Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)

1869-08-04 / 91. szám

91 -ik szám Harmadik évi folyam. Előfizetési feltételek: Évre » • . . . 12.frt—­kr. Félévre . . . . . . 6 „ Kö­ryed­évre • • • 8 „_ m Havonként . • • • 1 a 1» Megjelenik hetenkint háromszor: \ Hsárnap, Szerdán és Pénteken« Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt« POLITIK­AI LAP. Kolozsvár», szereda augusztus 4. 1866. Hirdetési dijak: Ötször hangbosott sor ára 6 kr. Hélyegdij minden h­irdetéstfel 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedves­­ményt is nyújt a kiadó-hivata­l. Fiók-kiadó-hivatalok: Dééssn: Krémer Sámuel. Engaden: Vokál János. Csamosny Mártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein J. és Demjén L. M.­Vásárhelytt: Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR, AUGUSTUS 3. Legújabb távirati tudósítások. Krakkó, aug. 1. A carmelita-colos­­tornak elfodott fönöknője a Romában lakó rendfőnök egy utasítására hivatkozott, mely­ben megtiltatott neki Ubrik Borbálát téboly­dába vitetni. Bukaret, aug. 1. A tiz milliónyi munici­­palitási kölcsön a brünni jelzálogbankkal , a kölni és brüsseli Oppenheim házakkal csak most kötte­tett meg. A miniszteri megerősítést ezután várják. Bécsi ágro jul. 30-a Arany 5.92. Ezüst 121.75 Erdélyi földteherm. kötv. (á 100 ft) pénz — 75.25. áru 79.25. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. áru 153.50. Delegationális szemfény­vesztés. A Deák-párt belátóbb tagjai mind ke­­vésbbé gyönyörködhetnek politikájuk azon szörnyszülöttjében, mely keresztelése alkal­mával deleg­atio névvel ruháztatott fel. A mézes hetek illusioja, a­­delegatio életképessége iránt kezdetben ápolt bit fo­gyatékán van; a vézna gyermeknek, mely harmadik életévét is folytonos nyomorgással tölti, hosszú élet bizony alig jósolható. Azon kormányférfiak egyébiránt, a­kik a delegatiókkal minden évben közvetlenül érintkeznek, a legkevésbbé sem óhajtják, hogy ezen institutio erőre, tekintélyre tegyen szert, és esetleg még fejükre is nőhessen. Ők teljesen meg vannak elégedve, ha a de­­legatiók egyszerűen elmondják az „igen“-t óriási „közös“ követeléseikre, s ha minden igyekezetük daczára netalán megkísérlenék a költségvetési tételek s a kiadások folyto­nos növekedése fölött némi felvilágosítások „kérését“ , akkor úgy tesznek, mint az or­vos, ki megengedi ugyan betegének, hogy őt fizesse, de ha ez alkalmatlan kérdéseket is tesz, gyógyulása érdekében­­megtiltja neki a „sok beszédet.“ Csalódnék, a­ki azt hinné, hogy a de­­legációk parlamentáris jogokat gyakorolhat­nak. A nemzetet még az sem vigasztalhatja, hogy folyvást súlyosbuló terheit önakaratá­ból, maga helyezi vállaira. Egy hid a delegatio, mely az alkotmá­nyosság termékeny mezejét az absolutismus kietlen sivatagjával az előbbinek mondhatlan hátrányára köti össze. Tényeket sorolunk fel, ítéljenek belőlük elfogulatlan olvasóink. A magyar delegatio pénzügyi bizottsá­ga nem is kísértve meg a közös költségve­tés általa is helyteleneknek ismert részletei kitörlését, hogy valamit mégis változtas­son, fogja magát, s átteszi azokat a rend­kívüli budgetbe. A közös miniszereknek ter­mészetesen mindegy, akár rendes, akár rend­kívüli c­ímen, csakhogy mi ment,h­ megkapja­nak, a­mit követeltek. A német delegatio egyik ülésben azon felszólalás létezik, ha vájjon a delegatio