Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)

1869-03-28 / 38. szám

Harmadik évi folyam. 38-ik szám. Előfizetési feltételek: Évre ...........................12 frt — ki, félévre..................... 6 „ _ # Negyedévre . . . . 3 „ __ Hav­onként.......................... ... Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és pénteken. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt. A&YAR POL&RE. politikai lap. Hirdetési dijak. Ötször hasábozott eor ára 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 80 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiók-kiadó-hivatalok: Bécsen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vékör János. Tortén: D. Papp Miklós, Szamolosvirtt: Csausz testvérek. Kolozsvértt: Stein J. és Demjén L M.­Vásérhelytt: Wittich Józsefnél. : -M Kolozsvárn­, vasárnap márczius 28. 1861^':' v * KOLOZSVÁR, MÁRCZIUS 27. Legújabb távirati tudósítások. Fest. mart. 26. Az újon megvá­­l­­asztott képviselők a következők : Szilágyi Lajos balközépi, gr. Bethlen Farkas jobboldali, Hevessy Bertalan balk., Orojeszko Lázár balk., Huszár balk., Frick balk., Fodor Fái balk., Mi­hályi Péter jobbold, Drotleff Tamás jobbold., Simonich Ferencz jobbold., Fin­ger Károly jobbold., Láng Gusztáv jobbold., Babes Vincze balk., Kerká­­poly Mór balk., K. Vay Béla jobbold., Ivánka Imre balk. (másodszor), Varró Samu balk., Thassy Mihály balk., Koós József balk., Wodianer Béla jobbold., Eszterházy Pál jobbold., Érkövy Adolf jobbold., Barta Lajos, Szörts Sándor jobbold., Szentiványi Károly jobbold., Futaky N. balk., Orosz Mihály jobbo., Fekete József jobbold., Szepessy Gyu­la jobbold., Urházy György jobboldali. Eddig tehát 158 kerület választott bal- és 188 jobboldali képviselőt. Fiume, mart. 25. A követválasztást Skarpa Iginia elnök nyitotta meg. A magyar párt képviselővé Wukovics Sebet kiáltotta ki követnek. 40 percz múlva megjelent az osztrák-magyar kormánypárt és szavazást kí­vánt Ciotta kormányjelölt mellett, ki a magyar nyelvet nem birván, a 48-ki törvény értelmében nem is választható. A Wukovich párt legnagyobb része visszavonult a szava­zástól, mely ellen a törvényekre hivatkozott. Ha a kormány jelöltének ily módon kíván többséget biztosítni, nevezze királybiztossá Cseh Ede, tapasztalásgazdag és praktikus hadikuszárt. Radich Ákos. Bécsi agro mart. 27-n Arany 5,80. Ezdet 122.75 Erdélyi földteherm. kötv. (á 100 ft) pénz — 74.—. áru 70.75. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. áru 153.50. 1.865—8 ki országgyűlésen is, melyen meggyőző­dése a szélsőbalhoz sorakoztató. 1867 ben elvbarátai bizalma folytán alapitá a „Magyar Ujság“-ot, melynek őszinte nyíltságát szabadságával és életével fizette meg. A kormány, mely a pronunciamento honelle­nes hőseinek kegyelmet oszta, a haldokló szabad­­ságharczos börtönének lakatját mindvégig gondo­san zárva tartá. És zsoldos sajtójának soraiból azok közül, kik Böszörményi saruját sem voltak érdemesek megoldani, minden bérencz elérkezett­nek látta az alkalmat, hogy sárosságát e tiszta jellem fehér köntöséhez törülje. S csak azért nem sokára, mert Böszörményi napjai nagyon is meg voltak számolva, alig hogy egyhangú újból megválasztatásának igazságszolgál­tató hirét vette, midőn a fővárosban a nagy csa­tát nyert szabadelvűség mámoros örömzaja abla­kán behatott. Martins 24. délutáni 3 órakor baráti körében lehellte ki életét. Nagy lelke, szelleméhez méltón, a szabadságmámorral telt főváros legével egyesülve szállt az égnek.