Magyar Polgár, 1868. január-június (2. évfolyam, 1-76. szám)

1868-01-01 / 1. szám

Második évi folyam. Előfizetési feltételek: Évre ....................12 Ért —­kr. Félévre ... A Negyedévre Hetenként . V U Z £ U M ^ÍVTÁR­^. 1-ső szám. Kolozsvárit, szerda, január 1. 1868. 8 .­­ 1 „­­Megjelenik hetenkint b&romecor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken.MAGYAE POLGAR Szerkesztőség és kiadó-hird'*i Szentegyház­ utcsa 467 " POLITIKA­I LAP. fax Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 kr. Hélyegdij minden hirdetéstől 80 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedves­ményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiók kiadó-hivatalok: Décsen: Krémer Sámuel Enyeden: Vokál János. Tordá n: D. Papp Miklós. Szamoaujvártt: Csausz testvérek. Kolozsvártt .* Stein János és Dem­­jén László. Pest, december 27. 1867. A deleg­atiók megválasztása a napokban megtörténhet ba *• L tul a La-­tl,án “ te­je* sitve Jdsznek e választás előfeltételei. Ez úgy körve minden Párt több conferentiát tartván, ifj­y hiszem nem lesz érdektelen lapunk ol­vasói előtt a pártoknak ezen tárgyra vonat­kozó állását rövid vázlatban olvasni. A szélsőbal nézeteiről határozott tudo­másom nincs, hitem szerint azonban ők sem a választásban, sem a delegatío tanácskozá­saiban résztvenni nem fognak akarni. A balközép, ha nézetei megbuktával ho­zatott is a törvény, programmja szerint is annak az engedelmességét soha meg nem tagadja, mindig részt akart venni a válasz­tásban. Miután azonban az a meggyőződése, hogy a delegationak a többség kifolyásának kell, nem csak most, de mindig lenni arra, hogy a delegatio legalább az 1867. XII. tör­­vényczikk czélzatainak megfelelhessen, biz­tosai által közakaratból felkérte a jobboldal vezéreit, hogy a delegatiói tagokat a jobbol­dal saját kebeléből válassza meg, ígérve ré­­szünkről, hogy mi is a jobboldal tagjaira t. i. azokra szavazunk, kikben közülük, mi legin­kább bízunk. Ezen, úgy hiszem igen­is méltányosnál egyébnek nem nevezhető,­­ a Parlamentaris­mus helyes ismeretéből eredő ajánlatot a jobb­oldal nem fogadta el, azon ellenvetést tevén, hogy a delegatiónak nem a többséget, de igen­is az egész országgyűlést, s így annak minden pártját kell visszatükrözni. A jobboldal a jelenlegi minoritás azon őszinte nyilatkozatát sem vette számba, hogy az netaláni többségre jutása esetében bizo­nyosan nem fogna a delegatióba senkit be­venni az oppositio tagjaiból,­­ még azon okadatolásnak sem engedett, hogy a delega­­tio vegyes alkotásából könnyen a paritási elv esetleges megromlása következhetnék, be­­állván vagy legalább könnyen beállhatván azon eset, hogy a minoritás tagjait meggyő­ződésük kényszerítné a magyar delegatio többségének nézete ellen, a reichsrathi dele­­gatioval vagy talán annak többségével sza­vazni azon, ugyan nem várt, de feltehető esetben, midőn azok nézetét látnák a közjó­ra nézve üdvösebbnek. Fel volt említve a delegatio vegyes alkotásából eredhető azon anomália is, hogy az itthon az országgyűlés­ben többségben levő ministerium nézetei a delegatioban megbukhatnának, s ez, ha köz­vetlen nem is, közvetve bizonyosan befolyást gyakorolhatna a ministerium itthoni állására is, a delegationak nézeteivel és így a majo­ritás nézeteivel is ellenkező határozatait kell­vén végrehajtani. Mindezt azonban a jobboldal tekintetbe nem vette, s megmaradtak azon kívonatuk mellett, hogy a baloldal tagjai is fogadják el a delegátióba való beválasztatást, s jelen­jenek meg ott. Ekkor a balközépnek, a pártértekezlet többségének határozata szerint, egyéb nem maradt hátra, mint előre tisztázni tagjainak a delegatióbani állását. Ezért bemenetelét kö­vetkező feltételekhez kötötte: 1. Álljon a pártok aránya a delegatió­­ban is úgy, mint a hongyülésen. 