ál­tal elhatározandó levonások foganatba is vé­tetnek-e? Más viszonyok között az ily ér­telmű felszólalás egyenes sértés lett volna a ministerek alkotmányos érzülete ellen; a mi „közös“ ministereink azonban túlteszik ma­gukat hasonló csekélységeken, s nemcsak egyikök sem érezte magát az interpelláló által megsértettnek, de sőt a h­adügyér, ki­hez az intézve volt, jónak látta egy hangot sem válaszolni reá. Beast külügyér a delegátiók színe előtt ékes szavakban elmondja, hogy a béke fen­­maradása egész Európában teljesen biztosít­va van, s háborútól a legkisebb okunk sincs tartani. A logica egyszerű szabálya szerint az következnék e biztosításból, miszerint meg kellene takarítani valamit az óriási had­ügyi költségvetésből, mely csak a múlt év­ben is háborús kilátások közt szavaztatott meg. Kuhn hadügyérnek azonban más logi­­kája van. Ő a teljesen biztosított bé­ke korszakában a múlt évben megsza­vazott költségvetésnél csak 7.637.319 fo­­rintocskával követel többet a delegatiók­­tól. Valóban kiváncsiak vagyunk arra, hogy miként fog kinézni a hadügyér költségvetési előirányzata majd valamely bekövetkezhető háború előjelei között. Kuhn úr, a delegatiók ezen „enfant ter­rible“-je még itt sem állapodik meg. Midőn a német delegátióban a hadügyi költségve­tés évenkénti nagyobbodásának okai s lehe­tő orvosszerei után tudakozódtak a hadügyér­­nél, ezen „alkotmányos érzelmű“ férfiú szó­­ról-szóra azt felelte, hogy „a hadügyi szer­vezet csak annyiban áll a törvényhozási té­nyezők ellenőrködése alatt, a­mennyiben ezeket illeti a szükséges pénzeszközök meg­szavazása.“ Ha jól emlékszünk, ő Felsége, az egyp­­tomi alkirály kairói parlamentjében tétettek nemrég ily nyilatkozatok; más parlamentá­ris államokban e hang jelenleg nem divato­zik, s teljes igaza van a balközép német közlönyének, midőn e hadügyéri nyilatkoza­tot a parlamentáris testületek ellen elkövet­hető leggorombább bántalmak egyikének ne­vezi. Soha egy institutiót sem kisért méltób­ban a népszerűtlenség és ellenszenv, mint azt, melynek rész gépezetében a kerekek ez idő szerint ősz Vindobona falai között oly keservesen nyikorognak.­ ­ A Maros Újvár aknán végrendelet hátrahagyása mellett — 1864 közepe tájt — egy Morvából ez­­ 22 évvel egy pálezikó birtokában lévő ide tévedt, a 1849. a kozákok által katonai őr­állo­máson összevagdalt derék vitézünknek vagyonos özvegyével 1851 ben házasságra lépett Asztalos balt el. — Ki ezen házasságnál fogva, a törvény­­síknél levő hiteles összeírás szerint is, nejének több mint akkor 2000 — kétezer oszt. frt. élő ingó és ingatlan javait vette kezéhez, s ezen női­­hozomány teve alapját a közös szerzeményeknek . Történt azonban, hogy az inkább vagyon után csengő férj — mint azon idők nagyon hasz­nos embere, csak hamar egy bécsi több gyerme­kű anyával, t. i. egy vidéki dragonernek nejével nyilvános nősparáznaságba bonyolódott, s törvényes nejét kegyetlenül rongálni kezdvén, magától elkülönitni kényszerűé, ő maga elüldözött nejének tulajdon házaiban, minden női­ hozomá­­nyok és négy évi közös szerzemények birtokában maradván. Az alatt pedig a mig az elüldözött s min­den javaitól igy megfosztott nö öltözetét s élelmét keresendő szolgálatra szorult, a parázna férj bűntársával az ő saját lakának egy részében lakott más részeit fináncz laktanyának s egyesek­nek magas bérekért