Magyar Polgár, 1868. január-június (2. évfolyam, 1-76. szám)

1868-02-21 / 23. szám

23-ik szám,­­ ama korbeli állapotának. Az akkori hírlapoknak *) — úgymond — egyike sem jelent meg hetenkint kétezernél gyakrabban; egyiknek sem volt nagyobb alakja egy kis levélnél; egy oly lap egész évfo­lyama nem tartalmazott többet, mint a menny gyakran a „Times“ két számában van. ----------A király (II Jakab) uralkodásának végszakában egy lap sem jelenhetett meg engedé­lye nélkül, mely utoljára csakis a „London Ga­­zette“-nek adatott meg. E lap hétfőn­ és csütör­­tökönkint jelent meg; tartalma többnyire egy ki­rályi rendeletből, két vagy három torypárti felirat­ból, néhány hivatalnok előmozdításának közzététe­léből, a (német) császári hadak­ és janicsároknak dunavidéki csatározásai felőli tudósitásokból, egy utczai rabló megjelöléséből, két „honoratior“ által rendezett nagy kakasviadal hirdetéséből s egy el­veszett kutya visszaszolgáltatásáért ígért jutalom megemlítéséből állott. Mindez két középnagyságú lapot töltött be. A fontos ügyek a legszárazabb alakban tétettek rendesen közzé,­­ csak ritkán ér­­ze magát a kormány arra indíttatva, hogy azokat illetőleg is kielégítse a közönség kíváncsiságát. Ilyenkor aztán egy „melléklet“ jelent meg, a­mely részletesebb tudósítást tartalmazhatott, mint a­minő a „Gazette“ főlapján elfért. Azonban sem ebben, sem a korm­ányengedélylyel kinyomatott „mellékletben nem jelenhettek meg soha oly hí­rek, melyeknek nyilvánosságra jutását meggátolni az udvarnak érdekében állott. A legfontosabb par­lamenti viták, a legnevezetesebb államperek a lap által hallgatással mellőztettek.“ A politikai események beható, független ál­láspontról kiinduló tárgyalását csak Anna király­­­n­é uralkodása alatt kezdhetők meg az ismét jelen­tékenyen megszaporodott, s már naponként megje­lenő hírlapok, melyek egy Swift, Steele és Ad­dison kezében csakhamar éreztetni kezdék a tár­sadalmi kérdések iránt élénk részvéttel viseltető nemzetre hatalmas befolyásukat, **) habár a hata­lomra törekvő, vagy abban megmaradni akaró pár­tok a csakhamar különböző korlátok közé ***) szo­rított sajtót nem egyszer a szabad nyilatkozás el­nyomásának eszközévé aljassták. III. György kormánya már kezdettől fogva ellenséges állást foglalt el a hírlapirodalommal szemben. A király és Grenville ministeriuma ellen, még­pedig az addigi szokás ellenére, név­szerinti megtámadással a „North Briton“ hírlap kelt ki legélesebben Wilkes vezetése alatt. E lap­nak az angol alkotmányos élet fejlesztésére nézve annyira nevezetessé lett 45-ik száma, 1763. ápr. 23-án jelent meg, hozván a trónbeszéd szabad szellemű és gunyoros fejtegetését, mely azonban: *) E lapok vajának: Protestant Intelligence, Current Intelligence, Domestic Intelligence, True News, London Mer­cury— melyeknek valószínűleg egyetlen teljes gyűjteménye a britt múzeumban őriztetik. **) V. G. Villemain érdekes értekezését e férfiak hírlapírói tevékenysége, és átáléltan a hírlapirodalomnak Anna királynő uralkodása alatti állapotáról a „Cours de littera­­ture francaise“ 1. folyamában. ***) Legfontosabb ezek közül az úgynevezett bélyeg­­adó, mely 1713-ban, tehát még Anna korában rovatott ki elő­ször, s melynek mindig nagyobbodó arányukhoz utódai is i­ven ragaszkodtak. "a ha tekintetbe vesszük, hogy