Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)
1869-09-12 / 108. szám
Harmadik évi folyam. 108-ik szem feltételek: Kolozsvárit, vasárnap September 12. 1868. Évre • ■ Félévre . . F.é r-jeilévre H.vanként Hirdetési dijak. Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt.POLITIKAI LAP: ÖtMór hizsábozott aor Ara 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől SO kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadó-hivatal. Pick-kiadó-hivatalok: Dééaen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. StamoaulTártt : Casual testvérek. KolossvArtt: Stein J. és Demjén L. M.-VAsÁrhelytt: Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR, SEPTEMBER 11. A „M. Polgár“ magántársfirgönye. Fiume, sept. 11. reg. 7 óra. Fényesen sikerült kirándulás rendeztetett az „Afrikai“ és „Vulkán“ gőzhajókon Kon, Veglia, Kerzon s Abblasia körül. A „Casino patriotico“ által rendezett tánczmulatság nagyszámú vendégek jelenlétében vígan folyt le. Scarpa „Mária“ nevű hajója a tengerre bocsáttatott. Ma fog tartatni a zárülés. Bukarest, sept 9. Károly fejedelem Boeresco igazságügyér, Philippesco udvari marschall és Schiva és Greceano hadsegédek kíséretében vasúton Giurgenon keresztül utazott. A vasút már készen van, de csak od.én (a naptár szerint) fog a forgalomnak átadatni. A magyar keleti vaspálya. m. „A nemzetgazdászatnak azon vonal kedvezőbb, mely legrövidebb s legtöbb piaczczal kínálkozik.“ Ezen elvet megtagadni nem lehet. Ha pedig a Bodzán fut ki a vasút, ezen kedvezmény elesik, mert az oláh kormány minden erejével oda fog működni, hogy Bukarestet tegye az országban létesítendő vasúthálózatoknak átmeneti és központjává, és ekkor a Bodzán kifutó vasút főirányát nem egyenesen Galacz, hanem szükségkép a természet által kijelölt silány Buzea völgyön lefelé, Bukarestnek viendi. Mely esetben Bukaresten keresztül Galacz-Brassótól, illetőleg Bodzától majdnem kétaunyi távolságra esik, mint az Uz völgyétől a Szereth mellett haladva. A piaczot tekintve, Bodzától Bukarestig egyetlen jelentékeny pont ne kínálkozik — Ploestet kivéve, — míg ha a brassó-úz-galaczi vonal létesül, a szorgalmas Háromszék gazdag kőszéntelepeivel, iparos Kézdi-Vásárhelyével, Kászonszék hírneves ásványos vize, üvegcsere, több mint 60 fűrészmalma- és marhatenyésztésével, még itt bent az országban potentírozná a vasútjövedelmet. A határon pedig túlhaladva, mindjárt a keleti Kárpátok észak-keleti oldalán, Európában a legdúsabb petróleum-telepekkel találkozunk, mint Monyest, Komámfalva, Dormány és Gorrafalva. Megjegyzendő, hogy a határon túl az Uz mellett haladva, a legelső vasúti állomás az Okna volna, Moldva-Oláhországnak legelső bányavárosa. Ezután következnek Foksány, Agyúd, Tekucs és Galacz, mind nevezetes kereskedelmi pontok. Szóval, aki egy kevés geographiai ismerettel bir, át kell látnia, hogy az uz-galaczi vonal sokkal rövidebb és több piaczczal is bir, mint a bodza-bukarest-galaczi. De ezen érveken kívül még egy fontosabb kérdés is szól az uz-galaczi vonal mel T A R C Z A. A tudomány erkölcs nemesítő statásáról. Mutatvány Sámi Lászlónak egy nagyobb dolgozatából. III. A reformatio az emberi tekintély helyébe a szentkönyv tekintélyét tette. A 18 ik század alatt az emberi ész oda fejlődött, hogy már e helyettesítéssel sem elégedhetett meg. „Vivere militare est.