adta ki, s a női hozományo­kat elárusítván — a lakbérekkel együtt részint el­­dözsölte, részint pusztulni engedte vagy átváltoz­tatta. — A törvényes nő — jóllehet megtette ezek miatt panaszait, mind az egyházi, mind a polgári törvényszékek előtt; de — mert hűtlen férje a „bezirk erek“ magas kegyében állva, mint hosz­­szasan községi elöljáró sérthetetlen; sőt még párt­fogolt helyzetben nevezte vergide nejének föllépé­­­­seit, s addig harczolta — mig nem a vagyonta­lanná tett, szerencsétlen Ugye, amannak cselszövé­­nyei — s ennek pénzetlensége miatt függőben ma­radt — egyebet nem nyervén, mint a papi szék íté­lete alapján — élelmezési czime alatt b­irtokat s havonkint. Ily körülmények között a sokszorosan vétkes parázna férj éresvén istentelen életének végét kö­zeledni, a nem jóhiszemüleg kezén levő és peralatti s javaknak végrendeleti örökösödésül hasonló isten­telen bűntársát s ennek gyermekeit hagyá — ren­ddé — s pár nap múlva az az: 1864 junius vé­gén, tehát ezelőtt öt évvel meghalt. E haláleset s végrendelkezés, az osztrák tör­vények rettenetes alkalmazásaival, még zavarosabbá téve e már szegény özvegy összebonyolodott ügye­it sietett ugyan férjének általa lett eltemettetése után egy szívélyes s ezen megkínzott nő ügyével ismeretes ügyvéd utasítása mellett — a n. enyedi t. törvényszék előtt nem férje tulajdon hagyatéká­nak örökléséért, hanem per és függőben maradt tulajdon illetékei és javainak elkülönítéséért a p. t. k. 812 § értelmében kérelmem. Azonban a t. törvényszék e kérést tekintetbe sem vette, hanem összeírást — birószárt rendelt, mely legnagyobb rendetlenséggel — noha az akkori egyesbiró­t. Szőrösei Gerő úr az igazság érdekében min­dent elkövetett — végre is lön hajtva, és pedig úgy — a mi hallatlan, hogy a hagyatéki tö­meg — tekintetbe vétele nélkül a pol. per. rend-Jól tudoma én azt, hogy a Hargita, a Retye­zát, Ünöke vagy Vlegyásza ormai vakondtúrások­ká törpülnek a Himalaya és Mont Blanc felháborí­­totta jégteteje mellett; hogy az Olt parttájai nem állják ki a versenyt a regényes Rajnavidékkel; hogy az erdélyi vasúti munkálatok kisszerűek a mont cenisi alagút- vagy a Pacific vaspályához vi­szonyítva , hogy a székelyföldi béretek tengersze­mei természetszépség tekintetében nem érik fel a grat „High Land“ tavait. Gyakran mondom el ma­gamban e hazáról Eötvössel én is: „­ Nem mint Helvetia betakart tetői, Nem nyalnak oly magasra bérczeid, S tán szebbek a Provence daltelt mezői, Mint dús kalászt hullámzó tereid-----------“ de ennek daczára keblemet mindig lelkesítő cso­dál­a­t érzettel tölti el minden szép, minden nagy­­szerű, a mit e haza határai között szemlélek; en­nek daczára sem csatlakozhatom azokhoz, kiket a külföld érzéketlenné tett szülőföldjük irányában, kik a közönyösség, az eltompultság, hogy ne mond­jam a kicsinylés egy nemével tekintenek mindar­ra, a­mi hazájukban szép, megragadó és nagy­szerű. Erős hitem, hogy az ily cosmopolita blasszi­­ság terjedésének elősegítése nem éppen alkalmas eszköz a honszeretet emelésére sem. Ennek Vesta­­tüzét pedig tehetsége szerint éleszteni a bel- és külföldön élő honfinak egyaránt kötelességében áll. Attól még kevésbbé tartok, hogy ezért vala­­­­mely külföldi Ázsiának határát a Királyhágótól tartás 425-től 433.