Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)

1869-02-21 / 23. szám

Harmadik évi folyam. 23-ik szám. Kolozsvárit, vasárnap február 21. 18 Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt. POLGÁR politikai lap. Előfizetési feltételek: Évre .............................. frt — kr. Félévre............................6 n — „ Negyedévre • • • . 3 „ — „ Hevenként....................1 „ — r Megjelenik hetenkint hérom­szor. Vasárnap, Szerdán és pénteken. Hirdetési dijak. Ötször halébozott sor­sra 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó­hivatal. Fiók-kiadóhivatalok: Deésen: Krémer Sériuel. Enyeden: Vekör Jénos. lordén: D. Papp Miklós. Szamosnyvértt: Csausz testvérek. Kolozsvár­ .• Stein J. és Demjén L. M.-Vásárhelytt.­ Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 20. Legijabb távirati tudósítások. Pest, Febr. 20. Horn Ede, a világhírű nem­­zetgazda elfogadta Wahrmann Mór ellenében a li­pótvárosi ellenzéki jelöltséget. A Karagyorgyevics­­per bevégződött. A herczeg és társainak gyilkos­­sági bű­nrészessége bebizonyodván, vád alá helyez­tetésük egyúttal a belgrádi összes iratoknak a tör­vényszékhez felkü­ldetése elrendeltetett. Párizs, febr. 19. A conferencia tegnap új­ból ülésezett. Fernandonak spanyol királylyá meg­választatását itt bizonyosnak tartják. Bécsi ágro febr. 20-a Arany 5.79 '/* Ezüst 120.50. Erdélyi földteherm. kötv. (­ 100 ft) pénz — 74.—­ áru 70.75. — Érd. vasút részvény (a 200 ft.) pénz 152.80. áru 153.50. Felhívás Kolozsvár polgáraihoz. Megindulván a városi képviselőválasz­tásra jogosultak összeírása elleni felszólam­lások, okulva nemcsak a közelebbi választá­soknál azon tapasztalatunkból, hogy a vá­lasztásra jogosult polgárok közül sokan,— s különösen a baloldalhoz tartozók — kimaradtak az összeí­rásokból, de hallva, hogy ez eset még az eddigieknél is nagyobb mérték­ben ismétlődik a jelen összeírási íveken, kötelességünknek tartjuk elvrokon polgártársainkat figyelmeztetni s felkérni, hogy a reclamatiót közölök senki el ne mulassza, mert ezen maguk s az ügy elleni mulasztásukat későb­ben pótolni nem lehetene. A baloldal bizottsága. MI ELSŐ FERENCZ JÓZSEF I­ sten kegyelméből Austriai Császár,­sehország Királya stb. és Magyarország Apostoli Királya. Kedvelt híveink! Uralkodó kötelmeinkhez tartozván az ország érvényeinek hű és pontos végrehajtása fölött őr­­ödni. Miután az 1848. évi IV. t. ez. I-ső §-sa az­rszággyülést évenkint Pestre egybehivatni rendeli; s miután számos függőben levő kérdések mi­­többi megoldását a nemzet erkölcsi és anyagi ér­ekei sürgősen követelik. Miniszertanácsunk előterjesztése folytán elhn­­ároztuk, hogy az ország főrendeit és képviselőit folyó évi Szent György hó 20 -án megnyitandó TÁRCZA. Mutatvány (dr. Széchenyi István „Blick‘*-jéből. • Közli.