“ Senecanak e mondata egy századra sem illik inkább, mint a 18-dikra. Az egész század a fogalmak harcza volt; a józan ész a revelatio, a haladás a traditio, a humanitás a fanatismus, a jog a kiváltság, a szabadság a zsarnokság ellen küzdött. Nem célom e századot modorában és fényeiben justificálni, mentségére azonban kötelességemnek ismerem felhozni, hogy a nagy erények nagy hibákkal szomszédosak. A türelmetlenség az emberek szenvedélyeiben kisebb, nagyobb mértékben mindig ott lappang: egyik században éget, másikban grilotinez vagy proscribál, ma már csak lenézi, vagy legfeljebb sajnálja az ellenkező véleményt; annyi igaz, hogy dühe mindig szelídül, amint értelmesedünk. Ez is a tudomány erkölcs nemesítő halásáról tanúskodik, lett a székely kivándorlás. Ha áll, hogy a vasutak a kereskedelmet, műipart, mezőgazdaságot fokozzák, akkor adjatok vasutat a székelynek, s meg fogja mutatni, hogy tud lenni csizmadia, kereskedő és jó mezei gazda; akkor nem fog kivándorolni, mert Carey Henrik szerint is, minden újonnan megnyitandó vasút, bánya, minden új vizerő, mely szolgálatra kényszerittetik, minden újabb fejlesztése a természet erőinek, emeli a szülőföld vonzerejét, fokozza a családképességet, hogy saját tengelye körül foroghasson. IV. Napjainkban a nemzetiségi kérdés van leginkább élbre állítva, s hogy e tekintetben is a székely népnek fontos hivatása van, tagadni nem lehet, csak eszköz kell kezébe, minek segélyével erőit kifejtse. Köztudomású, hogy a székely nagyon szapora faj; szegénysége, nyomora is olyan van, mert gyorsabban törekszik szaporodni, mint az eszközök, melyek szükségletei kielégítésére és erői fentartására szükségesek. Csak eszköz kell, minek segélyével jóllétet teremtsen és akkor proletár helyett jómódú polgárt, kivándorló helyett ha védőt és egy régi szívós nemzetet ölelhet a haza keblére. Akkor a Moldva-Oláhország felé kizajlás lazul, s annak a közlekedési eszközök megnyíltával irányát nyugat felé változtatni sokkal könnyebben lesz eszközölhető, mint jelenleg. De ezt, ha a közlekedés és ipar kitűnő emeltyűjét, a vasutat csak megmutatjuk a Székelyföldnek, elérni még nem lehet. Jóreménység helyett kenyér kell nekünk, hogy nemzetiségi szempontból is betöltsük Magyarországra nézve hivatásunkat. Hát a moldvai magyarok? Mindelik hatalmasság, még a másodrendű államok is árgusi szemmel kísérik nevzetbelieket, a világ bármely zugában ütötte fel vándor sátorát. Egyedül mi vagyunk, kik megfeledkeztünk a vihar által keblünkről letépett magzatainkról, a Moldva Oláhországban letelepült magyarokról. Igaz, hogy mindig bírtunk jóindulattal elszakadt testvéreinken segíteni, de vigyázzunk és egy kínálkozó alkalmat se engedjünk elszaladni, nehogy önhibánk által számunkra örökre meghaljanak. E kérdés eldöntésében is határozó lépés, hogy vájjon Bodzán fut-e ki a vasút vagy az Uz völgyén. Mert Moldvában Piatrától elkezdve Foksányig a keleti Kárpátok észak-keleti oldalát majdnem kizárólag székelyek, magyarok és czigányok foglalják el, kiknek a vallás szavait anyanyelvükön hallani soha, vagy csak igen ritkán lehet iskoláik, hol a kor intő szavát értenék, nincsenek, vagy ha vannak is, azokban nem a távolból siránkozó anya hangját, hanem egy érzéketlen kebel megvetését tanítják. E bajon is csak eszköz által lehet segíteni, arra pedig egyelőre legjobb expediens