§§aiban leirattaknak — bár ha a törvényes özvegy ezek értelmében felszólalt, a végrendeleti örökös kezébe lett juttat­­v­a, s ott áll fogyatkozás s pusztulásnak kitéve — mai napiglan — biztosíték nélkül. Öt év járt le csak ez óta már, s ily hosszú idő elég volt arra, hogy özvegyünknek a hagya­téki tömegben lezárt javai részint elpusztuljanak, részint semmit érőkké silányuljanak — vagy az illetéktelen gondozó által el is használtassanak — kinek pedig egyéb biztosítéka nincs, csak az — mivel ezen végrendeletre,­­ a törvényes özvegy végelpusztitására magát érdemesítette. Ily törvényszéki eljárás által a saját javai­nak élvezhetésétöl mai napig elejtett — sőt tör­vény útjára utasított özvegy, kétségbe esve áll 60 éves korában — hosszú szenvedés és nyomor közt elvesztetten — koldusbot és idegenek könyörüle­­tére szorulva, mint tiszta jogáért perlekedni kép­telen, több mint 2000 — kétezer frtja mellett — a halál kapuja előtt. Ez a gyönyörűen felséges igazságszolgáltatás, melyért kevésbé lehet csodálkozni, hogy ha a sze­rencsétlenség gyermeke átkozódások között azon elkeseredés szülte gondolatra is vetemedett, hogy talán ezen alkotmányos törvényszék, melynek egy a haza védelmében elesett vitéz nejét megcsaló, hazaellenes 2-ik férj, s annak hasonnemű­ gyalá­zatos bűntársa ellen védelmezni — az igazság sze­rint is — kedves alkalma lesz vala — talán éppen a parázna nő-Ügyében állana pártján; — minthogy e bűnös nő leányai N.­Enyeden — törvényszéki elnök, ülnök s ügyvéd urakat szolgáltak rendre; s mivel — csak a birói illetékesség kér­dését sem döntötte el egész hossza két évig — mígnem a mélt. t. k. tábla rendelkezett, s úgy látszik, ma már a halál bekövetkezése vá­randó, hogy ekkor és az által — ezen kereset és tömeg — egészen más alakot k öltsön a végrende­leti jellemzet örökös javáért magára. — Ezen sorok írója is, a nélkül, hogy törvény­ismeretet követelne magának, mint avatott, az emlí­tett özvegy tiszta jogai ismeretében nagyon haj­landó e több — mint 10 évig hurczolt — per ilyetén kezeléséért nem dicsérőleg, sőt kárhoztató­­lag nyilatkozni,­­ s a tényállást híven lerajzolva, bátran bocsátani a t. közvélemény itélőszéke, s a legfensőbb hatalom elé. — Ilyen czélu czikkünk folytatólag be leend vé­gezve. TÁECZA: Nyílt levél Ihász Dániel, olasz kir. nyug. ezredes úrhoz. Több napi távollétem miatt csak most va­gyok azon helyzetben, hogy e lapok egyik köze­lebbi számában közzétett levelének igénytelen sze­mélyemet illető részére az őszinte tisztelet, de egy­szerintind a minden utógondolat nélküli nyíltság hangján válaszolhassak. A t. ezredes úr „mosolygással“ olvasta ama leírást, melyben én a sz­ánai vasúti munkálatokat „óriási vállalatinak nevezem; megütközött továb­bá a fölött, hogy ilyesmi csodálkozásomat felkelt­hété, s összehasonlítva e munkálatok egyes rész­leteit a Susától Bardoneckig épülő vasút nagysze­rőségeivel, „túlságosan fogékony“ honfitársainak tanácsolja, miszerint tartózkodjanak „mindennapi“ dolgok csodálásától, mert különben, „ha valami idegen förhegyre veszi csodálkozásuk hangját, azon kit talál elterjedni, hogy Ázsia nem az Uralbe­gyek megött, bánéra a Királyhágónál kezdődik.