Magyar Polgár, 1868. január-június (2. évfolyam, 1-76. szám)
1868-02-21 / 23. szám
23-ik szám, ama korbeli állapotának. Az akkori hírlapoknak *) — úgymond — egyike sem jelent meg hetenkint kétezernél gyakrabban; egyiknek sem volt nagyobb alakja egy kis levélnél; egy oly lap egész évfolyama nem tartalmazott többet, mint a menny gyakran a „Times“ két számában van. ----------A király (II Jakab) uralkodásának végszakában egy lap sem jelenhetett meg engedélye nélkül, mely utoljára csakis a „London Gazette“-nek adatott meg. E lap hétfőn és csütörtökönkint jelent meg; tartalma többnyire egy királyi rendeletből, két vagy három torypárti feliratból, néhány hivatalnok előmozdításának közzétételéből, a (német) császári hadak és janicsároknak dunavidéki csatározásai felőli tudósitásokból, egy utczai rabló megjelöléséből, két „honoratior“ által rendezett nagy kakasviadal hirdetéséből s egy elveszett kutya visszaszolgáltatásáért ígért jutalom megemlítéséből állott. Mindez két középnagyságú lapot töltött be. A fontos ügyek a legszárazabb alakban tétettek rendesen közzé, csak ritkán érze magát a kormány arra indíttatva, hogy azokat illetőleg is kielégítse a közönség kíváncsiságát. Ilyenkor aztán egy „melléklet“ jelent meg, amely részletesebb tudósítást tartalmazhatott, mint aminő a „Gazette“ főlapján elfért. Azonban sem ebben, sem a kormányengedélylyel kinyomatott „mellékletben nem jelenhettek meg soha oly hírek, melyeknek nyilvánosságra jutását meggátolni az udvarnak érdekében állott. A legfontosabb parlamenti viták, a legnevezetesebb államperek a lap által hallgatással mellőztettek.“ A politikai események beható, független álláspontról kiinduló tárgyalását csak Anna királyné uralkodása alatt kezdhetők meg az ismét jelentékenyen megszaporodott, s már naponként megjelenő hírlapok, melyek egy Swift, Steele és Addison kezében csakhamar éreztetni kezdék a társadalmi kérdések iránt élénk részvéttel viseltető nemzetre hatalmas befolyásukat, **) habár a hatalomra törekvő, vagy abban megmaradni akaró pártok a csakhamar különböző korlátok közé ***) szorított sajtót nem egyszer a szabad nyilatkozás elnyomásának eszközévé aljassták. III. György kormánya már kezdettől fogva ellenséges állást foglalt el a hírlapirodalommal szemben. A király és Grenville ministeriuma ellen, mégpedig az addigi szokás ellenére, névszerinti megtámadással a „North Briton“ hírlap kelt ki legélesebben Wilkes vezetése alatt. E lapnak az angol alkotmányos élet fejlesztésére nézve annyira nevezetessé lett 45-ik száma, 1763. ápr. 23-án jelent meg, hozván a trónbeszéd szabad szellemű és gunyoros fejtegetését, mely azonban: *) E lapok vajának: Protestant Intelligence, Current Intelligence, Domestic Intelligence, True News, London Mercury— melyeknek valószínűleg egyetlen teljes gyűjteménye a britt múzeumban őriztetik. **) V. G. Villemain érdekes értekezését e férfiak hírlapírói tevékenysége, és átáléltan a hírlapirodalomnak Anna királynő uralkodása alatti állapotáról a „Cours de litterature francaise“ 1. folyamában. ***) Legfontosabb ezek közül az úgynevezett bélyegadó, mely 1713-ban, tehát még Anna korában rovatott ki először, s melynek mindig nagyobbodó arányukhoz utódai is iven ragaszkodtak. "a ha tekintetbe vesszük, hogy