Magyar Polgár, 1868. január-június (2. évfolyam, 1-76. szám)
1868-02-23 / 24. szám
Második évi folyam. Előfizetési feltételek: „ . . 12 firt — kr. Erre . • • •Félévre..........................° » » Negyedévre » Havonként..................... " ~ » Megjelenik hetenkint háromszor vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szentegyház-utcza 467. sz. POLITIKAI LAP. 24-ik szám. Kolozsvárt, vasárnap, február 23.1868. Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor éra 6 kr. bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadó - hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Décsen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Szamosujvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein János és Demjén László. Legújabb távirati tudósítások. Bécs, febr. 19. Thun Leo gróf az urak háza határozatainak alkotmányellenessége ellen óvást nyújtott be. Konstantinápoly, febr. 18. A porta elhatározta, hogy a krétai kérdésre vonatkozó okmányokat közzé teendi. Zágráb, febr. 19. A helytartó egy rendeletet bocsátott szét az összes hatóságokhoz, melyben nyilváníttatik, hogy a jelenlegi kormány ellen izgatók rangkülönbség nélkül a büntető törvényszékek elé állíttatnak. Köln, febr. 18. Párisból jelentik, hogy a mult vasárnap egy uriasan öltözködött férfiút fogtak el a tuileriákban, a császári lakosztály közelében. Az eset titokszerűnek mondatik. Agio. Arany 5.61. Ezüst 115.50. Úrbéri köt. Magyarországi 71.—. Erdélyi 66. —. Kolozsvár, febr. 22-én 1868. Abból a nagy halmaz mindenből, a mit a kormánypárt közegei szerint a ministeriumnak közel egy éves működése folytán megnyertünk, végre és valahára kezd egy igécske a teljesedés útjára lépni Kész örömmel üdvözöljük, hisz a királyhágón inneni részek megköszönhetik az első valódi morzsáját is annak az óriás nagy kenyérnek, melyet papíron már régen megsütöttek a mi számunkra. E pillanatban vesszük Pestről azon örövendetes tudósítást, hogy a magyar királyi vasútépítészeti igazgatóság e hó 19-én aláírta a szerződést a Nagy-Várad-Kolozsvár közötti vasútépítési munkálatokra, a gr. Haller Sándor és Kiasini Domokos által alakított társasággal. Hazai vállalkozók kezében van tehát a munka, kik jól ismerik e kérdés fontosságát, jól tudják, hogy e vállalatnál végre és valahára meg kell hogy szűnjön a régi rákjárás, haladni kell, mert az idő nem vár reánk, anyagi viszonyaink napról-napra félelmesebb alakot öltenek. A közlekedési ministeriumának — szeretjük hinni, hogy — ma már komoly szándéka e vasút minél előbbi kiépítése. A földek kijáratása , kisajátítására ministeriális biztos van kinevezve, ki munkálatát martius hó első hetében a helyszínen megkezdendi, s remélhetőleg a községek, úgy az egyesek, kiknek birtokai a vonalba esnek, sietni fognak hazafias kötelességeiket azáltal teljesíteni, hogy a kisajátítás munkálatát minden kitelhető mód és eszközzel elősegítik, ettől feltételeződvén a földmunkálatok minél előbbi megkezdése. * * $ Kétségbevonhatlan tény, hogy az adózó földnép két évtizedtől fogva nyomorultabb anyagi viszonyok között nem tengődött, mint éppen most, midőn az adóbehajtásnak katonai hatalommali eszközlése minden pillanatban várható. Egyetlen remény maradt fenn: jönek a vasúti munkálatok, a pénzpiac néhány millió forgalmat nyer, a dologképes szegény ember hozzájuthat néhány forinthoz, fedezheti belőle adóját. A fennebbi jó hírrel egyidőben vesszük azon váratlan tudósítást, hogy tavaszra idegen munkások fognak alkalmaztatni, mert a földmunkának gyorsan kell haladni. Minden rendezett államnak legfőbb gondjai közé tartozik, hogy azon népnek, melytől adót követel, adjon előbb munkát kezébe. Csak igy igazolható az adónak teljes szigorrali behajtása. És mit teszen a mi kormányunk? Mellőzi a kínálkozó munkaerőt, s messze vidékről, s talán idegen munkásokat is alkalmaztat. Lehet, hogy a Vá!