Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)

1869-10-10 / 120. szám

Harmadik évi folyam. Előfizetési feltételek: Erre ......................... IS frt — kr. Félévre.....................® I» — I» Negyedévre • • • • 3 » — „ ..................................1 „ — „ Megjelenik bet­önkin­t háromszor, a sírnap, Szerdán és Pénteke­n. Szerkesztőség és kiadó­ hivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt. ■tjgggj___ —­ 120-ik szám AGYAR POLGÁR POLITIKAI LAP. Hirdetési dijak. Otgkör hu&bolott sor ára 6 kr. Bélfegdy minden hirdetéstől 80 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­­ményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiók-kiadó-hi­vatalok: I Dectan: Krémer Sámuel, ínyeden: Vékör János. Sxamoeusvártt: Ceanaa testvérek. Kolozsvártt .• Stein J. és Demjén L. M.-Vásárhelytt: Wittich Józsefnél. A „M. Polgár“ m magántársurgönye. M.-Vásárhely, okt. 9. esti 6 ó. 30 p. A k. tábla elnöke báró Apor Károly kitelepítette a törvényszék által Marosszéken levő 390 lélekből álló Tófalva egész kö­zönségét. Nyolcz napja az út mellett állunk. Két napja árverezik felkelhetőinket és folyó évi terméseinket. Gyermekek és öregek egy­aránt sírnak a hideg és éhség miatt. A po­litikai hatóság megrendelte az országutat is elhagyni 24 óra alatt, különben elégetteti ottan lévő nem exequalt rongyainkat. — Esedezünk a királyi biztos úrhoz, hogy leg­alább az út mellett maradhassunk, hogy meg­halhassunk hideg és éhség által ott, hol atyáink és nagyatyáink nyugszanak. Moldován Zaharia, Simon Juon, Moldo­­ván Juon, Tatár János. II. levelek Catotól a tanügyről. Apah­ida, okt. 4. A törvényhozásnak Scylla és Charybdis közti szoroson kell mindannyiszor átvitorláz­ni. Amazt nem kerüli el, ha igen keveset hajt a viszonyokra és körülményekre, ebbe belebukik, ha igen elfogul bennük. Midőn egy parliament nem csupán abban jár, hogy ta­pasztalás által kimutatott, éreztetett bajokat szüntessen meg, akadályokat hárítson el, a létezőt javítsa. •s röviden, nem történelmi ala­pon fejleszt, hanem merőben újakat hevenyész, egy s más ügyeket koc­káztat ötletes kísér­letekkel, akkor már megragadták Scylla ebei­nek kinyújtott körmei a törvényhozás hajó­ját. Midőn pedig egész ügyrendszerre tarto­zó törvények halmazát kisérti megteremteni, midőn az illető tért tabula rasának tekinti, szóval, a codificatio szerencsétlen művéhez fog, akkor már a szörnyeteg sziklái közt hánykódik, honnan ha kimenekül, legkedve­zőbb esetben csak oly állapotban történik, mint a római köztársaság hajója Horatius­­ként: evezőitől, köteleitől megfosztva, düle­­dező árboczfákkal s összeszaggatottt vitor­lákkal. (Od. I. 14.) Ellenben ha törvényczik­­keit részletek tömkelegévé, parancsolt utasí­tások terjedelmes katechismusává teszi ,­­ ekkor a másik örvény ragadta el, mely ba­josan engedi egyenesen és gyorsan vinni fu­­­varát a végrehajtás biztos kikötőjébe, s ha igen, csak romlott és értékét csökkentő álla­potban. Kép nélkül szólva: a részletezett, körülményes tettlegességekbe ereszkedő tör­vény vagy a legrövidebb ideiglenességre — mivel bizony már jól lakhattunk — van kár­hoztatva, vagy ha állandósulni talál, az ügy fejlésének, a józan haladásnak áttörhetetlen gátképp áll útjában. Na már ha e kritériumokat alkalmazzuk a „népnevelési törvényczikk“-re, vájjon el­mondhatja-e akár a javasló miniszer, akár a megszavazó többség, mert csak ezek kire­kesztőleg a „haza atyjai.