Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)

1869-09-12 / 108. szám

Harmadik évi folyam. 108-ik szem feltételek: Kolozsvárit, vasárnap September 12. 1868. Évre • ■ Félévre . . F.é r-jeilévre H­.vanként Hirdetési dijak. Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt.P­OLITIKAI LAP: ÖtMór hizsábozott aor Ara 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől SO kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a k­iadó-hivatal. Pick-kiadó-h­ivatalok: Dééaen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. StamoaulTártt : Casual testvérek. KolossvArtt: Stein J. és Demjén L. M.-VAsÁrhelytt: Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR, SEPTEMBER 11. A „M. Polgár“ magántársfirgönye. Fiume, sept. 11. reg. 7 óra. Fényesen sikerült kirándulás rendezte­­tett az „Afrikai“ és „Vulkán“ gőzhajókon Kon, Veglia, Kerzon s Abblasia körül. A „Casino patriotico“ által rendezett tánczmu­­latság nagyszámú vendégek jelenlétében ví­gan folyt le. Scarpa „Mária“ nevű hajója a tengerre bocsáttatott. Ma fog tartatni a zár­ülés. Bukarest, sept 9. Károly fejedelem Boe­­resco igazságügyér, Philippesco udvari marschall és Schiva és Greceano hadsegédek kíséretében vasúton Giurgenon keresztül utazott. A vasút már készen van, de csak od­.­­­én (a naptár szerint) fog a for­galomnak átadatni. A magyar keleti vaspálya. m­. „A nemzetgazdászatnak azon vonal ked­vezőbb, mely legrövidebb s legtöbb piaczczal kínálkozik.“ Ezen elvet megtagadni nem le­het. Ha pedig a Bodzán fut ki a vasút, ezen kedvezmény elesik, mert az oláh kormány minden erejével oda fog működni, hogy Bu­karestet tegye az országban létesítendő vas­úthálózatoknak átmeneti és központjává, és ekkor a Bodzán kifutó vasút főirányát nem egyenesen Galacz, hanem szükségkép a ter­mészet által kijelölt silány Buzea völgyön lefelé, Bukarestnek viendi. Mely esetben Bu­karesten keresztül Galacz-Brassótól, illetőleg Bodzától majdne­m kétaunyi távolságra esik, mint az Uz völgyétől a Szereth mellett ha­ladva. A piaczot tekintve, Bodzától Bukarestig egyetlen jelentékeny pont ne kínálkozik — Ploestet kivéve, — míg ha a brassó-úz-gala­­czi vonal létesül, a szorgalmas Háromszék gazdag kőszéntelepeivel, iparos Kézdi-Vá­­sárhelyével, Kászonszék hírneves ásványos vize, üvegcsere, több mint 60 fűrészmalma- és marhatenyésztésével, még itt bent az or­szágban potentírozná a vasútjövedelmet. A határon pedig túlhaladva, mindjárt a keleti Kárpátok észak-keleti oldalán, Európában a legdúsabb petróleum-telepekkel találkozunk, mint Mony­est, Komámfalva, Dormány és Gorrafalva. Megjegyzendő, hogy a határon túl az Uz mellett haladva, a legelső vasúti állomás az Okna volna, Moldva-Oláhország­­nak legelső bányavárosa. Ezután következ­nek Foksány, Agyúd, Tekucs és Galacz, mind nevezetes kereskedelmi pontok. Szóval, a­ki egy kevés geographiai ismerettel bir, át kell látnia, hogy az uz-galaczi vonal sok­kal rövidebb és több piaczczal is bir, mint a bodza-bukarest-galaczi. De ezen érveken kívül még egy fonto­sabb kérdés is szól az uz-galaczi vonal mel­ T A R C Z A. A tudomány erkölcs nemesítő statásáról. Mutatvány Sámi Lászlónak egy nagyobb dolgozatából. III. A reformatio az emberi tekintély helyébe a szentkönyv tekintélyét tette. A 18 ik század alatt az emberi ész oda fejlődött, hogy már e helyette­sítéssel sem elégedhetett meg. „Vivere militare est.