^lk°'fók futtat,li f°g»ah egy részt az idevalóknak is- de átalában mellőzve lesznek. Midőn a napokban e kérdés felett egyik szakértővel vitatkoztam, három okkal indokolta a kormány eljárását: először a munkának gyorsan kell menni; másodszor szabatosan, amire az idevaló munkaerő képtelen; végre harmadszor, ha képes volna is jó munkát tenni, de nincsen elég munkás. Ezekre egyszerűen csupán annyit jegyzünk meg, hogy jó munkavezetők mellett szabatosabban senki sem dolgozik a magyar-, székely-, román- és szásznál; hogy pedig ne volna elegendő munkaerő, azt csak az állíthatja, ki nem ismeri viszonyainkat. Egyetlen fölhívás 10.000 embert hoz be egyedül a székelyföldről, hol pedig — jól tudjuk — hazánk legszorgalmasabb, legtöbb munkát győző népe lakik. Keressük jó urak itthon a munkás kezet, ne menjünk érte a szomszédba. Az a pár forint elfér a mi földészeeink között is! A helybeli királyi jogakadémia vezetésével ideiglenesen Jakab Bogdán főkormányszéki tanácsos bízatott meg. Örvendünk e hírnek, leginkább azért, mert a tanácsos úr humánus s mindenekfelett hazafias gondolkozásmódja kezességet nyújt jövőre arról, hogy akadémiánk ifjúsága nem lesz kitéve annyi ok nélküli zaklatásnak. * * * Midőn a legfelsőbb törvényszék felköltözött Pestre, az ó conservativ párt ezopfosai kétségbeesve kiáltottak fel: mi lesz Kolozsvárból, mindent Pestre concentráluak ; oda lesz Kolozsvár egy évtized alatt; apad a kormányszék is, nem marad senki, a sok hivatalnok százezreket vitt el magával, ami mind itt consumálódott volna el nekünk, ha ez sokáig így tart, az Istenért, mit akarnak az ellenzéki lapok! Mert ingerük a magas kormány haragját, a koldusbotra jutunk! Szegény jó öreg urak, semmi hatalom nem tudta megnyugtatni őket! Hiába mondták, hogy Erdély helyzete okvetlen követeli, hogy egyetemet adjanak Kolozsvárnak, mely ha betelepszik, hat kormányszékkel ér fel; nem kell tehát akkora könyeket hullatni érette. A helyett a 80 — 100 hivatalnok helyett jöni fog 5—600 ifjú az ország minden részéből, s Kolozsvár virágzóbb lesz mint valaha. Hiába volt a vigasz, a konyek árja tovább folyt! íme ma már biztos jele mutatkozik, hogy a sopánkodások oknélküliek voltak. A kormányszék ugyanis felszólítást kapott, hogy tegye meg tüzetes véleményadását az akadémiának egyetemmé alakítása tárgyában. A kormányszék — Európa e legdrágább postája — végre és valahára csak megszűnik. Lehet, hogy Pesten vagy egy, vagy más figurába feltámasszák, de tévés helyisége jó lesz legalább egyetemnek. Ne folyjon több köny, mérjük rövidebbre a gyászfátyolt, hisz van feltámadás! K P M „i ii ii i ii s levele i.u (Tanulmány.) II. „Én társadalmat kivánok,----------Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt, Közös erővel összeműködik, Minőt ,i tudomány eszmél magának, És melynek rendén értelem viraszt. Ez el fog jöni, érzem, jól tudom.