a trónbeszédet a mini­ster, kormányának elvei szerint készité, s igy a fejtegetés közvetve ellene volt irányozva, bizony­­nyára nem tekinthető felségsértésnek, de alkalmas ürügyül szolgált a sajtó túlkapásainak megfékezé­sére. Grenville kormányának legkárhoztatan­­dóbb tettei közé tartozik azon igaztalan eljárás, melyet ezen ügyben alkalmazott. Wilkes, az al­sóház tagja a parlament jogainak nyilvános meg­sértésével a „Court of King's Bench“ törvény­szék által egy lázító gúnyirat közzétételében bű­nösnek mondatott ki, s üldözésében a kormány a legocsmányabb eszközöktől sem riadt vissza. Ha­sonló sorsban részesült Williams, a „North Bri­ton“ nyomdásza, kit pellengérre ítéltek. A király még ministeriumánál is tovább ment: Temple gróf Wilkes iránti barátságáért a megyei helyettes főispánságból való elbocsátás­ és nevének a titkos tanácsosok tagjai közül kitöröltetésével, Conway tábornok, Barte és A Court ezredesek a parlia­­mentben tett szavazataikért állomásaik elvesztésé­vel bűntettettek. *) Az ingerültség, melyet ezen törvényellenes intézkedések és azokkal kapcsolatban Grafton herczeg és kormányelnök könynyelműsége és a ki­rályi hatalom puszta eszközéül szolgáló North lord népszerűtlensége előidéztek, tetőpontját érte el akkor, midőn az 1769. év január havának 21 -én a „Public Advertiser“ czimű­, Woodfal­l ki­adásában megjelenő hírlapban egy levélsorozat indult meg és folytattatok csekély megszakadással 1­­73 január 19-ig. E levelek írójuk álneve után „Junius leveleidnek neveztetnek! Molnár Antal eszmét akarnék színezni általa“ és sürgetgeti „a nagy nemzetek egyik csodálatos (?) intézményét: a lelenczházat.“ Ily hibákkal a conceptioban, holtszénnel­ raj­zolgatással a jellemfestésben, a költői styl jellem­­zetes könnyűsége, színező fűszere teljes hiányával, még a szókötés pongyolasága, s helytelen uj kife­jezések használata jár együtt. Még a külzománcz sem masquirozza a belalkotás gyengéit! Századunk költészetének befolyása a ma­gyar nemzet politikai életére.­ ­(Folytatós. Köztudomású dolog, hogy a szegény magyar ezen legelnyomatottabb helyzetében sem varázsol­­tathatott át teljesen németté. Ha máshol nem, Ti­szántúl és Erdélyben mindig voltak, a­kik a honfi legmélyebb fájdalmát érezték a viszonyok vasköte­lékei miatt, a­kik búsan, de mégis erélyesen har­­czoltak a megmentési műnél, habár csak folyton a passivitás terén is. Tudták azt, hogyha az elárvult, rokonkebelre nem találó nemzetnél csak egy kis töredék tartja is fenn magát, még nem veszett el minden. S a jövő —­ nekünk legalább — megmu­tatta, hogy sejtelmük vagy tudatuk megbizonyult. E töredék tagjai voltak azok, kik az iroda­lomban — mert máshol ekkor még nem lehetett — ellenhatottak. Igaz, hogy érzéseiket ritka esetben tudták úgy kifejezni, hogy „a császári gyertyafény körül röpkedő lepke magyarok“ is megérthették volna, de egy része a nemzetnek mégis megértette azt. Ily érzelmek tolmácsolója volt péld. Bessenyei, Ányos, ki midőn saját szive keservét elzokogta, egyszersmind a hazáét is elsírta. Ilyen volt Baróti Szabó Dávid s különösen a tüzes Bacsányi. Nem különben ilyen volt a kassai „Magyar Museum“ egész köre, mely sok és tekintélyes egyénből állott. Hi­szen a jó öreg, Baróti Szabó szerzetes állása da­czára minő mély bensőséggel s honszerelemmel