Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)
1869-02-21 / 23. szám
Harmadik évi folyam. 23-ik szám. Kolozsvárit, vasárnap február 21. 18 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt. POLGÁR politikai lap. Előfizetési feltételek: Évre .............................. frt — kr. Félévre............................6 n — „ Negyedévre • • • . 3 „ — „ Hevenként....................1 „ — r Megjelenik hetenkint héromszor. Vasárnap, Szerdán és pénteken. Hirdetési dijak. Ötször halébozott sorsra 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadóhivatal. Fiók-kiadóhivatalok: Deésen: Krémer Sériuel. Enyeden: Vekör Jénos. lordén: D. Papp Miklós. Szamosnyvértt: Csausz testvérek. Kolozsvár .• Stein J. és Demjén L. M.-Vásárhelytt. Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 20. Legijabb távirati tudósítások. Pest, Febr. 20. Horn Ede, a világhírű nemzetgazda elfogadta Wahrmann Mór ellenében a lipótvárosi ellenzéki jelöltséget. A Karagyorgyevicsper bevégződött. A herczeg és társainak gyilkossági bűnrészessége bebizonyodván, vád alá helyeztetésük egyúttal a belgrádi összes iratoknak a törvényszékhez felküldetése elrendeltetett. Párizs, febr. 19. A conferencia tegnap újból ülésezett. Fernandonak spanyol királylyá megválasztatását itt bizonyosnak tartják. Bécsi ágro febr. 20-a Arany 5.79 '/* Ezüst 120.50. Erdélyi földteherm. kötv. ( 100 ft) pénz — 74.— áru 70.75. — Érd. vasút részvény (a 200 ft.) pénz 152.80. áru 153.50. Felhívás Kolozsvár polgáraihoz. Megindulván a városi képviselőválasztásra jogosultak összeírása elleni felszólamlások, okulva nemcsak a közelebbi választásoknál azon tapasztalatunkból, hogy a választásra jogosult polgárok közül sokan,— s különösen a baloldalhoz tartozók — kimaradtak az összeírásokból, de hallva, hogy ez eset még az eddigieknél is nagyobb mértékben ismétlődik a jelen összeírási íveken, kötelességünknek tartjuk elvrokon polgártársainkat figyelmeztetni s felkérni, hogy a reclamatiót közölök senki el ne mulassza, mert ezen maguk s az ügy elleni mulasztásukat későbben pótolni nem lehetene. A baloldal bizottsága. MI ELSŐ FERENCZ JÓZSEF I sten kegyelméből Austriai Császár,sehország Királya stb. és Magyarország Apostoli Királya. Kedvelt híveink! Uralkodó kötelmeinkhez tartozván az ország érvényeinek hű és pontos végrehajtása fölött őrödni. Miután az 1848. évi IV. t. ez. I-ső §-sa azrszággyülést évenkint Pestre egybehivatni rendeli; s miután számos függőben levő kérdések mitöbbi megoldását a nemzet erkölcsi és anyagi érekei sürgősen követelik. Miniszertanácsunk előterjesztése folytán elhnároztuk, hogy az ország főrendeit és képviselőit folyó évi Szent György hó 20 -án megnyitandó TÁRCZA. Mutatvány (dr. Széchenyi István „Blick‘*-jéből. • Közli. K. Papp Miklós. Előszó. Ezernyolczszázötvenhétben már nagy szükségét látta a Bach-kormány annak, hogy a magyar emigratio külföldi működését „minden áron“ ellensúlyozni kell. Koránként bizonyítványokat kellett nyújtani a külföldnek, hogy Magyarország az uralkodó rendszer alatt boldog és elégül!, ami nem kis feladat volt éppen akkor, midőn a nemzet a legkétségbeesettebb—fájdalom egyenetlen — harczot vívott a híres belügyminiszter megsemmisítő rendszere ellen. A külföldi sajtó óriásai, mint például a „Times“ nem egyszer hoztak fizetett magasztalásokat a Bach úr javára, — ezekkel szemben csak a hazai sajtó tiltakozása lehetett volna competens súlyú, — a censura azonban gondoskodott, s még me meg ismerjük, hogy elég drasticus módon, hogy egyetlen betű se lásson napvilágot, melynek az lehetne czélja, hogy a mindenható belügyminiszerrel szembeszálljon a defavonálja. Minden szót megmérlegelt a censura, s amelyik súlyosabb volt, mint a mennyire azok engedhették, az menthetetlenül a vörös trón áldozata lett. Írója pedig nagyon könynyen megismerkedhetett azon börtönökkel, melyek még telve voltak politikai foglyokkal. Volt eset reá akármennyi, hogy kéziratban s nagy titok pecsétje alatt egy-egy vakmerő ember elindított néhány lapot a hazába. Nem volt egynek nem lázító tartalma, egész czélja csak abból állott, hogy vigaszt adjon azok számára, kik kétségbeesve reményt vesztettek. A rendőrség rövid idő alatt nyomába tudott jöni a szerzőnek, s nem késett komolyan tudtára adni, hogy: „fejével játszik minden ember, ki a tényleges hatalom ellen mer szót emelni.