a trónbeszédet a minister, kormányának elvei szerint készité, s igy a fejtegetés közvetve ellene volt irányozva, bizonynyára nem tekinthető felségsértésnek, de alkalmas ürügyül szolgált a sajtó túlkapásainak megfékezésére. Grenville kormányának legkárhoztatandóbb tettei közé tartozik azon igaztalan eljárás, melyet ezen ügyben alkalmazott. Wilkes, az alsóház tagja a parlament jogainak nyilvános megsértésével a „Court of King's Bench“ törvényszék által egy lázító gúnyirat közzétételében bűnösnek mondatott ki, s üldözésében a kormány a legocsmányabb eszközöktől sem riadt vissza. Hasonló sorsban részesült Williams, a „North Briton“ nyomdásza, kit pellengérre ítéltek. A király még ministeriumánál is tovább ment: Temple gróf Wilkes iránti barátságáért a megyei helyettes főispánságból való elbocsátás és nevének a titkos tanácsosok tagjai közül kitöröltetésével, Conway tábornok, Barte és A Court ezredesek a parliamentben tett szavazataikért állomásaik elvesztésével bűntettettek. *) Az ingerültség, melyet ezen törvényellenes intézkedések és azokkal kapcsolatban Grafton herczeg és kormányelnök könynyelműsége és a királyi hatalom puszta eszközéül szolgáló North lord népszerűtlensége előidéztek, tetőpontját érte el akkor, midőn az 1769. év január havának 21 -én a „Public Advertiser“ czimű, Woodfall kiadásában megjelenő hírlapban egy levélsorozat indult meg és folytattatok csekély megszakadással 173 január 19-ig. E levelek írójuk álneve után „Junius leveleidnek neveztetnek! Molnár Antal eszmét akarnék színezni általa“ és sürgetgeti „a nagy nemzetek egyik csodálatos (?) intézményét: a lelenczházat.“ Ily hibákkal a conceptioban, holtszénnel rajzolgatással a jellemfestésben, a költői styl jellemzetes könnyűsége, színező fűszere teljes hiányával, még a szókötés pongyolasága, s helytelen uj kifejezések használata jár együtt. Még a külzománcz sem masquirozza a belalkotás gyengéit! Századunk költészetének befolyása a magyar nemzet politikai életére. (Folytatós. Köztudomású dolog, hogy a szegény magyar ezen legelnyomatottabb helyzetében sem varázsoltathatott át teljesen németté. Ha máshol nem, Tiszántúl és Erdélyben mindig voltak, akik a honfi legmélyebb fájdalmát érezték a viszonyok vaskötelékei miatt, akik búsan, de mégis erélyesen harczoltak a megmentési műnél, habár csak folyton a passivitás terén is. Tudták azt, hogyha az elárvult, rokonkebelre nem találó nemzetnél csak egy kis töredék tartja is fenn magát, még nem veszett el minden. S a jövő — nekünk legalább — megmutatta, hogy sejtelmük vagy tudatuk megbizonyult. E töredék tagjai voltak azok, kik az irodalomban — mert máshol ekkor még nem lehetett — ellenhatottak. Igaz, hogy érzéseiket ritka esetben tudták úgy kifejezni, hogy „a császári gyertyafény körül röpkedő lepke magyarok“ is megérthették volna, de egy része a nemzetnek mégis megértette azt. Ily érzelmek tolmácsolója volt péld. Bessenyei, Ányos, ki midőn saját szive keservét elzokogta, egyszersmind a hazáét is elsírta. Ilyen volt Baróti Szabó Dávid s különösen a tüzes Bacsányi. Nem különben ilyen volt a kassai „Magyar Museum“ egész köre, mely sok és tekintélyes egyénből állott. Hiszen a jó öreg, Baróti Szabó szerzetes állása daczára minő mély bensőséggel s honszerelemmel