írja, hogy: Hol vagytok Nemes Eldödink! bámuljatok, íme A körmös Keselyű fajzati, gyáva Galamb! Véreitek nagy véreteket szégyenükk­el hagyták Nyelvetek; — erkölcstök rég temetőre vivék! Mente, bajusz, dolmány, öv,kalpag rólok el­oszlott! Korcsosodottak; egész asszonyi módra puhák stb .) Még jobban kifakad s ostorozva izgat Ráday Gedeonhoz irt episztolájában, **) melyben a nem­zet végbukását jósolja, de egyszersmind örül egyes jeleneteknek, melyek még a lelket fenntartandják benne. De noha hallatszottak is egyes, hatni tudó hangok az irodalomban, mindazáltal e korban ke­vés — mondhatnók csak egy körre szorított — be­folyása volt költészetünknek; e kör pedig nem az államéleti volt, melynek eszméjét és fogalmát előbb a nemzet vérévé kellett tenni, azt bensőjébe bele dolgozni, mi csak később történik meg, a mihőz aztán költészetünk is megany­agod­ván: ***) lé­nyegesebb szervül tűnik fel. Azonban annak, hogy nálunk még 1789 nem vagy a franczia forradalomnak hatása is kevést látszik meg, több oka volt. Első mindenesetre a kormány volt, mely minden nyílást tőle telhető­­leg elzárt, melyen az újabb eszmék fugalma bejö­hetett volna; készantag kiskorúságban akart ben­nünket hagyni, hogy gyámi felsőbbségét annál to­vább éreztesse velünk s szivvérünket annál tovább szivattyúzhassa. De oka volt ennek maga a nem­zet is­­mely törvényhozásában, országgyűlésein folytonosan a —­ jellemzőleg elnevezett — „meddői sérelmi politikát fizte, mi mellett aztán, ha lehetett volna is, nem fordíthatott figyelmet a szellemiekre, tanügyre stb., — annál kevésbbé a magasabb köl­tői irodalomra. Híjában a vér nem egyhamar ta­­gadja meg magát; mi hét századon keresztül—­­mióta a valódi állam megalakult — tábladúó nemzet voltunk, mely még anyanyelvét is elhagyta csenevészülni, a már egyszer megtanult s kihalt­­a­*) Magyar Museum. I. köt. I. negyed. Pest, 1788. 28-­ 29. lap. «*) Magyar Museum. I. k. II. negyed. 75—77. 1. 'Iol­­dynál (M. költ. kézikönyv. pest, 1855. I. 483—485. 1.) vál­toztatással. ***) Régi szó, annyi mint: megerösült, meganyásodott. Használva láttam egy régi magyar mű­ben. (Pázmán Péter Po­­ronsági­ Kereszturat. 1615. 4. r.) Ai alog e kifejezéshez: ka­­mukodott, sibhedett, vénhedett, ujhodott, bűnhődött, büzhödött, dühödött, korhadott (közönségesen: korhadt , megkorosodott vagy megkórosodot­­ tin miatt, mi aztán semmiesetre sem szolgált hala­dásának tényezőjéül. De Kölcseyként: „sallangos nemzet“ is voltunk, nem tudván levetkőzni a XVIII. század végén sem az ázsiai jelleget, mely a kül­sőre, a mázra fekteti a fésulyt De még ez sem volt elég; hozzá kellett ezekhez járulni, hogy szá­mitó nemzet sem voltunk soha s egy kis sima be­szédre, czirogatásra, egy kis „velünk bánni tudás­ra még az ingünket is odaadtuk,a­mi ugyan erköl­csi tekintetben nem szól ellenünk, sőt szép, mert nemes oldalról tüntet fel bennünket, de hogy ez legtöbb esetben létveszélyeztető volt, arra elégséges példa az utóbbi három század története. A polgári vagy politikai nemzetben is volt hát egyrészről hiba, de másrészt még költészetünk­be sem jött még fel a megújhodás verőfényes nap­ja. Nem volt a múlt század végén igazán nem­zeti költészetünk, oly értelemben legalább, minő­ben most tudjuk azt. Igaz, hogy Bercsényi ódái már el-bejárták az egész hazát, igaz, hogy