“ Senecanak e mondata egy századra sem il­lik inkább, mint a 18-dikra. Az egész század a fogalmak harcza volt; a józan ész a revelatio, a haladás a traditio, a humanitás a fanatismus, a jog a kiváltság, a szabadság a zsarnokság ellen küzdött. Nem c­élom e századot modorában és fé­nyeiben justificálni, mentségére azonban kötelessé­gemnek ismerem felhozni, hogy a nagy erények nagy hibákkal szomszédosak. A türelmetlenség az emberek szenvedélyeiben kisebb, nagyobb mérték­ben mindig ott lappang: egyik században éget, másikban grilotinez vagy proscribál, ma már csak lenézi, vagy legfeljebb sajnálja az ellenkező véle­ményt; annyi igaz, hogy dühe mindig szelídül, a­mint értelmesedünk. Ez is a tudomány erkölcs nemesítő halásáról tanúskodik, lett­­ a székely kivándorlás. Ha áll, hogy a vasutak a kereskedelmet, műipart, mezőgaz­daságot fokozzák, akkor adjatok vasutat a székelynek, s meg fogja mutatni, hogy tud lenni csizmadia, kereskedő és jó mezei gaz­da; akkor nem fog kivándorolni, mert Ca­rey Henrik szerint is, minden újonnan meg­nyitandó vasút, bánya, minden új vizerő, mely szolgálatra kényszerittetik, minden újabb fejlesztése a természet erőinek, emeli a szü­lőföld vonzerejét, fokozza a családképessé­get, hogy saját tengelye körül foroghasson. IV. Napjainkban a nemzetiségi kérdés van leginkább élbre állítva, s hogy e tekintetben is a székely népnek fontos hivatása van, ta­gadni nem lehet, csak eszköz kell kezébe, minek segélyével erőit kifejtse. Köztudomá­sú, hogy a székely nagyon szapora faj; sze­génysége, nyomora is olyan van, mert gyor­sabban törekszik szaporodni, mint az eszkö­zök, melyek szükségletei kielégítésére és erői fentartására szükségesek. Csak eszköz kell, minek segélyével jóllétet teremtsen és akkor proletár helyett jómódú polgárt, ki­vándorló helyett ha védőt és egy régi szí­vós nemzetet ölelhet a haza keblére. Akkor a Moldva-Oláhország felé kizaj­­lás lazul, s annak a közlekedési eszközök megnyíltával irányát nyugat felé változtatni sokkal könnyebben lesz eszközölhető, mint jelenleg. De ezt, ha a közlekedés és ipar kitűnő emeltyűjét, a vasutat csak megmutat­juk a Székelyföldnek, elérni még nem lehet. Jóreménység helyett kenyér kell nekünk, hogy nemzetiségi szempontból is betöltsük Magyarországra nézve hivatásunkat. Hát a moldvai magyarok? Mindelik hatalmasság, még a másodrendű államok is árgusi szemmel kísérik nev­zetbelieket, a világ bármely zugában ütötte fel vándor sá­torát. Egyedül mi vagyunk, kik megfeled­keztünk a vihar által keblünkről letépett magzatainkról, a Moldva Oláhországban lete­lepült magyarokról. Igaz, hogy mindig bírtunk jóindulattal elszakadt testvéreinken segíteni, de vigyáz­zunk és egy kínálkozó alkalmat se enged­jünk elszaladni, nehogy önhibánk által szá­munkra örökre meghaljanak. E kérdés el­döntésében is határozó lépés, hogy vájjon Bodzán fut-e ki a vasút vagy az Uz völ­gyén. Mert Moldvában Piatrától elkezdve Foksányig a keleti Kárpátok észak-keleti oldalát majdnem kizárólag székelyek, ma­gyarok és czigányok foglalják el, kiknek a vallás szavait anyanyelvükön hallani soha, vagy csak igen ritkán lehet­ iskoláik, hol a kor intő szavát értenék, nincsenek, vagy ha vannak is, azokban nem a távolból siránko­zó anya hangját, hanem egy érzéketlen ke­bel megvetését tanítják. E bajon is csak eszköz által lehet segíteni, arra pedig egy­előre legjobb expediens a