2. Az ellenzék maga jelölhesse ki arány­­lagos számban azon tagjait, kiket a delega­tióba küldenie kell; és 3. az ellenzék minden tagjának szabad legyen a delegatiókbani szavazás esetére is saját meggyőződése szerint szavazni, s a többség nézete ne kösse meg az ellenzék tagjainak cselekvési szabadságát. Ezt elfogadván a jobboldal, pártunk 12 tagot s két póttagot kijelölt, kikre a jobb­oldal is szavazni fog, valamint szavazni so­gunk mi is a jobboldal által koréból kijelölt tagokra. _­em láttam feleslegesnek, hogy a nagy közönség is tudja miszerint a baloldal teljes neöggyöződésből, s nem a törvény irán­ti engedetlenségből, kész volt teljesen kima­radni a delegáltból, hogy azonban, miután ezt el nem érheti azon elvből indulva ki, hogy míg valaki képviselő a ház végzésé­nek engedelmességgel tartozik, elhatározta Ugyan, hogy tagjai a Megválasztatást fogad­ják el, de szintúgy magának a pártnak a választásban, mint egyes tagjainak a delegá­tiói működésbeni szabad kezét teljesen fen­­tartotta, hogy — ha már ott kell lennie __ ott is saját pártelveinkhez hiven működhes­senek, s hogy végre pártunk tiszta bort töl­tött ez ügyben is a többség poharába, előre figyelmeztetvén azt a bekövetkezhető bonyo­dalmakra, a­melyek bekövetkezése esetére is soha senki kétszínű, alattomos eljárással a balközépet vádolni jogosult nem lehet. Delegátusaink rózsákon pihenni nem­ fognak, sőt lehet, lesz ember, ki e lépésben nem gondolván abba teljesen bele, a jobbol­dalhoz­ közeledést akarna látni; azt azonban, hogy ott is mindent elkövetenének hazánk javára s a i.etaláni rész­ozélzatok lehető meghiúsítására, azt bizonyosan tanusítandják a delegatio naplói. Miért akarta a jobboldal okvetlen, hogy baloldali tagok is menjenek aránylag a dele­gátióba? kérdheti a vidéki olvasó. Tisztán én sem tudom, s csak is azon okokat emlí­tem fel tárgyilagosan minden megjegyzés nélkül, melyeket Fáma hozzámig eljuttatott. 1. A jobboldal — most kíméletesen — nagyon is méltányos akart lenni a kisebbség iránt. 2. Felülről kívánták a baloldal részvé­tét;­­ 3. a jobboldalnak minden történővel egyet nem teljesen értő tagjai azért erőszakolták, hogy baloldaliakat is válasszanak, hogy nem csak a felelősség oszoljék, hanem legyen a delegációban kire támaszkodtak. Bármely ok vezette a jobboldalt a fele­lősségnek velünk a megosztására, a balközép többsége újból is kitüntette, hogy a felelős­ségtől soha semmi irányban vissza nem riad, s azt is, hogy csak saját tényeiért akar fe­lelős lenni. Kinek volt e kérdésben igaza, az ese­mények bemutatandják. Ne előzzük meg eze­ket ítéletünkkel. Tisza I.&ssK.