“ M. szerint:— Berzsenyivel, hogy: „Győztem, lerázták e zombjaim a fövenyt. Izzadt fürtjeimen szent olajág lebeg,“­sat. Nehezen! Sőt ott a bélyegek rajta, hogy mind Scylla, mind Charybdis ugyancsak meg­viselték. Egy tanrendőrség nálunk ed­­digelé hallatlan rendszere van megteremt­ve benne, melynek végrehajtói a ministeriá­­lis utasítás és kinevezések szerint szintúgy nem tartoznak a tanügyhöz érteni, mint a rendőrszolgák bizonyítványt mutatni a „po­litia civitatis“ vagy pláne a büntetőjog ta­nárától. Ha ez nem Scyllába ütközés, úgy töröljük ki azt a nevet a szótárainkból, s ír­juk bele a Mentevich szerint való „tansza­badságot.“ Horatius enyhítő körülmény gyanánt hoz­za fel, hogy a „stultus“ akkor megy neki egy hibának, midőn az ellenkezőt kerüli. Mi­vel mentsük már az oly törvényt, mely mind a kettőbe belebukik? A népnevelő törvény pedig kimenekülve nagy roncsoltan a szirtek közül, legott belebukik s halálra forog a részletek, a szabályzatok örvényébe. Bizonyítást vár Ön Mr. 1. r. ? Si monu­mentum quaeria circumspice! Részleteknek, specificus rendelkezéseknek, aprólékos kellé­keknek, szabályzatoknak, kötelezéseknek, pa­­rancsoknak oly halmaza a szóban forgó tör­vény, hogy akármint ministeri rendeletnek is igen sok volna. Tartalma és szerkesztése egy törvényhez illő monumentális méltóságtól és így tekintélyétől is megfosztják. Tessék a feljebb adott elvek szemmel tartása mellett elolvasni. És ha mégis azt kérdezné Ön: vájjon annyira hibáztatandó-e az, felelet gyanánt egy hasonlatot veszek fel. Tegyük, hogy lenne valamely államban egy külön ipar-ministérium. Ennek eszébe jutna, hogy abban az államban egy iparág, például az asztalos mesterség, nincs oly ide­ális tökély a karban, milyet a miniszer vér­mes képzelődése fest magának. Nosza, fogja magát s egy törvényjavaslatot szavaztat meg a reichsrab­jával, melyben elsőben kimondja, hogy testületek és magánosak, ezédek és egy­letek állíthatnak ugyan asztalos műhelyeket, de úgy, ha azokban úgy gyalulnak sat., a­mint a minister úr jónak látja. Az iparsza­badság ilynemű valósítása végett felosztja a törvény az országot asztaloskerületekre, te­gyük százra. Mindenikben állít fő- és alfel­­ügyelőket, írnokokat sat. jó fizetéssel és asz­talos-tanácsokat honfiúi kötelességekkel dí­jazva. Amazok járják az országot, megláto­gatnak minden asztalosmestert és minden mű­helyt megtekintik, számbaveszik a szerszá­mokat mennyi- és minőségük szerint, a le­gényeket, inasokat, a helyiségek tágasságát, világosságát, erősségét, tűzmentességét s ki­­tudja még mit. Ezeket egyfelől tabellába sze­dik, ministeriumhoz — at requiescant in pace — beküldik; másfelől pedig, ha valahol a műhelyek szerkezete a kiszabott feltételek­nek nem felel meg, reá parancsolnak az il­lető községre, hogy állítson saját költségén egy asztalos­műhelyt vagy gyárt, szerelje fel a rendelet szerint, fizessen munkavezéreket és munkásokat s ezek aztán folytassák a munkát a minister és irodája eszméje sze­rint, melyeket a törvény részletez, amaz asz­­talosfelügyelők kormányzása és a minister főczéhmestersége alatt. Nem folytatom. Azt gondolom elég, a­mit írtam a „népnevelési törvény“ jellemzé­sére s e kérdés megtehetésére: váljon ama például hozott törvénytől —jogosultságát nem feszegetve — várná, reménytevé-e valaki, hogy az asztalosműipart a virágzás magasabb fo­kára emelné, mint a­hogy áll ? Sőt nem fél­tené-e a hanyatlástól? Meg vagyok győződve, hogy kevesen, igen kevesen