azokra sok szívben hevesebben lüktetett a bűnszeretet ere, de ez kevés volt s a mennyi hasznot tett igy, kö­rülbelül ugyanany­yi félreértésre is adott alkalmat, mert — a mi különös ellenmondásnak látszik — midőn mindenki sejtette, hogy magyaroknak kell lennünk s mindenki érezte a nemzet tespedtségét, éppen ekkor nagy számmal találkoztak, kik — jó hazafiaknak tartván magukat — a „Romlásnak in­dult hajdan erős magyar“ ellen komolyan kikeltek, a hangot benne erősnek tartották, mely inkább ret­tent, mint felemel, mely sokkal inkább túloz, mint igazat mond. E tapasztalat a legerősebben bizonyí­­tá a valódi költészet korszerűtlenségét. És ez hiba, vagy jobban mondva, nagy hiány, volt, minek ha­tása később, a reformküzdelmek idejében volt leg­nagyobb mérvben észlelhető, a midőn a hibát és hiányt megfeszített erővel és mégis kisebb ered­­ménynyel kellett helyreütni s betölteni, mint lehe­tett volna különben. De hogy mindemellett is e század kezdetén már némi reménysugár derengett honunk és költé­szetünk egén , arra kiáltó bizonyság Kisfaludy Sán­dor működése. Ő a század első évében szólalt meg oly nyelven, s oly tárgyakról, melyek éppen tábla­­biráink kedve szerintiek voltak. Háry magyar re­messel kedveltették meg amaz egyszerű, de köny­­nyü folyamatu versek — Himfy és a Regék —, ha nem is az irodalmat átálában, legalább az ol­vasást? Hány nemes látkörét terjesztették ezek túl az egyedül ismert Corpus Jurison, vagy a leoninus Gyöngyösi Jánoson, Mátyási József­ és Édes Ger­gelyen?!­0 utána mennyivel könnyebben emészt­hették az idegen — franczia német — zamata Ka­zinczy költeményeit, a kezdetben szintén német nyomokon, habár hellén classicitással haladó Köl­cseyt, az érzelemdús Szemere Pált s több azonkori költőnket. Mihelyt pedig a látkör szélesült, azonnal kezdtek előtűnni a fogyatkozások és kezdett észre­­vétetni szellemi hátramaradottságunk. Igaz, hogy ennek tudatát még ekkor kiválóan csak az iroda­lommal foglalkozók merték kifejezni, de már itt­­ott észrevehető volt másokon is a hatás. Hogy pedig Kisfaludyra, vagy­is helyesebben mondva, olyan átvezető hídra, melynek főfeladata volt valamelyes olvasóközönséget alkotni, szükség volt: azt maga a költő is eléggé érezte, mint ma­ga elmondja „Hattyúdalában, mely leghitelesebb vallomás gyanánt tekintethetik bárki által is. Elbe­szélvén ugyanis ebben nemzete fogytonfogyását, igy sóhajt fel a legbensőbb meggyőződés lelket rázó szavával: „Nem volt magyar haza s nemzet Már a n­agy velőben ; Nem magyar szív a kebelben; Nem magyar tej emlőben, Hogy anyából gyermekekbe Magyar ősvér ömlene, És az anya ajkairól Magyar hangzat fejtene.... S iráni Himfy szerelmeit“ stb. ‘) S csakugyan „a költő remekül oldá meg a feladatot — mondja ugyanott Horváth Mihály s teljesen elérte a kitűzött magas czélt: költészeté­nek hatása oly nagy, oly átalános lett, hogy Kis­faludy Sándort méltán az első nemzeti költőnek nevezhetjük. (folytatása következik.) I­­j Horváth­ Mik. Huszonöt év Magyarország történeté­ből. Genf, 1861. I 68. 60. 1 90 . Bécsi levelek, febr. 16. 