­lem, melyen civilisationk alapul, egykor kisebbség­ben volt. Savonarol­a Jézus, Bruno az ész nevében szinte magokra hagyatva tettek óvást az ultramon­­tán theologia ellen, ma a világ minden részéről e hangzik: aboleatur insania! Cesset superstitio! Ma az igazságtalanság és szolgaság minden nemét nagyobb sikerrel és jobb fegyverekkel lehet ostromolni és legyőzni, mint régebben. Csak akarnunk belit A szabadság egy nemzetre nézve az egész­ség állapota: az egészség erély által nyilatkozik. A beállott évben, az eke mellett és műhely­ben, sajtó által és szószéken, iskolában és temp­lomban azzal a tudattal hassunk és dolgozzunk, hogy az ember természeténél fogva a jobbra törek­szik, mert tökéletesíthető ő maga, mint tökéletesít­hető minden törvénye, intézménye és teremtménye. Sámi László: Az év utolsó napján. Szebb vezérsorokkal nem zárhattuk volna be lapunk első évi folyamát, mint az országgyűlés szendelvű baloldala egyik országosan tisztelt és besült vezére, Tisza Kálmánnak hozzánk intzett becses levelével. Nagy elégtételül szolgáltak e azok azon rendszeres kíméletlen megtámadások s­­yanúsításokkal szemben, melyekkel az utóbbi idben olyan sűrűn találkoztunk még olyan oldal­ra is, honnét azért volt váratlan, mert nem szolgál­tattak őket reá. „A balközépnek — írja pártvezérünk — tagad­­h­atlanul nehéz helyzete van, alig biztathatja magát gyrsan bekövetkező eredményekkel, ki van téve anak, hogy eljárása félreértessék, félre­­mgyaráztassék, és mind­a mellett küzdenie ki, küzdenie, mert hitem szerint legalább feladata, s­­ önmagára nézve háládatlannak mutatkozik is, í­g van, a­melyet ha megoldani képes leend, igen így szolgálatot tesz a közügynek, a hazának.“ Nem csak reánk nézve buzditók e sorok, kik írtunk ügyének ha legutolsó is, de ha harczosai iántunk lenni egész hazafias lelkesedésünkkel, • buzditók kell legyenek mindazokra nézve, kik int elvbarátaink ma már sokkal számosabban áll­ít körül a szabadelvű baloldal zászlóját. Minél nehezebb egy kitűzött czél elérése, ennél fáradságosabb az út hozzá, annál igazabb én öröm, melyet a küzdő érez, midőn öntudata a ámba vett munkásság után arról győzi meg, hogy a kitűzött czél felé nem haladt sikertelenül, s így az­­ , melyen haladott, nem volt helytelenül választva. Ez a megnyugtató öröm jutott szerény mun­káságunk osztályrészéül is. A lefolyt év biztos­­ dalokat mutathat fel, hogy a tér melyet elfoglal­tak nem maradt parlagon, hanem meghozott n­ehéz és súlyos körülmények között is annyi ered­­ményt, mely biztos alapul szolgálhat majd jövőre tovább haladhatásra. A nyilvánított s megtisztelő bizalom törekvé­­sünk iránt kétszeres erkölcsi kötelességünkké téve minden igyekezetünkkel azon lenni, hogy azt jövő­­en is igazoljuk, s hogy annak csekély erőnkhöz épest megfeleljünk. A megpróbáltatás napjai minket is ébren f­ognak találni, s ha egyenként is, de hordani fog­­ja hiven azon alap­köveit, melyen ismét fel kell püljön hazánk érdekeinek egyedül megfelelő ilyes alkotmányunk. K. Papp Miklós: Kisegity­ pénztáregyletünk! Tíz esztendő még nem telt el egészen, nota e pénzintézetünk nagyon is szerény alapon kzdödik és imé, polgári bizalom és összes műkö­­cs által olyanná vált, hogy mindig örömmel tekin­ünk reá; ha szabad lenne büszkélkednünk vele, tért városunkhoz mérve hatalmas lett. A ritka szép siker, vagy a­hogy közéletben mondani szoktuk, a jó szerencsének ilyen pártolása flébresztette a vágyat e pénzintézet buja növésn­­ek egész tért engedni; indítványoztam tehát a múlt évi közgyűléskor, hogy alakuljon itt nép báu­­fe, azaz olyan pénzintézetté, a­mely a pénzzeli mű­­kdés nevezetesebb ágait majdnem mind magában fglalja; magától