Magyar Polgár, 1868. január-június (2. évfolyam, 1-76. szám)

1868-02-23 / 24. szám

Második évi folyam. Előfizetési feltételek: „ . . 12 firt — kr. Erre . • • •­­Félévre..........................° » » Negyedévre » Havonként..................... " ~ » Megjelenik hetenkint háromszor v­a­sárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Szentegyház-utcza 467. sz. POLITIKAI LAP. 24-ik szám. Kolozsvárt­, vasárnap, február 23.1868. Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor éra 6 kr. b­élyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a k­i­adó - hi­vata­l. Fiókkiadó-hivatalok: Décsen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Szamosujvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit:­ Stein János és Dem­­jén László. Legújabb távirati tudósítások. Bécs, febr. 19. Thun Leo gróf az urak há­za határozatainak alkotmányellenessége ellen óvást nyújtott be. Konstantinápoly, febr. 18. A porta elha­tározta, hogy a krétai kérdésre vonatkozó okmá­­­­nyokat közzé teendi. Zágráb, febr. 19. A helytartó egy rendele­tet bocsátott szét az összes hatóságokhoz, melyben nyilváníttatik, hogy a jelenlegi kormány ellen iz­­gatók rangkülönbség nélkül a büntető törvényszékek elé állíttatnak. Köln, febr. 18. Párisból jelentik, hogy a mult­­ vasárnap egy uriasan öltözködött férfiút fogtak el a tuileriákban, a császári lakosztály közelében. Az eset titokszerűnek mondatik. Agio. Arany 5.61. Ezüst 115.50. Úrbéri köt. Magyarországi 71.—. Erdélyi 66. —. Kolozsvár, febr. 22-én 1868. Abból a nagy halmaz mindenből, a mit a kormánypárt közegei szerint a minis­­teriumnak közel egy éves működése folytán megnyertünk, végre és valahára kezd egy igécske a teljesedés útjára lépni Kész örömmel üdvözöljük, hisz a királyhágón inne­­ni részek megköszönhetik az első valódi mor­zsáját is annak az óriás nagy kenyérnek,­­ melyet papíron már régen megsütöttek a mi számunkra. E pillanatban vesszük Pestr­ől azon örö­­­vendetes tudósítást, hogy a magyar királyi vasútépítészeti igazgatóság e hó 19-én alá­írta a szerződést a Nag­y-Vár­ad-Ko­­­­lozsvár közötti vasútépítési mun­kálatokra, a gr. Haller Sándor és Kiasini Domokos által alakított társasággal. Hazai vállalkozók kezében van tehát a munka, kik jól ismerik e kérdés fontossá­gát, jól tudják, hogy e vállalatnál végre és valahára meg kell hogy szű­njön a régi rák­járás, haladni kell, mert az idő nem vár re­ánk,­­ anyagi viszonyaink napról-napra fé­lelmesebb alakot öltenek. A közlekedési ministeriumának — szeret­jük hinni, hogy — ma már komoly szándé­­ka e vasút minél előbbi kiépítése. A földek kijáratása , kisajátítására ministeriális biztos van kinevezve, ki munkálatát martius hó el­ső hetében a helyszínen megkezdendi, s re­mélhetőleg a községek, úgy az egyesek, kik­nek birtokai a vonalba esnek, sietni fognak hazafias kötelességeiket azáltal teljesíteni, hogy a kisajátítás munkálatát minden kitel­hető mód­ és eszközzel elősegítik, ettől fel­­tételeződvén a földmunkálatok minél előbbi megkezdése. * * $ Kétségbevonhatlan tény, hogy az adózó földnép két évtizedtől fogva nyomorultabb anyagi viszonyok között nem tengődött, mint éppen most, midőn az adóbehajtásnak kato­nai hatalommali eszközlése minden pillanat­ban várható. Egyetlen remény maradt fenn: jönek a vasúti munkálatok, a pénzpiac­ né­hány millió forgalmat nyer, a dologképes szegény ember hozzájuthat néhány forinthoz, fedezheti belőle adóját. A fennebbi jó hírrel egyidőben vesszük azon váratlan tudósítást, hogy tavaszra ide­gen munkások fognak alkalmaztatni, mert a földmunkának gyorsan kell haladni. Minden rendezett államnak legfőbb gond­jai közé tartozik, hogy azon népnek, mely­től adót követel, adjon előbb munkát kezébe. Csak igy igazolható az adónak teljes szigorrali behajtása. És mit teszen a mi kormányunk? Mellőzi a kínálkozó mun­­kaerőt, s messze vidékről, s talán idegen munkásokat is alkalmaztat. Lehet, hogy a Vá!