Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)
1869-12-03 / 143. szám
- 143-ik szám. ___________ tálán kíván hatni a kolozsvári munkások anyagi, szellemi, physikai érdekeinek lendítésére. A társalmi rend kötelékeit nem szándékunk eltépni; óvakodunk az erőszak terén tenni érdekeink elérésére bármi kísérletet, de megragadunk minden emeltyűt, s nem hagyunk elsiklani egy alkalmat sem, mely a békés egyesülés nyugodt és biztos útján ígérkezik érdekeinket előmozdítni. A részvényekre alakítandó egylet átalános programját a következőkben vélem körvonalazhatni. Az egylet, tagjaiinak szellemi kiművelésére olvasó kört alapít, könytárral és hírlapokkal; gondoskodik arról, hogy a munkásosztály körébe vágó tudományokból helyiségében népszerű előadások tartassanak; pályadijakat tűz egyes iparművekre; érdekeit a sajtó- terén, s az egylet körében társalgási úton vitatja. Anyagi érdekeinek előmozdítására segítő pénztárt, fogyasztó egyletet alapít vagy magát valamely helybeli segítő pénztárral s a fogyasztó egylettel hozza öszseköttetésbe; útrakelő tagjainak ellátását gondozza. A tagok physikai érdekeinek előmozdítására betegtagjainak ápolásáról gondoskodik valamely koronában munkáságyakat alapítván, vagy egyleti orvosról, gyógyszerészről gondoskodván. A saját körében temetkezési és torna egyletet szervez. A fentebbiekben adtam tervrajzát az alakítandó munkásegyletnek. Aki elolvasssa és gondolkodik fölötte, az előtt eloszlik mindazon aggodalom, melyet egyletünk iránt némelyek a polgárság munkaadóinak körében támasztottak Mi békésen kívánunk haladni, s a társadalmi rend keretén belül kisérleni meg érdekeink lendítését. És ez okból óvakodunk oly törekvésektől és eszközöktől, mik a békés haladást koczkáztatnák. Midőn t. Mátray urat egyletünk érdekében e sorok közzétételére felkérném, maradok tisztelője. Vilmán Albert, munkás. Kolozsvár, nov. 29 én A lovagiasságnak nincsenek határai. — Nemcsak a társadalom clonque áiba bukott nők találnak védő lovagokra, hanem akadnak oly szélmalomhősök is, kik a jelenleg annyira nevezetes két erdélyi főúr gr. Haller Ferencz és b. Apor Károly érdekében is vállalkoznak gyenge lándzsáikat összetörni. A történelem nevében sajnáljuk, hogy a leeresztett sisakrostély e merész küzdök nemes arczát láttatni nem engedi. Ily lovag vánszorgott Rosinante-ján a legközelebbi „K. K.“ közönségi rovatába, s miután jól értesült részletességgel ismétli mindazt, mivel b. Apor eljárását mentegetni már több helyütt és hasztalan kis érte meg, a közlünyi hős dühös haraggal ront neki azoknak, kik a koldusokká tett tófalviak részére adakozni merészkedtek. Himmel paragraph numero! 1 ez már az igazi Apor észjárás , hogy az igazságtalanul kierőszakolt ítéletek által tönkre jutott szerencsétleneken még segíteni sem szabad, mert e nagylelkűség a tófalvi jószág birtokháborításába vegyül. Ezer szerencse, hogy a Schmerling kormánnyal b. Apor felségi kérelmeinek is lejárt idejök, mert különben még megértük volna, hogy az adakozókat mind a három bíróság elítélje az adomány kétszeres összegének b. Apor Károly zsebébe lefizetésére. A nemes lovag végre hozzá nem illő hajlongások között húz pár vonalat b. Apor és dr. Ratiu között. Mi megkíméljük dr. Ratiut e párhuzamtól. Politikáját helyteleférje karjaira, végre feje egészen lehanyatlott férje vállára. A szent nyugalom, az