értetődve, hogy azokat nem egy­­serre, hanem kényekedve szerint indította vol­ta meg. Ma se vagyok az iránt még tisztában, mi okozta legyen, hogy intézetünk igazgatósága az in­dítványt nem karolta fel. Ha bizonyos nemű intézet volnának, azt gon­­dolhatnám, hogy az igazgatóság restette a vesztett in­l­ativát. Jam a példolat, hogy ártunk meglevő zálogháznak, hogy proerogálunk a már más oldalról előkészített takarékpénztárnak!? Egy második zálogház jól meglehet Kolozs­vártt, főleg egy olyan, a­mely működésétől távol tartja mindazt, a­mi a nép elszegényedését nolen­­ter magába involválja. A takarék­pénztári intézet oly­annyira beil­lett a mi intézetünk keretébe — lévén működésének egyik főága a takarékosság előmozdítása — hogy itt már megfoghatlannak mondható a vonakodás, és pedig annyival inkább megfoghatatlan, mivel lehe­tetlen, hogy egyletünk igazgatósága ne érezte vol­­na, hogy egy más oldalról felállt takarék­pénztár egyletünket annyira érinti, hogy jogosan felkiáltha­tunk: „Caveant autem consules.“ Hogy a megindult takarékpénztár intézetünk további növésének gátat vet, ez bizor­y az eddigi jó szerencsénknek adománya lesz, ha nem fogunk elolvadni! Mily szép lett volna ily szomorú és bús kilátás helyett, további növésünkkel dicsekedhetni. Attól féltünk talán, hogy egyedárussági vágy­ról fognak vádoltatni; városban, a­milyen Kolozs­vár, a­hány pénzintézetnél plus nincs, ugyanazon személyek corifeuskodnak és ezen állapot már is egy bizonyos fogalma az egyedárusságnak. Erre azt foghatná valaki mondani: ha így van, mindegy, több vagy csak egy consortium ké­pezi pénzintézetünket? De nem úgy van! mert nem szoktak egy már meglevő jó bő forrást bedugni, hogy más nem biz­tos téren its kerestessék! Intézetünk a meglevő jó állapotot megtartva, kétségen kívü­i, könnyűséggel vette volna fel az új működést, míg az újon keletkezőnek már az alap­szabályok szerkezeténél kell nehezen vajudozni, persze főleg csak a­miatt, hogy könnyű módon akart rajta átesni, más vidék, és más emberek szabályait szigorú átvizsgálás nélkül lemásoltatván. Avagy polgári szerénységünkben féltünk az igen nagyra növéstől? a felette buján kinövő ágat se szoktuk ugyan begyében csipdelni, de azért a fa bujaságán csak örvendünk. Láttunk pénzintézetet elenyészni azért, mivel vezetője vonakodott a szakkörből kilépni, lehet, hogy azért, mivel a nagyobb tér több gondot és fáradságot okozott volna, a vele járó több jövede­lem pedig nem kenyegtető, minekutána a meglevő már elég nagy volt. No de tanakodjunk a felett, mit kell tenni, hogy intézetünk beálló olvadása a tűrhetőségen túl ne haladhasson. Én azt vélem, hogy erre biztos szerünk van abban, a­mit eddig tettünk, t. i.: hogy nem kés­tünk minden lehető javítást intézni'.*_knél alkal­mazni, igy p. o.: elfogadtunk egy szigorteljes szá­madás vizsgálati utasítást, és egy olyan meglepő pénztárvizsgálati modort, a­mely nem csak nevé­ben fog figuráini, hanem valódi tett lesz. Mind a kettő oly biztosíték, milyent más pénzintézet alig mutathat fel; tehát a közbizalmat akkor is intézetünk felé fogja irányozni, ha vala­hogy egy más intézet a pénzsegítséget olcsóbban nyújtaná; intézetünk tételét pedig — a lehető kör­ben — bölcs igazgatás mellett, dönthetlen alapra fektette. És itt nem állottunk meg, mert már ki van közgyűlésileg mondva, hogy az egylet hivatalnokai számára