* * * Temetése — mint távírónk jelzi — nagysze­rű volt: a jól kiérdemelt népszerűség fényétől, s a nevét kegyelettel sóhajtó tömeg ezreitől emelt. Por­hüvelye fölött tört fáklyával áll a „Szabadság“ geniussá, s a nemzeti önérzet a mártyrság glóriá­ját vonta homlokára ! Mátray Ernő.­ ­ Böszörményi László született 1826, meghalt 1869. „Si quis est piorutn mauibus locus, si non, ut philosophis placet, cum corpore exstinguunlur magDse aoimae: placide quiescas !“ Tacitus Agricolájának e klassikus szavai a legméltóbb, legékesszólóbb felirat a koporsóra, mely­ről a kegyelet sajgó fájdalmával, a súlyosan vert barátság gyászával, s a tisztelet mélységével jegy­zem e gyászkeretbe Böszörményi László nevét: „O hiv és nagy vala.“ Férfi a szó való, leg­­nemesb értelmében, ki a szabadság eszméjéért csak­nem túlvilági tűzzel sajgott, kü­zdő ifjú szívvel, erős karral a csaták véres síkján, harczolt férfikorában „lángoló merész ajakkal“ a parlament arénáján, fáradt a magányéletben, vívott a sajtóban és kin­­szenvedt a börtönben. Bölcsőjét Szabolcs ringatá, ki az „úri“ szü­letés előnevével lépett a világba. Ez előnyükkel sohasem engedte visszaélni nemes szive, fennkölt lelkü­lete, mely a merengő, ábrándos gyermeknek és jellemteljes ifjúnak egyaránt köté le tanulótár­­sai tiszteletét, szeretetét. Gyermekifju éveit élte meg, midőn a Kossuth kerosi erejével megindított reformkü­zdelera emelő mozgalmai lelkét magukkal ragadák. Kedvencz tanulmányai: a magyar törté­nelem- és közjogból csak tápot szitt­hont és sza­badságot korán ismerni tanult elméje. Huszonkét éves volt, midőn az addig meddő vágyát a tett, emésztő epedését az emelő élet te­rén érvényesitheté: a nagy napokban, midőn a szabadságérzet villámfolyamata az elzsibbadt Eu­rópát felrázta, s minden honfi szivet, minden honfi kart megmozdított, a forradalom lázában ő is fegy­vert ragadt, melyet a hős honvédszázados kezeiből csak a világosi catastropha csikart ki. A legszo­­morubb napokat nem rajzolom... A 61 iki rövid alkotmányos korszakban Bö­szörményi, mint Szabolcs megye főjegyzője, s egyik országgyűlési képviselője vett részt a közéletben. Ugyancsak, mint Szabolcs követe vett részt az A baloldal ünnepe Pesten. Az előttünk fekvő tudósítások egyhan­gúlag megerősítik, hogy a magyar főváros nem látott a koronázás óta olyan ün­nepet, minőt az ellenzéki képviselők s kö­zöttük különösen a Jókay Mór megválasz­tása teremtett. És ezt a fényes, ezt a dicsőséges na­pot pártunk a szó legszorosabb értelmében a kormánynak köszöni, mint a­melynek kö­zegei egyetlen egy alkalmat sem mu­lasztottak el, hogy vérig ne sértsék azon ellenzéket, melynél togálisabbat a főváros története nem mutathat fel. Hónapokon keresztül minden elkövette­tett, hogy a lelkiismeret szabadsága elnyo­massák, s midőn a hatalom látta, hogy a capacitatio terén nem boldogul, forgalomba hozott a fizetett sajtó oly fegyvereket, me­lyek előtt a humanitás elpirult, melyek már­­tyrrá tevék a már bűnhődö­ttet, s meg­­becsteleníteni törekedtek azon férfiút, ki ön­védelmére egyszerű tollán kívül nem rendel­kezett más fegyverrel. A főváros polgársága azonban eljöttnek látta az időt elégtételt szolgáltatni a méltatlanul üldözöttnek, és Csernátony La­jost képviselőjének választó egyik kerüle­tében. A közvélemény ezek után volt tévútra vezetve, a hatalom megnyitá minden forrá­sát, hogy Gorove­j exojának triumphust szerezzen az ellenzék egyik legbecsü­ltebb, leghívebb tagjával szemben. Olyan küzdel­met támasztottak Jókay ellen, mely páratla­nul áll Pest város történetében, nehogy csor­bát szenvedjen a kormány tekintélye Goro­­véban. Azt hitték, hogy az önkénytes lelke­sedést el lehet nyomni oly gépek összemű­­ködteésével, melyek imponáltak eddig — fáj­dalom — sok