a vasút. Végezetül, hallgassa meg a magyar kormány az összes Székelyföld könyörgését, de különösen Háromszékét, mely már a múltban kiérdemelte, hogy tegyünk érette vala-A 18 ik század kétkedő és hivő, gyöngéd és néha rettenetes volt, legnagyobb vád ellene, hogy keresztényellenes volt. Ha a kereszténység alatt nem ama fönséges morált értik, melyet a Jézus tanított, követett, hanem a dogmákat, mint a középkor sötétében megalakultak, úgy a vád igaz De e század dicsősége éppen abban áll, hogy a revelatio helyébe az észt, a csodák és természetfeletűekbeni hit helyébe a szabad vizsgálódást, gratia helyébe a justitiát, az eset tana és a mozdulatlanság helyébe a tökéletesedés tanát, és a re signatio helyébe a jog és szabadság fogalmát helyettesítette. Aristotelesnek e fönséges mondását „a jó a végén van“, e század népszerűsítette, hirdetvén, hogy embereknek és társadalmaknak folytonosan fejlődnie és javulnia kell. Rokonszenvünk a természet, állam és törvények minden páriái iránt e századtól örököltük. Sokat, mindent meg kell bocsátani e századnak, mely az anyagi világrendben megalapította a természettudományokat, a morális világrendben a türelmet, a büntető törvényekből száműzte a tortúrát, szorgalommal és szenvedve kereste az igazságot, proclamálta az emberi jogot és egyenlőséget, és egész erélylyel arra törekedett, hogy az embernek ne legyen más vezére, mint a felvilágosodott ész és lelkiismeret, a kormányoknak ne le,ra.ía, férjük rejtse el a bodzai vasúti összevetü pontot Kelet és hazánk közt, vegye *kl az uz galaczi vonalat nemzetgazdászati, nemzetiségi és hadászati szempontból. Cs.-Somlyón, sept. 3. 1809. Gál Endre: Államtudományi tanulmányok. 1. Hazánkban épen úgy, mint a külföld legtöbb államaiban naponkint folyvást élénkülő eszmemozgalom tárgyát képezi azon kérdés, hogy minő alakba öntendők, mily jogkörrel ruházandók fel az államban létező, ahhoz alkatrészi viszonyban álló kisebb corporatiok. Napjainkban az államformák minősége s az államot, mint egészet illető átalakulások jelentősége egészen háttérbe szorult a községi és kerületi jogélet nyilatkozmányaival szemben. Az egyén, s a kisebb körű egyesületek öntevékenysége iránti érdekeltség maholnap az állam nagyobb mérvű alakzatai irányában ugyanoly közönyt kelt fel bennük, mint a vallás különböző formái iránt. Azon túlságos erőfeszítés, melyet az állam központi hatalmának a közélet minden ágában érvényesítése végett hosszú időkön keresztül kifejtették: a centralisatio érdekében két évtized óta szakadatlan folytonoságú actió kezd helyet engedni a decentralisato reactiónak; a népek kezdik belátni, hogy önkormányzati joguk, melyet csak folytonos zaklatás között élvezhetnek, már azért is becses, féltékenyen megőrzendő kincs, mert a népszabadság ellenei oly szívós kitartással nyújtják ki karjaikat annak elidegenítésére. S ha mint legközelebb, fájdalom, hazánkban is megtörtént, a centralisatió dudája itt ott még mindég tovább terjeszkedik, épen azon általános meggyőződés, hogy e térfoglalás a népélet szabad kifejlődését komolyan veszélyezteti, elég garancia a decentralisatió jövője mellett, elég bizonyítéka az összpontosítási törekvések végvonaglási természetének. Az államélet ezen új eszmeirányának benyomása alatt a legközelebbi évek számos politikai és jogbölcseleti munkának adtak létert, melyeknek