Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)

1869-10-20 / 124. szám

124-ik szám Harmadik évi folyam. Előfizetési feltételek: 6­­ -3 . - 1 - -Megjelenik hetenkint Imromstor: Csárnap, Szerden és Pénteken, Szerkesztőség és kiadó­ hivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt.MAGYAR POLGÁRI POLITIKAI L­A­P. Évre • Félévre . Negyedévre Havrnként KSBH . . . 12 frt — kr. Kolozsvár«, szereda október 20. 1869. Hirdetési dijak: Ötssör haszbozott sor ára 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó-hivata­l. Fiók-kiadó-hivatalok: Dácsen: Brémer Sámuel. Enysden: Vokál János, Brund­njvártt: Csapss testvérek. Kolozsvárit: Stein J. és Demjén L. -Vásárhelyit: Wittich Józsefnél. . . KOLOZSVÁR, OKTOBER 19. Legújabb távirati tudósítások. Fáris, October 17. Az osztrák-magyar nagykövet, Metternich hg. párbajt vívott Beaumont lovaggal. Metternich hg. hosszas küzdés után ellenfele kardja által karján mély sebet kapott. A párbaj megújítását le­hetetlenné teszi azon körülmény, hogy a her­­czeg felgyógyulása legalább négy hetet igény­be veend.­­ Tegnap történt meg nagy ün­nepélyességgel a világhírű criticus, Sainte- B­e­u­v­e temetése. Az egész városban elter­jedt egy küszöbön álló miniszter-vál­­ság híre. Az országgyűlési ülésszak megnyitásához. A nemzet képviselői ismét együtt ülnek, a törvényhozó testület új ülésszaka kezdetét vette. Komoly feladat, nehéz munka várja a hon­atyáinak bölcs tevékenységét a törvény­­hozás megnyílt pályaterén. Állásuk, munkál­kodásuk, melyből „a honnak üdv fakad, vagy kárhozat“, nagy felelősséggel jár, a küszö­bön levő parlamentáris idény alatt annyival inkább, mert ma már nemcsak a múlt téve­dései által okozott sebeket, hanem ezeknek saját mulasztásaik előidézte elmérge­sedését is orvosolniok kell. Mint individuumok, úgy egész államok életében minden egyes szakasz organikus összefüggésben áll annak egészével. Physi­cal és erkölcsi egyének egyaránt utalva van­nak tevékenységüknek múltjuk eseményeihez olyszerű hozzákapcsolására, hogy belőle jö­vőjüket helyes irányban tovább fejleszthes­sék, így van ez a nemzetek törvényhozási életében is. Eltávolítása a haladás útjából azon még fennálló intézményeknek, melyek részben, meglehet, egykor hasznos szolgálatokat te­hettek, de többé már nem alkalmazhatók a fejlődés felé törekvő állam keretébe; de fenntartása, sőt megerősítése egy pár oly in­­stitutiónknak, melyek támaszai lehetnek az alkotmányunk termőföldjébe vetett parlamen­­tarismusnak, melyek mentő horgonyainkká válhatnak előre nem látott crisisek idejében; más részről pedig reformálása — e szót neme­sebb értelmében véve — közéletünk minden ágának, eszközök megteremtése, melyekkel a nemzet előre is haladhasson az anyagi és szellemi felvirágzás megnyíló útján, melyek­kel megvédhesse ügyének igazságát a hatal­masok befolyása ellenében; átvitele a vallá­sos és politikai, az egyéni és testületi sza­badság magasztos elvének a megvalósulás mezejére; ezekben körvonalazhatók az or­szággyűlésileg egyesült honatyák teendői; ezeknek üdvös megoldása által valósíthatják meg kettős irányú kötelességüket, a múlt felhasználását és a jövő biztosí­tását! Tegye óvatosakká v­eszélyesekké őket a a tudat, hogy tetteiknek, rombolásaiknak