helyen, s talán éppen ez téve elbizakodottá a kormányt. Az ár azonban nem bírta elnyelni a szabad meggyőződést, a szabadság érzete emelkedetté téve még a csüggedést is a küz­delem alatt, s a mesterséges ár azok feje felett csapott össze, kik gúnynál egyébbel nem bírtak az ellenzékhez közeledni. Jókay büszke lehet e napra, mely bi­zonyára áldást hozand pártunk további küz­delmeire. Az ő diadala a miénk is, jogunk van osztakozni benne, kivált nekünk, kiket Erdélyből a kormány az aristocraţia segé­lyével még imádkozni sem engedne jószívvel azon parlamentben, hol sorsunk felett egyol­dalúig rendelkeztek a legközelebbi múltban, s talán így lesz a jövőben is, hisz az erdé­lyi ellenzék ellen nem alkotmányos harcz, hanem irtó háborút folytatnak oly eszközök­kel, melyek minden önérzetes embert két­­ségbeejtenének, ha nem volna meg az a re­mény is, hogy e rút gazdálkodásnak ideje ma holnap lejár. Legyenek általunk szivünkből üdvözöl­ve Pest város ellenzéki képviselői! K. Papp Miklós: Tordamegye ellenzékéhez. Feleletül báró Bánff­y Jánosnak. III. Hogy az ellenzék adóleszállitással izgat, ezt reducáljuk az igazságra; ezt teheti a szélső­bal némely helyt, de a balközép, tehát az ellen­zék nagyobb része, épen úgy megszé­gyeníti az ily­ámitókat, mint bárki más, mire ezer példát hozhatnék fel, ha nem kímélném a helyet. Szent igaz, hogy az adónál azon első kérdés után, hogy azt ne kellessék a tőkeértékből fizetni, fő kérdés az, hogy ki rendelkezik fölötte, és hogy az mire fordíttatik. A baloldal épen abban nem nyugha­­tik meg, hogy az adó nagy része felett az idegenekből is álló delegatio rendel­kezik, s azon, hogy abból annyi fordít­tatik nekünk nem jövedelmező czélok­­r­a, hogy hazánk szükségeire, az adó iszonyú terhe daczára emiatt szinte semmi nem marad. Mert hiszen lehetlen, hogy maga a t. báró is higyje amaz állítását, hogy adónkhoz az osztráknak semmi szava, bár­mily jól hangzik is ez mint kortes­­fogás. „Legkevésbé van okunk ellenzékes­­kedni nekünk erdélyieknek.“ Bár így lenne! E tételét K. B. J. az unió­s kolozsvári vasúttal indokolja. Istennek hála, hogy ezek iránt történt végre határzó lépés. El merem mondani, kevés ember van, ki előtt e két czél elérhetése érdekében tett fáradozásommal is, hátra kellene húzódnom. Ez a két óh­aj­tás azonban nem minden, különösen, miután meg­valósítva telje­sen egyik sincs Hogy épen mi erdélyiek még sokkal gyengébben állunk a jelen kormány alatt, mint hazánk más részei, s hogy okunk s jogosult­ságunk, a magány életet véve is fel csak, az ellen­zéki politikára sok másoknál több van, nem is említve­ azt, hogy a szabad kezet mily kevéssé használta érdekünkben a kormány, ennek bizonyí­tására, röviden csak a következőket említem. 1. Érvényben levő osztrák magányjog, mely ellen az ország szinte minden törv­ hatósága folya­modott. 2. Osztrák sajtótörvények nyomása. 3. Megyéinknek özönvíz előtti szervezete, bár azok 1848-ban mind s 1861-ben közülök több a Királyhágón túli lábra voltak állítva. 4. Közegészség ügyet érdeklő fontos kérése­ink megtagadása. 5. Kereskedelmi törvény teljes hiánya. •6. Oly egyéneknek legfőbb hivatalokban tar­tása pl. a nemsokára megszűnendő gubernium, az érd. királyi ítélő tábla, s a Hétszemélyes tábla erdélyi osztályában, kik ellen a volt országgyűlés erdélyi képviselői, részint szóval, részint írásban pártkü­lönbség nélkül tiltakoztak. 7. Az úrbéri kárpótlási papírok kiadásának teljes pangása, mely úgy látszik befejezve soha nem lesz. 8. Szinte semmi láttatja a telekkönyvezési hivatalok működésének. 9. Hitelintézetek, s hitel teljes hiánya. 