szerzői a kerületi és községi önkormányzat, s az állami összhatalom megegyeztetésének nagy feladatán kisebb nagyobb sikerrel fáradoztak, helyes kiinduláspontul többnyire azon tapasztalati tényeket vevén fel, melyek a modern államok gyakorlatából e téren bőségben menthetők. E művek szerzői közt az első hely tagadhatlanul Gneist Rudolfot, a szellemdús német jogtudóst illeti, kinek az angol közigazgatási jogról és községi szerkezetről irt nagy munkái hazánk kitűnőbb politicusainak is kedvencz olvasványát képezik, s főleg a centralisatio vaskarja által elnyomott Észak- Németországban mondhatlanul sokat tettek az önkormányzat eszméjének megkedveltetésére. Nagy mérvű buvárlatainak mintegy „resumé“ ját adja a híres szerző legújabb munkájában," mely kisebb terjedelmes előadási modora által mintegy arra van számítva, hogy a nem szakemberek nagyobb közönségének is élvezetesen tanulságos olvasmányt nyujtson. *) Gneist: Vervaltung, Justiz, Rechtsweg; Staatsverwaltung und Selbstverwaltung: nach englischen und deutschen Verhülltnissen, mit besonderer Rücksicht aui Vervraltungs reformén uud Kreisorduungen in Preussen. Berlin. 1860). gyen más czéljnk, mint a szabadság diadala, a népeknek más nagyravágyásuk, mint az anyagi, értelmi és erkölcsi tökéletesedés. Ha a reformatív és 18 ik század szellemével ismeretesek vagyunk, akkor feladatunkkal és kötelességünkkel a 19-ik században tisztában lehetünk. Feladatunk és kötelességünk az előttünk éltek küzdelmét tovább folytatni és egész erélylyel arra hatni, hogy egyének és társadalmak a tudomány, erkölcs és szabadság által teljesen átalakuljanak. A század ez iránya oda erősödött, hogy ma már nem a tudománynak kell a religio előtt magát a hitetlenség vádja ellen igazolnia, hanem a religióknak kell a tudományhoz alkalmazkodniok. Még a legkonservativebb egyház is kénytelen isteni eredetűnek hirdetett dogmái fogyatkozásait az emberi tudomány palástjával betakarnia. A protestáns népek, kik a biblia anetozitása mellett a szabad vizsgálódás jogát is használják, az eredeti confessióktól mindig messzebb messzebb távoznak és a supranaturalismus dosisát naprólnapra kisebbítve, a kereszténységnek azt a formáját keresik, melyet az újkor szelleme is elfogadhasson. Az angol faj egy része e törekvésben az Erzsébet-féle 39 czikkelytől a 4 i. század fogalmáig és hitéig elhátrált. Az angol unitáriusok álláspont-Nem szándékozunk a következőkben e munka sem ismmertetését, sem pedig bírálatát adni. Célünk csak néhány megjegyzés tétele Gneist azon egy-két állítására, melyeket csekély certtünk szerint az ünnepelt szerző nem egészen helyesen vont le angol állami és községi szervezet lényegéből. Lehetetlen mindenekelőtt osztanunk azon nézetét, mely szerint az 1837-i angol reformbili és a legújabb alkotmányi reformok nem annyira az egész önkormányzati rendszer szerves fejlődése, mint inkább a régibb állapotok feloszlásának tekintendők. Szerinte Anglia régi pártjai szétbomlásnak indultak, s ahelyett, hogy egykori elveiket öveznék, egymást felülmúlni igyekeznek oly intézkedésekben, melyek által vezetőik a minister állomásokat megnyerhetni hiszik. Nem azért fáradnak hivatalok után, hogy elveiket érvényesítsék, hanem azért vallanak bizonyos elveket, hogy hivatalokhoz juthassanak. A régi angol institútiók szemüvege, melyen keresztül