“ Madách. Ember trageed. A lángszavaknál, melyeket a költő Adámia Luciferhez intéz, alig lehetne találóbban kifejezni az alapeszmét, mely „Junius leveleidnek mindenikében az ékesszólás és szónoki hatalom egész teljével nyilatkozik. Azon nagyszámú igazságok között, melyeket az emberiség múltja évezredes tapasztalatokkal igazolt, minden elfogulatlanul gondolkozó ember előtt kétségbevonhatlanul áll az, miszerint az idők folyamában felmerülő valamely eszme, vagy egyénnek a társadalom és az átalános szellemművelődésbezi viszonya megítélésére helyes mérvet egyedül csak annak meghatározása szolgáltathat: minő volt befolyása az emberi jogok, az átalános szabadság fejlődésére? Ezt szem előtt tartva nem leen, nehéz föltalálnunk a nézpontot, melyről e levelek helyét a szabadság-eszmék fejlődéstörténetében kijelölhetjük. „Az emberi elmének — így szól valahol a nagy angol történetíró — századokon keresztül állandó irányt adni, csak igen kevés hatalmas szellemnek ritka előjoga.“ Mi habozás nélkül e „hatalmas szellemek“ közé sorozzuk „Junius levelei“-nek íróját. A magasztos elvek, melyeknek érvényre emeléséért küzdött, s mindenek fölött a szabad sajtó, a nyilatkozási szabadság, melyről nemzetének e lelkesült szavakat mondja: „Véssétek be sziveitekbe, csepegtessétek gyermekeitek lelkébe, hogy a sajtószabadság palládiuma az angol férfiú minden polgári, politikai és vallási jogainak(*) ma már az angol alkotmány legszebb gyöngyei között foglal helyet. Éles támadásainak folytonos czéltáblája, Angolországnak gőgös, indulataiban féket nem ismerő aristokratiája, a tizennyolczadik század második feléből ma már elenyészett s helyét azon szabadés- ívü főnemesség foglalta el, melynek egy tagját a következő megható eszményképben tünteté föl maga Junius: „Hatalma és befolyása érzetében parlamenti eljárását csak „peer“ alkotmányos kötelességei szerint szabályozza. Magát a törvények őrének tekinti, készen a kormány igazságos rendeleteit pártolni, azonban egyszersmind eltökélve a miniszterek magaviseletét gyanakodó szemekkel ellenőrizni, épen oly szilárdul és határozottan ellenszegül a pártok dühének, mint a hatalom túlkapásainak. Épen oly kevéssé képes akár saját személyének akár pártfogoltjainak érdekében a miniszterekkel hivatali állomások fölött alkuba bocsátkozni, mint addig leereszkedni, hogy ellenzékies cselszövényeknek részesévé tegye magát. Ha a parlamentben valamely fontos kérdés véleményadásra szólítja fel a legelvetemültebb miniszter is figyelemmel és tiszteletteljesen hallgatja meg őt, kinek tekintélye a kormány intézkedéseit vagy szentesíti vagy pedig kivételétől fosztja meg. A nép úgy tekint reá, mint védőjére, a jó fejedelem pedig oly kormányférfiút tisztel benne, akinek belátására és egyenes lelkűségére, mindenkor biztosan támaszkodhatik.“ Szóval a nagy társadalmi kérdések, melyek e levelekben a hazaszeretet lángoló tüzével tárgyaltattak, napjainkban már jobbára szerencsésen megoldva szemlélhetők Anglia államéletében; a férfiak, kik ellen azok oly sok érzékeny csapást intéztek, rég letűntek már az emberi cselekvés színteréről, de „Junius levelei“ még fönn vannak; még korunkban is büszkeséggel emlékezik meg azokról Albion gyermeke, s nincs egyetlen angol sem, ki előtt nem bírnak azok annyi érdekkel, hogy igazolva ne volnának írójuknak az angol nemzethez intézett ajánlatába foglalt következő jóslésekből származott szavai: „Midőn már elfelejtették a királyokat és ministereket, midőn már a személyek