csalnák meg várakozásomat az adandó felelettel a például vett tárgyra néz­ve. De a tulajdonképpeni ügyre alkalmazá­sát már többen, sokkal többen hoznák két­ségbe. Sőt sokan hibáztatni fognak, miképp tehetek hasonlatba két oly különböző ügyet. Ezeknek röviden azt mondom, hogy a tár­gyak különbözők lehetnek, hanem az eljárás azon az és a „forma dat esse res“ nem csak a metaphysikában igaz. S a tárgyak annyira nem különböznek, hogy hasonló eljárás mind a kettőre nézve hasonló eredményeket ne szüljön. De az Ballaginak és Mentovichnak mind­egy. Őket a haladás és jóakarat csalóka fé­nye— („a pokol útja jóakarattal van kikö­vezve,“ azt tartja a franczia közmondás,) — sok másokkal együtt annyira elvakitja, hogy kiki saját utópiáját képzeli valósítva a kér­déses törvény működése alatt s szánszándéko­­san megfeledkezik az eszköz ferde, sőt üdv­­telen voltáról. Jelesen Mentovich igen furcsa erősséggel igyekszik kimutatni a törvény­­czikk veszélytelenségét. „A haza atyjai“ — úgymond — „jót akartak, tehát az ő jóh­i- szemü­kben hozott törvényben nincs hiba és nincs tanszabadság elleni töretrvés.“ Mento­­vich, úgy látszik, nem jutott még el a Diódi egykori pap bölcseségéig, a­ki, midőn esőért esdeklő imádságait egy romboló zivatar tel­jesítette, imigy hálálkodott: „Adtál uram esőt, de nincs köszönet benne!“ Megmondja M. azt is, miben állott az a jó akarat, mely minden eszközt megszen­­tesit. „Gondoskodni“, írja, „egy miveltebb nemzedékről, mely ne legyen oly könnyen félrevezethető, melylyel ne lehessen a mérő­­lánczot a földesurak birtokai felosztása vé­gett előre megvásároltatni.“ És e jó szándé­kot valósító főeszköz, ha írónk kerülő sza­vait jól értem: a katechismus mellőzése. Szegény káté! Ez az igazi bűnbak. Csak ki vele, s mindjárt egyszeribe beáll a mil­lennium, meg lesz alapítva az emberi nem­zet boldogsága. És mily vastag sötétségbe kell nekem merülve lennem, a­ki azzal a pa­radoxonnal „merészlem“ meglepni szét s ha­sonló gondolkozású társait, hogy az a „fél­reismert“ káté biztosabb ellenszer a „félre­vezetés“ és ama bizonyos „mérő láncz“ ko­vácsolá­sa ellen, mint a földrajz és vegytan. Meg azt, hogy a számtanban hamarább meg­érti és tanulja az iskola növendéke az „aequalis divisio“-t, mint az „inaequalis“-t. A marhavész Romániában. A Ro­mániában dúló marhavészről közzé tett hivatalon kimutatás szerint Gorgiu kormánykerületben aug. hó alatt a vész újból kiütött, s 198 megbetegedett marha közül 50 elesett, 140 kigyógyult, 8 betegen maradt. A prahovai kerületben a vész múlófélben van, csak 3 db maradt megbetegedve. Doljin ke­rületben megbetegült 85 darab, ezek közül elesett 30, betegen maradt 55. A vnlcai kerületben a mar­havész elmúlt, Vlaskában pedig kiütött, megbete­­gedett 31 darab, melyek közül 5 meggyógyult, 18 elesett, a többi pedig betegen maradt. 1_1 A közlekedésügyi ministerium — mint a „Centralblatt für Eisenbahnen“ szaklapban olvasók Brillich János mérnöknek és társainak engedélyt adott egy évi időtartalmmal egy Karan­­sebestól a Bisztravölgyön át Hátszegig s Brassótól a Bodza-szoron át a határszélig építendő s a ro­­mániai pályákhoz csatolandó vasútvonalra. /­­ Romániai vaspályák. Bukaresti tudó­sítások szerint a vasúthálózat kiépítése Romániában befejeztetéséhez közeledik. A csernovits — sucsa­­vai vonal megnyitása f. hó 15-ére, a sucsava- ro­mani ugyancsak e hó 31-re van tervezve. A strous­­berg-féle vasúthálózat szintén el­haladt, s a