Gneist az újabb viszonyokat nézi, kétszeresen igaztalanná teszi őt: igaztalanná a legújabb angol választási rendszer s a whigek utódai, a szabadelvű reform párt irányában. Mi, megvalljuk,szintúgy kevés örömünket találjuk az utóbbi idők sociális mozgalmaiban, mint ő, de nézeteitől eltérőleg azt hiszszük, hogy az 1867-i angol reform-bili e mozgalmak növelését a legkevésbbé sem fogja eszközölni. Igazolja e hitünket azon körülmény is, hogy a legújabb angol választások, melyek már az új választási törvény alapján vitettek keresztül, ugyanazon elemeket jutatták a parlamentbe, mint a régibb választási rendszer, de sőt épen a fővárosban, hol a sociális mozgalom túlsúlyra emelkedésétől leginkább lehete tartani, az új választási rendszer egyik apostolát, Stuart Mill-t megbuktatta valami Schmidt nevű ismeretlen tagja a tory pártnak, a conservativoknak. Ami pedig a reformerek politicájának önzetlenségét illeti, arról, hogy egyebet ne is emlisünk, fényes bizonyságot tesz a Gladstone-féle izlandi egyházi bili, melyet a párt vezértagjai az ósdiak minden erőlködése, állásuk, népszerűségük kockáztatása mellett is a legszigorúbb következetességgel keresztül vittek. Mind az 1867-i választási reform, mindezen egyház bili az angol institutiókhoz tapadt számos kiáltó visszaélést, a Gneist által különben méltán dicsőített angol alkotmány számos sötét árnyoldalát szüntette meg s ennyiben, de csakis ennyiben képezi magvát „a régi állapotok feloszlásának.“ Gneist-ot, ki az ily reformoktól megtagadja az organikus fejlődés természetét, figyelmeztetjük egy más országra, figyelmeztetjük hazánkra, hol a kormány és többsége oly institutiót is, mely az önkormányzatot élettelen vázzá, annak gyakorlatát puszta ámítássá teszi, a szabadelvű belreform szép, de a legkevésbbé meg nem érdemelt nevével szokta illetni. Molnár Antal: Belpolitikai szemle. A horvát tartománygyűlés f. hó 4-dikén nyílt meg Midőn az elnök, Vakarovics 11 órakor megnyitotta az ülést, a képviselői padok s a karzat egyaránt gyéren voltak látogatva. A mágnásiától csak egy lépés van azon meggyőződésig, hogy a kereszténység soha nem volt oly tökéletes, hogy a 19 ik század ideáinak elfogadhassa. Az amerikai protestáns inkább rationalista, mint confessionalista. Náluk a bíráló ész szabadságát már egyetlen szó korlátolja. A franczia protestánsok egy része, tekintet nélkül a dogmákra, mindazokkal, kiknek törekvéseiben az igazság-, isten- és emberszeretet jele felismerhető, egy ecclesiába tartoznak: már szerintük az igazság és világosság egymással járnak. Élni és fejlődni, ez a protestantismus sorsa. Egy nagy katholikus író, Bossnet ezt a tévelygés jelének vette Az értelmes protestánsok ma már éppen dicsőségüknek tartják, hogy az emberiség fejlődéséhez és újabb szükségéhez alkalmazkodni tudnak. Ennek igazolására nézzük csak mi történik Németországon, sehol a kereszténység neve alatt oly szép és nagy igazságokról nem beszélnek, mint ott. Theologiát és tudományt, az ecclecticusok szerint e két halhatatlan testvért nem törekednek őszintébben kibékíteni, mint ott. Sikerül-e? Én azt hiszem igen, ha egyik a testvérek közül átalakul. Hogy melyik ? Ezt a század irányából nem nehéz kitalálni. Az eddig mondottakból, ha csak részben is, kitűnik, hogy a mivelt népek törekvése ma mindenütt és minden téren a tudomány és szabadság