írja, hogy: Hol vagytok Nemes Eldödink! bámuljatok, íme A körmös Keselyű fajzati, gyáva Galamb! Véreitek nagy véreteket szégyenükkel hagyták Nyelvetek; — erkölcstök rég temetőre vivék! Mente, bajusz, dolmány, öv,kalpag rólok eloszlott! Korcsosodottak; egész asszonyi módra puhák stb .) Még jobban kifakad s ostorozva izgat Ráday Gedeonhoz irt episztolájában, **) melyben a nemzet végbukását jósolja, de egyszersmind örül egyes jeleneteknek, melyek még a lelket fenntartandják benne. De noha hallatszottak is egyes, hatni tudó hangok az irodalomban, mindazáltal e korban kevés — mondhatnók csak egy körre szorított — befolyása volt költészetünknek; e kör pedig nem az államéleti volt, melynek eszméjét és fogalmát előbb a nemzet vérévé kellett tenni, azt bensőjébe bele dolgozni, mi csak később történik meg, a mihőz aztán költészetünk is meganyagodván: ***) lényegesebb szervül tűnik fel. Azonban annak, hogy nálunk még 1789 nem vagy a franczia forradalomnak hatása is kevést látszik meg, több oka volt. Első mindenesetre a kormány volt, mely minden nyílást tőle telhetőleg elzárt, melyen az újabb eszmék fugalma bejöhetett volna; készantag kiskorúságban akart bennünket hagyni, hogy gyámi felsőbbségét annál tovább éreztesse velünk s szivvérünket annál tovább szivattyúzhassa. De oka volt ennek maga a nemzet ismely törvényhozásában, országgyűlésein folytonosan a — jellemzőleg elnevezett — „meddői sérelmi politikát fizte, mi mellett aztán, ha lehetett volna is, nem fordíthatott figyelmet a szellemiekre, tanügyre stb., — annál kevésbbé a magasabb költői irodalomra. Híjában a vér nem egyhamar tagadja meg magát; mi hét századon keresztül—mióta a valódi állam megalakult — tábladúó nemzet voltunk, mely még anyanyelvét is elhagyta csenevészülni, a már egyszer megtanult s kihalta*) Magyar Museum. I. köt. I. negyed. Pest, 1788. 28- 29. lap. «*) Magyar Museum. I. k. II. negyed. 75—77. 1. 'Ioldynál (M. költ. kézikönyv. pest, 1855. I. 483—485. 1.) változtatással. ***) Régi szó, annyi mint: megerösült, meganyásodott. Használva láttam egy régi magyar műben. (Pázmán Péter Poronsági Kereszturat. 1615. 4. r.) Ai alog e kifejezéshez: kamukodott, sibhedett, vénhedett, ujhodott, bűnhődött, büzhödött, dühödött, korhadott (közönségesen: korhadt , megkorosodott vagy megkórosodot tin miatt, mi aztán semmiesetre sem szolgált haladásának tényezőjéül. De Kölcseyként: „sallangos nemzet“ is voltunk, nem tudván levetkőzni a XVIII. század végén sem az ázsiai jelleget, mely a külsőre, a mázra fekteti a fésulyt De még ez sem volt elég; hozzá kellett ezekhez járulni, hogy számitó nemzet sem voltunk soha s egy kis sima beszédre, czirogatásra, egy kis „velünk bánni tudásra még az ingünket is odaadtuk,ami ugyan erkölcsi tekintetben nem szól ellenünk, sőt szép, mert nemes oldalról tüntet fel bennünket, de hogy ez legtöbb esetben létveszélyeztető volt, arra elégséges példa az utóbbi három század története. A polgári vagy politikai nemzetben is volt hát egyrészről hiba, de másrészt még költészetünkbe sem jött még fel a megújhodás verőfényes napja. Nem volt a múlt század végén igazán nemzeti költészetünk, oly értelemben legalább, minőben most tudjuk azt. Igaz, hogy Bercsényi ódái már el-bejárták az egész hazát, igaz, hogy