est magánya mely őket körülvevé, minden oly hatással volt a grófra, hogy azon hiedelemre jött, miszerint neje a természet eme tündérszépségétöl elragadtatva bajtá fejét vállalta, de midőn neje járása ingadozóvá lön, megállt és legnagyobb meglepetésére, azt véve észre, hogy neje holt, halavány és kezei mereven lehanyatlottak. Körülnézett, de egy lélek sem volt a közelben. A város falai oly távol voltak, hogy hangja oda nem hallatszott. A gróf most karjára vette nejét és megindult a város felé; egy kis darabig ment de feli kelle hagyni e határozatával, mert sötét lévén nem találta a városba vezető utat. Néhányszor segélyért kiáltott, épen a városba akart szaladni emberekért, midőn lépteket hallott. Örömmel szólita fel az idegeneket, hogy segitsenek rajta, ezek könnyíteni akarván rajta, órát, tárczát és minden értékes holgot követeltek tőle, sóhelyett azon vigaszt nyújták neki, miszerint Orje egy óra lefolyása után, mihelyt a rózsa illata eltűnik, egészségben leend. Azt is közlék vele, miszerint őt is ily állapotban kellett volna találniok, mint a minőben neje van, de minthogy el nem fogadá a virágokat tehát ébren fosztják meg A grófnőt a várostól lőtávolságnyira vitték, a gróf pedig két bandita közt kutyagolt a többiek után. A grófnőt leereszték a földre és a város felé egy pisztolyt kilőve eltűntek. A lövés hallatára számosan, különösen ausztriaiak jöttek ki Rustschukból. A grófnőt a legközelebbi vendéglőbe vitték, ahol is nem sokára magához tért. A grófnő a történteket megtudván, majdnem kétségbe esett, mert még a jegyügyürüket is lehúzták ujjaikról. E történet nagy feltűnést okozott az idegenek között és most már nem mernek egy rózsához sem szagolni. — 602 nmtk de meggyőződés és tu.ve tüzetesvizéri tetteiben, mig b. Apor Károly jó pénzért ép oly buzgó volt Bachék szolgálatában, a mily telivér deákpártinak mutatja magát most, midőn a deákpárt él és uralkodik. * *) Erdélyi közélet. □ „A szamosvölgyi vaspálya-társulat nevében Ujfalussy Miklós, mint e társulat képviselője, egy emlékiratot nyújtott be a m. kir. közmunka és közlekedési miniszterhez a Kolozsvár Déés Szatmár, a Déés Besztercze és a nagybányai vaspálya ügyében. E pályák nemzetgazdasági és stratégiai fontosságát az emlékirat a következőkben körvonalazza: A Szamosvölgyének a magyar éjszak keleti vaspályával czélba vett ezen összeköttetésével, Erdély nemcsak Magyarországgal jön a legtermészetesebb után közvetlen kapcsolatba, de egyszersmind a távolabbi külfölddel is, melytől eddig egészen elzárva volt. És itt nyílik főkép a szamosvölgyi vaspályának országos és állami fontossága. Európa nyugati országai s a kelet között, a közvetlen egyenes összeköttetés mind ez ideig hiányzik. Mindenki tudja, hogy e hiány eltávolításán minő erélylyel működnek. A külföld részéről tanúsított eddigi törekvések hazánknak nemcsak, hogy nem kedveznek, de annak legelső életérdekeivel merő ellentétben állanak. Tudjuk, hogy a csernovicz jassi vaspálya teljes kiépítéséhez közeledik, s hogy elkészültével akár Odessáig, akár a Feketetenger bármely más pontjáig a levantei kereskedésnek Európában oly útja fog megnyílni, melynek hatását, és pedig súlyos hatását elsősorban Erdély- s Magyarország az által fogják érezni, hogy a kelet- és nyugat közötti összes kereskedelmi forgalmat hazánktól elvonja, s legtöbb czikkeinkkel a versenyzést