ellen intézett gúnynak éle és iránya nem lesz többé megérthető----------azt hiszem, akkor is fognak találni e könyvben oly elveket, melyek méltók lesznek arra, hogy a jövő kornak áthagyományoztassanak. ** * * * Angliának ama korbeli zilált társadalmi viszonyai között, leirhatlan hatást kellett e rejtélyes eredetű leveleknek előidézni, melyekben a király, ministerek, felső- és alsóház, államhivatalnokok, törvényszékek, a toryk és whigek egyenlő hevességgel meg valának támadva. Hallatlan, igen gyakran még a személyeskedés terére is átcsapongó vakmerőség, az alkotmányosság alapelveinek, s különösen az angol institutioknak alapos ismerete, mely democraticus érzülettől áthatva jellemzi ezen leveleket, ***) melyeket a classicus csin és elegantia magas fokára emelkedett gyakran epigrammszerű, de mindég tiszta, képek- és szóvirágokban takarékos, de a kifejezésekre nézve annál szabatosabb irány az angol prózairodalom legjelesebb, e nemben példányszerű termékei közé emel. A támadások kíméletlen, lesújtó, szakismerettel és ellenállhatlan ékesszólással párosult satyrái főleg a kormányelnök Grafton herczeg, a sajtóperek vezetője, Mansfield lord, úgy szintén North, Champden, Hillsborough, Chatara és Barington lordok ellen voltak legnagyobb mértékben intézve; nem maradt azonban ment azoktól a kornak egyetlen kiválóbb angol államférfia sem, — talán az egy Delorme-t kivéve — sőt az ellenzék akkori főnökei, s maga Wilkes is részesült néhány megrovásban. Annyival érzékenyebben hatottak pedig e támadások főleg a kormányférfiakra, mert lehetetlen volt azokat az ismeretlen szerzőn megtorlani. Még a kiadót, Wood falit sem büntethető meg tetszése szerint a kormány, az ellene 11 é- ben indított perben az esküdtszéket a sajtószabadság hirhedett ellenségének, Mansfield lordnak minden erőfeszítése daczára is „csak a nyomtatás- és közrebocsátásra nézve“ jelentvén ki bűnösnek, sőt még *) When kings and ministers are forgotten; when the force and directio of personal satyro is no longer understood — ——this book will, I believe, be found to certain principles worthy to be transmitted to posterity.“ (Dedication.) ***) V. ö. Geschichte von England, von Thomas Kleightley. Deutsch, beai beitet von Demmler. 2-er Band. Hamburg, 181V. 70ü-ik 1. e per is egyik oka volt annak, hogy az angol törvénykönyv nemsokára egy „megbecsülhetlen“ törvény, az 1792 ben Fox, Fitz, Campden és Erskine egyesitett törekvései folytán keresztülvitt u. m.: „L 1 b e 11-b i 11“ által gazdagodott, mely szerint valamely gunyirat (libell) elleni perben az ítélet kizárólag a „jury“ t, és nem a törvényszékeket illeti. W o o d f a 11 ur egyébiránt nem rosz üzletet csinált e levelekkel. Midőn azokat először összegyűjtve közrebocsátá, *) az ismeretlen szerző nem kívánt egyéb tiszteletdijt egy szépen bekötött és két más példánynál. Utolsó levelét 1773. jan. 19-n intéző Junius kiadójához: „Ha minden silány és megvetésre méltó is — igy szól ebben hozzá — ön, a mennyire tudom, soha meg nem tántorult; én mindenkor örülni fogok, ha azt hallom, hogy jól van dolga.“ Ezek valának Junius végszavai. Molnár Antal. * * * *J Let it be impressed upon your minds, let it be instilled into your children, that the liberty of the press is the palladium of all the civil, political aud religions rights of an Englishman.“ Letters of J uni us(Dedication to the Englisch Nation.) Kolozsvár, febr. 22. 