1868. A közelebbi három nap alatt a hadügyi költ­ségvetés legnagyobb fontosságú tételei kerültek ta­nácskozás alá. A hadsereg létszámának vitatása alkalmával megállapittatott a választmány részéről, hogy a magyar hadcsapatok létszámának a közös hadügyminiszérium által leendő kimutatása követel­­tessék és pedig annyival inkább, mert a múlt év­ben az országgyűlés által megszavazott 48 ezer újoncára világosan kimondatott, hogy azok egye­dül magyar ezredekbe soroztassanak, csupán arra nézve engedtetvén kivétel, hogy „a technikai fegyvernemekhez adathassanak oly egyének, kik képzettségük által oda alkalmasoknak mutatkoznak.“ Ezen kimutatás a hadügyministerium részéről megigértetett. Érdekes adatul szolgáland a magyar hadsereg szervezéséhez. A gyalogsági századoknál béke idején jelen­levőknek 70 legényre tett száma, bár többek­ré­*) V. ö. Az angol alkotmány története (1760—1860) May Erskine Tamástól, ismertetve Barsi József által. Budapesti szemle Xill­ ik kötet. 1863. Első közi. 102-ik lap és különösen ugyanazon szerzőnek színtén Barsi által ismer­tetett „A sajtó- és nyilatkozási szabadság története Angliában 1760—1860” czimű­ művét. Budapesti szemle. Uj folyam. I. 1865. Első közi. 581—588. lap. szérel a gyalogságnál 60-ra, a vadászoknál pedig 50-re szállítás szorgalmaztatok, jelenleg alig lesz alább szállítható; azonban a lovassági és tüzérségi csapatoknál ily reductióknak legközelebb létesítése — megigértetett. A hadseregnek az alkotmányra, még pedig a magyar hadseregnek a magyar alkotmányra meg­­esketése felemlíttetvén, ez viszhangra talált, bár iránta határozat nem hozathatott, ez a törvényho­zás köréhez tartozván. A hadmérnöki igazgatóság és katonai építé­szetre fölszámított roppant összegek kerülvén ta­nácskozás alá, különösen kiemeltettek a bécsi F­e­­rencz József kaszárnyára, az arsenalra, a bécs-ujhelyi intézetre, a florisdorfi erődíté­sekre sikertelenül, részben czélszerűtlenül kiszórt összegek, — a krakaui erődítéseknek nem jól választott helyen építése és több más ezekhez ha­sonló építkezések Nagy nyomatékkal szorgalmaz­­tatott a gellérthegyi citadellának, mint ilyennek megszüntetése is. Ezek nyomán a hadügyminiszer az erődítési rendszer miként átalakítása s az általa kijelölt leg­főbb vádpontok miként és mily czélból történendő megerősítése iránt nézeteit kifejtvén, ezek sok te­kintetben találkoztak az alválasztmány helyeslésé­vel. Ha semmi más ok fenn nem forogna is, már csupán e nézetek eléggé döntők arra nézve, hogy az erődítések eddig követett rendszere czélszerűt­­len, és hogy e téren tetemes megtakarítások szük­ségesek. Reméljük, hogy az erődítések hazánkban eső részére vonatkozó javaslatok a védrendszert tárgyazó javaslatokkal együtt fognak törvényhozá­sunk elébe terjesztetni. A ludovicea akadémia és m. k. testőrsereg iránti kérdés a katonai intézetek iránti tárgyalá­soknál ismét előtérbe lépvén, bár az említett inté­­­­zetekre tett nemzeti alapítványok Ügye kizárólag törvényhozásunk és kormányunk köréhez tartozik, ezen intézetnek helyreállítása ez alkalommal is hangsúlyoztatok A katonai nyugdíjakra, rokkantak illetménye­ire, özvegyek és árvák ellátására vonatkozó rova­tok tárgyalása úgy tegnap mint ma élénk vitára szolgáltatott alkalmat. A tárgy részletezésébe és in­dokolásába e helyütt nem bocsátkozom ; e kérdés különben is elégszer leend még nyilvános vitatko­zás tárgya. Szorítkozom csupán az általunk elő­terjesztett határozati javaslat közlésére, mely kö­vetkező : „Tekintettel arra, hogy az 1847­-ki jogvé­delmi karctban