lehetetlenné teszi. A veszély, mely hazánkat ez irányban anyagi tekintetben fenyegeti, létezik, s örömmel ismerjük be, hogy ellensúlyozására már eddig is történtek lépések. E lépések legfontosabbika az oderberg kassai, s az éjszakkeleti vaspályának Kassától Szatmárig foganatba vett kiépítése, mint olyan vonalaké, melyek folytatásával és teljes bevégeztével a tőllünk elvonni szándékolt európai forgalmat a Kelet felé hazánkon s különösen egész Erdélyen keresztül vezethetjük. Ugyanis, hogy a nyugati forgalom azon nagy értékét mely Oderbergen át Lemberg, Csernovicz és Jassyn át a Kelettel közlekedik, hazánkon át édesgessük: muldatlanul szüséges, hogy Oderbergtől, a Feketetengerig a lembergcsernoviczi vonallal oly versenyvonalat állítsunk, mely azzal a szanttal szinten előnyeiben sikerrel versenyezhessen. Ily vonal lehetséges, és e vonal nem más, mint az oderberg kassai vonal folytatása Erdélyen át, és mely vonalnak egyetlen helyes iránya úgy rövidsége, valamint szállítási viszonyok tekintetéből a „Szamosvölgye.“ És valóban e vonal kiépítésével, a szintén el nem maradható brassógalaczi vonal folytatásában, nemcsak egész Erdély, de Magyarország nagy része is nagymenyiségű oly czikkeket értékesítve, melyek ma érték nélkül parlagon hevernek, úgy mezei termékeinek, valamint műiparának eddigi nem létezett piacokat nyerhetnek. Beismerjük, hogy a vaspályák építésénél az országos kereskedelmi indokok nem mindig elegendők, s szükséges, hogy a közlekedés ezen kiváló eszközei stratégiai szempontból is ajánlhassanak. A szamosvölgyi vaspálya e kívánalomnak is akként felel meg, mint hazánk kiépített vaspályái közül kevesen. Erdély régibb s hazánk legújabb történelme e vonal stratégiai fontosságát kétségbe vonhatlanul tanúsítja, s e tekintetben legyen szabad utalnunk azon felvilágosító ismertetésekre, melyeket az ország védelmi tekintetében szakférfiak kifejtettek. A Szamosvölgynek mint stratégiai vonalnak fontosságát különösen fogná emelni még azon körülmény, hogy két végpontján, Kolozsvárnál és Szatmárnál, Pestről az ország középpontjából kisugárzó két vaspályára támaszkodván a hadmiveleteknek mindkét oldalon nyilt tért enged. Nagy-Szeben, nov. 23. A „Magyar Polg.“ i. e. 135. számában „A magyar ajkú katholikusok sorsok Nagy-Szebenben“ czim alatt és „egy római kath. család atya“ által jegyzett, de a tények elferdítése netovábbját is felülmúló tudósitás jelent meg, melyet aszebeni magyar ajkú katholikusok értelmisége tiszteletből éppen azon közvélemény iránt kénytelen komolyan visszautasítani, melyre az állítólagos róm. kath. családatya hivatkozik. Az itteni magyar ajkú katholikusok értelmisége kötelességének tartja ezt tenni, mert nem akar alkalmat szolgáltatni azon föltevésre, hogy a qui tacet consentire videtur axioma szerint az itteni róm. kath. egyházközségről gyártott mesebeszédek jogosultságát hallgatva bár elismeri. Ez okból a n.