úgy, mint alkotásuknak eredménye nemcsak a kor­társakra, hanem a jövő nemzedékekre is ki­ható teend; hogy a késő kor számot fog kérni tőlük, hogy a jövő történetíró részre­­hajlatlanul ítélendi meg működésüket, pál­­czát törve hibáik, vétkeik fölött, s hálával emlékezve meg üdvös intézkedéseikről. Pártunk valamint a hazában, úgy az or­szág házának falain belöl is híven teljesítendi kötelességét. A kormány és hívei mindig szá­míthatnak támogatására, midőn eljárásuk m­e­g­­győződése szerint a közszabadság, a nemzeti függetlenség, az átalános előhaladás érdekeivel meg fog egyezni. Ellen esetben semmi, még gyanúsításaik sem fogják vis­s­szatartani pártunkat attól, hogy intézkedéseik ellen tehetségének az alkotmányosság, a lo­­jalitás határai között teljes kifejtésével ne küzdjön. S mi meg vagyunk győződve róla, hogy pártunkra ezutáni magatartása is alkal­mazhatóvá teendi egy nagy szellemnek, Re­­nan-nak átalánosságban mondott e szavait: „L’ opposition fait toujours la gloire d’ un pays“, — az ellenzék mindig dicsőségére vá­lik az országnak. Molnár Antal í­ ró úr tudományoságából semmit levonni, sem a fe­lőle keringő híreknek hitelt adni vagy nem adni, bátorkodunk kétkedni, hogy azon tófalvi zsellé­rek mind olyan carialis földnek bérlői lettek volna melyet a báró ur ősei bocskorban szántottak és laktak volna. Az, hogy a báró ur ősei más nemes székely családoktól szerezték azon telkeket, vagy nagyobb donationalis birtokából szakították ki és colonisatio útján birtaltatták, még nem teszi a föl­det megválthatlanná. Valóban jó lenne, ha az or­szággyülés az egész Apor­­ófalva pert revisio alá venné s a törvényeket saját illetékessége szerint ezen ügyben az 1848 -i törvények szellemében ma­gyarázná.­­ Péchy Manó gróftól a „Magyar Új­ság“ utóbbi száma a következő levelet közli:“ Tisz­telt szerkesztő úr! Daczára annak, hogy politikai jellememet épen oly sértő, mint rágalmazó, s a „Magyar Újság“ által „ ha jól vagyunk értesítve“ — féle czikkben felhozott azon koholmányt, hogy a muszkák egyik vezetője és Schmerling egyik hive én lettem volna, több jóakaróim a hazai la­pokban már tények által megczáfolták, sőt azt mint tévedésen alapulót maga a „Magyar U.“ is helyre igazította, — jónak látta a t. szerkesztőség, a „M. U.“ 232-ik számában, Abaújmegye másod alispánja Teleky Péter levelére, melyben nevezett tisztelt barátom mint politikai egész életem szem­tanúja és volt tiszttársam a fentebb említett rága­lom igaztalanságát tények által bebizonyította, csil­lag alatt azt nyilvánítani, „hogy ha az is tévedé­­sen alapulna, miszerint gr. Péchy Manó a musz­kák behivatását tárgyazó folyamodványt alá nem irta, ami igen könnyen meglehet, kész leene ezt is elismerni mihelyt ezt maga gr. Péchy Manó, mint erre legilletékesebb ki fogja jelenteni.“ Hogy tehát ezen muszka behívást tárgyazó folyamodásra nézve politikai elleneim szintén tisz­­tában lehessenek, ezennel ünnepélyesen és egyszer mindenkorra kijelenten, hogy én ilyetén musz­ka behívást tárgyazó tanácskozmányokban soha és sehol részt nem vettem, azok részese nem voltam, és ilyetén folyamodást soha és sehol nemcsak hogy alá nem írtam, hanem annak még létezéséről sem bírtam mindeddig tudomással, — és végre, hogy én sem Schmerling, sem másféle alkotmány­elle­nes német kormány alatt sohasem szolgáltam, és az alatt semmiben részt nem vettem, közre nem működtem. Felteszem tehát a „Magy. Ujs.