­ K. Papp Miklós. Előszó. Ezer­nyolczszáz­ötvenhétben már nagy szük­ségét látta a Bach-kormány annak, hogy a ma­gyar emigratio külföldi működését „minden áron“ ellensúlyozni kell. Koránként bizonyítványokat kel­lett nyújtani a külföldnek, hogy Magyarország az uralkodó rendszer alatt boldog és elégül!, a­mi nem kis feladat volt éppen akkor, midőn a nem­zet a legkétségbeesettebb—fájdalom egyenetlen — harczot vívott a híres belügyminiszter megsemmi­sítő rendszere ellen. A külföldi sajtó óriásai, mint például a „Times“ nem egyszer hoztak fizetett magasztalá­­sokat a Bach úr javára, — ezekkel szemben csak a hazai sajtó tiltakozása lehetett volna competens súlyú, — a censura azonban gondoskodott, s még­ me meg ismerjük, hogy elég drasticus módon, hogy egyetlen betű se lásson napvilágot, melynek az le­hetne czélja, hogy a mindenható belügyminiszerrel szembeszálljon a defavonálja. Minden szót meg­mérlegelt a censura, s a­melyik súlyosabb volt, mint a mennyire a­z­ok engedhették, az menthe­tetlenül a vörös trón áldozata lett. Írója pedig na­gyon könynyen megismerkedhetett azon börtönök­kel, melyek még telve voltak politikai foglyokkal. Volt eset reá akármennyi, hogy kéziratban s nagy titok pecsétje alatt egy-egy vakmerő ember elindított néhány lapot a hazába. Nem volt egynek nem lázító tartalma, egész czélja csak abból állott, hogy vigaszt adjon azok számára, kik kétségbees­ve reményt vesztettek. A rendőrség rövid idő alatt nyomába tudott jöni a szerzőnek, s nem késett komolyan tudtára adni, hogy: „fejével játszik minden ember, ki a tényleges hatalom el­len mer szót emelni.“ A néma csendben egyszer aztán megjelent egy röpirat „l­ U c k b l i c k“ czím alatt. A szerző neve nem állott a mű alatt, hanem azért nyílt ti­tok volt a magasabb körökben, hogy a szerző nem más, mint a hatalmas osztrák belügyér Bach Sándor. E mű merész visszapillantás volt a közel le­folyt korra, melyben a minister úr rendszere, s fő­leg annak Magyarországon létrehozott eredményei dicsőíítettek. Ennél nagyobb paródia nyomtatásban még nem látott világot soha, hanem azért nem nevetett rajta senki, ismerte minden ember czélját, tudták, hogy ismét egy kis port kell a külföld szeme közé szórni, nehogy észrevegyék, hogy ide benn a poly­­pok harcza foly egy védtelen nemzettel szemben. Beszélhetett az emigratio aztán, a­mit nekie tetszett, mert annak a röpiratnak a súlyát éppen ott nem lehetett érvényen kívül helyezni, a­hol kellett volna. A fizetett „Times“, a hivatalos „Mo­niteur“ és „Journal de­ St. Petersburg“ csaknem nevetve kérdezték: hát mit akarnak, mit fészke­lődnek azok az ok nélkül zúgolódó magyarok? A német hivatalos sajtók részére is juttatva volt e ritka példányú műből, nem hiányzottak az úttörők hozzá, s hogy nem a mi szemeinkkel olvasták ott azokat,­­ arról elég alkalmunk volt ide­haza is meggyőződhetni. Mesterséges, ügyesen írott munka volt az, nem tévesztette el hatását seholt. Csak magyar államférfin és hazafi tudott vol­na érdemleges c­áfolatot írni reá, de ha lett volna is bátorsága valakinek a „fejével játszani,“ a tér el volt torlaszolva minden oldalról. Végre azonban akadt mégis egy férfiú, a döb­lingi tébolyda csendes falai között, a­ki azt mond­ta magában: „Én összetöröm a miniszter urat, nekem van bátorságom lerántani álarczát és tenni is fogom ezt Euró­pa színe előtt, s szerzek hazámnak olyan elégtételt, a­m­inet gyilkosaival szem­ben nem szerzett még senki!“ Őrült beszéd volt? Nem. Ez egy vérig bántott hazafi, egy kérlelhetet­len magyar szavai voltak, kinek félig megtört lel­ke, ha millió gondolat parányban is járta be a min­­denség őrét, de mindenik egy pontba tért vissza mégis, melyre magyar névvel volt felírva: „A ha­zának gyásza van, a nemzet élete orgyilkos kezek közé jutott!