-szebeni magyar ajkú kath. hívek értelmisége tegnapelőtt tanácskozásra gyűlt össze. E tanácskozás részrehajlatlatlan és minden elfogultságtól ment eszmecsere nyomán a valódi tényállás által igazolt következő eredményre vezetett: Koholmány, hogy az itteni espereshez valaki járult volna, hogy isten igéje ne cank német, de magyar nyelven is hirdettessék; még nagyobb részakaratot árul el azon ráfogás, hogy az esperes ezért moskovita módra visszautasított volna valakit. Az esperesnél ez ügyben senki sem járt és igy moskovita módra visszautasitás sem történhetett. Igaz ugyan, hogy a püspöki exja a magyar hitszónoklat tárgyában fölterjesztett kérvényt alkalmasint azért, mert az a plébános mellőzésével föl lett terjesztve, az ügyet szabályszerű kerékvágásába terelni óhajtván, véleményezés végett az alpereshez küldötte; de alaptalan állítás, hogy az esperes távolról is csak úgy nyilatkozott volna, mint ahogy ama családatya elhitetni óhajtaná. Sőt ellenkezőleg: az esperes, jóllehet, hogy az itteni r. k. magyarság csakugyan csekély számú és csakugyan németül is tud, mégsem akart önállóan eljárni, hanem összehívta az itteni magyar ajkú katholikusokat, hogy ők határozzák meg a püspökhöz fölterjesztendő véleményezést. Ennek rendén kitűnt, hogy az esperes mindamellett, hogy az itteni Ferenczrendű szerzeteseknek szintén a felső városban levő és eszerint egyátalában nem félreeső templomában minden vasárnap magyar hitszónoklat van; ámbátor, hogy azon 40 egyén között, kik a püspökhöz intézett kérvényt aláírták, több református tehát nem is katholikus atyánkfia fordul elő, de sőt olyanok is vannak, kik plébániánkhoz nem is tartoznak, más megint, ki nem is II. Szebenben, hanem p. o. Medgyesen lakik, de még olyanok is vannak, akik gyülekezetünkben nyíltan bevallották, hogy ők bizony nem tudták, hogy mit írattak velők alá; daczára annak, hogy még 48 előtt is, midőn az itteni plébános egyszersmind a gymnasiumnak elöljárója lévén, az ottan alkalmazott papi és magyar ajkú tanárokkal rendelkezhetett magyar hitszónoklat dolgában 30—40 év óta itt lakó tiszta jellemű magyar emberek tanúskodása szerint, csak a nagyböjtben és S7. István napján, (miként ez 48 után is mind mostanig szokásban volt) még pedig azon egyszerű okból tartottak magyar hitszónoklatok, mert míg az itteni német ajkú katholikusok száma több ezerre megyen, magyar ajkú katholikusok alig 200 an vagyunk; nem tekintve, hogy a plébános ez időszerint, miután a helyi gymnasium állami lett és ennek nyomán a papi karból levő tanárok helye világiakkal lett betöltve, annyi erővel nem rendelkezhetik, mint annak előtte, sőt tizenegy évi plébánoskodása óta i. é. októberéig csak egy káplánja volt és csak m. heje óta rendelkezik egy második káplánnal is; jóllehet, hogy gyakran történt, midőn a mostani esperes, ki pedig kedvelt magyar és német hitszónok hívei előtt, a fent érintett filopontokon kívül, magyaul kezdett hitszónokolni, a templom hirtelen oly üres lett, mintha kisöpörték volna, mivel a hívek ,9/20- ad része magyarul nem ért; az esperes mindamellett és mégis a legnagyobb készséggel ajánlotta föl a magyar hitszónoklatok gyakrabb tartását a vasárnapok és ünnepnapok oly óráiban, hogy ezáltal több ezerre menő német ajkú hívei rövidséget ne szenvedjenek. Mi ezen ajánlatot annál őszintébb örömmel fogadtuk és a püspökhöz saját véleményünk gyanánt fölterjeszteni határoztuk, mert tudjuk, hogy Pesten a magyar birodalom fővárosában is a plébániai templomokban a nem magyar ajkú hívek iránt hasonló tekintettel vannak. De kitűnt továbbá, hogy a helybeli plébános esperes már 1850 óta, mikor még káplán volt, tehát oly időben, midőn minden germanizálási érdem biztos jutalomra számíthatott, ellenben a hatalom a magyar nyelv terjesztése körül kifejtett igyekezetet bizony