“ A néma csendben egyszer aztán megjelent egy röpirat „l U c k b l i c k“ czím alatt. A szerző neve nem állott a mű alatt, hanem azért nyílt titok volt a magasabb körökben, hogy a szerző nem más, mint a hatalmas osztrák belügyér Bach Sándor. E mű merész visszapillantás volt a közel lefolyt korra, melyben a minister úr rendszere, s főleg annak Magyarországon létrehozott eredményei dicsőíítettek. Ennél nagyobb paródia nyomtatásban még nem látott világot soha, hanem azért nem nevetett rajta senki, ismerte minden ember czélját, tudták, hogy ismét egy kis port kell a külföld szeme közé szórni, nehogy észrevegyék, hogy ide benn a polypok harcza foly egy védtelen nemzettel szemben. Beszélhetett az emigratio aztán, amit nekie tetszett, mert annak a röpiratnak a súlyát éppen ott nem lehetett érvényen kívül helyezni, ahol kellett volna. A fizetett „Times“, a hivatalos „Moniteur“ és „Journal de St. Petersburg“ csaknem nevetve kérdezték: hát mit akarnak, mit fészkelődnek azok az ok nélkül zúgolódó magyarok? A német hivatalos sajtók részére is juttatva volt e ritka példányú műből, nem hiányzottak az úttörők hozzá, s hogy nem a mi szemeinkkel olvasták ott azokat, arról elég alkalmunk volt idehaza is meggyőződhetni. Mesterséges, ügyesen írott munka volt az, nem tévesztette el hatását seholt. Csak magyar államférfin és hazafi tudott volna érdemleges cáfolatot írni reá, de ha lett volna is bátorsága valakinek a „fejével játszani,“ a tér el volt torlaszolva minden oldalról. Végre azonban akadt mégis egy férfiú, a döblingi tébolyda csendes falai között, aki azt mondta magában: „Én összetöröm a miniszter urat, nekem van bátorságom lerántani álarczát és tenni is fogom ezt Európa színe előtt, s szerzek hazámnak olyan elégtételt, aminet gyilkosaival szemben nem szerzett még senki!“ Őrült beszéd volt? Nem. Ez egy vérig bántott hazafi, egy kérlelhetetlen magyar szavai voltak, kinek félig megtört lelke, ha millió gondolat parányban is járta be a mindenség őrét, de mindenik egy pontba tért vissza mégis, melyre magyar névvel volt felírva: „A hazának gyásza van, a nemzet élete orgyilkos kezek közé jutott!“ E gyászos férfiú gróf Széchenyi István volt. Biographiájával nem bíbelődhetem itt, — kövessége minden magyarnak ismerni azt. Én csak ez óriás szellemnek egy monumentális művét óhajtom átültetni irodalmunkba; egy irodalmi száműzöttet vezetek be, melyre annak idejében a Bach-kor minden közege halált mondott, a börtönt azokra, kik kezükbe merték venni. E mű nem más, mint a melyben Széchenyi beválta ígéretét, válasz Bach Sándor belügyministernek. „Ein Slick“ auf den anonymen „Rückblick.“ Mióta a gondolat meg tudta az emberi észt testesíteni, nem volt soha példa reá, hogy egy emországgyűlésre szab. kir. Pest városába egybehívjuk. Minekfolytán Nektek ezennel komolyan meghagyjuk , hogy haladéktalanul megtegyétek mindazon intézkedéseket, melyek a törvény értelmében szükségesek arra nézve, hogy az 1847^8-dik évi pozsonyi országgyűlésen alkotott V-dik, és az 1848 dik évi kolozsvári országgyűlésen hozott II ik t. ez., végre az 1868-dik évi 43. t. ez. 4. §-sa által rendelt módon és számban megválasztandó képviselők a senkitett országgyűlésen megjelenhessenek, a törvényhozás működése a rend.H i np'*-- es helyen akadálytalanul megindittathassék. Kikhez egyébiránt császári és királyi kegyelmünkkel kegyesen hajlandók maradván. Kelt Bécsben, ezernyolczszáz hatvankilenczedik évi február hó 6 -án. Ferencz József, s. k. Gr. Andrássy Gyula, s. k. s kérjük efféle gyanúsításokkal csak akkor igyekezzék erősíteni a nézete szerint jóban a jobbat, ha be tudja bizonyitni: 1. Hogy a szélsőbal s balközép közt valóban létrejött az a popánerként annyit emlegetett fusio, s nemcsak szabadságot hagyott a balközép a választókerületekben levő híveinek, a körülmények igényei szerint — s ezt ne feledjük — egyik vagy másik párthoz csatlakozni a választási adtusban. 