^lk°'fók futtat,li f°g»ah egy részt az ide­valóknak is- de átalában mellőzve lesznek. Midőn a napokban e kérdés felett egyik szakértővel vitatkoztam, három okkal indo­kolta a kormány eljárását: először a mun­kának gyorsan kell menni; másodszor szabatosan, a­mire az idevaló munkaerő képtelen; végre harmadszor, ha képes volna is jó munkát tenni, de nincsen elég­ munkás. Ezekre egyszerűen csupán annyit jegy­­zü­nk meg, hogy jó munkavezetők mel­lett szabatosabban senki sem dolgozik a ma­gyar-, székely-, román- és szásznál; hogy pedig ne volna elegendő munkaerő, azt csak az állíthatja, ki nem ismeri viszonyainkat. Egyetlen fölhívás 10.000 embert hoz be egye­dül a székelyföldről, hol pedig — jól tudjuk — hazánk legszorgalmasabb, legtöbb mun­kát győző népe lakik. Keressük jó urak itthon a munkás ke­zet, ne menjünk érte a szomszédba. Az a pár forint elfér a mi földészeeink között is! A helybeli királyi jogakadémia vezeté­sével ideiglenesen Jakab Bogdán főkormány­­széki tanácsos bízatott meg. Örvendünk e hírnek, leginkább azért, mert a tanácsos úr humánus s mindenekfelett hazafias gondolko­zásmódja kezességet nyújt jövőre arról, hogy akadémiánk ifjúsága nem lesz kitéve annyi ok nélküli zaklatásnak. * * * Midőn a legfelsőbb törvényszék felköl­tözött Pestre, az ó conservativ párt ezopfo­­sai kétségbeesve kiáltottak fel: mi lesz Ko­lozsvárból, mindent Pestre concentráluak ; oda lesz Kolozsvár egy évtized alatt; apad a kormányszék is, nem marad senki, a sok hi­vatalnok százezreket vitt el magával, a­mi mind itt consumálódott volna el­ nekünk, ha­ ez sokáig így tart, az Istenért, mit akar­nak az ellenzéki lapok! Mert ingerük a ma­gas kormány haragját, a koldusbotra jutunk! Szegény jó öreg urak, semmi hatalom nem tudta megnyugtatni őket! Hiába mondták, hogy Erdély helyzete okvetlen követeli, hogy egyetemet adjanak Kolozsvárnak, mely ha betelepszik, hat kor­mányszékkel ér fel; nem kell tehát akkora könyeket hullatni érette. A helyett a 80 — 100 hivatalnok helyett jöni fog 5—600 ifjú az ország minden részéből, s Kolozsvár virág­zóbb lesz mint valaha. Hiába volt a vigasz, a konyek árja to­vább folyt! íme ma már biztos jele mutatkozik, hogy a sopánkodások oknélküliek voltak. A kormányszék ugyanis felszólítást kapott, hogy tegye meg tüzetes véleményadását az aka­démiának egyetemmé alakítása tárgyában. A kormányszék — Európa e legdrágább postája — végre és valahára csak megszű­nik. Lehet, hogy Pesten vagy egy, vagy más figurába feltámasszák, de tévés helyisé­ge jó lesz legalább egyetemnek. Ne folyjon több köny,­ mérjük rövidebb­­re a gyászfátyolt, hisz van feltámadás! K P M „i ii ii i ii s levele i.u (Tanulmány.) II. „Én társadalmat kivánok,----------­Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt, Közös erővel összeműködik, Minőt ,i tudomány eszmél magának, És melynek rendén értelem viraszt. Ez el fog jöni, érzem, jól tudom.