vasút. Végezetül, hallgassa meg a magyar kormány az összes Székelyföld könyörgését, de különösen Háromszékét, mely már a múlt­ban kiérdemelte, hogy tegyünk érette vala-A 18 ik század kétkedő és hivő, gyöngéd és néha rettenetes volt, legnagyobb vád ellene, hogy keresztényellenes volt. Ha a kereszténység alatt nem ama fönséges morált értik, melyet a Jézus tanított, követett, hanem a dogmákat, mint a kö­zépkor sötétében megalakultak, úgy a vád igaz De e század dicsősége éppen abban áll, hogy a re­velatio helyébe az észt, a csodák­ és természetfe­letű­ekbeni hit helyébe a szabad vizsgálódást, gra­tia helyébe a justitiát, az eset tana és a mozdu­latlanság helyébe a tökéletesedés tanát, és a re signatio helyébe a jog és szabadság fogalmát he­lyettesítette. Aristotelesnek e fönséges mondását „a jó a végén van“, e század népszerűsítette, hir­detvén, hogy­ embereknek és társadalmak­nak folytonosan fejlődnie és javulnia kell. Rokonszenvünk a természet, állam és törvé­nyek minden páriái iránt e századtól örököltük. Sokat, mindent meg kell bocsátani e századnak, mely az anyagi világrendben megalapította a ter­mészettudományokat, a morális világrendben a tü­relmet, a büntető törvényekből száműzte a tortú­rát, szorgalommal és szenvedve kereste az igaz­ságot, proclamálta az emberi jogot és egyenlősé­get, és egész erélylyel arra törekedett, hogy az embernek ne legyen más vezére, mint a felvilágo­­sodott ész és lelkiismeret, a kormányoknak ne le­,ra.ía, férjük r­ejtse el a bodzai vasúti össze­­vetü pontot Kelet és hazánk közt,­­ vegye *kl az uz­ galaczi vonalat nemzetgazdászati, nemzetiségi és hadászati szempontból. Cs.-Somlyón, sept. 3. 1809. Gál Endre: Államtudományi tanulmányok. 1. Hazánkban épen úgy, mint a külföld legtöbb államaiban naponkint folyvást élénkülő eszmemoz­galom tárgyát képezi azon kérdés, hogy minő alakba öntendők, mily jogkörrel ruházandók fel az államban létező, ahhoz alkatrészi viszonyban álló kisebb corporatiok. Napjainkban az államfor­mák minősége s az államot, mint egészet illető átalakulások jelentősége egészen háttérbe szorult a községi és kerületi jogélet nyilatkozmányaival szemben. Az egyén, s a kisebb körű egyesületek öntevékenysége iránti érdekeltség maholnap az ál­lam nagyobb mérvű alakzatai irányában ugyan­oly közönyt kelt fel bennük, mint a vallás különböző formái iránt. Azon túlságos erőfeszítés, melyet az állam központi hatalmának a közélet minden ágá­ban érvényesítése végett hosszú időkön keresztül kifejtették: a centralisatio érdekében két évtized óta szakadatlan folytonoságú actió kezd helyet en­gedni a decentralisato reactiónak; a népek kezdik belátni, hogy önkormányzati joguk, melyet csak folytonos zaklatás között élvezhet­nek, már azért is becses, féltékenyen megőrzendő kincs, mert a népszabadság ellenei oly szívós kitartással nyújtják ki karjaikat annak elidegenítésére. S ha mint leg­közelebb, fájdalom, hazánkban is megtörtént,­­ a centralisatió dudája itt ott még mindég tovább ter­jeszkedik, épen azon általános meggyőződés, hogy e térfoglalás a népélet szabad kifejlődését ko­molyan veszélyezteti, elég garancia a decentra­­lisatió jövője mellett, elég bizonyítéka az össz­pontosítási törekvések végvonaglási természetének. Az államélet ezen új eszmeirányának benyo­mása alatt a legközelebbi évek számos politikai és jogbölcseleti munkának adtak létert, melyeknek