2-szor, ha be tudja bizonyítni, hogy azon veszedelmes fusionális gyűlésben a helybeli baloldali tagokból valaki részt vett, s onnan haza is jöhetett. Mit határozottan tagadunk. Addig czikkének egész épületét — honfiúi elvitázatlan érdemeinek általunki teljes elismerése daczára — légvár és üres szappanbuboréknak kell neveznünk, mi legfeljebb gyermekeket mulattatni lenne képes. Válaszul idlsld. gr. BethlenJánosnak. A „K. Közi.“ tegnapi számában id. gr. Bethlen János miveit emberhez illő kíméletes kikötések kíséretében hozza kíméletlen kapcsolatba a helybeli baloldallal a városunkban történt csendháborításokat, melyek, hogy a — fájdalom — rendesen előfordultaknál számosabbak lennének, róla tudomásunk nincs. Azt állítja a tisztelt gróf, hogy „a fusio nagy napja óta, s különösen, mióta a fusionális gyűlésben résztvett baloldali tagok haza érkeztek“, a járdatapodók stb. után, útfélen garázdálkodnak stb. Mint a gróf állítja, „a tény valóság“ lehet. Igaz lehet, hogy ily kihágások fordulnak elő. Elodázhatlan kötelességünk azonban pártunk érdekében határozottan kinyilatkoztatni, hogy „mi mindig jobban becsültük az emberi méltóságot, általában jobban ismerjük helybeli polgártársaink öntudatát, önérzetét különösen, sem mint valaha eszünkbe jutott volna őket terrorizálni akarni, ha e fegyver egyátalán nem hiányoznék is pártunk fegyvertárából. Tudják Kolozsvár polgárai, hogy nem mi szoktuk ijesztgetni a választott tisztviselőt hivatalvesztéssel, hanem a kormánynyal szavaz, nem a baloldali mesterembert jobboldali dolgoztatói általi otthagyatással, mert igenis tudjuk, hogy a terrorismus kétélű fegyver, habár mi nem sáppadunk is el azonnal, ha a reactio vagy az annak kezére játszó Mocsonyi úréknak a terrorizálás megkisértése eszébe jutna is. Pártunk teljeskörű, s aszalt- szilva-krampuztól többé meg nem ijed. Megnyugtatjuk a gróf urat, hogy az ablakbetörés politikája nem „a baloldal ablakbetörési politikája“, mint a gróf nevezni méltóztatik, soha nem növendi ki magát pártpolitikává a baloldalon. Egy pártfegyver# „A baloldal politikája forradalomra vezet“ — e kormánypárti emberek előtt oly kellemes hangzású thémára ir varialtokat a „K. Közlöny “-ben a királyhágóninneni kormánypárt egyik „comporteur“-je, id. gróf Bethlen János. Forradalom, ez a vesszőparipa, melyen a jobboldal a pártküzdelmek versenyterén diadalt nyerni törekszik; ez a mumus, melylyel a békés érzelmű választókat rémitgetve, azoknak maga részére meghódításában jobb ügyhez méltó buzgalmat fejt ki. Hja „nem úgy van most, mint volt régen“ — mondhatnók a költővel. Más idők, más csalétkeket szükségelnek. Nemrég alig volt említésre érdemes tagja a kormánypártnak, ki a „baloldal“ — e szót általános jelentőségében véve — hazafiságában kételkedett volna, vezérek és sajtó egyaránt mondogatni szokták, hogy az alkotmányos ellenzék tagjait tetőtől talpig kipróbált hazafiaknak tartják, politikájuk czéljai ellen mit sem hoztak fel egyebet az elérhetlenségnél, sőt ha nem csalódunk, éppen egy pártcorypheus nyíltan kijelenté, miszerint „ha nem volna ellenzékünk, teremteni kellene azt.“ Akkor lehetett, sőt talán czélszerű is volt így beszélni: a számadás és választások ideje messze volt még, ő aztán nem ártott, ha odahaza a választók megolvassák, mily higgadt és lovagias viszonzásra találnak a kormány pártja előtt a baloldal kimélytelen támadásai. Csak a választások küszöbén, csak a közelmúlt napokban határozhatók el véleményelleneseink, hogy „máskép leszen ezután“, s azóta mi ellenzék valami vörös forradalmárcsapat lettünk; a politika, melynek pártját, ha történetesen nem létezik, előbb megteremteni kellett volna, ma már forradalomra vezet; — id. gr. Bethlen János variánsai szent — „a hazát és nemzetet kétes kimenetelű kísérletek árjába sodorja“; — egy odtávával fölebb — „azon alapot döntené meg, mely egyedül képes a még folyvást létező dunai confoederatio és dacoromán terveket meghiúsítani“ ; — még magasabbra hangolva — „Európa ezen részében egy, a népek uralma feletti véres harczot idézne elő“, melynek — itt következnek az instrumental-zene csattanós, hatásra számító végaccordjai — „legelsősorban éppen mi erdélyiek eshetnénk áldozatul.