résztvett honvédek a haza hálájára érdemesítették magukat, az alválasztmány igazsá­gosnak látja, hogy az említett honvédeknek, vagy özvegyeiknek és árváiknak segélyt, ellátást igénylő része azon arányban részesittessék a közös hadügyi költségből fedezendő nyugdijakban, illetőleg a rok­kantakat, özvegyeket és árvákat illető szabályszerű ellátásban, a mely arányban láttatnak el a cs. kir. hadseregnek az 1848—9-ki hadjáratban résztvett és ezen hadjárat következtében nyugdíjazott vagy nyugzsolddal biztosított tagjai . Ezen indítványt a többség elvetette, csak mi hárman (Perczel, Ivánka) szavazván mellette. A határőrvidékre vonatkozó tételek tárgyalása alkalmával a részünkről tett előterjesztés nyomán egyhangúlag elfogadtatott, hogy miután a közösügyi törvény 13. § a szerint a védrendszer iránti intéz­kedés a törvényhozás köréhez tartozik, a határőr­vidék átalakítása pedig a védrendszerrel szoros kapcsolatban áll, a kettőnek törvényhozás elébe együttesen leendő terjesztése iránti óhajtás ez al­kalommal is fejeztessék ki. Volt még a mai napon egy nevezetes tárgy : a hadkiegészítések és s­zab­ad­ságos­o­k szállítása érdekéből kitett költségek semmi kétséget sem szenvedvén, miszerint az jelenleg nagyon is jelentékeny utazási költségek a minimumra csak akkor lesznek leszállíthatók, ha az ezredek nagyrészint az illető hadkiegészítési ke­rületekben lesznek elhelyezve. Ezen rendszer élet­­beléptetése ellen maga a hadügyminiszer sem emelt szót, sőt elvileg elismerte annak czélszerű és szük­séges voltát, csupán a kivitel nehézségeire s a rög­tönzéssel járó tetemes költségekre híván fel az al-­­ választmány figyelmét. A nehézségek ismeretesek, a­mi pedig a költségeket illeti: azt hiszem, minde­­nik ország szívesen viselné a saját hadfjainak ha­zaszállításából származó rendkívüli kiadások arány­lag reá eső részét is; ezzel egyszersmind megta­karhatnék az e czimen fél milliót meghaladó évi kiadás jelentékeny része is. Legközelebb tárgyalás alá kerülnek a hadbí­róságok, az élelmezési-, ruházati raktárak, egyházi elöljáróságok, csödörlakhelyek, ménesek és gazda­ságok tárgyában megbízott kisebb küldöttségek je­lentései és a tengeri haderő szükséglete. Aztán kö­vetkeznek a szavazások a fölött, hogy a megállapí­tott elvek nyomán, mely tételekből, mily mérvben történjenek lehúzások. És ezzel az alválasztmány munkálatai való­színűen a jövő hét vége felé befejeztetnek, a­mi­kor egyszersmind olvasóid is megszabadulnak ezen, bár nagyon is életbevágó, de a katonai dolgokkal nem szívesen foglalkozókra nézve mindenesetre unalmas közleményektől. Dehogy szabadulnak meg! hisz még előttünk áll a szárazföldi hadsereg és tengeri haderő rend­kívüli szükségletének fedezése érdekéből igénybe vett hitel is. Ezen szükséglet kimutatása tegnap osztatott ki közöttünk és holnap fog a bizottság plénumának hivatalosan előterjesztetni. Igényeltetik pedig nem kevesebb, mint 31.686.000 írt. Avagy azt hiszik azon jó urak, hogy a bud­­get-megszavazással is úgy van az ember, mint az étvágygyal, mely az evés közben jön meg?­ Lehet, akként okoskodnak, hogy ha egyszer 76 millió forint megszavaztatott, a csaknem 32 milli­ónyi ráadás kevésbbé lesz feltűnő. A salinenscheinek biztosításának története­­ezen okoskodást kellően indokolja. Várady Gábor, Február 21

Next