szerzői a kerületi és községi ö­n­k­ormányzat, s az állami összhatalom megegyeztetésének nagy feladatán kisebb nagyobb sikerrel fáradoztak, helyes kiinduláspontul többnyire azon tapasztalati ténye­ket vevén fel, melyek a modern államok gyakor­latából e téren bőségben menthetők. E művek szer­zői közt az első hely tagadhatlanul Gneist Ru­dolfot, a szellemdús német jogtudóst illeti, ki­nek az angol közigazgatási jogról és községi szerkezetről irt nagy munkái hazánk kitűnőbb po­­liticusainak is kedvencz olvasványát képezik, s fő­leg a centralisatio vaskarja által elnyomott Észak- Németországban mondhatlanul sokat tettek az ön­­kormányzat eszméjének megkedveltetésére. Nagy mérvű buvárlatainak mintegy „resumé“ ját adja a híres szerző legújabb munká­jában,"­ mely kisebb terjedelme­s előadási modora által mintegy arra van számítva, hogy a nem szakemberek nagyobb közönségének is élvezetesen tanulságos olvasmányt nyujtson. *) Gneist: Vervaltung, Justiz, Rechtsweg; Staatsverwal­tung und Selbstverwaltung: nach englischen und deutschen Verhülltnissen, mit besonderer Rücksicht aui Vervraltungs re­formén uud Kreisorduungen in Preussen. Berlin. 1860). gyen más czéljnk, mint a szabadság diadala, a népeknek más nagyravágyásuk, mint az anyagi, értelmi és erkölcsi tökéletesedés. Ha a reformatív és 18 ik század szellemével ismeretesek vagyunk, akkor feladatunkkal és kö­telességünkkel a 19-ik században tisztában lehe­tünk. Feladatunk és kötelességünk az előttünk él­tek küzdelmét tovább folytatni és egész erélylyel arra hatni, hogy egyének és társadalmak a tudo­mány, erkölcs és szabadság által teljesen átala­kuljanak. A század ez iránya oda erősödött, hogy ma már nem a tudománynak kell a religio előtt ma­gát a hitetlenség vádja ellen igazolnia, hanem a religióknak kell a tudományhoz alkalmazkodniok. Még a legkonservativebb egyház is kénytelen is­teni eredetűnek hirdetett dogmái fogyatkozásait az emberi tudomány palástjával betakarnia. A protestáns népek, kik a biblia anetozitása mellett a szabad vizsgálódás jogát is használják, az eredeti confessióktól mindig messzebb messzebb távoznak és a supranaturalismus dosisát napról­­napra kisebbítve, a kereszténységnek azt a formá­ját keresik, melyet az újkor szelleme is elfogad­hasson. Az angol faj egy része e törekvésben az Er­­zsébet-féle 39 czikkelytől a 4 i. század fogalmáig és hitéig elhátrált. Az angol unitáriusok álláspont-Nem szándékozunk a következőkben e munk­­a sem is­mmertetését, sem pedig bírálatát adni. Célünk csak néhány megjegyzés tétele Gneist azon egy-két állítására, melyeket csekély certtünk szerint az ünnepelt szerző nem egészen helye­sen vont le angol állami és községi szervezet lényegéből. Lehetetlen mindenekelőtt osztanunk azon né­zetét, mely szerint az 1837-i angol reformbili és a legújabb alkotmányi reformok nem annyira az egész önkormányzati rendszer szerves fejlődése, mint inkább a régibb állapotok feloszlásának te­kintendők. Szerinte Anglia régi pártjai szétbomlás­nak indultak, s a­helyett, hogy egykori elveiket öveznék, egymást felülmúlni igyekeznek oly in­tézkedésekben, melyek által vezetőik a minister állomásokat megnyerhetni hiszik. Nem azért fárad­nak hivatalok után, hogy elveiket érvényesítsék, hanem azért vallanak bizonyos elveket, hogy hi­vatalokhoz juthassanak. A régi angol institútiók szemüvege, melyen ke­resztül Gneist az újabb