10. Az adóhivatalok hanyag eljárása, any­­nyira, hogy az év végén sincs még határozottan kiírva, hogy a múlt évre kinek mit kellett adóba fizetni, mi a hátralék kamatok jelen korában nem csekély baj. 11. Az utváni viszonyok rendezetlensége. 12. Az alkotmányos viszonyokba sehogy nem illő és szent István birodalmában már csak is nálunk fennálló Gensdarmeria. 13. A vasúti kisajátítások körül felmerülő önkényes eljárás, stb. stb. Teljesen egyetértek abban báró Bánffy János­sal, hogy „az egész Németország egyesü­lése valószínű“, s hogy ez nekünk nem elég­tétel ha ezt a szenvedett méltatlanságokért akar­nánk is, mint közelebbről álliták, mert, az reájuk nézve, nem belese­mmisülés egy idegen államba, sőt rájuk nézve éppen anynyi, mintha „a rákot vízbe akarnók ölni.“ De éppen minthogy e nagy eseményt számitit­sunkból kihagy­­hatónak nem látom, óhajtom azon balközépi elvek diadalát, melyek a Szent István birodalmát mint egy törvényeink szerint is független egészet, úgy akarják alkotmányos, koronás írjunk s dynastiája szárnyai alatt, s hatalma biztosítására szervezni, hogy kerülve a közösen érdeklő viszonyoknak minden közössé összefüzését, kerülve minden közös orgánum létesítésit, követelve az államadósságok tőkéinek is megosztását, ha ezen a valószinünél több catastropha éri a Dynastiát s Európát, az hazánk viszonyiban semmi rázkódást, semmi válto­zást ne csináljon, s vagy megállításson hazánk, koronás feje alatt, magyar hazánk s a korona fényét biztosítva, teljesen egyedül, vagy ha szövetkezésre lenne nem anynyira szüksége mint kedve, az azon esetben már egyesült nagy erős Németország, hazánknak mindenkor legtermészetesebb szövetsé­gese, szerencséjének tartja, Sze­nt István birodal­mával, mely őt keletről fedezi,, kedvező frigy és dacz szövetségre lépni. De erre oly államszerve­zet kell, mely maga magán kívül senkinek bele­szólást nem engedve, lehetővé tegye, hogy az ország a catastropháig meger­ősödjék, s hogy szom­szédaink belü­gyeinkkel semm­i egybeköttetésben nem lévén, a monarchia kapcsábeli kiválásuk nálunk semmi zavart ne okozhasson. Ezt akarja a balkö­zép, s ez­­egyik fő oka annak, hogy ezen parthoz tartozom. Én az elszakadást nem kívánom, de látva jöttét, biztosítni óhajtom hazá­mat, s a trónt, hogy ez reájuk rosz ha­tással ne lehessen. Battyány s többi mártírjaink szent sírjára a nagylelkű nemzet fátyolt vetett, de valamint szent hitem, hogy azért miért harczottak „még százszor szívesen halált halnának“,dicsőült szellemeik háborgatásának vagyok kénytelen tar­tani azon állítást, hogy ezt „ilyen árért“ (a 1867 XI-es alkotmányos boldogságért) is meg­tennék. Ők nem elvileg, tettleg igyekez­ték biztosítani Hazánk függetlenségét, boldogságát!!! „Szegény és tudatlan népnek nincs helye Európában s mi szegények és tudatlanok vagyunk.“ Keservesen igaz, de ennek orvossága nem az, hogy tartsuk meg a rendszert, mely a belfejlődés­­től a legnélkülözhetlenebb segélyt is kénytelen megvonni a külföld iránt, nem helytelenül, de túlságos mértékben, válalt terhek miatt; de az a gyógyszer, hogy döntsük meg annak ezt szülő részeit, törvényes után mielőbb; nem az, hogy anathemát mondjunk a pártokra, melyek eszme súrlódása nélkül átalános politikai öntudat s hala­dás képzelhetőnek, s a nép mindég járszalagon vezetett tudatlan kiskorú tömeg maradna, hanem az az orvosság, hogy a pártok vívjanak elvek, s ne emberek mellett, induljanak meggyőződés nem tekintély után, akkor nem gyanúsítjuk egymást nyomtatásban efélékkel, „hogy az ellenzék kisebb és nagyobb zászlótartói (pártárnyalat különbözte­­tés nélkül van mondva) tudva valótlanságokkal, ferdítésekkel, túlzásokkal ámitnak és izgatnak.