összehúzott szemmel nézte, a helyi kath. leánynöveldékben önszántából saját szive sugallatát követve, fizetés nélkül, de legédesebb jutalmát csak fáradozásai sikerében lelve, éveken át a magyar nyelvre nem csak az idevaló magyar ajkú kath. szülök leányait tanította, kik különben elnémetesedhettek volna, hanem tanította a német szülök leányait is, kiknek szivébe szeretetet csöpegtetett a magyar szó iránt. Kitűnt elvégre, hogy ugyanezen esperes sok, mondhatni roppant áldozattal egy legény-egyletet létesített itten, mely II. Szebenben azon egyedül való hajlék, hol a magyar ajkú iparos segédek, valláskülönbség nélkül, magyar szavalatban, magyar énekben, magyar történelemben magyar oktatást nyernek, magyar hírlap olvashatásban részesedve, német és más ajkú kortársaikkal, kik szintén saját nyelvükön művelődnek, szép békében és egyetértésben élnek. Ám ítélje meg most a közvélemény, hogy mily czím illeti meg az olyan családatyát, ki a helybeli esperes plébánost a magyar nyelv hóhérának merte nevezni ? Részünkről mi az olyan embereket tartjuk nem csak a nyelv, de a magyar nemzet elleneinek, kih ízetlenségeikkel és koholmányaikkal kölcsönös szeretetre és testvéries együttlétre utalt különböző ajkú polgártársaik között a viszálkodás magát elszórni, egyenetlenséget, meghasonlást, gyűlöletet, huzavonát előidézni, a valódi szabadság és személyes becsület igazságtalan megtámadása által a reactiót habár öntudatlanul is szolgálni kedvencz foglalkozásuknak tartják. A n.-szebeni magyar ajkú katholikusok 1869. november 21 dikén tartott gyűléséből. (Midőn a jelen sorokat közöljük, nem mulaszthatjuk el nagy szenem rendes levelezőnket nyilvánosan felkérni, hogy czáfolattal, tisztázza magát az ellene emelt rágalmazási vád ellenében.) Szerk. Alvincz, nov. 29. (Az alvinczi kastélyról a az Alvinczen állítandó reáliskoláról) Tudjuk a történet lapjairól miként Alvincz 1430 ban Zsigmond által szabad királyi várossá emeltetett s ezen minőségben fungál is egész a Martiuzzi gyászos eseményéig, a midőn a Nádasdi Tamás birtokába kerülvén több viszontagságos évtizedek eseményeivel jött szoros kapcsolatba, s hol az erdélyi fejedelmek, hol nagyobb tekintélyű egyesek tulajdona lévén gyakran fényes öszvejövetelek gyám.pontja volt. Fejedelmi aláírással hitelesített eredeti okmányt mutatunk fel e tárgyban 1651 augusztus 2- ról (II) Rákóczi György aláírással, melyben rendeli, miként az Alvinczre jövő követek beszállásolása alól, a Bethlen Gábor által 1621-ben Alvinczre telepített német újkeresztények(ana)aptik(ák) kiméltessenek meg. Hanem azok a századok telt el, az eseményekkel együtt uj jelenségek merülvén fel a korábbiak háttérbe szorultak s előttünk újkor gyermekei előtt csak barnult falak láttatják kormos házaikat, melyekről csak annyit tudunk hogy itt ez, meg ez a fejedelem lakott, ez meg ez a Vajda osztó parancsait vagy dúlt a kor politikája szerint kényurasága magaslatáról a nemzet vére és kincseiben, de tudtommal— hihető okmányok hiánya miatt — Alvincz különleges történetét, vagy tüzetesen erre vonatkozott még nagyon kevesset olvastunk; pedig Alvincz ha földrajzilag nem is, de eseményileg a fejedelmi korban központja volt Erdélynek, sőt központja volt Magyarországnak Zápolya János, Izabella és Martinuzzi korában míg végre az ifjú Apafi e bonboli eltávolittatása alkalmával császári