“ Lomtárba az elhasznált szerek, a múlt religuiái közé a baloldal hazafiságával, igy kell beszélni a „választások előtt.“ Csak nem fogja senki maga alá vágni a fát, ma is hazafiasnak mondva a pártot, mely pedig — mint ezt a kormánysajtó ellenünk alkalomszerűleg többször felhozza — következetesen ragaszkodik előbbi álláspontjához. Megkérdeznék talán id. gr. Bethlen Jánostól, hogy a midőn még együttesen harczolunk hazánk jogainak visszaszerzéséért, nem sodortuk-e akkor hazánkat kétes kimenetelű kísérletek árjába?—hogy nem küzdöttünk, illetőleg nem küzdünk-e a dunai confoederatio eszméje s a dacoromán törekvések ellen talán még elhatározottabban, mint saját pártja? hogy van-e az ellenzék programmjában egy árva gondolat is, melyet a népek uralma feletti véres harcz kútfejének lehetne tartani? — mindezekre, ismételjük, talán megvárnék a nemes gróf feleletét, ha — ha nem volnánk éppen a választások előtt! Molnár Antal: Követválasztási mozgalmak. Háromszék, 1869. febr. 14. Türelmes olvasói jobbadán értesülve vannak, miszerint a képviselő választásokra vonatkozó előmunkálatokat megtevő középponti bizottmány Thury Gergely indítványa szerint alakult meg. Háromszék a jövő országgyűlésre baloldali képviselőket küld, s hogy baloldali képviselőket küldjön annyival is inkább érdekében áll, minthogy egyedül csak e párt az, mely ezredéves törvényeit és kiváltságait a Leopoldi köz- és hitlevél XIV. pontja szerint „genus hominum bellicosissimum“-nak dicsőített székely népnek — a jogeljátszás kábító mélységéből kirántva — a maga teljes valóságában visszaadni képes. A háromszéki balközép diadalának záloga, népének politikai érettsége, azonban valamint reményeink tárházát rendszerint akkor dúlja föl az ádáz sors, midőn teljesüléséhez legközelebb áll, mert úgy szétszedtek volna betűkkel, mint Széchenyi Bachot és kormányát szétszedte e műben. Ilyen elégtételt csak Széchenyi lánglelke tudott a nemzetnek adni. Szavai a világ egyik részétől a másikig hangzottak el, pellengérre állítva mindazokat, kik hazája ellen föl merték kezüket emelni. Aki ismerte ez idők sajtóviszonyait, az tudni fogja, hogy egy Bach ellen írt munka nem láthatott hazánkban napvilágot. Londonban adta ki, honnét a szél szárnyain, kifürkészhetetlen utakon jöttek el haza, hogy rettentő ítéletet mondjanak a kormánynak, mely a nemzet szavát soha sem engedő az uralkodóig eljutni, mely kegyetlen halált mondott ki mindenre, mi magyar volt. A sajtórendőrség mohó sietséggel tilta be ■egész Ausztriában e munkát, aki egy példányra a nélkül teszi reá a kezét, hogy azt a rendőrséghez vinné olvasatlanul, az börtönre jut. Bachnak ez 500 lapra terjedő halálos ítélete nemsokára ivenkint szétszedegetve járta be az országot néhány példányban, Üldöztetve folytonosan, melynek aztán az az eredménye lett, hogy akadtak türelmes emberek, kik e harminc- sűrűn nyomtatott ívet kéziratban sokszorozták meg. E könyvben — írja Fálk Miksa — a Bachrendszer nem veszszőkkel, hanem igazán scorpiókkal korbácsoltatik; a „Rückblick“-nek minden sora izgalom nélkül széttagoltatik, s midőn az öndicsekvés ily módon megsemmisítve a földön fetreng, akkor Széchenyi a legsulyosb vádak egész bérczeit gördíti reá, melyeket mindenfelől száz meg száz apró ténynyel körülsánczol, mintha jóerősen akarná így támogatni, nehogy valamiképp ledöntessenek. A dologról aztán áttér az akkori kormányférfiakra, s elkeseredettsége itt nem ismer semmi határt,.......