“ Az ily eljárás ha nem csak aféle kegyes óhaj­tás kifolyása: vajha pártom nagyobb volna!! tiszta jele a politikai éretlenségnek, mely csak azért nem szítja a párt gyűlöletét, mert komoly figyelmet sem érdemel, leperegve becsületes ember jelleméről. Ráfogás per „felakarják“ az is, hogy az ellenzék fel akarja forgatni az alapokat, melyeken a kibékülés történt. Bömne egy vádiratában azt írá: „Der Deutsche ist ein Crocodil“ s kérdőre vonatván megmagyarázta, hogy oly nehezen hat be a német nemzetbe az igazság, mint a vastagfejű crocodilba a lövés. Nem akarnék legtávolabbról is sérteni, de valami ily oka lehet, hogy miután már ezer meg ezerszer mondva volt, hogy az ellenzék nagyobb fele a balközép „az alapból meg akarja tartani mindazt a mi jó, a s­roszat pedig az idő és eszközök lelki­­ismeretes megválasztásával akarja meg­változtatni“ még­sem vonakodnak az­­ egész ellenzéket a fennebbi ferdítéssel vádolni. Vagy ez is szabados jobboldali kortes­fogás?! Tisztességes modor­ú ez? De még kevés­bé tisztességes az, hogy a bizony nem egyének, csak­is elvekért küzdő balközép ellen is nem res­­telli kinyomatni báró Bánffy János, hogy egy­­ más tagja hivatalvágyból küzd, (a balgatag pedig nem lehet minister), másik csak azért mert nem birja feledni, hogy hunczout a német, mit anynyit hallott, vagy mert tetszik magának a bús magyar­ságban, vagy pajtásság köti mégpedig olyan pajtás­ság, mely czigány pipa és pohár mellett köttetett. Ez már az igazi álomlátás!! Ez a mivelt, higgadt jobboldali érvelés, melyre hivatal, subventió, megtartás, honvéd őrnagyi kinevezés stb.-ről szóló mesével felelni pártunk méltósága alatt áll. Nem képzelem az ily kifakadás forrását, ha csak az a feletti bosszúság nem szülte azt, hogy gondolkozó baloldali embernek nem elég az arra, hogy a kormányt pártolja, miszerint észrevegye, hogy most épen a régi ellenzék van kormá­nyon. Pártunk a régi derék, becsülettel megőszült hazafiak után sem indul feltétlenül, míg meg nem győződik, hogy azok hívek régi derék elveikhez, s értik a jelen politikai élet mozzanatait s a kor kívánalmait is. Mult s jelen közt az özönvíz fekszik. Deák Ferencz 1869-ben épen az a jeles, kitű­nő, eszes, kellemes ember, ki valaha volt, sőt töb­bet mondok, épen oly önzetlen jó hazafinak tartjuk őt ma, mint bármikor. Ő őszinte tiszteletünk tárgya múltjáért, azonban mi, kik 1861-iki 2-ik feliratát meggyőzödésünk legtökéletesb kifejezéséül tekintjük még sem tartozhatunk most e felirat nagy szerzőjé­nek pártjához, miután az ezen feliratban letett s törvényeinkre alapított szent elveket, fájdalom maga Deák Ferencz tagadhatlanul, tettleg feladta. Azt pedig, ki elhinné a báró Bánffy János tekintélyére is, megfontolatlanul, s a fennebb elmon­dottak tekintetbe vétele nélkül, hogy mind az mit állított a torda megyei ellenzékhez intézett fel­szólalásában, azért, hogy az a Bárónak, hisszük, bazaftus hite, egyszersmind való is, s hogy most a németnek a mi dolgunkba semmi beavat­kozása csakugyan nincs, azt a Báró valóban bátran megkínálhatja a nekünk hívőknek oly bőke­zűn utalványzott fapénzével. Tennivaló van elég, de nem vakon bekötött szemmel tekin­télyre esküvé tegyünk, ha hazánk javát akarjuk, hanem érett széttekintés, meg­fontolás után. Távol legyen tőlem elveimet való­ként árulni. Minden kérésem elvrokonim kicsinyé­hez s nagyjából csak az, hogy ha, mint remény­­em, szavaimnak most is van Önök közt némi értéke, vizsgálják meg a dolgot nem csak egy oldalról, de jobbról is, balról is. Szerezzenek maguknak meg­ A szent ünnepek miatt lapunk jövő száma pénteken jelenik meg.

Next