azokra sok szívben hevesebben lüktetett a bűnszeretet ere, de ez kevés volt s a mennyi hasznot tett igy, körülbelül ugyananyyi félreértésre is adott alkalmat, mert — a mi különös ellenmondásnak látszik — midőn mindenki sejtette, hogy magyaroknak kell lennünk s mindenki érezte a nemzet tespedtségét, éppen ekkor nagy számmal találkoztak, kik — jó hazafiaknak tartván magukat — a „Romlásnak indult hajdan erős magyar“ ellen komolyan kikeltek, a hangot benne erősnek tartották, mely inkább rettent, mint felemel, mely sokkal inkább túloz, mint igazat mond. E tapasztalat a legerősebben bizonyítá a valódi költészet korszerűtlenségét. És ez hiba, vagy jobban mondva, nagy hiány, volt, minek hatása később, a reformküzdelmek idejében volt legnagyobb mérvben észlelhető, a midőn a hibát és hiányt megfeszített erővel és mégis kisebb eredménynyel kellett helyreütni s betölteni, mint lehetett volna különben. De hogy mindemellett is e század kezdetén már némi reménysugár derengett honunk és költészetünk egén , arra kiáltó bizonyság Kisfaludy Sándor működése. Ő a század első évében szólalt meg oly nyelven, s oly tárgyakról, melyek éppen táblabiráink kedve szerintiek voltak. Háry magyar remessel kedveltették meg amaz egyszerű, de könynyü folyamatu versek — Himfy és a Regék —, ha nem is az irodalmat átálában, legalább az olvasást? Hány nemes látkörét terjesztették ezek túl az egyedül ismert Corpus Jurison, vagy a leoninus Gyöngyösi Jánoson, Mátyási József és Édes Gergelyen?!0 utána mennyivel könnyebben emészthették az idegen — franczia német — zamata Kazinczy költeményeit, a kezdetben szintén német nyomokon, habár hellén classicitással haladó Kölcseyt, az érzelemdús Szemere Pált s több azonkori költőnket. Mihelyt pedig a látkör szélesült, azonnal kezdtek előtűnni a fogyatkozások és kezdett észrevétetni szellemi hátramaradottságunk. Igaz, hogy ennek tudatát még ekkor kiválóan csak az irodalommal foglalkozók merték kifejezni, de már ittott észrevehető volt másokon is a hatás. Hogy pedig Kisfaludyra, vagyis helyesebben mondva, olyan átvezető hídra, melynek főfeladata volt valamelyes olvasóközönséget alkotni, szükség volt: azt maga a költő is eléggé érezte, mint maga elmondja „Hattyúdalában, mely leghitelesebb vallomás gyanánt tekintethetik bárki által is. Elbeszélvén ugyanis ebben nemzete fogytonfogyását, igy sóhajt fel a legbensőbb meggyőződés lelket rázó szavával: „Nem volt magyar haza s nemzet Már a nagy velőben ; Nem magyar szív a kebelben; Nem magyar tej emlőben, Hogy anyából gyermekekbe Magyar ősvér ömlene, És az anya ajkairól Magyar hangzat fejtene.... S iráni Himfy szerelmeit“ stb. ‘) S csakugyan „a költő remekül oldá meg a feladatot — mondja ugyanott Horváth Mihály s teljesen elérte a kitűzött magas czélt: költészetének hatása oly nagy, oly átalános lett, hogy Kisfaludy Sándort méltán az első nemzeti költőnek nevezhetjük. (folytatása következik.) Ij Horváth Mik. Huszonöt év Magyarország történetéből. Genf, 1861. I 68. 60. 1 90 . Bécsi levelek, febr. 16. 