1868. A műveit Európa hírlapirodalma keveset törődik azon évek óta bonyodalmaiból kibontakozni nem tudó kis állammal, mely a térképen „Oláhország“ nevezete alatt foglal helyet. Pedig bizony megérdemelné a fáradságot, hogy legalább az osztrák és magyar sajtó némi figyelemre méltassa a jó szomszédnak ama naiv szivömlengéseit, melyekkel hivatalos közegei elárasztják a világot; nekünk legalább mulatságos időtöltést szerez azon monológoknak átolvasása, melyek be tanúságot nyújtanak az ott Austriára vonatkozólag uralkodó érzelmekről. Kóstolóul bemutatunk olvasóinknak egy kis idézetet a bukaresti kormány félhivatalos orgánumainak egyikéből, a „Sen ti n ela“-ból. A derék lap egyik közelebbi számában szóról-szóra ezeket mondja Humánjának viszonyairól az osztrák birodalomhoz: „Mi mindenekelőtt alapelvünknek valljuk be, hogy Austriának és Magyarországnak minden barátját, bárki legyen is az, ellenségünknek tekintjük, ellenben mindenkinek testvérkezet akarunk nyújtani, akiben Austria és Magyarország ellenségét ismerjük föl. • „Mi bevalljuk továbbá, hogy ezen alapelvből kiindulva, egy idő óta azon voltunk, hogy Románia és Oroszország között őszinte közlekedést idézzünk elő. Mi ezt ma már annál örömesebb tesszük, mert mi Oroszországot nemcsak erélyes harctban látjuk a Beusz-Andrássy-kormány nemzetrontó politikája ellen, hanem — ami még több — Oroszország ezen törekvéseit egy átalános elv magaslatára emeli, és a szétforgácsolt és elnyomott nemzetiségek egyesítése és újra fölélesztése mellett küzd. Csak a legszorosabb csatlakozás Oroszországhoz biztosíthatja számunkra magasztos czéljaink valósítását!“ Valóban, ha a hírlapirodalomnak egészségügyi rendőrsége is volna, komolyan aggódnánk arról, vájjon folytathatandja-e tovább nemes laptársunk handabandáit.... dr. Hadi készületek Francziaországban. Azon harczias jellegű fölszerelési munkálatok, melyek jelenleg Francziaországban napirenden vannak, sajátszerű ellentétben állanak a hivatalos közegek azon biztosításaival, melyek szerint a franczia császár jelenleg még sokkal inkább, mint bármikor, arra törekszik, hogy a békét föntartsa, s ez okból mindent elkerüljön, ami valamely viszály kitörésére okul szolgálhatna. A hadügyminiszer iparkodik megtenni az új hadügyi törvény életbeléptetésére szükséges előkészületeket a legrövidebb idő alatt; a Chassepot-fegyverek és vontcsövű ágyuk bámulatos gyorsasággal állíttatnak elő; a stratégiai vasútvonalakon gyakoroltatik a személyzet a csapatkiállításban; a legtöbb erődítménynek hadiszerekre vonatkozó szükségletei teljesen fedezve vannak. Mindezen előkészületek pedig sokkal nagyobb mérvben és leplezetlenebből léteznek, mint akár az *) London, 1772. 12-edrát, 2 kötetben, e rejtélyes felírással „Stat nominis umbra,“ mely minden későbbi kiadásokon is meg van. Legteljesebb ezek közül a Woodfall fia által 1812-ben, három 8-adráta kötetben, bevezetés, jegyzetekés tacsimilékkel ellátott kiadás, melybe az 1767 — 73 évek alatt különböző lapokban Popiscola Anti-Sejanus Nemesis, Brutus, Lucius és Veteran nevek alatt megjelent, Júniussal ugyanegy személynek tulajdonított levelek is felvétettek. „Junius nevei“-nek legjobb franczia fordítását Parisot adó ily czim alatt: „Lettres de Junius, traduites de l’anglais avec des notes historiques et politiques. Nonv. ed. Paris, 1828. 2 vol. in 8-6. Németországgal Ruge ismerteti meg e leveleket először.