“ t. szerkesz­tőjének lovagiasságáról, hogy ezen ünnepélyes és határozott nyilatkozatomat lapjába mielőbb felven­ni, és részéről is, a fentebb érintett rágalmazó ko­holmányt — minden fentartás nélkül visszavonni sziveskedend, kijelentvén egyszermind, hogy én ezen, engemet eléggé kellemetlenül érintett kohol­mány feletti további vitatkozást, politikai jellemem teljesen megnyugtató öntudatában, véglegesen be­fejezettnek tekintem.“ Kolozsvár 1869. év október 12 én hazafiai üdvözlettel. Gróf Péchy Manó. Szemben a kastély, az előtte elterülő pompás kert­tel. A magas sziklafalat a kaputól elkezdve Rodo­dendron futja be, s nem kap a szem egyetlen tal­palatnyi helyet sem, hol a művészet a természettel nem versenyezne. Az utolsó sziklahasadék meg­kapta az őt megillető virágot, mely mosolyogva virított mindenütt. E helyet puszta, miveletlen állapotban vette meg Miksa főherczeg, nem is álmodva, hogy itt lesz szerencsétlen sorsának kiindulási pontja. Az egész kastély és park a föherczeg terve szerint készült, ő rendezett be mindent s a kopár szikla­­csoportot tündérlakká varázsolta. Kedvencz virágai s a föherczegnő fehér ga­lambjai még most is ott tenyésznek. Lerepülnek az érkező elé, mintha nézegetnék, nem a gazda jött-e meg? A Yacca Gloriosa, s a Glinerium Argentelli­­nok bólingatják bokrétás fejeiket, köszöntve az ide­gent, s csalogatva beljebb és bejjebb, mintha mon­danák : erre, erre, pihenj meg közöttünk! Néhány lépcső egy kedves terrassra vezet fel, melynek a tenger felé nyúló szárnysétányát óriás Agavék szegik be. A jég illatos, a szem nem bir megpihenni, minden lépten valami meglepő, itt egy jól alkalmazott bronz szobor, ott egy ugró kút me­­denczéje, melyben a nymia agnatica elterülő levelei közül arany halak bukkannak elő, s pajzánon oson­nak tovább. Odább egy babérfa lúgos szép mo­zaik padlózatával. Olyan barátságosan kínálkozik e hely pihenőül, hogy lehetetlen el nem fogadni. Olyan boldog öt perczet töltöttem e helyen. Magam körül képzeltem azokat, kiket igazán szeretek,— ez a piczi hely éppen elég nagy, hogy befo­gadhassa őket...... A „Magyar Polgár“ készen közli a „M. Új­ság“ ból lapunk terére is átvett életrajzi adatok­nak ezen általa régen várt hiteles c­áfolatát. Részünkről bárkiről szívesben állítjuk, hogy hü és hazafi, mint hogy Bachhuszár és muszkavavetö, tartozzék az a mi táborunkba vagy a kormányéba, az aristokratia vagy nép soraiba. S tesszük azt ezúttal kétszeres szívesen. Reánk nézve örvende­tes, hogy Erdély ügyeinek élén egy hazafi a nem hazaáruló áll. l. Az első érd, vaspályának Szászvá­ros és Piski közötti részletén a közlekedési za­varok napirenden vannak. Az utóbbi napok alatt többször megtörtént az is, hogy vagyon­ok kicsúsz­tak a sínekről. Balesetek ugyan nem történtek ez alkalmakkor, sem a szállított tárgyakban nem idéz­tetett elő sérülés, de a forgalom mégis akadályt szenvedett. E kicsuszakodásoknak oka a felépít­mény csekély szilárdsága, melynek folytán az több helyt besülyedezik. Nem akarunk itt sem az épí­tési vállalkozónak, sem a mérnököknek szemrehá­nyást