kézre jutott. Meddig, és mily körülmények közt bírta azt az osztrák ház fiskus czim alatt? nem jele czikkem feladata, s azért röviden áttérek a tárgyra. Az alvinczi várkastélyt a hozzá tartozó Karna, Rakató és Borsmező helységekkel együtt, a fiskus 1808-ban átadja a gyulafehérvári káptalannak oly feltétellel hogy az uradalom jövedelméből a Gyula Fehérvárit levő cathedrale templom zenéje körüli költségek fedeztessenek, ami pedig fennmarad, osztassák el a kanonokok közt; jegyezzük meg jól: az alvinczi várkastély a gy.fejérvári templom zenéje fenntartására adatott által a káptalannak; most pedig miután a zene megszűnt lenni, az egész jövedelem feloszlik a kanonokok közt. Boyi áll az alvinczi várkastélyról arra vonatkozólag hogy az mily után, és feltételek alatt jutott a gy. fejérvári káptalan birtokába; és most Cj|y P&.T *ívi. AkInCv\cAYatvuvHV) itsreáltanodáról: Eötvös József közoktatási ügyérünk itt léte alkalmával szóba hozatott, és lapilag is közölve volt miként Alvinczen egy alreáltanoda felállítása téve magát kilátásba, feltételeztetvén az a helyiségtől, miután a kormány nem volna képes egészen új tanoda építésére. Ezen indítványra a gy. fejérvári káptalan épen egyik jelen volt egyházi képviselője azon hazafias ajánlatot téve, hogy a káptalan kész volna helyiségül az említett várkastély úgyis üresen álló szobáit átengedni, s igy a kormánynak csakis tanárokról, és azok berendezése és ellátásáról kéne gondoskodnia. Azt is tudjuk, és nyilvánosságra hozzuk miként egy igen jeles szaktudorunk ajánlkozott is a szakmájába eső tantárgyakat oly formán végezni hogy azután járó fizetésit a tanoda alapjára fordítja. Ily körülmények közt méltán támad fel az igény aziránt, hogy azon hely mely hazánk történetében oly nagy szerpet játszott, ismét megnépesüljen, s maga a fejedelmi lak, mi csakis a fenn elősorolt feltételek alatt adatott át a káptalannak, romulásnak indult helyzetéből feltámasztassék, s annak jövedelme — mely nem lévén a templomnak zenéje, s igy, az ismert feltételek szerint illetéktelenül oszlik fel — oly czélra fordittassék mely a nemzeti miveltség előbb- és előbb mozdítására szolgáljon. És valóban nem csak a helység volta, de föszlikség hogy épen Alvinczre alapitassék egy tanoda, ez által talán más irányt nyerne a nevelés mely a jelenben annyira pang hogy gyermekeink a városunkban felállított kártya asztalok mellett kiirhatatlanul elsajátítják a nemes mesterséget, mit a szülök a téli délutánonkint csupa unaloműzésből egész reggelig gyakorolnak, fűszerezvén még a társalgást? kártyaasztalhoz méltó erkölcsnemesitő dicttokkal hathatós épülésére a hallgató ifjú nemzedéknek. XXX *) Közöljük ez igen tiszteletreméltó s tekintélyes egyén beküldött sorait, noha a tófalvi ügyre egész tsridmében reflectáló vatárnpi »zárnunk « czikk által érintettekre is reátér. December 3 KÜLFÖLD A franczia törvényhozó testület megnyitása. □ III. Napóleon múlt hó 29-én nyitotta meg Ganézia törvényhozás új ülésszakát. Az ünnepélyes egnyitásról még csak távirati tudósítás fekszik ültünk; ennek nyomán köszöljük itt a trónbe éd főbb pontjait: Nem könnyű dolog — mondj* császár — Francziaországban a szabadság szabályszerű és békés használatát behozni. észséges közérzelem azon szabadság ellen, ^ hány hónap óta veszélyes kihágások által 3 * r dalmat fenyegette, visszahatólag lépett f®^