“ Madác­h. Ember trageed. A lángszavaknál, melyeket a költő Adámia Luciferhez intéz, alig lehetne találóbban kifejezni az alapeszmét, mely „Junius leveleidnek min­­denikében az ékesszólás és szónoki hatalom egész teljével nyilatkozik. Azon nagyszámú igazságok között, melyeket az emberiség múltja évezredes tapasztalatokkal iga­zolt, minden elfogulatlanul gondolkozó ember előtt kétségbevonhatlanul áll az, miszerint az idők fo­lyamában felmerülő valamely eszme, vagy egyén­nek a társadalom és az átalános szellemművelő­­désbezi viszonya megítélésére helyes mérvet egye­dül csak annak meghatározása szolgáltathat: mi­nő volt befolyása az emberi jogok, az átalános szabadság fejlődésére? Ezt szem előtt tartva nem leen, nehéz fölta­lálnunk a nézpontot, melyről e levelek helyét a szabadság-eszmék fejlődéstörténetében kijelölhetjük. „Az emberi elmének — így szól valahol a nagy angol történetíró — századokon keresztül ál­landó irányt adni, csak igen kevés hatalmas szel­lemnek ritka előjoga.“ Mi habozás nélkül e „ha­talmas szellemek“ közé sorozzuk „Junius le­ve­le­i“-nek íróját. A magasztos elvek, melyeknek ér­vényre emeléséért küzdött, s mindenek fölött a szabad sajtó, a nyilatkozási szabadság, melyről nemzetének e lelkesült szavakat mondja: „Véssé­tek be sziveitekbe, csepegtessétek gyermekeitek lelkébe, hogy a sajtó­szabadság palládiu­ma az angol férfiú minden polgári, po­litikai és vallási jogainak(*) ma már az angol alkotmány legszebb gyöngyei között foglal helyet. Éles támadásainak folytonos czél­táblája, An­golországnak gőgös, indulataiban féket nem ismerő aristokratiája, a tizennyolczadik század második feléből ma már elenyészett s helyét azon szabadés- í­vü főnemesség foglalta el, melynek egy tagját a­­ következő megható eszményképben tünteté föl ma­ga Junius: „Hatalma és befolyása érzetében parla­menti eljárását csak „peer“­ alkotmányos köteles­ségei szerint szabályozza. Magát a törvények őré­nek tekinti, készen a kormány igazságos rendele­teit pártolni, azonban egyszersmind eltökélve a mi­niszterek magaviseletét gyanakodó szemekkel ellen­őrizni, épen oly szilárdul és határozottan ellensze­gül a pártok dühének, mint a hatalom túlkapásainak. Épen oly kevéssé képes akár saját személyének akár pártfogoltjainak érdekében a miniszterekkel hivata­li állomások fölött alkuba bocsátkozni, mint addig leereszkedni, hogy ellenzékies cselszövényeknek ré­szesévé tegye magát. Ha a parlamentben valamely fontos kérdés véleményadásra szólítja fel a legel­vetemültebb miniszter is figyelemmel és tisztelet­­teljesen hallgatja meg őt, kinek tekintélye a kor­mány intézkedéseit vagy szentesíti vagy pedig ki­vételétől fosztja meg. A nép úgy tekint reá, mint védőjére, a jó fejedelem pedig oly kormányférfiút tisztel benne, a­kinek belátására és egyenes lelkű­­ségére, mindenkor biztosan támaszkodhatik.“ Szóval a nagy társadalmi kérdések, melyek e levelekben a hazaszeretet lángoló tüzével tárgyal­tattak, napjainkban már jobbára szerencsésen meg­oldva szemlélhetők Anglia államéletében; a férfiak, kik ellen azok oly sok érzékeny csapást intéztek, rég letűntek már az emberi cselekvés színteréről, de „Junius levelei“ még fönn vannak; még korunkban is büszkeséggel emlékezik meg azokról Albion gyermeke, s nincs egyetlen angol sem, ki előtt nem bírnak azok annyi érdekkel, hogy iga­zolva ne volnának írójuknak az angol nemzethez intézett ajánlatába foglalt következő jóslésekből származott szavai: „Midőn már elfelejtették a ki­rályokat és ministereket, midőn már a személyek