tenni, annál kevésbbé, mert nyilván maga az esőzések által lazává tett talaj fő oka e bajnak, de mégis reméljük, hogy minden meg fog tétetni ily eseteknek a jövőben kikerülésére. A rómait népköltészetből. .. Sokat faggat érző szivem... Gyakran kérdez, mi fáj nékem? S én esküszöm egyre- másra. Nincsen gondom senki másra... De hát van lény a föld hátán, Mely ne vágyjék egy név után? Hogy egy szivet ne szeressen? A miként én, árva lelkem! . . . De megintem kis szivemet, Ne faggason, hogyha szeret, — Mert ha égek, ha nem égek, Nem mondhatom mindenkinek; Ha szeretek híven, nagyon, Egy falunak nem mondhatom.. . — Az áldott nap fenn az égen, Megesküszik százszor értem; De már aztán a teli hold, Soha érttem nem állna jót: Az estve is látott engem, Mit csináltam? hová mentem? Az ő halvány világánál, Rózsám kertje ajtajánál, Lovam kantárszárát fogva, Szép rózsámat átkarolva . . . — Csak a hold s egy csillag tudja, Kis szivemben hány az óra!? II. A Maros nagy, elzug, halad, Búbánatom el nem marad; A Maros meglassul, enged Búbánatom nem ád enyhet. □ B. Apor Károly — írja a m.-vásárhelyi k. tábla humánus elnökéről az „E. r.u— az 1868-ik év elején egy két íves ügyiratot bocsátott közre Marosvásárhelyt „a székely örökségéről, és hogy ez mennél inkább terjedjen, a „Székely Közlöny“ mellékletéül küldetett szét ingyen. A „Hazánk“ 1868. évi 73-ik számában (ápril 7.) birálat alá vé­tetett azon röpirat és általában kimondatott, hogy szerző nem tartozik azok közé, kik az 1848. tör­­vényczikkek szellemében gondolkoznak, és hogy az erdélyi 1848-ik IV. tczikk nem lehet a magyar­­országi 1848 ki IX. tczikkel ellentétes s igy a szé­­kely föld épen ugy felszabadítandó, mint a ma­gyarországi, mert nálunk bérletrendszerről szó nem lehetett. Báró Apor az érd. kir. tábla elnöke röp­­iratának zárszavában azt állította, hogy szorosan tárgyilagos igyekezett lenni, és ime most sült ki, hogy az egész röpirat nem volt egyéb, mint egy kis informatio saját perében a tófalviak ellen, és azzal kapcsolatban egy kis demonstratio a mindent felforgatni akaró demokrátia ellen. Nem tudjuk ugyan, miképen interpellálta a még nem epurált hétszemélyes tábla a törvényeket, de úgy látszik, épen úgy, mint a K. A. K. röpiratának 23 dik ol­dalán, hogy „a székelyföldi colonus további szol­gálatra van kötelezve.“ . Nem akarunk ugyan a bá-Sirok de senki sem látja, A bánat szivemet bántja, Sírok de senki sem hallja, A bánat jajom viszhangja. Közli: Moldovan Gergely. Kolozsvártól a Pyramisokig. Útirajzok Jónástól. VII. Egy szép reggel Miramareban. Oct. 3. a Campidoglia csavargőzösön 1869. Útban Messina felé, a tengeren irom e né­hány lapot. Megkéstem ült rajzommal, mentsége­mül szolgálhat azonban azon körülmény, hogy a fárasztó itt ritkán nyújt annyi pihenő időt, hogy nyugodtan lehetne dolgozni. * * * Szeptember 11-én. A reggeli órákban, midőn a nap még nem kezd alkalmatlan lenni, rándultunk ki társas kocsi­kon Miksa császár kedvencz kastélya Miraruareba mely egy kis lecseppentett paradicsom, s minden zuga, gyászos véget ért urának kitűnő ízléséről beszél. Nem emlékezem, hogy azon temérdek két pa­lota közül, melyet életemben már láttam, kedve­sebben lepett volna meg, mint a miramarei. Miksa sok ragaszkodás s