“ E gyászos férfiú gróf Széchenyi István volt. Biographiájával nem bíbelődhetem itt, — kö­­vessége minden magyarnak ismerni azt. Én csak ez óriás szellemnek egy monumen­tális művét óhajtom átültetni irodalmunkba; egy irodalmi száműzöttet vezetek be, melyre annak ide­jében a Bach-kor minden közege halált mondott, a börtönt azokra, kik kezükbe merték venni. E mű nem más, mint a melyben Széchenyi beválta ígéretét, válasz Bach Sándor belügymi­­nisternek. „Ein Slick“ auf den anonymen „Rückblick.“ Mióta a gondolat meg tudta az emberi észt testesíteni, nem volt soha példa reá, hogy egy em­országgyűlésre szab. kir. Pest városába egybe­hívjuk. Minekfolytán Nektek ezennel komolyan meg­hagyjuk , hogy haladéktalanul megtegyétek mind­azon intézkedéseket, melyek a törvény értelmében szükségesek arra nézve, hogy az 1847^8-dik évi pozsonyi országgyűlésen alkotott V-dik, és az 1848 dik évi kolozsvári országgyűlésen hozott II ik t. ez., végre az 1868-dik évi 43. t. ez. 4. §-sa ál­tal rendelt módon és számban megválasztandó kép­viselők a senkitett országgyűlésen megjelenhesse­nek, a törvényhozás működése a re­nd.­H i np'*-- es helyen akadálytalanul megindittathassék. Kikhez egyébiránt császári és királyi kegyelmünkkel kegye­sen hajlandók maradván. Kelt Bécsben, ezernyolczszáz hatvankilencze­­dik évi február hó 6 -án. Ferencz József, s. k. Gr. Andrássy Gyula, s. k. s kérjük efféle gyanúsításokkal csak akkor igye­kezzék erősíteni a nézete szerint jóban a jobbat, ha be tudja bizonyitni: 1. Hogy a szélsőbal s balközép közt valóban létrejött az a popánerként annyit emlegetett fusio, s nemcsak szabadságot hagyott a balközép a vá­lasztókerületekben levő híveinek, a körülmények igényei szerint — s ezt ne feledjük — egyik vagy másik párthoz csatlakozni a választási adtusban. 2-szor, ha be tudja bizonyítni, hogy azon vesze­delmes fusionális gyűlésben a helybeli baloldali tagokból valaki részt vett, s onnan haza is jöhe­tett. Mit határozottan tagadunk. Addig czikkének egész épületét — honfiúi elvi­­táz­atlan érdemeinek általunki teljes elismerése daczára — légvár és üres szappanbuboréknak kell neveznünk, mi legfeljebb gyermekeket mulat­tatni lenne képes. Válaszul idlsld. gr. Bethlen­­Jánosnak. A „K. Közi.“ tegnapi számában id. gr. Beth­len János miveit emberhez illő kíméletes kikötések kíséretében hozza kíméletlen kapcsolatba a hely­beli baloldallal a városunkban történt csendháborí­­tásokat, melyek, hogy a — fájdalom — rendesen előfordultaknál számosabbak lennének, róla tudo­másunk nincs. Azt állítja a tisztelt gróf, hogy „a fusio nagy napja óta, s különösen, mióta a fusio­­nális gyűlésben résztvett baloldali tagok haza ér­keztek“, a járdatapodók stb. után, útfélen garáz­dálkodnak stb. Mint a gróf állítja, „a tény valóság“ lehet. Igaz lehet, hogy ily kihágások fordulnak elő. El­­odázhatlan kötelességünk azonban pártunk érdeké­ben határozottan kinyilatkoztatni, hogy „mi mindig jobban becsültük az emberi méltóságot, általában jobban ismerjük helybeli polgártársaink öntudatát, önérzetét különösen, sem mint valaha eszünkbe jutott volna őket