“ Ha jól fogtam fel, ide megy ki t. ezredes ur levelének tendentiája. Nem tudom ugyan, hogy miként vélekednek más fogékony honfitársaim t. ezredes urnak két­ségkívül jóakaratú tanácsáról; részemről azonban Elbeszélésem kezdetén, egy tíz év óta folyamatban álló, el nem látott kereset jött tollam alá. Ennek rövid története ez: kötelességemnek tartom kijelenteni, miként én ab­ban nemcsak téves felfogást látok, de sőt egyene­sen károsnak tekinteném annak nagyobb körben is viszhangzását. Megvallom, nem valami c­áfolási viszketeg, hanem csakis ezen meggyőződés indított engem a jelen sorok írására. Nem egészen ismeretlenek előttem azon vál­lalatok, melyekkel szemben leírásom tárgyát­­. ez­redes úr „mindennapidnak k­eresztelé el. E lapok múlt évi 87 ik számában éppen én ismertetem meg a „M. Polgár“ olvasóival a Mont-Cenis fölötti vas­pályát, az idei 73 ik számban pedig a suezi csa­tornát is. S ha ezek után is „csodálkozva“ írtam­ le a sztávai földmunkálatokat, ezt leginkább azért tevem, mert figyelmeztetni akarom az erdélyi vaspálya munkálatok tagad­atlanul legnagyszerűbb pontjára hazámfiait, kiknek igen kis része le­­het oly szerencsés, hogy a külföld nagyszerűségei­ben gyönyörködhessék. Ismerd meg önmagadat, ezt tanácsolja a gö­­rög bölcs. Ne kicsi­nyelj­ük azt, a­mi a miénk, ne legyünk túlbecsült önmagunknak és sajátunk­nak, de tudjuk azt megbecsülni: ebben rejlik az önismeret titka. „Önmagunk“ és „hazánk“ synonym fogal­­mak. Hazánkat és benne önmagunkat is csak ak­kor fogjuk megismerhetni, ha felkeltjük gyerme­keinek lelkében az érdeklődést az iránt, a­mi va­lóban megismerésre méltó, szóval, ha kedvet éb­resztünk magához az önismeréshez. " Az osztrák delegátió budgetbi­­zottsága júl. 3- án folytatta a hadügyi költség­vetés tárgyalását. Figuly előadó indítványozza, hogy a második czim (az udvarnál alkalmazott törzs és főtisztek) a legfelsőbb udvartartás budgetjébe he­lyeztessék át. A bizottság elfogadja az indítványt ,­s így e czim itt elesik. — A 3. czim (főparancs­nokságok és törzsek) 305,677 forint törlése után 1.300.000 ftban állapittatik meg. Weichs­b­­e czim­­nél a hadsereg felügyelőségét az extraordinarium­­ba áttétetni, a főhadparancsnokságok számát­­ föl­d­re alászállittatni s a dandárnokságokat, mint ön­számítaná. Ellenkezőleg a külfölditől, ki hazája iránt lelkesedni tud, előbb megvárom, hogy rokon­­szenvével üdvözölje egy más nemzet azon fiait is, kik szintén becsülni tudják hazájuknak a termé­szet vagy az ember keze által megalkotott nagy-­­ szerűségeit. A 1. ezredes urat a legkevésbbé sem soro­zom a „külföldieskedők“ érintett categóriájába, melyhez a legnagyobb contingenst még ma is a hazai főúri osztály szolgáltatja. Levelének eszme­­menetét azonban mindamellett tévesnek tartom az elősoroltakon kívül még azért is, mert én nem ne­vezem a sztávai földmunkálatokat általában „csodádnak, hanem csak úgy szóltam felőlük, mint az erdélyi vasúti munkálatok „csodá“-járól. S bizonyára még ennyit sem mondtam volna, ha nem hazámfiainak írok, hanem valamely külföldi lap, p. az „Illustrated News“ hasábjaira szántam volna közleményemet, holott egy másik, a külföldiekre nézve hozzáférhetőbb erdélyi lap, a „Hermanst. Ztg.“ folyó évi 172-ik száma a sztánai földmun­kálatokat egész általánosságban nevező „Wun­­derbau“-nak. Fogadja ezek után t. ezredes úr azon őszin­te nagyrabecsülés meleg kijelentését, melylyel sza­­badságharcznok érdemkoszorus bajnoka iránt min­denha viseltetik Kolozsvárit, aug. 1. 1869. Molnár Antal: Ifiről eljárások Alsó-Fehér­­megyében. II. Belpolitikai szemle.

Next