1868. A közelebbi három nap alatt a hadügyi költségvetés legnagyobb fontosságú tételei kerültek tanácskozás alá. A hadsereg létszámának vitatása alkalmával megállapittatott a választmány részéről, hogy a magyar hadcsapatok létszámának a közös hadügyminiszérium által leendő kimutatása követeltessék és pedig annyival inkább, mert a múlt évben az országgyűlés által megszavazott 48 ezer újoncára világosan kimondatott, hogy azok egyedül magyar ezredekbe soroztassanak, csupán arra nézve engedtetvén kivétel, hogy „a technikai fegyvernemekhez adathassanak oly egyének, kik képzettségük által oda alkalmasoknak mutatkoznak.“ Ezen kimutatás a hadügyministerium részéről megigértetett. Érdekes adatul szolgáland a magyar hadsereg szervezéséhez. A gyalogsági századoknál béke idején jelenlevőknek 70 legényre tett száma, bár többekré*) V. ö. Az angol alkotmány története (1760—1860) May Erskine Tamástól, ismertetve Barsi József által. Budapesti szemle Xill ik kötet. 1863. Első közi. 102-ik lap és különösen ugyanazon szerzőnek színtén Barsi által ismertetett „A sajtó- és nyilatkozási szabadság története Angliában 1760—1860” czimű művét. Budapesti szemle. Uj folyam. I. 1865. Első közi. 581—588. lap. szérel a gyalogságnál 60-ra, a vadászoknál pedig 50-re szállítás szorgalmaztatok, jelenleg alig lesz alább szállítható; azonban a lovassági és tüzérségi csapatoknál ily reductióknak legközelebb létesítése — megigértetett. A hadseregnek az alkotmányra, még pedig a magyar hadseregnek a magyar alkotmányra megesketése felemlíttetvén, ez viszhangra talált, bár iránta határozat nem hozathatott, ez a törvényhozás köréhez tartozván. A hadmérnöki igazgatóság és katonai építészetre fölszámított roppant összegek kerülvén tanácskozás alá, különösen kiemeltettek a bécsi Ferencz József kaszárnyára, az arsenalra, a bécs-ujhelyi intézetre, a florisdorfi erődítésekre sikertelenül, részben czélszerűtlenül kiszórt összegek, — a krakaui erődítéseknek nem jól választott helyen építése és több más ezekhez hasonló építkezések Nagy nyomatékkal szorgalmaztatott a gellérthegyi citadellának, mint ilyennek megszüntetése is. Ezek nyomán a hadügyminiszer az erődítési rendszer miként átalakítása s az általa kijelölt legfőbb vádpontok miként és mily czélból történendő megerősítése iránt nézeteit kifejtvén, ezek sok tekintetben találkoztak az alválasztmány helyeslésével. Ha semmi más ok fenn nem forogna is, már csupán e nézetek eléggé döntők arra nézve, hogy az erődítések eddig követett rendszere czélszerűtlen, és hogy e téren tetemes megtakarítások szükségesek. Reméljük, hogy az erődítések hazánkban eső részére vonatkozó javaslatok a védrendszert tárgyazó javaslatokkal együtt fognak törvényhozásunk elébe terjesztetni. A ludovicea akadémia és m. k. testőrsereg iránti kérdés a katonai intézetek iránti tárgyalásoknál ismét előtérbe lépvén, bár az említett intézetekre tett nemzeti alapítványok Ügye kizárólag törvényhozásunk és kormányunk köréhez tartozik, ezen intézetnek helyreállítása ez alkalommal is hangsúlyoztatok A katonai nyugdíjakra, rokkantak illetményeire, özvegyek és árvák ellátására vonatkozó rovatok tárgyalása úgy tegnap mint ma élénk vitára szolgáltatott alkalmat. A tárgy részletezésébe és indokolásába e helyütt nem bocsátkozom ; e kérdés különben is elégszer leend még nyilvános vitatkozás tárgya. Szorítkozom csupán az általunk előterjesztett határozati javaslat közlésére, mely következő : „Tekintettel arra, hogy az 1847-ki jogvédelmi karctban