terrorizálni akarni­, ha e fegy­ver egyátalán nem hiányoznék is pártunk fegyver­tárából. Tudják Kolozsvár polgárai, hogy nem mi szoktuk ijesztgetni a választott tisztviselőt hivatal­­vesztéssel, ha­nem a kormánynyal szavaz, nem a baloldali mesterembert jobboldali dolgoztatói általi otthagyatással, mert igen­is tudjuk, hogy a terro­­rismus kétélű fegyver, habár mi nem sáppadunk is el azonnal, ha a reactio vagy az annak kezére játszó Mocsonyi úréknak a terrorizálás megkisér­­­­tése eszébe jutna is. Pártunk teljeskörű, s aszalt- szilva-krampuztól többé meg nem ijed. Megnyugtatjuk a gróf urat, hogy az ablak­betörés politikája nem „a baloldal ablakbetörési politikája“, mint a gróf nevezni méltóztatik, soha nem növendi ki magát pártpolitikává a baloldalon. Egy pártfegyver# „A baloldal politikája forradalomra ve­zet“ — e kormánypárti emberek előtt oly kellemes hangzású thémára ir varialtokat a „K. Közlöny “-ben a királyhágóninneni kor­mánypárt egyik „compo­rteur“-je, id. gróf Bethlen János. Forradalom, ez a vesszőparipa, melyen a jobboldal a pártküzdelmek versenyterén diadalt nyerni törekszik; ez a mumus, mely­­lyel a békés érzelmű választókat rémitgetve, azoknak maga részére meghódításában jobb ügyhez méltó buzgalmat fejt ki. Hja „nem úgy van most, mint volt ré­gen“ — mondhatnók a költővel. Más idők, más csalétkeket szükségelnek. Nemrég alig volt említésre érdemes tagja a kormánypárt­nak, ki a „baloldal“ — e szót általános je­lentőségében véve — hazafiságában kételke­dett volna, vezérek és sajtó egyaránt mon­dogatni szokták, hogy az alkotmányos ellen­zék tagjait tetőtől talpig kipróbált hazafiak­nak tartják, politikájuk czéljai ellen mit sem hoztak fel egyebet az elérhetlenségnél, sőt ha nem csalódunk, éppen egy pártcorypheus nyíltan kijelenté, miszerint „ha nem volna ellenzékünk, teremteni kellene azt.“ Akkor lehetett, sőt talán czélszerű is volt így beszélni: a számadás és választá­sok ideje messze volt még, ő aztán nem ártott, ha odahaza a választók megolvassák, mily higgadt és lovagias viszonzásra talál­nak a kormány pártja előtt­­ a baloldal ki­­mélytelen támadásai. Csak a választások kü­szöbén, csak a közelmúlt napokban határoz­­hatók el véleményelleneseink, hogy „máskép leszen ezután“, s azóta mi ellenzék valami vörös forradalmárcsapat lettünk; a politika, melynek pártját, ha történetesen nem létezik, előbb megteremteni kellett volna, ma már forradalomra vezet; — id. gr. Bethlen János variánsai sze­­nt — „a hazát és nemzetet kétes kimenetelű kísérletek árjába sodorja“; — egy odtávával fölebb — „azon alapot dön­tené meg, mely egyedül képes a még foly­vást létező dunai confoederatio és dacoromán terveket meghiúsítani“ ; — még magasabbra hangolva — „Európa ezen részében egy, a népek uralma feletti véres harczot idézne elő“, melynek — itt következnek az instru­men­t­a­l-zene csattanós, hatásra számító vég­­accordjai — „legelső­sorban éppen mi er­délyiek eshetnénk áldozatul.“ Lomtárba az elhasznált szerek, a múlt religuiái közé a baloldal hazafiságával, igy kell beszélni a „választások előtt.