előszeretettel viseltetett e hely iránt, vagyonának nagy részét költe el reá, de nem nyomtalanul, mert Fiumét olyan kedves kirándulá­si helylyel ajándékozá meg, minővel alig dicseked­hetik tengerparti város. A parkba belépőt gyönyörű kép fogadja. Furcsaságok. Az „Esti Lap“nak s a „Kolozsvári Közlönyének — par nobile fratrum — sehogy sincs ínyére, hogy felszínre hoztuk azon botrányt, melyet Apor Károly báró, a királyi tábla elnöke Tófaluval elkövetett az összes Magyarország jobb­érzelmének megbotránkoztatására. Bánjunk el az embertelenség dicső védőivel támadásaik nyomorúságának érdeme szerint. * * « Az „Esti Lap“ nagy helyesen a következő sorokkal vezeti be valótlanságoktól hemzsegő „jól értesült helyről“ vett czikkét: „Vannak emberek, kik a magánélet viszo­nyai közt a legundokabb bűnöket követik el, s képesek a titok fátyola alatt a legaljasabb élet folytatására; ezeknek jelszavuk: csak ne nyilvá­nosan; mindent tehetünk, csak titokban tegyük; s mindent eltűrünk, csak botrányt nem; mindenre készek vagyunk, csak nyilvánosságra nem.“ Az „Esti Lap“-nak ezekben teljesen igaza van. Csak az sajnos a dologban, hogy önmaga, mint ugyancsak nyomban bizonyítja, a lepel alatti üzelmeknek palástolására vállalkozik. Nem csoda, hogy ily eljárás mellett összeütközik a „Magyar Polgár“-ral. Mi kímélet nélkül ostorozzuk a bűnt, s meztelenségére vetkőztetjük a nyilvános­ság elöl rejtődző gonoszságot, embertelenséget. Az „Esti Lap“ nagyszépen elhallgatja az inhumanus barbarismust, melynek következtében tíz nap óta egész Tófalu üres, lakói, mint földön­futók az erdőt kóborolják, az utak szélén nyomo­rognak, éheznek. A nyilvánosság orgánuma leplezni, titkolni akarja a jobb érzelemből kivet­ Maga a kastély a modern építészet egyik re­meke. Termei szépek s mindenütt a boldogult fő­herczeg kitűnő ízlésével találkozhatni. Voltak bizo­nyos emlékei melyeket szellemdúsan tudott meg­örökíteni maga körül. Egy kis terem például éppen úgy van bebútorozva, mint kedvencz gőzösén az ő cafutja volt. Az egyik asztalon néhány könyv volt, a megjegyzett lap Beranger „Le violon brise“ fel­séges költeménye volt. Talán ezt olvasta utoljá­ra..... vagy csak olyan véletlen, de nekem feltűnt éppen úgy, mint jelmondatai, melyek a trónterem falán szerteszét olvashatók. Naplómba jegyeztem belőlük egy párt. A trón mellett jobbra ez áll: „Si fortuna iuvat caveto tolli­” a másik oldalon: „Leve sit quod fertur onus.“ odább egy más helytt: „Nonad astra mollis e terris via!“ A trónterem mennyezete gyönyörű mű, s e nemben egyike a legszebbeknek a modern készít­mények között. A bútorzat antique genuai selyem pompás hím­zésekkel vörösbársonnyal aranyra, alkalmasint a XVI. századból. A tróntól jobbra II. József, bal­ról Mária Teresia jól talált arczképeik vannak. A boldogult főherczeg Erzsébet királynénk iránt úgy látszik sok gyöngédséggel viseltetett, arczképe egy két példányban minden termében ott van, feltűnő szép festvényekben. A kastélynak van egy kiszögellő kis tornya, mely a tengerre pompás kilátást nyújt. Napokig el tudnék itt lenni, s azt hiszem nem fáradnék ki e gyönyörű panorámában. Ilyen kilátás egyébiránt tök van a kastély ablakai, erkélyei s a park emelkedettebb pontjairól. A kastélyhoz tartozik

Next