buka­­rest­­iurgevo-i vonal rövid idő alatt a forgalom­nak fog átadatni. E vonalon már foglalkoznak a szükséges megnyitási előmunkálatokkal. I. Kolozsvártól a Piramisokig. Útirajzok Jónástól. IV. Trieszt és Miramare. Ez útnak két kiválóan érdekes pontja van,­­ az egyik Semmering, a másik az első kilátás a tengerre. Az első óriás műve a tudomány és emberi kezeknek, n­emekben a természet remekelt. Alig lehet érdekesebb s változatosabb pano­rámát képzelni, mint a minőt e hegyi vasút nyújt. Minden fordulat új és szebbnél szebb képet tárja az utas elé, melyeket ha a gyakori tűnnélek néhány pillanatra félbeszakítok is, — de mindenik után folytatása jön a felséges képnek. Magán Seromeringen ezúttal láttam először e vasút építője Ghega lovag emlékét. Valóban meg­érdemlőt kitüntetés, ezerszer inkább meg lehet ál­­lani emléke, mint a sok lovagszobor előtt, melyek egykori élőmásukról egész életükben alig lehetett­­ feljegyezni egyebet, minthogy születtek s esetleg ez a herczeg, vagy ama­i király kegyenczei voltak. A mint az út a medivi s unalmas sziklacso­­portozatok között Trieszthez közeledik, egy kanya- t­rálátnál egészen váratlanul előttünk az adriai ten­gerpart. A ki először látja, lehetetlen, hogy meg ne hassa e kép. A tengernek külön költészete van a termé­­szetben. Nem hasonlít ez semmihez, csak ü DU ön­magához, független státusa az universumnak, mely éltünkkel tetszése szerint rendelkezik, s csak addig tűri meg az embert hátán, mig jó kedve tart. Ezúttal csöndes s sima volt, mint a tükör, ellepve egy csomó halászbárkával, s csak a látha­tár szélén tűntek fel az óriás vitorlás hajók, mél­­tóságosan haladva czéljaik felé. Az idő szép tiszta volt s igy az elénk tárolt képet egész nagyszerűségében élveztük. Mindenki a kocsi ablakaihoz sietett, a látcsövek előkerültek a bőröndökből s e pillanatban észre lehetett venni, hogy utitársaink közül soknak régi vágya teljesült : látta a tengert!* * * Nemsokára beérkeztünk s gondos vezetőnk berendezett szállásunk a „Hotel de Villé“ ben, mely a város legszebb részén s éppen a kikötő előtt van. Mihelyt rendbe hoztuk magunkat, egy sétára indultunk a tengerpartra. Társaságunk feltűnést okozott, mert egy csomóban jártunk mindig. Sok kiváncsi szem nézett utánunk, találgatva, hogy kik vagyunk, s mi járatban lehetünk"­ Első látogatásunk ez alkalommal a trieszti nagyszerű hajó­gyár volt, mely megérdemli, hogy máskor bővebbe­n szóljak felöle. A lakat. — Elbeszélés. — Irta: Tolnai Lajos Itt Pesten a szt. Péter térnek egyenesen a Dunára tekintő sarkán ezelőtt néhán­y évvel is a 6. szám alatti épület egyszerű kétemeletes ház volt, uraknak való, nem afféle égbe siető bérház, a­milyen ime most. Különben mindig tudtam, hogy olyan előkelő, keresett ügyvéd, a­milyennek akko­rában Keresztély Döme urat ismerte a világ, fő­­képen pedig Pest, nem fogott volna itt lakni. Ő nem lakhatott máshol, mint a­hol a nagy urak. Csodálom, hogy a mostani fiatal ügyvédek nem tudnak ilyen bölcsek lenni. Keresztély úr eleinte egy sarokban lakott a caplak felett, de a­mint megnősült, a valóban ritka szép szőke feleségét a háziúrnak bemutatta: jutott díszesebb lakosztály is. A költözés tartott mindaddig, míg az előzékeny nőtlen háziúr saját lakosztályát át nem engedte az ügyvédcsaládnak. Átengedte, s nem bírta eltitkol­ni, hogy ő ez átengedéshez mennyi szép reményt csatol. Mikor én a Keresztély-családhoz kerültem, a fiatal ügyvédnő már két 10—13 év közt