“ Csak nem fogja senki maga alá vágni a fát, ma is hazafiasnak mondva a pártot, mely pedig — mint ezt a kormánysajtó ellenünk alkalomszerűleg többször felhozza — követ­kezetesen ragaszkodik előbbi álláspontjához. Megkérdeznék talán id. gr. Bethlen Já­nostól, hogy a midőn még együttesen har­­czolunk hazánk jogainak visszaszerzéséért, nem sodortuk-e akkor hazánkat kétes kime­netelű kísérletek árjába?—hogy nem küz­döttünk, illetőleg nem küzdünk-e a dunai confoederatio eszméje s a dacoromán törek­vések ellen talán még elhatározottabban, mint saját pártja? hogy van-e az ellenzék programmjában egy árva gondolat is, me­lyet a népek uralma feletti véres harcz kút­fejének lehetne tartani? — mindezekre, is­mételjük, talán megvárnék a nemes gróf fe­leletét, ha — ha nem volnánk éppen a vá­lasztások előtt! Molnár Antal: Követválasztási mozgalmak. Háromszék, 1869. febr. 14. Türelmes ol­vasói jobbadán értesülve vannak, miszerint a kép­viselő választásokra vonatkozó előmunkálatokat meg­tevő középponti­ bizottmány Thury Gergely indít­ványa szerint alakult meg. Háromszék a jövő országgyűlésre baloldali képviselőket küld, s hogy baloldali képviselőket küldjön annyival is inkább érdekében áll, mint­hogy egyedül csak e párt az, mely ezredéves tör­vényeit és kiváltságait a Leopoldi köz- és hitlevél XIV. pontja szerint „genus hominum bellicosissi­­mum“-nak dicsőített székely népnek — a jogelját­szás kábító mélységéből kirántva — a maga tel­jes valóságában visszaadni képes. A háromszéki balközép diadalának záloga, népének politikai érettsége, azonban valamint re­ményeink tárházát rendszerint akkor dúlja föl az ádáz sors, midőn teljesüléséhez legközelebb áll, mert úgy szétszedtek volna betűkkel, mint Szé­chenyi Bachot és kormányát szétszedte e műben. Ilyen elégtételt csak Széchenyi lánglelke tu­dott a nemzetnek adni. Szavai a világ egyik ré­szétől a másikig hangzottak el, pellengérre állítva mindazokat, kik hazája ellen föl merték kezüket emelni. A­ki ismerte ez idők sajtóviszonyait, az tud­ni fogja, hogy egy Bach ellen írt munka nem lát­hatott hazánkban napvilágot. Londonban adta ki, honnét a szél szárnyain, kifürkészhetetlen utakon jöttek el haza, hogy rettentő ítéletet mondjanak a kormánynak, mely a nemzet szavát soha sem engedő az uralkodóig eljutni, mely kegyetlen ha­lált mondott ki mindenre, mi magyar volt. A sajtó­rendőrség mohó sietséggel tilta be ■egész Ausztriában e munkát,­­ a­ki egy pél­dányra a nélkül teszi reá a kezét, hogy azt a rendőrséghez vinné olvasatlanul, az börtönre jut. Bachnak ez 500 lapra terjedő halálos ítélete nemsokára ivenkint szétszedegetve járta be az or­szágot néhány példányban, Üldöztetve folytonosan, melynek aztán az az eredménye lett, hogy akadtak türelmes emberek, kik e harminc- sűrűn nyomta­tott ívet kéziratban sokszorozták meg. E könyvben — írja Fálk Miksa — a Bach­­rendszer nem veszszőkkel, hanem igazán scorpiók­­kal korbácsoltatik; a „Rückblick“-nek minden sora izgalom nélkül széttagoltatik, s midőn az öndicsek­vés ily módon megsemmisítve a földön fetreng, akkor Széchenyi a legsulyosb vádak egész bérczeit gördíti reá, melyeket mindenfelől száz meg száz apró ténynyel körülsánczol, mintha jóerősen akarná így támogatni, nehogy valamiképp ledöntessenek. A dologról aztán áttér az akkori kormányférfiakra, s elkeseredettsége itt nem ismer semmi határt,.......

Next