, bárha a legerősebb igyekezet mellett sem volt kimutatható, hogy e vármegye tette folytán oly rendkívüli kö­rülmények lettek volna, melyek legalább a királyi biztos küldetését igazolhatták volna. Mert, hogy a bizottmányi gyűlések felfüg­gesztése még rendkívüli esetekben is törvény­telen, kétségen kivülvalóvá teszi az 1805-ki V. törvényczikk, mely a rendkívüli ese­tekben elrendeli ugyan a kir. biztos külde­tését, de csak a végett, hogy a közrendet­lenséget okozó egyebek ellen a helyszínén nyomozást vigyen véghez, s hogy az ilyen Kossuth Lajos két levele a vasúti kölcsön tárgyában. Második levél. • • Turlu, oct 14. (Vége.) 11. Imhol egy másik eszme! Tán emlékszel, minő adózási rendszert terjesztettem a pesti or­szággyűlés elé 1848 ban. Bizony nem volt­­terhes; ha jól emlékszem, a földadó maximuma 17 krra volt számítva egy hold legjobb föld után. És mégis, midőn számba vettem a kincstári javaknak házi kezelés melletti tiszta jövedelmét, arról győződtem meg, hogy csak föld-, ház-, személyadó fejében­­ily alacsony kulcs mellett is) majdnem többet hozná­nak be az államnak, ha házi kezelés helyett oly apró (10­12 holdas) részlegekben a mennyinek növelésével magát egy földmives család becsülete­sen fenntarthatja, az államjavak (az erdőket kivé­ve) birtoktalan földmivesek közt kiosztatnának igen olcsóra szabott földbér (az angol rent) fizetése mel­lett, melybe egyszersmind a tőkeérték lassú törlesz­tése is bele volna számítva úgy, hogy csekély föld­bér fizetésével a telepedők 30—40 év alatt egé­szen szabad tulajdonosokká válnának. E rendszer mellett az államjavak jövedelme tetemesen szapo­rodnék, mert maga az adó kipótolja az eddigi be­vételt, a földbér és tőketörlesztés, az úrbéri kár­pótlásul szánt földtehermentesítési fizetések egy ré­szét fedezné, s a közadót annyival könnyítené, és e mellett m­ennyi birtoktalan földműves (zsellér) család emeltetnék föl kezdetben a földbéres (far­mer) később a földbirtokos polgári állására! Jelentettem volt 1848 ban az országgyűlés­nek, hogy szándékom ily telepítési törvényt javas­latba tenni, mihelyt csak megengedik a körülmé­nyek. Egyelőre honvédelmi tekintetek, és a már akkor is aggasztó székely kivándorlás által indít­tatva, valósággal javaslatot is tettem, székely csa­ládoknak a bácsi és bánsági államjavakra telepí­tése iránt s e javaslatomat a képviselőház igen nagy tetszéssel vette és el is fogadta (közbevetőleg szól­va, ilyesmiben kellene keresni a székely kivándor­lás elleni segítséget, és szintúgy ily alapon róhat.

Next