viszonyokat nézi, kétsze­­resen igaztalanná teszi őt: igaztalanná a legújabb an­gol választási rendszer s a whig­ek utódai, a szabadel­vű reform párt irányában. Mi, megvalljuk,szintúgy ke­vés örömünket találjuk az utóbbi idők sociális mozgal­­maiban, mint ő, de nézeteitől eltérőleg azt hiszszük, hogy az 1867-i angol reform-bili e mozgalmak növelé­sét a legkevésbbé sem fogja eszközölni. Igazolja e hitünket azon körülmény is, hogy a legújabb an­gol választások, melyek már az új választási tör­vény alapján vitettek keresztül, ugyanazon eleme­ket jutatták a parlamentbe, mint a régibb választá­si rendszer, de sőt épen a fővárosban, hol a sociá­lis mozgalom túlsúlyra emelkedésétől leginkább le­­hete tartani, az új választási rendszer egyik apos­tolát, Stuart Mill-t megbuktatta valami Schmidt nevű ismeretlen tagja a tory pártnak, a conser­­vativ­oknak. A­mi pedig a reformerek politicájá­­nak önzetlenségét illeti, arról, hogy egyebet ne is emlisünk, fényes bizonyságot tesz a Gladstone-féle iz­­landi egyházi bili, melyet a párt vezértagjai az ósdiak minden erőlködése, állásuk, népszerűségük koc­káztatása mellett is a legszigorúbb következe­tességgel keresztül vittek. Mind az 1867-i választá­si reform, mind­ezen egyház bili az angol institu­­tiókhoz tapadt számos kiáltó visszaélést, a Gneist által különben méltán dicsőített angol alkotmány számos sötét árnyoldalát szüntette meg s ennyiben, de csakis ennyiben képezi magvát „a régi állapotok feloszlásának.“ Gneist-ot, ki az ily refor­moktól megtagadja az organikus fejlődés természe­tét, figyelmeztetjük egy más országra, figyelmeztet­jük hazánkra, hol a kormány és többsége oly in­­stitutiót is, mely az önkormányzatot élettelen váz­zá, annak gyakorlatát puszta ámítássá teszi, a szabadelvű belreform szép, de a legkevésbbé meg nem érdemelt nevével szokta illetni.­ Molnár Antal: Belpolitikai szemle.­ ­ A horvát tartománygyű­lés f. hó 4-dikén nyílt meg Midőn az elnök, Vakarovics 11 órakor megnyitotta az ülést, a képviselői padok s a kar­zat egyaránt gyéren voltak látogatva. A mágnási­­ától csak egy lépés van azon meggyőződésig, hogy a kereszténység soha nem volt oly tökéletes, hogy a 19 ik század ideáinak elfogadhassa. Az amerikai protestáns inkább rationalista, mint confessionalista. Náluk a bíráló ész szabad­ságát már egyetlen szó korlátolja. A franczia protestánsok egy része, tekintet nélkül a dogmákra, mindazokkal, kiknek törekvé­seiben az igazság-, isten- és emberszeretet jele fel­ismerhető, egy ecclesiába tartoznak: már szerintük az igazság és világosság egymással járnak. Élni és fejlődni, ez a protestantismus sorsa. Egy nagy katholikus író, Bossnet ezt a tévelygés jelének vette Az értelmes protestánsok ma már éppen dicsőségüknek tartják, hogy az emberiség fejlődéséhez és újabb szükségéhez alkalmazkodni tudnak. Ennek igazolására nézzük csak mi törté­nik Németországon, sehol a kereszténység neve alatt oly szép és nagy igazságokról nem beszél­nek, mint ott. Theologiát és tudományt, az ecclec­­ticusok szerint e két halhatatlan testvért nem tö­rekednek őszintébben kibékíteni, mint ott. Sike­rül-e? Én azt hiszem igen, ha egyik a testvérek közül átalakul. Hogy melyik ? Ezt a század irá­nyából nem nehéz kitalálni. Az eddig mondottakból, ha csak részben is, kitűnik, hogy a mivelt népek törekvése ma min­denütt és minden téren a tudomány és szabadság

Next