ellen intézett gúnynak éle és iránya nem lesz töb­bé megérthető----------azt hiszem, akkor is fognak találni e könyvben oly elveket, melyek méltók lesz­nek arra, hogy a jövő kornak áthagyományoz­­tassanak. **­ * * * Angliának ama korbeli zilált társadalmi vi­szonyai között, leirhatlan hatást kellett e rejtélyes eredetű leveleknek előidézni, melyekben a király, ministerek, felső- és alsóház, államhivatalnokok, törvényszékek, a toryk és whigek egyenlő heves­séggel meg valának támadva. Hallatlan, igen gyak­ran még a személyeskedés terére is átcsapongó vakmerőség, az alkotmányosság alapelveinek, s kü­lönösen az angol institutioknak alapos ismerete, mely democraticus érzülettől áthatva jellemzi ezen leveleket, ***) melyeket a classicus csin és elegan­­tia magas fokára emelkedett gyakran epigramm­­szerű, de mindég tiszta, képek- és szóvirágokban takarékos, de a kifejezésekre nézve annál szabato­­sabb irány az angol prózairodalom legjelesebb, e nemben példányszerű termékei közé emel. A támadások kíméletlen, lesújtó, szakismeret­tel és ellenállhatlan ékesszólással párosult satyrái főleg a kormányelnök Grafton herczeg, a sajtó­perek vezetője, Mansfield lord, úgy szintén North, Champ­den, Hillsborough, Chatara és Barington lordok ellen voltak legnagyobb mértékben intézve; nem maradt azonban ment azoktól a kornak egyetlen kiválóbb angol állam­­férfia sem, — talán az egy Delorme-t kivéve — sőt az ellenzék akkori főnökei, s maga Wilkes is részesült néhány megrovásban. Annyival érzékenyebben hatottak pedig e tá­madások főleg a kormányférfiakra, mert lehetetlen volt azokat az ismeretlen szerzőn megtorlani. Még a kiadót, Wood falit sem büntethető meg tetszé­se szerint a kormány, az ellene 11 é- ben indított perben az esküdtszék­et a sajtószabadság hirhe­­dett ellenségének, Mansfield lordnak minden erőfeszítése daczára is „csak a nyomtatás- és köz­rebocsátásra nézve“ jelentvén ki bűnösnek, sőt még *) When kings and ministers are forgotten; when the force and directio of personal satyro is no longer understood — ——this book will, I believe, be found to certain princip­les worthy to be transmitted to posterity.“ (Dedication.) ***) V. ö. Geschichte von England, von Thomas Kleightley. Deutsch, beai beitet von Demmler. 2-er Band. Hamburg, 181V. 70ü-ik 1. e per is egyik oka volt annak, hogy az angol tör­vénykönyv nemsokára egy „megbecsülhetlen“ tör­vény, az 1792 ben Fox, Fitz, Campden és Erskine egyesitett törekvései folytán keresztül­­vitt u. m.: „L 1 b e 11-b i 11“ által gazdagodott, mely szerint valamely gunyirat (libell) elleni perben az ítélet kizárólag a „jury“ t, és nem a törvényszé­keket illeti. W o o d f a 11 ur egyébiránt nem rosz üzletet csinált e levelekkel. Midőn azokat először össze­gyűjtve közrebocsátá, *) az ismeretlen szerző nem kívánt egyéb tiszteletdijt egy szépen bekötött és két más példánynál. Utolsó levelét 1773. jan. 19-n intéző Junius kiadójához: „Ha minden silány és megvetésre méltó is — igy szól ebben hozzá — ön, a mennyire tudom, soha meg nem tántorult; én mindenkor örülni fogok, ha azt hallom, hogy jól van dolga.“ Ezek valának Junius végszavai. Molnár Antal. * * * *J Let it be impressed upon your minds, let it be in­stilled into your children, that the liberty of the press is the palladium of all the civil, political aud religions rights of an Englishman.“ Letters of J uni us(Dedication to the Englisch Nation.) Kolozsvár, febr. 22. 