nyugdíj­pénzalapot teremtsünk, hogy az alapszabályokat, a­mennyiben magukat túlélték, ki i­s igazíthatjuk. A közelebbről tartott rendkívüli közgyűlésen elfogadtuk a választmányi tagok szaporítását nem csak, hanem ki is mondtuk, hogy ezek egy része minden év után kilépend és az erre következő vá­lasztás nem mint eddig, per­eljenek, hanem a ma­ga rendes módja szerint fog megtörténni. Senki se kétkedik, hogy az ebben még léte­ző azon hiány mellőztetni és a kilépési rendszer a régi (alapító) választmányi tagokra is ki fog ter­jesztetni. Hogy a választmányi tagok reális cautiót fog­nak tenni, mint bizonyost, illetékes helyről hal­­l lottam. Hogy a választmányi gyűlések a tagok szá­mára rendesen zárva nem lesznek, kérdés tárgya se lehet, ezt föltenni jogosít a pontos mindenhavi közzététele az egylet működésének és pénzállásá­nak, a­mely közöltetési modot bizonyosan a meg­lepő pénztárvizsgálatokra is ki fog terjesztetni. Szentgyörgyi: A Décsen átutazóhoz intézett kére­lem méltánylása. A tollhibát melyet „Többen“ az e lapok 87. számában „bányászatunk érdekében“ megjelent czikkben vettek észre, és azért a 61. szálúban * Va * Humanitas inclinat in molius! Róma legnagyobb szónoka ezelőtt szinte két­ezer esztendővel magát és kortársait azzzal vigasz­talta, hogy „az emberiség a­ jobb felé tö­rekszik.“ Ma, 1868 első napján, vigasztalásul a múltért és biztosításul a további küzdelemre, elég-e ez: Az olaszoknak, kiket Rótfia alól a Jézus és Napoleon nevében Chassepot puskákkal űztek el; A fénieknek, kik Izland igazáért szenvednek és küzdenek ; A szabadság szerető francziájknak, kik régóta tapasztalják, hogy az ata v­­­s m­ust unoka hason­lósága a nagyapához — nem csak a természet his­tóriában, de a politikában is előfordul. A miveit németeknek, kik annyiszor keresett hazájukhoz nem a szabadság, de erőszak és oly ember által jutottak, ki magát az isteni gondvise­lés tábornokának tartja. A lengyeleknek, kiknek hazájok és sok ne­mes vért vesztett nemzetiségök az orosz sas kör­mei közt vérzik. Kedves hazánkfiainak, kik a vér és szenve­dések által megszentelt 48-ki törvényeket a szó­széken és sajtó terén napról napra hazafias buzga­lommal védelmezték, az opportunitás és nemzetünk más régi ellenségei ellen. Végre Európa minden értelmes democratai­­nak, kik értik, hogy a militarismus sok embert fel­emészt, keveset termel; értik, hogy a pápaság l­a­­bonima minden reactionak, összetartó kapcsa minden még meglevő szolgaságnak, és érzik, hogy a szabadság földrészünkön még mindig galamb a sasok között? Én azt hiszem elég! Ismeretes igazság, hogy nincs hatalom, mely az anyagi világban egy atomot megsemmisíteni ké­pes legyen. Az erkölcsi világban éppen így van. Ha egy eszme, egy atomnyi szabadság van valahol, azt már nem lehet terméketlenné tenni. Egy népnek vérrel megszentelt jogérzetét nem lehet tintával ki­­törleni. A kisebbségnek sem nálunk, sem másutt nincs oka a csüggetegségre. Nem egy nép, mely önereje tudatán jutott, nem egy párt, mely az igaz érdekében értelemmel és lelkesültséggel működik, de egyetlen egy ember, ha erős akarata van, képes jobb jövendőt előva­rázsolni Mert: az eszméknek az az ambitiójok, hogy átmenjenek az akaratba, akaratból a tények­be, és hogy győzelmük biztosításáért minden társa­dalmi és politikai erőt lefoglaljanak. M­inden elv, minden eszme és minden erze-

Next