résztvett honvédek a haza hálájára érdemesítették magukat, az alválasztmány igazságosnak látja, hogy az említett honvédeknek, vagy özvegyeiknek és árváiknak segélyt, ellátást igénylő része azon arányban részesittessék a közös hadügyi költségből fedezendő nyugdijakban, illetőleg a rokkantakat, özvegyeket és árvákat illető szabályszerű ellátásban, a mely arányban láttatnak el a cs. kir. hadseregnek az 1848—9-ki hadjáratban résztvett és ezen hadjárat következtében nyugdíjazott vagy nyugzsolddal biztosított tagjai . Ezen indítványt a többség elvetette, csak mi hárman (Perczel, Ivánka) szavazván mellette. A határőrvidékre vonatkozó tételek tárgyalása alkalmával a részünkről tett előterjesztés nyomán egyhangúlag elfogadtatott, hogy miután a közösügyi törvény 13. § a szerint a védrendszer iránti intézkedés a törvényhozás köréhez tartozik, a határőrvidék átalakítása pedig a védrendszerrel szoros kapcsolatban áll, a kettőnek törvényhozás elébe együttesen leendő terjesztése iránti óhajtás ez alkalommal is fejeztessék ki. Volt még a mai napon egy nevezetes tárgy : a hadkiegészítések és szabadságosok szállítása érdekéből kitett költségek semmi kétséget sem szenvedvén, miszerint az jelenleg nagyon is jelentékeny utazási költségek a minimumra csak akkor lesznek leszállíthatók, ha az ezredek nagyrészint az illető hadkiegészítési kerületekben lesznek elhelyezve. Ezen rendszer életbeléptetése ellen maga a hadügyminiszer sem emelt szót, sőt elvileg elismerte annak czélszerű és szükséges voltát, csupán a kivitel nehézségeire s a rögtönzéssel járó tetemes költségekre híván fel az al- választmány figyelmét. A nehézségek ismeretesek, ami pedig a költségeket illeti: azt hiszem, mindenik ország szívesen viselné a saját hadfjainak hazaszállításából származó rendkívüli kiadások aránylag reá eső részét is; ezzel egyszersmind megtakarhatnék az e czimen fél milliót meghaladó évi kiadás jelentékeny része is. Legközelebb tárgyalás alá kerülnek a hadbíróságok, az élelmezési-, ruházati raktárak, egyházi elöljáróságok, csödörlakhelyek, ménesek és gazdaságok tárgyában megbízott kisebb küldöttségek jelentései és a tengeri haderő szükséglete. Aztán következnek a szavazások a fölött, hogy a megállapított elvek nyomán, mely tételekből, mily mérvben történjenek lehúzások. És ezzel az alválasztmány munkálatai valószínűen a jövő hét vége felé befejeztetnek, amikor egyszersmind olvasóid is megszabadulnak ezen, bár nagyon is életbevágó, de a katonai dolgokkal nem szívesen foglalkozókra nézve mindenesetre unalmas közleményektől. Dehogy szabadulnak meg! hisz még előttünk áll a szárazföldi hadsereg és tengeri haderő rendkívüli szükségletének fedezése érdekéből igénybe vett hitel is. Ezen szükséglet kimutatása tegnap osztatott ki közöttünk és holnap fog a bizottság plénumának hivatalosan előterjesztetni. Igényeltetik pedig nem kevesebb, mint 31.686.000 írt. Avagy azt hiszik azon jó urak, hogy a budget-megszavazással is úgy van az ember, mint az étvágygyal, mely az evés közben jön meg? Lehet, akként okoskodnak, hogy ha egyszer 76 millió forint megszavaztatott, a csaknem 32 milliónyi ráadás kevésbbé lesz feltűnő. A salinenscheinek biztosításának történeteezen okoskodást kellően indokolja. Várady Gábor, Február 21