1868. A műveit Európa hírlapirodalma keveset tö­rődik azon évek óta bonyodalmaiból kibontakozni nem tudó kis állammal, mely a térképen „Oláhor­szág“ nevezete alatt foglal helyet. Pedig bizony megérdemelné a fáradságot, hogy legalább az osz­trák és magyar sajtó némi figyelemre méltassa a jó szomszédnak ama naiv szivömlengéseit, melyek­kel hivatalos közegei elárasztják a világot; ne­künk legalább mulatságos időtöltést szerez azon monológoknak átolvasása, melyek be tanúságot nyújtanak az ott Austriára vonatkozólag uralkodó érzelmekről. Kóstolóul bemutatunk olvasóinknak egy kis idézetet a bukaresti kormány félhivatalos orgánu­mainak egyikéből, a „S­e­n ti n el­­­a“-ból. A derék lap egyik közelebbi számában szó­ról-szóra ezeket mondja Humánjának viszonyairól az osztrák birodalomhoz: „Mi mindenekelőtt alapelvü­nknek valljuk be, hogy Austriának és Magyarországnak minden b­a­­rátját, bárki legyen is az, ellenségünknek tekintjük, ellenben mindenkinek testvérke­zet akarunk nyújtani, a­kiben Austria és Magyarország ellenségét ismerjük föl. • „Mi bevalljuk továbbá, hogy ezen alapelvből kiindulva, egy idő óta azon voltunk, hogy Romá­­nia és Oroszország között őszinte közlekedést idéz­zünk elő. Mi ezt ma már annál örömes­e­bb tesszük, mert mi Oroszországot nemcsak erélyes harctban látjuk a Beusz-An­drás­­sy-k­ormány nemzetrontó politikája el­len, hanem — a­mi még több — Oroszország ezen törekvéseit egy átalános elv magaslatára emeli, és a szétforgácsolt és elnyomott nemzetiségek egyesí­tése és újra fölélesztése mellett küzd. Csak a legszorosabb csatlakozás Oroszország­hoz biztosíthatja számunkra magasztos czéljaink valósítását!“ Valóban, ha a hírlapirodalomnak egészség­ügyi rendőrsége is volna, komolyan aggódnánk arról, vájjon folytathatandja-e tovább nemes lap­társunk handabandáit.... dr. Hadi készületek Francziaországban. Azon harczias jellegű fölszerelési munkálatok, melyek jelenleg Francziaországban napirenden van­nak, sajátszerű ellentétben állanak a hivatalos kö­zegek azon biztosításaival, melyek szerint a fr­an­­czia császár jelenleg még sokkal inkább, mint bár­mikor, arra törekszik,­ hogy a békét föntartsa, s ez okból mindent elkerüljön, a­mi valamely viszály kitörésére okul szolgálhatna. A hadügyminiszer ipar­kodik megtenni az új hadügyi törvény életbelépte­tésére szükséges előkészületeket a legrövidebb idő alatt; a Chassepot-fegyverek és vontcsövű ágyuk bámulatos gyorsasággal állíttatnak elő; a stratégiai vasútvonalakon gyakoroltatik a személyzet a csa­­patkiállításban; a legtöbb erődítménynek hadisze­­rekre vonatkozó szükségletei teljesen fedezve van­nak. Mindezen előkészületek pedig sokkal nagyobb mérvben és leplezetlenebből léteznek, mint akár az *) London, 1772. 12-edrát, 2 kötetben, e rejtélyes fel­írással­ „Stat nominis umbra,“ mely minden későbbi ki­adásokon is meg van. Legteljesebb ezek közü­l a Woodfall fia által 1812-ben, három 8-adráta kötetben, bevezetés, jegyzetek­és tac­similékkel ellátott kiadás, melybe az 1767 — 73 évek­ alatt különböző lapokban Popiscola Anti-Sejanus Ne­mesis, Brutus, Lucius és Veteran nevek alatt megje­lent, Júniussal ugyanegy személynek tulajdonított levelek is felvétettek. „Junius nevei“-nek legjobb franczia fordítását Parisot adó ily czim alatt: „Lettres de Junius, traduites de l’anglais avec des notes historiques et politiques. Nonv. ed. Paris, 1828. 2 vol. in 8-6. Németországgal Ruge ismerteti meg e leveleket először.

Next