levő fiú anyja volt, testes kövér asszonyság, de azért szép, igazán szép. Sok csinos ifjú, gróf, báró s egyéb e házhoz járó gazdag úr vélekedett igy mint én, d­s csodálkoztam volna is rajta, ha valamelyik más­kép vélekedik. Így vélekedtek még a törvényszéki tanácsosok, sőt maga az akkori főtörvényszék el­nöke is, s pedig ez utóbbi igen szép szerencsével. Keresztély ur kövér, fekete kopasz ember volt, közel hat láb magas, mely körülmény azon­ban miben sem gátolta őt, hogy a legkisebb ter­metű urak elött is egész a földig ne hajoljon. Ha­jolt. Sokszor mondogatta is segédjeinek, hogy ha becsületes emberek akarnak lenni, azt máskép nem érhetik el, csak úgy mint ő. Keresztély úr családja tagjai iránt különben szörnyű durva volt. Meggazdagodott becsületesen, jóllehet soha tisztességes ügyet nem vitt. Az ügyvédséget segé­dei folytatták úgy a hogy, ő maga pedig vásárlá­sokat tett árak számára; nagy jószágokat adott el be nem vallott árakon; pénzeket kölcsönzött megszorult gazdag gentleman ifjaknak, s e szép jövedelmű ügyködéshez még egy más hasonlóan a lehető biztos percentet hajtó üzletet csatolt: a gazdatiszt, csinos, derék termetű szobaleány és nevelőszerzést. Mindenki jól tudja, hogy a­mely ember köny­­nyen szerzi a pénzt, ezt a nagy dolgot, az olyan hamar ráadja magát a hányavetiségre, a kevélységre, dölyfösségre. Elhiszi, hogy et nem a szerencse, vagy a csalárd­ot segítette föl, hanem az ész. Mit? s ha az ész által jutott közbeesőlés­hez tekintélyhez, ki vehetne tőle rész néven egy kis puffadt elbizakodottságot? Keresztély úr puf­­fadt volt és elbizakodott, s ezt nemcsak mi mond­juk szegényebb rendű Ügyvédsegédek, nevelőjelöl­tek, vagy annak idején leendő kasznárok, de azok a megszorultabb gróf és báró urak is, a kik bi­zony számtalanszor megtérülgették homlokukat, mig egy kis nagy kamatos kölcsönhöz bírtak jutni. E hires, előkelő irodába csak különös párt­fogás után juthatott az ember, s akkor is úgy, ha Erdélyi közélet. Kolozsmegye törvényszékénél az 1969­ évi október 12 én s következő napjain tartandó nyilvános ülésben előadásra kitűzvék: 1. Kerekes József Miksa József ellen 1008 frt végetti vissza­­helyezéses ügy: 2. Páska János Granz Sándor ellen szerződés megsemmisítés végett: 3. Roska Márton özv. Zombori Ferenczné ellen 400 frt, vé­gett. 4. A kir. kincstári ügyészség Pattantyús Jakab ellen 200 forint végett. 5. A kir. kincstári ügyészség Pattantyús Jakab ellen 1600 frt végett. 6. Tussán Simion Maxim Szandor ellen egy szántó­föld végett. 7. Kile Gligor Kozma Vaszilika ellen egy darab föld végett. Előadó: Bokros Elek. 1. Sala Sámuelnek Szamosújvár város és Himmelstein Mór elleni igény pere. 2. P. Horváth Gábor és Kálmánnak Barkó Károly ellen 1654 frt 60 kr. iránti kártérítési perek. 3. Tothtelekán Vaszi és társának Márta Joszif és neje ellen fekvőségek­­hezi tulajdoni jog elismerése és 400 frt kár meg­térítése iránti perek. 4. Tosa Simion és társának az O.-Bikali g. e. Egyház ellen egy darab erdő­­bázi tulajdonság iránti perek. 5. Elekes István hagya­tékának Benkő Józsefné ellen 840 frt o. é. iránti perek. 6. Satorcs Frigyes és érdektársainak gróf Hohenstein Ferencz ellen a zárlati erdőkből tájizási jog iránti ügyek. 7. Benedek Dénes úrbéri kárpót­lási ügye. 8. Korda György örökössel úrbéri kár­pótlási ügye. 9. Korbuly Bogdánnak Sombori ellen 1000 frt iránti ügye. 10. Csákány Gergelyné úrbéri kárpótlási ügye. 11. Gr. Bánffy József jogutóda

Next